1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - Kun Béla - Kuna P. András

KUN BÉLA. 1878 november 3-án Nagyváradon született. Középiskolai tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezvén, a debreceni jog­akadémia hallgatója lett s a diákmozgalmakban tevékeny sze­repet vitt. 0 volt a debreceni diákkongresszus elnöke, de a hírlapirodalomban is részt vett. Hódmezővásárhelyen telepedett le s megalapította a Vásárhelyi Reggeli Újságot, melynek évtize­dek óta szerkesztője. 1906-ban fellépett a szegvári kerületben, de nem választották meg. 1910-ben került be a Házba, mint Hódmezővásárhely függetlenségi párti képviselője. 1918 októ­berben Hódmezővásárhely kormánybiztos főispánja lett s a szélsőséges elemekkel hónapokig folytatott kemény harcot. A kommunisták tették ki hivatalából s azóta publicisztikai téren fejtett ki élénk munkásságot. Az 1922-iki választásokon Hód­mezővásárhely II. kerületének lett a képviselője. Egyik párthoz sem csatlakozott, általánosságban a régi függetlenségi párt elveit követte. 1926 decemberben régi kerülete lajstromos válasz­tás utján ajándékozta meg mandátumával. KUNA P. ANDRÁS. 1866 november 12-én Kunszentmártonban született egy­szerű gazda családból. 6 elemi iskolát járt szülőfalujában s azóta a gazdálkodásnak élt. Katonai kötelezettségének a 68-ik gyalogezred kötelékében tett eleget. Szülőhelyén a Kath. Nép­szövetség s a szövetkezeti élet terén vitt szerepet 1916-ban vonult be mint tizedes katonának s Prágában, majd Orosz-Len­gyelországban teljesített szolgálatot. A háború befejezése után a falusi nép megszervezésén munkálkodott, a Földmüvespárt egyik alapitója lett s összeköttetésbe került a kisgazda mozga­lom fő reprezentánsaival. A román túlkapások ellen a szegedi kormány előtt 1919 júliusában panaszt tett, gyalog tevén meg a hosszú utat Kunszentmártontól Szegedig. A román megszállás miatt csonka kunszentmártoni kerület 1920-ban nemzetgyűlési képviselővé választotta. A románok kivonulása után épugy, mint 1922-ben és 1926 decemberben régi kerülete újra kép­viselővé választotta s a kisgazdapárt, most meg a belőle ala­kult egységespárt egyik legmarkánsabb képviselője.

Next

/
Thumbnails
Contents