1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.
A képviselőház tagjai - Lakatos Gyula dr. - Láng János
LAKATOS GYULA DR. 1885 március 6-án született. Budapesten a piaristáknál járt gimnáziumba s ugyanitt végezte jogi tanulmányait, melynek befejezése után 1908-ban sub auspíciis regis jogi doktorrá avatták. 1910-ben nyitott Budapesten ügyvédi irodát s jogi szakmunkáival és a hírlapokban megjelent magvas cikkeivel hamar elismert nevet szerzett magának. Országgyűlési képviselő 1918 május 7. lett, amikor is Miskolc város II. kerülete képviselővé választotta alkotmánypárti programmal. Csupán pár hónapig volt képviselő, de nagy jogi ismereteivel már ekkor feltűnt. A képviselőház felosztása után újra csupán ügyvédi hivatásának élt, majd amikor Heinrich Ferenc életre keltette a polgári pártot, annak a pártnak lett egyik irányitója. Utóbbi időben mint ügyvéd fontos külpolitikai missíókat végzett, igy a nemzetközi választott bíróságok előtt Parisban, Genéve-ben stb. a magyar érdekek képviselője. 1926 végén s 1927 elején a román területen élő magyar birtokosok érdekében emelt szót s hogy működése sikeres volt, bizonyítja az, hogy a nemzetközi választott bíróság a románok tiltakozása dacára is kimondotta illetékességét. Az 1926 decemberi választásokon a nagyszentmiklósí csonka.kerület (Torontál m.) egységespárti programmal képviselővé választotta. LÁNG JÁNOS. A bácsbodrogmegyei Bezdán községben 1880 július 13-án született. Kalocsán a jezsuita gimnáziumban, majd a budapesti egyetemen tanult. 1906-ban a m. kir. államvasutak szolgálatába lépett s Aradon működött hivataloskodásának egész ideje alatt. 1908-ban lett fogalmazó, 1915-ben seg édtitkár, 1917-ben titkár. Közben katonai szolgálatot is teljesített s a balkán harctereken végezte hivatását. A román megszállás alá került Aradon volt kénytelen munkásságát folytatni, de mivel nem tette le a hűségesküt, a románok 1921 jun. kiutasították. Ekkor a MÁV igazgatóságánál Budapesten kapott hivatali beosztást, de a katholikus társadalmi mozgalmakban is szerepet vitt. A szerb megszállás alól felszabaduló regőcei kerület 1921-ben választotta először képviselőjévé kereszténypárti programmal. Régi kerülete az 1922-iki nemzetgyűlési választások alkalmával épugy, mint 1926 dec. őt tisztelte meg újra megbízólevelével. A ker. gazdasági párt tagja, az összeülő Ház pedig 1927 jan. 31-én főjegyzőjévé választotta meg. 272