1927–1931. évi országgyűlés Szemerjai Dr. Deák Imre, szerk.: Magyar Országgyűlési Almanach 1927–1932. (Dr. Deák–féle) Budapest, 1927.

A képviselőház tagjai - nagyapponyi Apponyi Albert gróf

„retorikailag legjobb" beszédeit. Az 1892-iki választások után mindjobban előtérbe került. Pártja megerősödve került ki a harcból, majd mikor Irányi vallásszabadsági javaslatához 1892 május 27-én hozzászólt, oly szónoki emelkedettségü volt a beszéde, hogy a Szapáry-kormány is kénytelen volt felfogásához hajolni. Már ekkor szó volt miniszterségéről, de a későbbi erős parlamenti harcok mindjobban előtérbe tolták a személyét. Az egyházpolitikai javaslatok megszavazása után Wekerle iránt őfelsége bizalma teljesen megrendült s kihallgatásra hivta Apponyit is. 1895 január elején minden jel azt mutatta, hogy Őfelsége Apponyit szeretné a bizalmával kitüntetni. De a hosszú kihallgatása sem győzte meg Apponyit arról, hogy katonai követelményeit elejtse s ezzel „a nemzeti élet teljességének gondolatát", — inkább távol maradt a hatalomtól s magára vonta Őfelsége fokozatos elhidegülését. A Bánffy kormány elleni nagy harcokból ő is kivette a részéi s a Széli kormány megalakulása után ő vezette pártját a szabadelvüpártba. Egyéni érvényesülés szempontjából meddő volt ellenzéki politikája, de a közszellemre erős hatást gyakorolt, közjogi téren különösen. Az interparlamentáris konferenciáknak is 1895 óta állandóan szereplő, buzgó tagja, később vezetője. A béke fentartására irányuló világszövetség benne egyik legnagyobb szónokát nyerte, aki sokszor vitte diadalra álláspontját s szerzett hazájának dicsőséget, szónoki képességeinek nagy elismerést. Az 1901-iki általános választások után összeülő képviselőház 1901 október 31-én őt választotta elnökévé s évekig töltötte be ezt a magas positiót teljes pártatlansággal s rendkívüli képességeihez méltóan. A véderőjavaslatok ellen megindult obstruktió alatt megmaradt az elnöki székben, fogadia a tiltakozó küldöttségeket, de mikor Tisza István lépett a kormány élére, 1903 nov. 4-én lemondott az elnöki méltóságról. Már előbb (1901) megkapta a v. b. t. tanácsosi méltóságot. A Tisza által inditott kíméletlen harcot elitélte s a hires 1904 november 18-iki zsebkendő szavazás után kilépett régi híveivel a szabadelvüpártból s az ellenzék egyik vezére lett. A megindult nagy — 1905—6-iki — nemzeti küzdelemben már mint a függetlenségi párt tagja vett részt. Kötelességének érezte elhagyni a kiegyezési alapot s a függetlenségi lobogó alá állani, amikor Őfelsége a kormányzati erőszak, sőt később a nyilt törvénysértés rendszerének embereit támogatta. A meginduló választási küzdelemben az ő nagy szónoki ereje diadalra vitte a függetlenségi zászlót, de nehéz harcokban telt esztendő182