1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 2. kötet Felsőház, Bp. 1927.

„Főrendiház" és „felsőház"

„Főrendiház" és „felsőház". A monarchia háborús összeomlása, a forradalmak, meg­szállások, majd pedig a ÍTianoni békediktátum Magyar­ország állami élete főpilléreit, a törvényhozás régi al­kotmányos intézményeit is alapjaikban renditette meg. Az országot talpraállitó munkának tehát az alkot­mány helyreállitásán kellett kezdődnie. Ám az után a méreteiben példátlanul álló roppant gazdasági pusztulás után, amelyben Európa legjobban sújtott állama: Magyar­ország sinylödött a trianoni esztendőkben, érthető, ha a talpraállitásban az alkotmányos élet felépítését meg­előzte a gazdasági viszonyok helyreállításának munkája. Az alkotmányosság ügyét a konstituante jellegével összeült nemzetgyűlés egy ideiglenes törvényalkotással átmenőén szabályozta s ezzel az alkotmányjogi kérdések — legalább is a hivatalos tényezők részéről — egyidőre lekerültek a napirendről. A romhalmaz sokkal nagyobb volt, sem­hogy annak eltakarításával, a teljes alkotmányjogi ujjáépi- „ tés kedvéért várni lehetett volna. Hiszen a gazdasági válság immár a nemzet további létét fenyegette. Ilyen­formán a kenyér, a nemzet megélhetése, előtte kellett hogy járjon minden más szempontnak. Mihelyt azonban az életbevágó napikérdések legfon­tosabbjai a lehetőséghez képest megoldásra jutottak, el­érkezett az idő, hogy nagy alkotmányjogi hiatusaink rende­zése érdekében megtegye a nemzet, vagyis ideiglenes tör­vényhozó szerve azokat a lépéseket, amelyeknek megtevése módunkban állott. Ez a lépés az ősi, alkotmányos törvény­hozás egyik tényezőjének, az országgyűlésnek feltámasz­tására irányult. Ezért, miután az ideiglenes törvényhozó­szerv, vagyis a nemzetgyűlés megalkotta az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvéönyel ösi kéttáblás or­szággyűlésünk egyik szervét: a képviselőház intézményé­nek alapját; 1926. év őszén törvénybeiktatta az ország­gyűlésnek másik részéről: a régi főrendiház helyébe lépő felsőházról szóló törvényjavaslatot is. Ezek után a némzet­t<

Next

/
Thumbnails
Contents