1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 2. kötet Felsőház, Bp. 1927.
A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Molnár János - verseghi Nagy Ferenc dr.
145 nában, Olaszországban és Svájcban. Első izben tagja a törvényhozásnak. A felsőházba a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola küldötte be. Molnár János (A Mezőgazdasági Kamarák választottja). 1857-ben született Ajakon Szabolcsmegyében. Református, nős, nyugalmazott tanitó, kisbirtokos. Sárospatakon végezte a gimnázium négy osztályát, majd a tanítóképzőbe iratkozott be és tanítói oklevelet szerzett. 1879-ben tanitó lett Sárospatakon és tizenhárom esztendőn át tanított, amikor is nyugdíjba ment és azóta saját kis birtokán gazdálkodik. 1896-ban Sárospatak főbirájává választották és tizenegy éven át működött e tisztségben. 1920-ban képviselővé választották, azonban megpeticionált mandátumát megsemmisítették. Rendkívül sokat fáradozott Sárospatak környéke mezőgazda lakosságának kulturális előrevitele érdekében és a mezőgazdasági kamarák megalkotásakor az újonnan létesült szerv egyik legagilisabb munkása lett. Szűkebb hazájában rendkívül nagy népszerűségnek örvend. Elnöke a községi, járási és megyei mezőgazdasági bizottságnak, alelnöke a Tisza jobbparti Kamarának és választmányi tagja az Országos Mezőgazdasági Kamarának. Emellett sok társadalmi egyesület, gazdakör és szövetkezeti intézmény élén áll. A felsőházba a mezőgazdasági kamarák küldöttek be és ott főként gazdasági és kulturális kérdésekkel foglalkozik. verseghi Nagy Ferenc dr. (Budapesti Pázmány Péter tudományegyetem választottja). 1852-ben született Verőcén, Szlavóniában. Róm. kath., nős, egyetemi tanár, v. b. 1.1. Középiskolai tanulmányait Budán, jogi és államtudományi tanulmányait Budapesten, Bécsben, Berlinben, Lipcsében, Göttingában és Parisban végezte. 1875-ben avatták a jog és államtudomány doktorává. Egy év múlva állami ösztöndíjjal külföldre ment s harmadfél éven át a német és francia egyetemeken egészítette ki tanulmányait. 1877-ben a budapesti egyetemen a kereskedelmi és váltójogból magántanárrá képesítették. , 1879-ben a nagyváradi jogakadémiához, 1881-ben pedig a 10