1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 2. kötet Felsőház, Bp. 1927.
A felsőház tagjainak életrajzi adatai - A szervezetek és intézmények által választott felsőházi tagok - Ifj. Mészáros István
143 első izben tagja. A közjegyzői kamarák küldöttek be a felsőházba. Választását a közigazgatási bíróság megsemmisette, az elrendelt uj választáson azonban ismét mellette nyilvánult meg a bizalom. Ifj. Mészáros István (Az Országos Mezőgazdasági Kamara választottja). 1883-ban született Nagygencsen, Vas vármegyében. Róm. kath., nős, törpebirtokos. Atyja földműves volt, aki háromezer négyszögölnyi földjén gazdálkodott. Már tiz éves korában napszámból keresett pénzzel segítette szüleit, később pedig a szombathelyi városi vízvezeték elkészítésénél, a városi kövezésnél és az aszfaltozó munkálatoknál dolgozott mint munkás 5 éven keresztül. Szülei azonban visszahívták kis gazdaságukba s apjával együtt aratni járt, vagy mint részes munkás dolgozott cséplőgépek mellett. Húszéves korában megszervezte községében a Katholikus Ifjúsági Egyesületet, mely 1907-ben ügyvezető elnökké választotta. Mint ilyen megalapitotta az Ifjúsági Könyvtárt, melyet rövid idő alatt kifejlesztett. A háború kitörésével mindkét egyesület működése szünetelt, de 1919 januárjában újjáéledt s ismét őt választották meg elnökké. Az Ifjúsági Egyesület selyemzászlaját a kommunizmus alatt készíttette el és ennek hazahozatala miatt súlyos kellemetlensége támadt a szombathelyi bolsevistákkal. Társadalmi és gazdasági téren, régóta széleskörű tevékenységet fejt ki. Műkedvelő előadások, vallásos és hazafias ünnepélyek utján lehetővé tette a községben a hősi halottak emlékszobrának felállítását. 1921-ben megalakította a Nagygencsi Gazdaszövetséget, melynek ma is elnöke. 1922-ben Vas vármegye mezőgazdasági bizottsága beküldötte a Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamarába, ahol mint a földműves kúria képviselőjét beválasztották az igazoló, fegyelmi és közgazdasági bizottságba, az állattenyésztési és talajismereti szakosztályokba és a kamara igazgató tanácsába. A kamara elnökségének és igazgatóságának figyelmét mint kamarai tudósító hívta fel magára, havonként beterjesztett részletes gazdasági helyzetjelentéseivel.^ A Felsődunántuli Mezőgazdasági Kamara 1925-ben delegálta őt az Országos Mezőgazdasági Kamarába, mely beválasz-