1927–1931. évi országgyűlés Freissberger Gyula, szerk.: Országgyűlési Almanach 1927–1931. (Sturm–féle országgyűlési almanach) 1. kötet Képviselőház, Bp. 1927.
A képviselők életrajzi adatai - Weicher Miklós - németprónai Wolff Károly
234 Károly ep. esperes-plébános volt. Az országgyűlésen közgazdasági, adóügyi és közigazgatási kérdésekkel kíván foglalkozni. Weicher Miklós. (Pilisvörösvár, ep.) 1867-ben született Bodajkon. Baracskai apát, esperes, kormányfőtatanácsbs. Atyja kereskedő volt. A középiskola abszolválása után Székesfehérvárott végezte el a ideológiát Anyanyelvén kivül a német, latin és francia nyelvet beszéli tökéletesen s Európa legtöbb államában megfordult. Hosszú idő óta esperes-plébános Töröbálinton. Mint a szövetkezeti gondolat nagy hive főként a szövetkezeti élet terén fejt ki munkásságot. Törökbálinton ő alapította meg a Keresztény Fogyasztási Szövetkezetet, mely később beolvadt a a Hangyába. Többizben tartott vidéki népgyűlésen előadást a szövetkezeti eszméről és élénk publicisztikai tevékenységet is folytatott. Sürün jelentek meg valláserkölcsi vonatkozású és á szövetkezeti élettel kapcsolatos cikkei a vidéki lapokban. Tagja a Tisza István Társaskörnek, ahol két évvel ezelőtt ő mondotta a Tisza-emlékbeszédet. Pest vármegye törvényhatósági bizottságának hosszú idők óta tagja. A második nemzetgyűlésen a pilisvörösvári kerületet képviselte, mely Baross János halála után választotta meg. Az országgyűlésbe ugyancsak a. piiísvörösvári kerület küldötte be, nagy szótöbbséggel, egységespárti programmal. Közigazgatási és közoktatási kérdésekkel kivan foglalkozni. németprónai Wolff Károly. (Budapest,!, kgszp.) 1874-ben született Érsekújvár ott. Róm. kath., nős, földbirtokos, a főudvarnagyi bíróság elnöke, valóságos udvari tanácsos, a budapesti keresztény községi párt vezére. Egyetemi tanulmányait Pozsonyban, Budapesten, Lipcsében, Halléban és Berlinben végezte, 1896-ban a budapesti tudományegyetemen nyert' abszolutóriumot. Ugyanekkor a trencséni törvényszékhez ment joggyakornoknak, majd mikor a jogés államtudományi államvizsgát kitüntetéssel letette, jegyzővé nevezték ki a trencsénmegyei Nagybitsére. Innen egy év múlva berendelték az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályába, ahol résztvett a polgári törvénykönyv tervezet kötelmijogi fejezeteinek szerkesztésében. 1901-ben