1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Tóth Pál dr. - Turi Béla

TÓTHTPÁL DR. (Szarvas.) 1887-ben született Szarvason. Ács­iparos fia. Középiskoláit a szarvasi evangélikus főgimnáziumban végezte, majd a. budapesti egyetemen orvosi diplomát nyert. 1914. év óta ügyvezető községi orvos. Négy évig résztvett a vi­lágháborúban a 101-ik gyalogezred kö­telekében az orosz harctéren. Soron­kivül főorvos lett ós Signum laudis­szal (kardokkal). Károly csapatke­reszttel ós a Il-od. osztályú Vörös ke­reszt- és sebesülési éremmel tüntették ki. 1918 november 1-töl 1919 február 5-ig a szarvasi Nemzeti Tanács elnöke volt. Ettől az időtől kezdve politikai mozgalomban nem vett részt. A Szarvasi Dalkör elnöke. Békés vármegye törvényhatósági bi­zottságának tagja. Fiatalabb éveiben a Szarvasi Hirlap és Szarvasi Közlöny felelős szerkesztője volt. Tagja a Királyi (Magyar Automobil Clubnak. 1926-ban pótválasztáson győzött Borgulya Pál hivatalos egységespárti jelölttel szemben. Az egységespárt t a gji i. TÚRI BÉLA (öttevény.) 1875-ben született Esztergomban. Ugyanitt végezte el a gimnáziumot és a papi pályára lépett. Tanulmányait a budapesti egyetem teológiai fakultá­sán végezte el. Előbb mint főgimnázi­umi tanár Nagyszombatban tanított, honnan siiiiin kereste fel a néppárt lapját, az „Alkotmány"-!, cikkekkel. Gondosan megirt, nagy tudásról ta­núskodó cikkei széles körökben kel­tettek érdeklődést és hogy az „Alkot­mány" teljesen a maga számára bizto­síthassa kiváló irói képességeit, 1902­ben meghívta a lap szerkesztőségébe. 292

Next

/
Thumbnails
Contents