1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.

Képviselőház - Tóth Pál dr. - Turi Béla

Négy évig volt munkatársa a lapnak és már 1906-ban szerkesz­tője lett. Azóta közel 3000 vezércikket irt, miáltal állandóan irányitólag, igen sokszor döntöleg hatott a néppárt, maja a Keresztény Nemzeti Egyesülés, később a Ker. Gazdasági éa Szociális pártnak politikájára.A ikommun után a Nemzeti Újság első felelős szerkesztője lett, majd midőn Alsólendván nemzet­gyűlési képviselővé választották, főszerkesztője lett (1920). ,A nemzetgyűlés alatt több fontos, főként közjogi jellegű törvény­javaslatnak, többek közt az 1920. I. t.-cikknek is 5 volt az előadója. 1921-ben a Szent István-Társulat alelnökére válasz­tatván, a.katholikus irodalom terén is még fokozottabb szerepet játszott. Az 1922-iki nemzetgyűlési választásokon kisebbség­ben maradt s 1924-ben Csernoch János hercegprímás eszter­gomi prelatus-kanonokká nevezte ki, de azért a Szent István­Társulat alelnökségét megtartotta és mint a Nemzeti l T jság főmunkatársa tovább folytatta publicisztikai működését is, A keresztény gazdasági és szociális pari tagja. Vezércikkei mellett; számtalan bölcseleti, kritikai, művészeti, tudományos és hitbuzgalmi cikke jelent meg. Hozzáfogható termékenységül publicistánk alig van. 1904-ben nagyobb értekezése jelem meg az 1848. évi XX. törvénycikkről, 1916-ban tanulmánya ezzel a címmel: „Elrendeli-e az 1848. évi 111. \.-v. a parlamenti kor­mányt?" , 1907-ben a főkegyúri jogról és 1916-ban .,A háború belülről nézve" cimmel. Sok értekezése, cikke és tanulmánya jelent meg még a Katholikus Szemlében, az Egyházi Közlöny­ben, a Religióban, a Magyar Sionban 6Ö>. Több izben járt Amerikában és Kanadában kivándorolt magyarjaink között. Midőn 1926 júniusában Cseraocf] János bíborost kisérte el a chicagói kongresszusra, az időközben megüresedett öttevényi kerületben, távollétében, mint a keresztény gazdasági és szo­ciális párt jelöltjét, nemzetgyűlési képviselővé választották. Nagykészültségü parlamenti felszólalásait, amelyeket főként közjogi kérdésekben tartott, a Ház minden oldalán figyelem kisérte. Nevezetes szerepe volt az nj felsőházról szóló törvény megalkotásánál. Az eredeti törvényjavaslatnak azt a rendelke­zését, amely a jogfolytonosság kérdését érinti, a kormánytámo­gató kereszténygazdasági és szociális párt aggodalommal fo­gadta. Az ö közreműködésével szövegezték meg a törvényjavas­latot abban a formában, amelyet a pártjában helyet foglaló legi­timisták magukévá tehettek. Az 1926. évben kürt általános or­szággyűlési választáson újra az öttevényi kerülel választotta képviselővé 8045 szóval 2563 szó ellenében. Ellenjelöltje az egy­ségespárti Szentiványi Géza volt, 293

Next

/
Thumbnails
Contents