1922–1926. évi nemzetgyűlés Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach 1922–1927. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Budapest, 1922.

VII. A kormány és a nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - kechkeméthi Pethes László dr.

349 kecskeméthi Pethcs László dr. (Jászapáti, kp.) 1885-ben született Jászárokszálláson. Róm. kath., nőtlen, földbirtokos. Elemi iskolait a szülői házban, közép­iskoláit a besztercebányai királyi katholikusj 'főgimnázium­ban, a tudományegyetem jog- és államtudományi fakultá­sát Budapesten, Kolozsvárott és Lipcsében végezte. A ko­lozsvári egyetemen avatták jog- és államtudományi dok­torrá. Tanulmányainak kiegészítése céljából beutazta Né­metországot, Olaszországot, Dániát és Norvégiát, Huszon­két éves korában Jásznagykunszolnok vármegye .szolgá­latába lépett mint közigazgatási gyakornok, 1908-ban má­aodaljegyzö, 1909-ben első aljegyző. 1913-ban pedig tb. föszolgalbiró lett A háború alatt a galiciai, majd a felvidéki magyar, később a tengerparti menekültek ügyeit intézte, 1916-ban pedig a belügyminiszter a szolnoki menekültügyi hivatal élére állította. 1917 végén mint vármegyei főjegyző és tiszteletbeli főszolgabírót gróf Hadik János a közélel­mezési minisztériumba rendfelte be szolgálattételre. Ebben az állásában a közélelmezési visszaélések megvizsgálásá­val és megrendszabályozásával volt megbízva. A Károlyi­forradalom kitörése után Selmec- és Bélabánya főispánja lett és mint iyen minden tevékenységét a magyar állami vagyonnak megmentésére és a városban a magyar nemzeti érzésnek ébrentartására irányította. Amikor Selmec-Béla­bányát a csehek már körülzárták, többedmagával Buda­pestre jött és inmon 1919 januárjában visszatért birtokára. A kommün alatt résztvett az ellenforradalmi mozgalmak­ban és belekapcsolódott a Dormándy-féle ellenforrada­lomba. Amikor Dormáindyt letartóztatták és ugy látszott, hogy az ellenforradalmat Budapesten nem lehet kirobban­tani, a franciák segítségével 1919 husvétjén Alagra, majd Szegedre menekült. Szegeden résztvett az Aníibolsevista Komitó megalakulásában^, majd a nemzeti hadsereggel augusztus 17-én Szekszárdra, később Budapestre vonult be. Régebben a függetlenségi és 48-as párt tagja volt, a a Károlyi-forradalom alatt a függetlenségi pártban beállott szakadás alkalmával a mérsékeltebb frakcióhoz csatlako* zott. A múlt nemzetgyűlésen kisgazdapárti programmal egyhangúlag 'választották meg a jászapáti! kerületben. Az előző nemzetgyűlésnek jegyzője volt és tagja a közjogi,.

Next

/
Thumbnails
Contents