1922–1926. évi nemzetgyűlés Lengyel László, Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyűlési Almanach 1922–1927. Budapest, 1922.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Alföldi Béla dr. - Almásy László dr.
Alföldi Béla dr. (Bácsalmási kerület.) Temesváron született 1877-ben. Iskoláit Szülőhelyén végezte, majd a budapesti egyetemen orvosi diplomát nyert. Előbb übecsén, majd Bácsbokodon hatósági orvosssá nevezték ki. Jelenleg tiszti főorvos. Többször volt Németországban tanulmányúton. Különösen a röntgenezés tudományával foglalkozik. Bácsmegye törvényhatósági bizottsági tagja, tiszteletbeli megyei főorvos. A politikai életben, még nem vett részi. A nemzetgyűlési választásokon a bácsalmási kerületben lépett fel egységespárti programmal s itt Miklóssy István ker. ellenzéki és Sterk Géza líassay-párti jelöltekkel szemben 7 abszolút szótöbbséggel győzött. Almásy László dr. (Pontázi kerület.) ' Jászberényben született 1869 július 27-én, régi nemesi földbirtokos családból. Itt végezte középiskoláit, majd a budapesti egyetemen jogi tanulmányokat folytatott. Huszonegy éves korában jogtudorrá avatták, huszonhárom éves korában ügyvédi vizsgát tett. Önkéntesi évét a 10. huszároknál szolgálta. Tartalékos hadnagy. 1893-ban bírósági jegyzővé nevezték ki Szolnokra, 1894-ben J ászberéwy város tiszti ügyészévé, majd polgármesterévé választotta. Jász-N.-K.-Szolnokmegyének törvényhatósági bizottsági tagja, megyei tiszti főügyész. 1910-ben a szentendrei kerület nagy többséggel gróf Szapáry Pállal szemben nemz. munkapárti programmal képviselővé választotta. Tagja volt a Ház közgazdasági, közlekedési, jogügyi, mentelmi, választójogi, polgári törvémykönyvelőkészitő bizottságnak és a delegációnak is. A mentelmi bizottságban és a magyar polgári törvénykönyv előkészítő bizottságban mint előadó működött és ugy a pártnak, mint a képviselőháznak jegyzője volt. Különösen tevékeny részt vett a munkapárt megszervezésében. Tagja volt a munkapárt végrehajtó bizottságának és a párt központi intézőbizottságának, amely rajta kivül Herczeg Ferencből, Vadász Lipótból és Balogh Jenőből állott. Lelkes híve volt Tisza István grófnak; az ő indítványára történt a Tisza-bizottság megalakítása és ő moridotta Tisza István fölött Geszten az első gyászbeszédet. A Nemzeti Társaskörnek igazgatója volt. A 'komimün alatt Gserny terroristáival elfogatta és a Markoutcai, valamint a gyűjtőfogházban több mint hat hetet töltött. Előadója a Ferenc József király által kinevezett 17-es ellenőrző bizottságnak, amely a magyar vallási és tanulmányi