1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.

A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Dr. Waigandt Antal - Wéber János

162 világfelfogás uralomrajutása és a szociális irányban való fej­lődés mentheti meg s ez indította arra, hogy már 1905-ben az országos néppárt, illetve később a keresztényszociális párti klub tagjai sorába lépett. Politikailag eddig nem szerepelt; a kerület társadalmi életében vett részt. A Budai Polgári Casino ügyvezető alelnöke, a krisztinavárosi és városmajori római katholikus hitközségek igazgatótanácsának tagja, az utóbbinak ügyésze. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának prog­rammjával választották meg 7942 szavazattal. Ellenjelöltje Perczel Béla volt, aki 5250 szavazatot kapott. Legutóbb nagy port vert fel az a nemzetgyűlési beszéde, amelyben az Ügy­védi Kamara tevékenységét bírálta éles hangon. Fővárosi bi­zottsági tag. A közlekedésügyi és naplóbiráló bizottság tagja, az igazolási állandó bizottság póttagja. Dr. Waigandt Antal. (Győr, II. kerület.) Született Szombathelyen 1884 december 8-án. Róm kat. Elemi iskoláit és a gimnáziumot Szombathelyen, egyetemi tanulmányait a budapesti, wieni és kolozsvári egyetemeken vé­gezte el. Ügyvédjelöltösködése közben beutazott néhány nyu­gati államot, főleg Németországot. 1912. évben Budapesten ügyvédi oklevelet nyert s ügyvédi irodáját Győrött nyitotta meg. Politikával korábban alig foglalkozott s csak a Károlyi­rezsim idején fogott hozzá a város keresztény társadalmának felkérésére a szociáldemokraták és a radikálisok ellensúlyo­zására a csekély tagból álló keresztényszociális párt újjászer­vezéséhez, amelynek Győr városában és Győr vármegyében elnöke lett. Vezetése alatt a győri párt az ország mintaszer­vezetévé fejlődött. A kommü nalatt, bár internálni akarták, Győ­rött maradt s társaival már ebben az időben megcsinálták a Keresztény Nemzeti Egyesülést. A választások alkalmával Győr város Il-ik kerületének mandátumát nyerte el egyhangú választással. Ügyvédi irodájában Győr városának és a megyé­nek szegényei és közérdekű ügyek állandó ingyenes ügyvédi jogsegélyben részesülnek. Az igazságügyi és véderő bizottság tagja. Wéber János. (Bonyhád.) 1876-ban született a tolnamegyei Püspöknádason. Szek­szárdon végezte középiskoláit, majd Budapesten kereskedelmi akadémiai és Keszthelyen 1885-ben gazdasági akadémiai dip-

Next

/
Thumbnails
Contents