1920–1922. évi nemzetgyűlés Vidor Gyula, szerk.: Nemzetgyülési almanach 1920–1922. Budapest, 1921.
A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai - Gróf Apponyi Albert
9 még az év végén bevonult a függetlenségi pártba s az 1905 január 26-án megejtett általános választásokon o vezette a választási hadjáratot, mely a függetlenségi párt, illetve a koalíció szenzációs győzelmével végződött. A többséggé vált ellenzék azonban még nem volt „kormányképes", a közvetítő kísérletek (Andrássy, Szögyény-Marich, Széli, Burián, Lukács László- kísérletei) eredménytelenek maradtak. Jött a Fejérvárykormány s ezzel az anarchia teljessé vált. Szeptember 23-án a király meghívta az ellenzéki koalíció vezéreit, köztük Apponyit, aki a „nemzeti ellenállás" vezére volt és aki, hogy Kristóffy terveit ellensúlyozza, a választójog széleskörű kiterjesztése mellett is állást foglalt. 1906 április 8-án végre létrejött a korona és a koalíció köpött a katonai kérdés kikapcsolásával az úgynevezett „paktum" s az április 9-én Wekerle elnöklete alatt kinevezett kormányban Appönyi a kultusztárcát vállalta. 1910 január 17-ig, a kabinet lemondásáig volt tagja a kormánynak. Miniszterségéhez fűződnek a néptanítók fizetésrendezéséről, az állami és nem állami iskolák jogviszonyainak szabályozásáról, az ingyenes népoktatásról s a lelkészi kongruáról szóló törvények. A katolikus autonómiáról, a gazdasági népoktatásról, a középiskolák s az egyetemi oktatás reformjáról szóló javaslatait a képviselőház a bankérdés körül 1909-ben kitört válság miatt már nem tárgyalhatta le. A koalíció bukása után mikor a függetlenségi párt kettészakadt a Kossuth-párthoz csatlakozott, s mint ennek tagja kapott újra mandátumot régi kerületében Jászberényben az 1910 júniusában lefolyt választásokon. A Kossuth-párt élén vett most részt az ellenzék harcaiban, amelyek az akkori kormányzati eszközök mellett bizony nem lélekemelő jelenetekhez vezettek a képviselőházban. Kossuth Ferenc 1914-ben bekövetkezett halála után ő lett a párt elnöke. A háború kitörésekor ellenzék és kormány a legélesebb harcban állottak egymással. Ekkor Apponyi volt az, aki a pártok kibékülését kezdeményezte, hogy a válaszfalak ledöntésével az egész közvélemény egységesen álljon a kormány mögött az országra kényszeritett harcban. Ez volt a magyar parlament második treuga dei-je, mely az ő nevéhez fűződik. A treuga dei 1916-ig tartott. Ekkor az ellenzék, látva azokat a nagy hibákat, amelyek a külügyek és a hadügyek vezetése körül történtek, azt követelte, hogy ez ügyek vitelére neki fokozottabb befolyás engedtessék. A király és a kormány hozzájárultak ehhez a követeléshez és az ellenzék Apponyit, Andrássyt és Rakovszky Istvánt küldte ki az ellenőrző bizottságába. Az akkori külügyminiszter, Burián István báró azonban oly visszataszítóan viselkedett a bizottsággal szemben, amikor az Bécsben megjelent, hogy mind a hárman a