1910–1918. évi országgyűlés Vásárhelyi Ferenc, szerk.: magyar Országgyűlés 1910–15. Budapest 1910.
Képviselőház - I. Magyarországi képviselők - Rudnay Béla - Rudnyánszky György - Sacelláry György - Sághy Gyula
263 RUDNAY BÉLA. (Nemzeti munkapárti. — Korpona kerület.) 1857 okt. 2-án Szenicen, Nyitramegyében született. A jogi tanulmányokat Budapesten végezte, majd 1878-ban Nyitramégye tb. aljegyzője lett. Mint tartalékos hadnagy vett részt Bosznia okkupációjában. Hazatérve, szolgabírónak választották meg, s nemsokára főszolgabíró lett. Mint megyei főszámvevő Nyitrára került, majd főjegyzője lett megyéjének. 1892-ben választották meg először képviselővé szabadelvüpárti programmal. A kilencvenes években a belügyministériumhoz kapott meghívást s nemsokára budapesti rendőrfőkapitány lett. A koalíciós korszak előtt nyugalomba vonult. A munkapárt programmja alapján választották meg. Ellenfele Czobor László pártonkívüli volt. Rudnay 1776, Czobor 1290 szavazatot kapott. RUDNYÁNSZKY GYÖRGY. (Nemzeti munkapárti. — Verbó kerület.) A nyitramegyei Nagybodokon született 1875. május 12-én. Középiskoláit a kalocsai jezsuitarend és a budapesti piaristarend főgimnáziumaiban, egyetemi tanulmányait pedig Bécsben, Berlinben és Budapesten végezte. Katonai kötelezettségének mint az 1. sz. ulánusezred önkéntese tett eleget. Miaván két esztendeig szolgabiráskodott, közben atyja felsőatraki birtokát fejlesztette mintagazdasággá. Kerületének mandátumát 1906-ban az alkotmánypárt, az idén a munkapárt programja alapján nyerte el egyhangú választással. SACELLÁRY GYÖRGY. (Nemzeti munkapárti. — Dorogh kerület.) Született 1856. február 5-én Budapesten. Kereskedelmi akadémiai tanulmányai után a földhitelintézet kötelékébe lépett, honnan később, mint titkár, az osztrák-magyar államvasuttársasághoz mentát. Utóbb önálló bank- és gabonabizományi üzletet alapított, amelylyel akkor hagyott fel, mikor politikai pályára készült. Élénk tevékenységet fejt ki a társaséletben és a közjótékonyság terén, 1901-ben a doroghi kerület választotta meg szabadelvű programmal, s azóta az 1906—10-iki ciklust kivéve, ezt a kerületet képviseli. Vaszary Mihály 702 szavazatával szemben 1368 szóval választották meg. SÁGHY GYULA. (48-as Kossuth-párti. — Somorja kerület.) 1844. május 8-án született a borsodmegyei Edelény községben. A gimnáziumot Egerben és Esztergomban, a jogot pedig a budapesti és heidelbergi egyetemeken végezte el és 1866-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Már két évvel később, alig huszonnégy éves korában a győri