1910-1918. évi országgyűlés Végváry Ferenc – Zimmer Ferenc, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1910–1915. Budapest, 1910.
Képviselőház - A képviselőház tagjai - Fodor Kálmán - Földes Béla
274 pesti egyetemen a statisztika magántanára lett ; ez idötájt külföldi egyetem részéről is kapott tanári meghívást. 1881-ben átvette a M. Tud. Akadémiában a nemzetgazdasági bizottság előadói tisztét ; e minőségben különösen előadások szervezésével, a Nemzetgazdasági és Statisztikai Évkönyv alapításával, a kereskedelmi műszótár megindításával, értekezések kiadásával stb. szerzett érdemeket. 1882-ben a budapesti egyetemen a statisztika számára szervezett második tanszék nyilvános rendkívüli, 1889-ben rendes tanárává nevezték ki ; Kautz Gyula bankkormányzóvá való kinevezése után pedig az ö helyére, a nemzetgazdaság- és pénzügytan tanszékére helyezték át. 1893-ban a M. Tud Akadémia levelező tagjává választotta ; 1885-ben az Istitut international de statistique, 1891-ben a British Economic Association tagja lett. 1876-ban a kereskedelmi minisztérium megbízásából az Ausztriával kötendő kereskedelmi- és vámszerződés kérdésében szakvéleményt dolgozott ki. Több ízben tett tanulmányutal Német-, Francia-,Olaszországban és Angliában. Részt vett az iparügyi, valuta-, vám- és adóankéteken. Szilágyi Dezső megbízásából emlékiratot dolgozott ki a hitbizományokról. Több ízben képviselte a kormányt a nemzetközi kongresszusokon. Szilágyi Dezső alatt a törvényelőkészítő bizottság tagja volt. A statisztikai szakvizsgálati bizottság tagja. A budapesti jog- és államtudományi kar volt dékánja. Az Institut international de sociologie tagja. Nagyobb dolgozataival többször nyert akadémiai és egyéb pályadíjakat. Tagja a munkanélküliség ellen alakult nemzetközi bizottságnak. Szerkeszti az Akadémia megbízásából a Magyar Közgazdasági Könyvtárt és a Remekírók Könyvtárát. Előadója volt a kvóta-bizottságnak, helvét foglalt a delegációban. 1901-bcn a M. Tud. Akadémia rendes tagjává választotta. A budapesti népszerű főiskolai tanfolyam elnöke. 1902-ben megkapta az udvari tanácsosi címet. Számos önálló müve jelent meg ; szerkesztette a Társadalom- és Gazdaságpolitikai Könyvtárt. 1905-ben időközi és 1906-ban, valamint 1910-ben az általános választások alkalmával a nagybányai kerület választotta meg függetlenségi programmal. A Justh-párt híve. A közgazdasági és pénzügyi bizottság tagja.