1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Nagy Emil
181 élet ismertetésével nagy szolgálatot tett az országnak. Ügyvédi vizsgálatot 1881. november havában tett s ügyvédi irodát Budapesten nyitott. A Magyar Jogászegyletben megalapítása óta széleskörű tudományos működést fejt ki. 1881-ben vitaelőadást tartott a francia ügyvédségről, 1884-ben pedig a polgári peres eljárás reformjáról, amelyek nagy föltűnést keltettek a magyar tudományos világban. Több önálló jogi és társadalom-tudományi munkát is írt. Részt vett Szilágyi Dezső törvényalkotásaiban, többek között ö készítette Szilágyi megbízásából az ügyvédi rendtartás tervezetét is. Az országos jogászgyüléseken is nagy szerepe volt; az 1895-ikin nagy előadást tartott a sommás eljárásról. 1885-ben választmányi tagja lett az ügyvédi kamarának. 1887-ben pedig titkára. E tisztséget 12 évig viselte. A kamarának két választáson elnökjelöltje volt. A kamarában sürgette az ügyvédi nyugdíjintézet felállítását. Erről kidolgozott tervezetét országos értekezlet tárgyalta és a budapesti kamara 1894-ben elfogadta. Hz idő szerint ismét kamarai választmányi tag. Mint ügyvéd a képviselőválasztások feletti bíráskodás és a bűnügyi védelem terén szerzett országos nevet. Közel másfélezer cikke jelent meg igazságügyi és szociális kérdésekről. A dunamelléki református egyházkerület tanácsbirája, tagja az egyetemes konventnek és az egyházi közjogi ügyek előadója. Több izben fellépett szabadelvű programmal, de kisebbségben maradt. Az 1906-i általános választások alkalmával Budapest székesfőváros VIII. kerületében pótválasztáson megválasztották. A függetlenségi és 48-as párt híve. Nagy Emil, Jász-Nagykún-Szolnokmegye, Szolnok kerület született Kaposváron 1871. november 16-án ; Nagy Sándor kúriai biró fia. Iskoláit szülővárosában és Budán végezte. Jeles eredménnyel letett érettségi vizsga után beutazta Németországot s azután a jogot elvégezte. Az önkéntesi év leszolgál ása után egy évre Parisba ment ügyvédi joggyakorlatra ; onnan széleskörű általános műveltséggel tért haza. Majd beutazta Angliát és Olaszországot s megtanult jól angolul.