1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Főrendiház - Dessewffy Aurél gróf - Dessewffy Sándor - Ernuszt Kelemen
6 latot, melynek azóta folytonosan elnöke. Ugyancsak a hetvenes években részt vett a tiszavölgyi társulat alakításában, melvnek azóta központi bizottsági tagja. 1881-ben engedélyt nyert a nagykikinda—nagybecskereki vasút kiépítésére, melynek sok évig igazgatósági elnöke volt. Igazgatósági tagja volt továbbá az első erdélyi vasútnak, igazgatója az első pesti hazai takarékpénztár-egyesületnek és számos egyéb jótékony és közhasznú intézetnek. 1895. január 15-én ő Felsége kereskedelemügyi miniszterré nevezvén ki, 1896. április 24-én a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte s részint az elődeitől megkezdett munkálatoknak befejezése, részint újabb alkotások létesítése körül buzgó tevékenységet fejtett ki. Az ő miniszter sége idejére estek az ezredéves kiállítással és a Vaskapu megnyitásával kapcsolatos ünnepségek, amelyeknek rendezésében vezető szerep jutott neki. Az ezredéves kiállítás után örökös bárói rangot kapott. A főrendiház örökös jogú tagja. A Bánffy-kormány lemondása alkalmával megválva tárcájától, az I. oszt. vaskorona-rendet kapta. Azonkívül számos külföldi rendjel tulajdonosa. 1905-ben, a Tisza-kormány lemondása után beállott válság alatt azok közt volt, akiknek véleményét ő Felsége a helyzetről kikérte. / Dessewffy Aurél gróf ]/" az 1906. évi általános választások alkalmával Sárosmegye Girált kerületében alkotmánypárti programmal képviselővé választatott, de mandátumáról lemondott, mert ő Felsége 1906. május 21-én a főrendiház elnökévé nevezte ki. Dessewffy Sándor csanádi r. k. püspök. 1905-ben a budapesti kir. magyar tudományegyetem a szeplőtlen fogantatás kihirdetésének ötvenéves fordulója alkalmából tiszteletbeli hittudományi doktorrá avatta. Ernuszt Kelemen 1905. augusztus 29-én saját kérelmére felmentetett a főrendiházi alelnöki állása alól. mely alkalommal a Ferenc József-rend nagykeresztjét kapta.