1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Csizmazia Ferenc - Damián Vazul - Daniel Gábor

243 Csizmazia Ferenc, Pozsonymegye, Szempc kerület 1870-ben született. Középiskolai tanulmányainak befejezése után theologiai és bölcsészeti tanulmányokat folytatott Esztergomban, a budapesti központi papnevelő-intézetben és a budapesti egye­temen. Több mint egy évtizede, 1894 óta tanára a nagyszombati katholikus érseki főgimnáziumnak és 1903 óta tanulmányi felügye­lője a nagyszombati érseki fineveldének. Az 1905.-i általános választások alkalmával a szempci kerület választotta képviselővé néppárti programmal. Damián Vazul, Hunyadmegye, Kőrösbánya kerület 1855. március 15-én született Zalathnán. Középiskoláit Gyula­fehérváron, a theologiát Nagyszebenben végezte, azután pedig Bécsben filozófiát és néhány theologiai tárgyat hallgatott. Egyideig tanító volt, 1882—1884-ig tanár, 1884 óta pedig igazgató a brádi gimnáziumban, ahol ebben a minőségben 1894-ig működött. 1884 óta zarándkerületi esperes. Hunyadvármegye törvényhatósági bi­zottságának és több vármegyei bizottságnak tagja, A görög-keleti román zsinat és a főegyházmegyei kongresszus tagja; a román kulturegylet és a román nemzeti szinházalap élethossziglani tagja. Az 1905.-i általános választások alkalmával a kőrösbányai kerület román nemzetiségi programmal képviselőjévé választotta. Daniel Gábor, Oláhfalu város 1854. december 2-án született; atyja, Gábor Udvarhelymegye fő­ispánja volt. Jogi tanulmányait befejezve, 1878-ban, alig 24 éves korában, az oklándi kerületben képviselővé választatott és akkor egyik korjegyzője volt a háznak ; ugyané kerületet képviselte két további cikluson, míg 1887-ben a székelyudvarhelyi kerületben nyert mandátumot.. Az 1892-i általános választások alkalmával ismét az oklándi kerületben, 1896-ban pedig Oláhfalun választatott meg, amely kerületet azóta képviseli. Jogtudor és ügyvéd. A »Nemzet« hasábjain több politikai cikke jelent meg. A Lipót-rend középkeresztjének tulajdonosa. A szabadelvű párt alelnöke. Két országgyűlés alatt a ház alelnöke volt, legutóbb 1903. végéig, amikor cnől a tisztségéről leköszönvén, ö Felsége titkos tanácsossá ne­16*

Next

/
Thumbnails
Contents