1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Madarász József - Magyary-Kossa Géza - Major Ferencz

295 bíróvá, egyházkerületi képviselővé, később főjegyzővé választották s néhány hónapon át mint helyettes esperes is működött. Az iro­dalom terén mint egyházi beszédíró ismeretes. 1887 óta a karczagi választókerületet képviseli függetleaségipárti programmal. A napló­biráló bizottság tagja. % y Madarász József, Fehérmegye, Sárkeresztúr kerület 1814-ben Nemes-Kisfaludon, Somogymegyében született; testvére Madarász Lászlónak, a 48-as év egyik főszereplőjének. Korán vett részt a közügyekben, különösen a fehérmegyei restauratióknál volt egyik szóvivő. Az 1832/6-iki országgyűlésben mint a távollevők követe jelent meg a sárkereszturi kerület képviseletében. Tagja volt az 1848-iki országgyűlésnek s követte a kormányt Debreczenbe. Mar'akkor a radikálisok egyik kiváló tagja gyanánt szerepelt. A szabadságharcz lezajlása után Kufsteinbe került s 1856-ig volt fogva. 1861-ben és 1866-ban mindkétszer beválasztatott a parla­mentbe. Mint a sárkeresztűri kerület képviselője egyike azon hét képviselőnek, kik Ferencz József megkoronáztatását törvénytelen­nek mondották ki és az Ausztriával való közösügyesség ellen szüntelenül harczoltak. A függetlenségi párt egyik vezérférfia, mint ilyen állandóan regi kerületét képviseli. Magyary-Kossa Géza, Jász-Nagykún-Szolnoknjegye, Török-Szent-Miklós kerület 1850. augusztus 15-én Jász-Nagykun-Szolnokmegye Kenderes községéhez esatolt Puszta-Kakaton született. Az elemi iskolákat ;i szülői háznál, a gymnasiumot Budapesten és Réesben végezte. Jogot két évig Bécsben, két évig Budapesten hallgatott. Tudori diplomát 1884-ben szerzett, mire 1885-ben megyéjében főszolgabíróvá válasz­tatott. 1802 ota a török-szent-miklósi kerületet képviseli mint szabadelvűpárti. Cs. és kir. kamarás. A vízügyi bizottságnak az új országgyűlésen is tagja. Major Ferencz, Vasmegye, Szombathely kerület 1854-ben született Székesfehérvárott. Középiskolai tanulmányait születési helyén, egyetemi tanulmányait pedig Budapesten végezte. 1879-ben megszerezve az orvosi oklevelet, főleg sebészettel fog-

Next

/
Thumbnails
Contents