1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Makfalvay Géza - Maléter Zoltán - Mara László

296 lalkozott. A műtői oklevél elnyerése után egy évnél tovább ter­jedő tanulmányutat tett, meglátogatva a nevezetesebb külföldi egyetemeket. Utazásából visszatérve előbb Budapesten telepedett meg, 1884-ben azonban szülővárosába tért, a hol tiszti főorvossá és kórházi igazgatóvá választották meg. József .Ágost és László főherczegek teési és keresztúri vadászatainál állandó kísérőként szerepelt. I. osztályú ezredorvos és ezen minőségében a hon­védelmi ministertől elismerő okiratot kapott. Tagja volt a trienti szabadkőműves-ellenes congressusnak. Mint tűzoltó Konstanti­nápolyban is járt, a hol az Ozmanje- és Tachlizie-rendjelekkel lett kitüntetve. Mint népparti 1896-ban választatott meg országgyűlési képviselővé. Tagja a közlekedésügyi bizottságnak. Makfalvay Géza, Somogymegye, Szil kerület 1844. szeptember 8-án Budapesten született. A középiskolát és a jogot Budapesten végezve, 1869-ben a. királyi táblához segéd­fogalmazóvá neveztetett ki. 1871-ben kaposvári törvényszéki biró lett. 1876-ban ezen állásáról lemondván,Kaposvárott ügyvéd lett; azóta ott gyakorolja az ügyvédséget. 1892 óta nemzetipárti pro­grammal a szili kerületet képviseli. A közigazgatási bizottság tagja. Maiéter Zoltán, Szék város született 1850. november 25-én Lőcsén, (iymnasiumi tanulmányait Lőcsén, a műegyetemet pedig Zürichben végezte és 1870-ben mérnöki oklevelet nyert. 1877-ig ismeretei gyarapítása végett Svajczban működött vasúti építkezéseknél. 1877-ben a magyar államvasutak szolgálatába lépett. 1884-ben a kereskedelmi minis­teriumba rendeltetett be és mint műszaki tanácsos 1892-ig szolgált. 1892-ben a szamosvölgyi vasút igazgatója lett, a mely minőségében most is működik. 1896-ban szabadelvű programmal országgyűlési képviselővé választották és mint ilyen a közlekedés­ügyi bizottság tagja. Mara László, Hunyadmegye, Hátszeg kerület született 1859-ben Felső - Szálláspatakon. Jogi tanulmányainál; befejezése után Hunyadmegye szolgálatába lépett; mint főszolga­bíró megvált hivatalától, hogy gazdaságának élhessen. Az utolsó

Next

/
Thumbnails
Contents