1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Főrendiház - XI. Ő Felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok - Horthy István

151 gróf Andrassy Gyula alatt megalakult, Hollán a gróf Mikó Imre vezetése alatt álló közmunka- és közlekedésügyi ministeriuniha hivatott meg államtitkárnak. Gróf Mikó Imrének 1870. május havában bekövetkezett visszalépése folytán, Hollán mint parla­mentaris államtitkár szintén megvált hivatalától, s ez alkalommal addig teljesített szolgálatainak elismeréséül ő Felsége a Lipót-rend középkeresztjét adományozta neki. 1870. november 18-án mint államtitkár a honvédelmi ministeriumnál újból állami szolgálatba lépett, melyből 1872. deezember havában a bekövetkezett kabinet­változás folytán kilépett. Ettől fogva megtartotta helyét a parla­mentben és mint a magyar delegatio tagjának kiváló része volt azon határozatok hozatalában, melyekkel 1875-ben az Uchatius­féle tábori tüzérségi anyag beszerzéséhez, a vezérkar újjáalakítá­sához, valamint a katonai képző intézetek újjászervezéséhez elő­irányzott kiadási többlet megszavaztatott. 1875. október havában soron kivül vezérőrnagygya neveztetett ki. 1876. január havában tényleges katonai szolgalatba lépve, a székesfehérvári V. honvéd­kerület parancsnokává neveztetett ki. 1881. ápril 25-én es. és kir. altábornagygya léptettetett elő; 1886-ban a főrendiház tagjává neveztetett ki. Kevéssel azután az ö Felsége által adományozott belső titkos tanácsosi CZÍmmel mint katona nyugalomba vonult és a fővárosba tette át lakását. Tagja a naplóbiráló, a felirati, a közgazdasági és közlekedési bizottságnak, valamint a királyi és országos legfőbb fegyelmi bíróságnak. Igazgatósági tagja adanz­gyar részvénytársaságnak. 1890-ben a főrendiház részéről a delegatióha választatott. Horthy István kenderes] nagybirtokos a negyvenes években .lasz-Nagykun-Szolin.k­megyeben született. Vármegyéjében évek óta vezérszerepet visz ; Ugyancsak evek óta megyéje szabadelvű partjának elnöke. A fő­ispáni szék megürcsedése alkalmával neki ajánlották fel e főtiszt­séget, de Horthy nem fogadta el. Annál tevékenyebb részt vesz a református egyház ügyeiben s a jasz-nagykún-szolnoki egyház­megye gondnoki tisztét tölti be. Az utolsó országgyűlési eziklus alatt főrendiházi taggá neveztetett ki. Tagja a naplóbiráló bizottságnak.

Next

/
Thumbnails
Contents