1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

ELOSZO. Még nem múlt el két hónap az országgyűlés megnyitása óta és a magyar közönség már is bir­tokában van az új »Almanach«-nak, a mely az országgyűlés mindkét háza nyolczszáznál több tagjá­nak mindegyikéről minden tudnivalót közöl, a mennyi­ben az illető közömbössége, késedelme, vagy — ilyen eset sem volt ritka — csökönyös ellentállása a reá vonatkozó adatok beszerzését meg nem nehezítette, sőt lehetetlenné nem tette. S itt illik a tiszteletteljes hála őszinte adóját lerónom a főrendiház nagyméltóságú ház­nagya, gróf Szapáry István irányában, a ki iránt a főrendek annyi ragaszkodással és nagyrabecsüléssel viseltetnek, hogy java részük sietett az illető életrajzi adatokat hozzám beküldeni, mihelyt gróf Szapáry István az én szerény kérelmemet hathatós ajánlatával támogatta. Csak sajnálhatom, hogy ezen adatok egy része oly időben érkezett hozzám, a melyben azokat vagy csak részben, vagy éppenséggel nem használ­hattam már. Sietnem pedig azért kellett, mert nyomom­ban több versenyvállalatot tudtam, melyeknek egy részéről tapasztaltam, hogy sok évi fáradságos és i*

Next

/
Thumbnails
Contents