1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Zákó Milán - Zeyk Dániel - Zichy Hermann gróf - Zichy Jenő gróf

350 Zákó Milán, Bács-Bodrogmegye, Titel kerület 1800. július 29-én Szent-Tamáson született. Tanulmányait Zombor­ban és Budapesten végezte, mire közpályára lépve 1880-ban Bács­Bodrogmegye tiszteletbeli aljegyzőjévé, 1883-ban pedig közigaz­gatási gyakornokká kineveztetett. 1884-ben aljegyzővé megválasz­tatott, 1887-ben tiszteletbeli árvaszéki ülnök, 1890-től 1892-ig zsablyai főszolgabíró. Közben karlóczai szerb congressusi kép­viselő, mely alkalommal a patriarchaválasztásban részt vett. 1S92­ben egyhangúlag szabadelvűpárti programmal megválasztatott. A zárszámadásvizsgáló bizottság tagja. Zeyk Dániel, Alsó-Fehérmegye, Alvincz kerület 1851. deczember 20-án Kolozsvárott született; atyja, Zeyk Károly, főispán volt. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen-főtanodában kezdte s a pesti református főiskolában végezte, majd a budapesti egyetem jogi előadásait hallgatta, 1875-ben vizsgái letétele után tompaházi birtokára költözött s élénk részt vett az Alsó-Fehér­megyében akkor folyt heves pártküzdelmekben. A megye köz­életében kifejtett tevékenységének köszönheti, hogy a törvény­hatóság valamennyi bizottságába beválasztották. Az alvinczi kerü­letet képviseli most már negyedízben; a szabadelvű pártnak híve. A házban többször működött mint a kérvényi bizottság előadója. Jelenleg a közgazdasági bizottság tagja. Zichy Hermann gróf. Vasmegye, Körmend kerület 1848. ápril 29-én született, mint a hasonnevű volt m. kir. udvari kan­czellár fia. Eddig leginkább gazdálkodással és Vasmegye — mely­nek tiszteletbeli szolgabirája — közügyeivel foglalkozott, l's. es kir. kamarás. 1892-ben függetlenségipárti programmal megválasztatott. Zichy Jenő gróf, Árvamegye, Bobro kerület 1837-ben született. Tanulmányait Németországban végezte s alig került haza — 24 éves korában — már képviselővé választatott. Az 1861-iki országgyűlést beleszámítva egész mostanáig, az 1876 — 1875>-iki éveket kivéve, a midőn a székesfehérvári kiállítást rendezé, folytonosan képviselő volt. 1861-ben Fehérmegye bodajki

Next

/
Thumbnails
Contents