1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1887. Főrendiház Budapest, 1887.

A magyar főrendiház tagjai - Csekonics Endre gróf

36 jegyzőségről történt eltávozása után, ennek helyére hivatott meg Esztergomba s egyszersmind érseki levél­tárnokká neveztetett ki, honnan három év múlva érsek­helynöki titkárrá mozdittatolt elő. Midőn 1864-ben a primási iroda igazgatói állomása üresedésbe jött, erre Scitovszky primas Császka Györgyöt nevezte ki. Sinior János herczegprimás nemcsak megerősítette ez állásá­ban, hanem abban még akkor is meghagyta, midőn 1870-ben esztergomi kanonokká neveztetett ki. 1874. neveztetett ki szepesi püspökké. Császka már mint papnövendék egy neveléstani müvével pályadíjat nyert. A Pazruaueumban töltött tanuló évei alatt bécsi leveleket irt több magyar lapba és folyóiratba ; tanár korában a szakmájához tartozó tudományágak mivelésében fejté ki tevékenységét. Egyházi tárgyakról számos czikke jelent meg a fteligioban, a mellett irt mennyiségtani dolgozatokat s megkezdett, előadásai vezérfonalául, egy bölcsészeti tankönyvet, de annak befejezésében a tanári székről az egyházi kormányzathoz történt áthelyezése meggátolta. A tót közmivelődési egylet egyik alapitója és vezére. 1881. val. belső titkos tanácsosi méltóságot nyert. A főrendiház pénzügyi bizottságának tagja. Caekonics Endre gr. 1846. szeptember 13-án szü­letett, a család feje ; fia a hazafiai érdemekben gazdag Jánosnak, aki a hatvanas évek elején a grófi méltóságot nyerte. Mint zsombolyai nagybirtokos és Torontálmegye virilistája kiváló szerepet játszik e megye gazdasági és politikai életében ; elnöke'a megyei szabadelvű pártnak a gazdasági és számos társas egyletnek. Az általa gya­korolt jótékonyság cselekedetei közül kiemelendő az áldozatkészség, melyen a szegedi catastropha alatt az ár­vízkárosultakkal szemben tanúsított. Egyik főtényezöje volt a n.-kikinda-n.-becskereki vasútvonal kiépítésének ; e vállalat igazgatóságának élén áll ; választmányi tagja az első magyar általános biztosító társaságnak. 1869. nőül vette Cziráky János gr. leányát, Constantiát.

Next

/
Thumbnails
Contents