Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
2007. július - augusztus Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 15. oldal Trianon és a nemzetközi rablók Könyvtárnyi, szomorú irodalma van ma már a gyalázatos trianoni döntésnek és következményeinek. Én inkább most egy sokkal tágabb szövegkörnyezetben igyekszem bemutatni azt a manipulációs folyamatot, amely végül Trianonhoz - is - vezetett, s amelynek következményeit nem lehetett, és a mai napig nem is lehet kiheverni, elhárítani. A reformkorszakban, a forradalom és szabadságharc idején, de különösen az 1867-es kiegyezés után a liberalizmus kivédhetetlen hullámként sodorta végig meglehetősen szennyes tajtékait Európán, és ez ellen gyakorlatilag szinte semmit sem tehetett, és sokáig kényszerűségből nem is tett az elsősorban szinte csak önmagára figyelő Magyarország sem. Az, hogy az európai gyökerű, forradalmi hagyományú liberalizmust már a reformkortól kezdve a kiegyezésen át az első világháborúig egyre inkább „nemzeti szabadelvűségnek” is szokták nevezni, „becézni”, az talán kezdetben nem volt éppen rossz jel, mert ebben már benne rejlett az a lehetőség, hogy a magyar élet, a Szent Korona országának természetes életérzése szerint a konzervatív hagyomány mégis csak a megtartó erő, s hozzá képest az európai „divatként” is ránk erőszakolt „szabadelvűség”- még ha nemzetinek álcázódik is- csak amolyan másodlagos tényező lehet. Persze ez a kiegyezés idején és után csak meglehetősen jóhiszemű feltételezés, hiedelem lehetett. A magyarság már tanulhatott volna a liberalizmus természetrajzát illetően a szabadságharcunk idejére esett román és szerb vérengzésekből, a kiegyezés után felgyorsult, a Szent Korona tartományai ellen szőtt pánszláv és szabadkőműves tervekből, a magyar, szláv és román „dunamenti egység” önálltató, életveszélyes ostobaságáról, olyan „filozófiákból”, amelyekben sajnos nem ritkán nemzeti nagyjaink is élen jártak: elég, ha a torinói remetére, Kossuth Lajosra, vagy Ady korántsem halhatatlan „énekére”, a Magyar jakobinus dalára gondolnunk. Elképesztő, hogy a magyar nyelvet megújító zseniális költőnk, Ady Endre a legkisebb szellemi erőfeszítést sem volt képes megtenni azért, hogy az európai és a magyarországi folyamatokat a teljes mélységükben megértse, a polgári radikális és a szocialista Hatvani Lajosok, Révész Bélák és mások szellemi „útmutatása” mellett megmaradt a jakobinus, liberális és szabadkőműves ösvényeken. Az 1789-es, nagynak hazudott forradalom már mindazt a gonoszságot, erőszakosságot, manipulációt magában hordozta, amelyek először pestisjárványként tarolta le Európát, később aztán - mindmáig - a lassan ölő méreg erejével pusztította és pusztítja ezt a hajdan virágzó kontinenst. Jakobinizmus, szabadság, egyenlőség, testvériség, népek egyenjogúságának elve, köztársaság, világköztársaság, szocializmus és globalizmus és más ordenáré hazugságok adták a táperejét ennek a baloldali csalássorozatnak. A francia baloldal „megalakulása” és győzelme biztosítja 1789-től mindmáig a szellemi ideológiáját annak a halálmenetnek, amely Európában vonul, tobzódik, s amely a liberalizmus világméretű diadalához vezetett, s amely valószínűleg pár évtizeden belül likvidálni fogja Európát. Születése pillanatától a hazugságra épült ez a jakobinus és liberális rendszer. A Bastille-ban 1789. július 14,-éig egy nyolcfős, csalókból, hamiskártyásokból, nemi eltévelyedettekből álló csoport raboskodott, őket szabadította ki a „nép” a börtön „ostromakor”. Méghozzá úgy, hogy a Bastille-t védő veterán őröket lemészárolták, a börtönparancsnok fejét lándzsára tűzték, és de Sade márki, a várbörtön lakója végigrohangált vele a városban. Ez volt a Bastille dicsőséges ostroma, amelyet minden év július 14.-éjén nagy ceremóniával megünnepelnek! De Sade márki az ostrom után közvetlenül, a Vendome téren tartotta meg rendszeresen az úgynevezett Harag napját. Egyik alkalommal de Sade márki kiáltványt intézett a Közjóléti Bizottsághoz, s benne követelte a csecsemők szabad szexuális használatát. Robespierre csak ezek után küldetett kocsit érte és vitette be az „isteni márkit” a charentoni elmegyógyintézetbe. De ha azt hinnénk, hogy mindezek csak a jakobinus-szabadkőműves-liberális hagyományok szélsőségesen beteges kilengéseit jelentették, akkor tévednénk. Érdemes felidéznünk például a kék jakobinus Westermann tábornoknak a Közjóléti Bizottsághoz 1793 decemberében írt jelentését. Westermann negyvenezer embert mészároltatott le. „Nincs többé Vendée, polgártársaim. Karjaink által pusztultak el feleségeikkel és gyermekeikkel együtt. Most ásattam el őket Savonay mocsaraiba és erdeibe. Parancsotok értelmében a gyerekeket a lovak patái tapodták szét, az asszonyok lefejezve, hogy ne hozhassanak többb banditát a világra. Az utcák tele hullákkal, helyenként egész piramist alkotnak.” A jakobinus-szabadkőműves gonosztevők „Drága guillotine anyánknak” nevezték a nyaktilót, a tömeggyilkos ceremóniákat „vörös miséknek”, a vendée-i királypárti felkelés áldozatainak kivégzését, a Loire-ba süllyesztett férfiak és nők kínszenvedését „köztársasági esküvőnek”, a „pokol hadoszlopainak” a megtorló akciókat, „nemzeti mészárszéknek” a feldarabolt tetemek gúláit, a „filozófia fáklyáinak” a leggonoszabb, legsátánibb ötleteket. De a többi francia forradalom sem volt más, mint a keresztény - nemzeti-konzervatív Európa meggyalázása, az Isten trónjára felkúszott Sátán ünneplése. Elmondható ez az 1830-as, és az 1848-’51-es francia forradalmakról egyaránt. Az utóbbiban például Ledru-Rollin, a szabadkőműves Illuminátus Rend egyik vezéregyénisége játszott meghatározó szerepet. És persze nem szabad megfeledkezni az 1871-es párizsi kommün rémuralmáról sem. Amelyben a jakobinusok-liberálisok által mindig is preferált, legaljasabb csőcselék kap fontos szerepet: a pillanatok alatt kommunistává-szocialistává vedlett munkakerülők, kofák, prostituáltak, beszervezett feljelentők hada. A kommünardok meggyilkolják Párizs érsekét, lemészárolnak számos papot, katonatisztet, tisztviselőt, felgyújtják Párizs fontos műemlék-épületeit, köztük a saját székhelyüket, a Városházát is. Nem véletlen, hogy Clemenceau, a francia radikális köztársaságiak vezéregyénisége - 1870 és ’71 között a Montmartre szélsőséges jakobinusokat és kommunistákat törvénytelenül pártoló polgármestere - már 1878 és 1880 között több parlamenti beszédében követeli a kommünardok teljes amnesztiáját, ez 1879 és 1880 között több lépcsőben meg is valósul sajnos. A szélsőséges liberalizmus, a radikális köztársasági eszme, a szabadkőművesség és a szocialista-kommunista akarnokság határozza meg a franciaországi politika helyzetet a 20. század elején, s ez a helyzet bizonyos értelemben a magyarországi állapotok tükörképének is tekinthető. Óriási különbségekkel persze. A legnagyobb különbség az, hogy Franciaországban a gyalázatos „nagy” forradalomtól kezdve mindmáig természetesnek tekintették a nacionalizmus legszélsőségesebb formáját is, míg Németországban és az Osztrák-Magyar Monarchia területén ádáz gyűlölettel tekintettek mindenre, ami nemzeti, konzervatív és keresztény, tehát szerintük végső soron - arcátlan „logikával” - nacionalistának tekinthető. De a radikális köztársaságiak - Combes, Rouvier, Clemenceau miniszterelnökségei alatt - valóságos irtó hadjáratot folytattak az egyház, a pápaság ellen, tömegével tiltották be az egyházi iskoláikat, zárták be kolostoraikat, vették el egyetlen tollvonással vagyonaikat. De a radikális köztársaságiak - a francia szabadkőműves páholyok vezetésével - brutális erőszakkal léptek fel a nemzeti szellemű katonatisztek és katonaiskolások ellen is, szabadkőműves osztagokat telepítettek a kadétek közé, hogy erőszakkal puhatolják ki istenhitüket és politikai nézetüket. Ugyanakkor ez a radikális köztársasági szélsőségesség és francia szabadkőművesség, a Grand Orient Nagypáholy és a többiek irányvonala a mélyben, a valóságban tökéletes és csendes összhangban van az egyre inkább terjedő és hangoskodó szocialista-kommunista irányvonallal - hiába próbálják tagadni ezt. S amikor a magyarországi baloldal új irányvonalat szab, akkor szinte természetes módon a franciaországi példákat követi majd. Kivéve persze a francia nacionalizmust. Mert ebben a vonatkozásban természetesen a magyar nemzeti eszme lefejezésére törekednek majd. A liberalizmussal már letaglózott, aztán a szabadkőművességgel gúzsba kötött Magyarország nyitott terep volt mindenféle bujtogató eszme számára. A magyarországi iskolákban a románság egy része még csak nem is tanulta az állam nyelvét, a magyart, tót vasutasok úgy dolgoztak a Felvidéken, hogy magyarul sem tudtak rendesen. Ugyanakkor a pánszláv, a szabadkőműves és az antant propaganda már régóta a nemzetiségek magyarok általi elnyomásáról harsogott aljas módon. Ez volt a helyzet a kiegyezés utáni évtizedekben, amikor a külső ellenség után - nem kis részben a franciaországi példán felbuzdulva - a belső ellenség is megkezdte a maga aknamunkáját. A francia radikális köztársasági eszméből mászott elő az a kártékony varangycsapat, amelyet a század elején polgári radikálisoknak nevezhetünk. Jászi Oszkár a vezérük. Nem kis harcba került 1990 táján, hogy a régi polgári radikálisok nyomán, a mai szabad demokraták követelésére a Nyugati teret ne kereszteljék el Jászi Oszkár térre. A 20. század eleji polgári radikálisok pontosan azt akarták, mint a franciaországi radikális köztársaságiak, csak pár lépéssel le voltak maradva a francia kollégáik előtt. De a „magyar” polgári radikálisok egy csapatban játszottak a németországi polgári radikálisokkal is, egyik pillanatban még dicsőítették II. Vilmos császárt, aki akár a konzervatívliberális Németország megmentőjének szerepében is tetszeleghetett volna a pogromokat „csiholó” cári Oroszországgal szemben, a következő években viszont a német és a magyar szélsőliberális sajtó már a gúny tárgyává teszi II. Vilmos császárt és a konzervatív-nemzeti Németországot. S ugyanígy viszonyul a „magyar” polgári radikális sajtó, Jásziék lapja, a Világ az egyházhoz, a felsőpapsághoz, a nemességhez és lassan a nemzeti szellemű magyarság egészéhez is. A magyarországi szabadkőművesség is élen járt a nemzettudat rombolásában. A szociáldemokraták bal szárnya - meghatározó ereje - mindig is utálta a történelmi középosztályt, a nemességet, de a parasztságot is. Ezek a Szociáldemokrata Pártban meghatározó szerepet játszó emberek - a többségük Németországból, Ausztriából és főleg Galíciából jött át Magyarországra - iszonyú károkkal járó harcot vívtak a magyar történelmi tradíciók, de a történelmi Magyarország egésze ellen is. Nem véletlen, hogy ezek a belső ellenséget jelentő rémek 1918-ban - már a gyalázatos őszirózsás forradalom idején - tömegesen léptek át igazi helyükre, a kommunista pártba. De a Trianonhoz vezető úton meghatározó szerep jutott a Németországon revánsot venni akaró Franciaországnak és a Német Császárságra betegesen féltékeny Angliának is. Az acél- és vastermelésben Németországot 1913-ban már csak az USA előzi meg, a vegyiparban pedig a németek elsők az egész világon. A készáruk 1913-ban már a német kivitel 63 százalékát teszik ki. Az 1914 előtti korszak egyik vezető angol közgazdásza, Ellis Barker kimutatta, hogy a reálbérek egyedül Németországban emelkedtek ebben az időben, a német munkások takarékbetétei négyszer nagyobbak voltak az angolokénál. 1898-ban megkezdődik a német flottaépítési program, amelynek 1917-re kellett volna befejeződnie: elméletileg Németország ekkor érhette volna utol Angliát. Mindezek a tények talán aggasztóak voltak Anglia világhatalmi vezető státusára nézve, de önmagukban nem indokolhatják a háború kirobbantását, s különösen nem Németország békekötés utáni megcsonkítását, az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolását, s ezen belül Magyarország területének egyharmadára zsugorítását. S különösen nem, ha figyelembe vesszük, hogy Németország gyarmatai az angol gyarmatok területének kis töredékét tették ki, és nyugodtan állíthatjuk, hogy a német és az angol kereskedelem, gazdaság nagyon jól kiegészíthette volna az európai és a globális térképen egymást. S ehhez még azt is tegyük hozzá, hogy Németországnak esze ágában sem volt háborút indítani, új gyarmatok szerzésével a század elején megpróbálkozott ugyan, de azonnal visszavonult, amikor ellenállásba ütközött. Sőt: Angliára nézve előnyös egyezségeket kötött (például Zanzibár kicserélése a Helgolad-szigetre 1890-ben). A Németországra irigy Angliának valójában Franciaországgal sokkal több gyarmati konfliktusa volt, mint Berlinnel. 1896-ban például Szudánban, Fashodánál majdnem háború tört ki Anglia és Franciaország között. A háborús hisztériáig fokozódó gyűlölet sajátos módon mégis a németek ellen fordult, amit Sir Peters Chalmers Mitchell The Saturday Reviewben 1896 február 1 .-én meghirdetett jelszava illusztrál kitűnően: „Ha holnap minden németet kiiktatnánk, nem akadna olyan angol üzlet, amely ne virágozna... Készüljetek fel a Németország elleni harcra, mert Germania est delenda”. (Idézi ezt a jelentős amerikai történész, David L. Hoggan a Megjegyzéseim Németországról. Az angol-amerikai kereszteshadjárat-eszme a 20. században.) Lloyd George, a világháború alatti miniszterelnök pedig ezt a jelszót kiáltotta az 1919-es választási küzdelemben, jóval a német fegyverletétel után: „Akasszátok fel a császárt!”. Tehát az akkor már excsászár, II. Vilmos felakasztásának jelszavával operál az angol királyság miniszterelnöke. De visszatérve a magyarság tragédiájára, az antant, kisantant, szabadkőműves és pánszláv agresszió önmagában még mindig nem ad magyarázatot a történelmi Magyarország példátlan méretű megcsonkítására. Hiszen ilyen megcsonkítást nem szenvedett el az antant-gyűlölködés elsődleges tárgya, Németország sem, Ausztria pedig - sajátosan értelmezett kárpótlásképpen - még területet is kapott, Burgenlandot. Csak egyetlen, szomorú magyarázatot találtam a példátlan trianoni területrablásra: azok, akik az értelmi szerzői voltak ennek a döbbenetes csonkításnak, azok a magyarság gerincét akarták hosszú időre megtörni, és ezzel előkészíteni a talajt a saját rablásaikhoz és a nemzetközi cinkosaik rablásaihoz. Czére Béla V & V Fogorvosi rendelő Dr. Vág János fogszakorvos a Damjanich u. 3 l/A fsz. 2. alatt rendel (Budapest, VII. kér.) hétfő-szerda: 14.00-19.00, kedd-péntek: 9.00-14.00 Idöpontegyeztetés a 321 -6819, vagy a 06-20-341 -5980 telefonszámon. Konzerváló fogászat (tömés, fényrekötős tömés, gyökérkezelés), rögzített és kivehető fogpótlások, ultrahangos főgkőeltávolítás, iontoforézis kezelés, röntgen Ifj. Dr. Vág János fogszakorvos (klinikai orvos) Rendel: kedd, csütörtök 16-18-ig Időpontegyeztetés: 321-6819 (rendelési időben), 318-0950, 318-0959 mellék: 5919, 5908 (napközben), 466-0289 (esténként) Nagyörlőfogak gyökérkezelése (laterál kondenzációs gyökértömés), csapos fogfelépítés, nagyörlőfogak esztétikus restaurációja, vállasán előkészített koronák nemesfémből
