Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
14. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2007. július - augusztus K. DEBRECENI MIHÁLY A most megjelent Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon a XX. századi délvidéki magyar képzőművészet eredményeit kívánta, kívánja összegezni. A szabadkai származású, egy idő óta Budapesten élő, de a szülőföld és a magyar főváros között rendszeresen ingázó Balázs- Arth Valéria, a kiadvány szerzője, tizenöt éve dolgozik lexikonszerkesztőségekben. Eddig több mint 30 lexikon készítésében vett részt. Mik voltak a lexikon megírásának előzményei? A szekszárdi Babits Kiadó kiadásában megjelenő Révai Új Lexikon délvidéki magyarságot felölelő anyagának szakszerkesztője, szócikk-írója, szerkesztője voltam, az első kötettől az utolsóig. A Délvidék alatt a történelmi Magyarország I. világháború után leválasztott déli nászéi, az 1918. dec. 1-jétől S/erb-Hoivát-Szlovén Királyság, majd 1929 januárjától Jugoszlávia, az 1991-ben kirobbant délszláv háború után Kis-Jugoszlávia, jelenleg Szerbia, ezen belül a Vajdaság, valamint Horvátország és Szlovénia területeinek egy része értendő. A Révai Új lexikonon kívül több, Budapesten megjelent lexikon, például a Magyar Színházművészeti Lexikon, Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, Új Magyar Életrajzi Lexikon délvidéki anyagát állítottam össze, írtam és szerkesztettem. A legnagyobb nehézséget a munkámban az jelentette, hogy az 1990-es évek elején - közepén kevés volt az összefoglaló munka, amely a délvidéki magyarok történetével, művelődéstörténetével foglalkozott. A leginkább feldolgozott terület az irodalom volt. Ez érthető is, hiszen jellegéből adódóan, a megjelent könyvek alapján, mindig is az irodalom a leginkább nyomon követhető. Az egyetlen, épp abban az időben megjelenő, a délvidéki magyarság történelmét bemutató mű Botlik József - Csorba Béla -Dudás Károly Eltévedt mezsgyekövek Adalékok a délvidéki magyarság történetéhez 1918-1993 c. munkája volt, amely egyúttal művelődéstörténet is, de teijedelménél fogva, csak érintőlegesen, az említés szintjén foglalkozik művészetekkel, így képzőművészettel is. Közben szétesett Jugoszlávia, tehát a területén élő magyarság Lexikon a Délvidékről Beszélgetés Balázs- Arth Valériával is háromfelé szakadt, a kis-jugoszláviai, később szerbiai, a horvátországi és a szlovéniai magyarokra. A legnehezebb helyzetben a horvátországi magyarok voltak, hiszen az ő területükön háború folyt, a legnagyobb volt az elvándorlás, a legnagyobbak voltak a változások. A valamikori jugoszláviai magyarok kiadványai, könyvek, lapok nagy többsége a Délvidéken jelent meg, ezekből egy idő után kimaradtak a horvátországi és a szlovéniai magyarok. A jó oldala ennek a változásnak, hogy, főként Szlovéniában, saját, önálló kiadványokkal jelentkeztek, így jelent meg Bence Lajosnak a szlovéniai magyarság rövid történetét és a szlovéniai magyar irodalom történetét összefoglaló munkája, az írott szóval a megmaradásért, A szlovéniai magyarság 70 éve c. könyve is. Egy ilyen összefoglaló mű elkészítéséhez óriási kutatómunkára és nem utolsósorban kitartásra van szükség... A szócikkek írásához folyamatoapa gyűjtöttem az anyagot, ha képzőművészeti ' monográfia jelent meg valakiről, akkor valamivel egyszerűbb volt, de sokszor kiállítások katalógusai vagy katalógusnak nem is nevezhető egy-két lapos kiadványból, kiállítási meghívókból,folyóirat- és újságcikkekből,és kortárs művészek esetében sokszor szemé-1 lyes közlések alapján írtam meg a cikkeket. Az általam is öt, előbb említett lexikonok! legtöbb művész számára hozzáférhetetlenek voltak, mert a Délvidéken nem voltak könyvárusi forgalomban és az ottani anyagi körülményekhez viszonyítva elég drágák is, kevesen engedhették meg maguknak, hogy megvegyék. Az emberekkel való beszélgetések során folyamatosan találkoztam azzal az igénnyel, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy mindent felölelő délvidéki képzőművészeti lexikon. Ez nem is tűnt elérhetetlennek, hiszen számomra sohasem fejeződött be egy szócikk az épp soron következő kötet megjelenésével, utána is figyelemmel kísértem a művészek tevékenységét, vagy ha már nem élő művészről volt szó, akkor a róla szóló publikációkat, Balázs-Arth Valéria fotó: Juhász László és így ez az anyag folyamatosan bővült; és nemcsak a meglevő szócikkek bővültek, hanem újabbakat is írtam, hiszen azoknak a lexikonoknak, amelyeknek a munkatársa voltam, nyilván valóan volt egy tetjedelmi kerete, amelyet nem letetett túllépni. A legtöbbször J így is soknak tartották a délvidéki anyagot, valószínűleg azért, mert - néhány nevet kivéve - addig Magyarországon majdnem teljesen ismeretlen volt. A folyamatos,egyéb lexikonfrói és -szerkesztői munkám mellett állanf dóan foglalkoztamezzel az anyaggal is,majd úgy gondoltam - sok emterbíztatott! -hogy * meg kellene jelentetni. Gyakorlatilag a már megírt cikkeket is újraírtam és sok, teljesen új szócikkel is bővítettem a meglevő anyagot. Kik szerepelnek még a lexikonban? Néhány olyan művész is szerepel a lexikonban, akik nem elsősorban vagy nem csak képzőművészként jelentősek, szőlész, táncos vagy néhány olyan filmrendező, akik képzőművészekről készítettek filmet, hiszen égy jó portréfilm fi ugyanolyan fontos, múlt egy tanulmány vagy monográfia, de olyan rendező is szerepel benne, aki díszletet is tervezett. A Délvidéknek nagyon kevés magyar művészettörténésze volt, és most is kevés van, képzőművészeti monográfiák, katalógusok, különböző publikációk viszont jelentek és jelennek meg, tehát a lexikonban szerepelnek mindazok, akik vagy monografikus kiadványban, vagy rendszeresen és gyakran írtak képzőművészekről tanulmányt, kritikát, ismertetőt, katalógust. Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikonról van szó, amelybe azonban olyan személyek is bekerültek, akiknek a nemzetisége nem magyar, de a délvidéki magyar képzőművészet szempontjából fontos szerepük volt vagy van, vagy olyanok, akik nem egyértelműen csak a magyar nemzethez tartoznak, ami többnemzetiségű területen igen gyakori jelenség. Mi volt a szándéka a könyv megírásával? Homyik Miklós délvidéki író szerint az ön által készített lexikon minden idők egyik legjobb összegző munkája, s nem csak az irodalma jelentős az ottani magyarságnak, hanem példátlanul gazdag a művészete is. A lexikon elsősorban az összegezés, do- Jaimentálás szándékával készült, a lexikonba való bekerülés nem művészettörténészi értékelést jelent, ha van ilyen, akkor az a szócikk leíró, ismertető részében szerepel. Megítélésem szerint majdnem teljességgel sikerült bemutatni a délvidéki magyar képzőművészetet . Néhány olyan művész kimaradt, aki egy ideig részt vett a képzőművészeti életben, és azután vagy eltávozott, vagy alkotásaival többé nem szerepelt kiállításokon, vagy olyanok, akikkel nem tudtam felvenni a kapcsolatot, és azt a kevés információt, amit összegyűjtöttem róluk, nem találtam elegendőnek egy szócikk megírásához. Többen kimaradtak a fotográfusok közül. Sokszor vitatott is, mennyire tartozik a fotóművészet a képzőművészethez vagy egy teljesen különálló terület; ebben én a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon gyakorlatát követtem, és belevettem a lexikonba a délvidéki fotográfúsokat is, de több fotográfusról tudok - és biztos még olyan is van, akiről nem - akivel sajnos nem tudtam felvenni a kapcsolatot. A másik határterület, amely időnként bekerül képzőművészeti lexikonba, az építészet. Ebben a lexikonban nem szerepelnek sem építészek, sem belső építészek, csak abban az esetben, ha képzőművészettel is foglalkoztak vagy foglalkoznak. A tervezett lexikonnak lett volna egy másik része is, amely az intézményeket, művésztelepeket, kiadványokat, díjakat veszi számba, és egyéb képzőművészeti szócikkeket tartalmaz. Ezek el is készültek, de a lexikon személyi anyagának jelenlegi teijedelme mellett, ennek még a rövidített változata sem fért volna be ebbe a kötetbe. A lexikon műfajához képest néha talán túl részletesnek tűnhet a könyv, de lexikoníroi munkám során többször fi éreztem, ez az utolsó pillanat, amikor egyes dolgok még összegyűjthetők. Erre példa az utóbbi viharos évtized is, amikor sok műiden eltűnt, elveszett, ezért úgy gondoltam, hogy amit egyszer leírtam, azt már nem rövidítem, épp azért, mert eddig semmüyen átfogó délvidéki képzőművészeti adattár nem készült. Megtudhatjuk azt is, hogy mi maradt ki a lexikonból? A vaskos terjedelem ellenére, azt hiszem, én tudom a legjobban mi maradt ki a lexikonból, ezt nem a szerénytelenség mondatja velem, hanem a másfél évtizedes lexikonnói gyakorlat, másrészt a lexikon az üyen műfaj, nem lehet igazán befejezni. Azt bátran állíthatom, hogy ebből a változatból már semmi olyan nem maradt ki, ami lényegesen megváltoztatná a Délvidék XX. századi képzőművészetéről e könyv alapján kirajzolódó képet. Hogyan fogadták a Délvidéken a lexikont? Nagyon jó volt a fogadtatása. Én nem számítottam ekkora sikerre. Persze az ember, hogyha nem gondolná, hogy jó az amit csinál, akkor hozzá sem kezdene. De, hogy ekkora visszhangja lesz, erre nem számítottam. Folyamatosan kapom a telefonhívásokat. Azt mondják az emberek, hogy nem lehet letenni, annyira érdekes. És aminek külön örülök, hogy nem csak a magyarok fogadták nagy elismeréssel, hanem a más nemzetiségűek is. Úgy érzem a megjelent újságcikkek és a visszajelzések alapján, hogy pontosan megértették azt a koncepciót, amit én elgondoltam. (Balázs-Arth Valéria, Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon, Timp Kiadó, Bp. 2007.) Vannak jó és vannak rossz fejek Nyugodt, csendes szombat délelőtt. A békés égen szorgoskodó nap derékba vágja a környező fák koronáit, s kis fényfoltokat metsz ki belőlük. A borbélyműhely előtt fehér köpenyes leányka vizesnyolcast rajzol a járdára. Mint borotvapengén a fény, úgy csillognak a törpe víztócsák. A műhely zsúfolásig telt. Olló csattog, nyírógép araszol a fejeken, szárító zümmög, penge élesedik csattogva a fekete szíjon. A három segéd és a kuncsaftjaik a társaslét legmegbittebb pillanatait élik. Olykor egy-egy sorára váró vendég is bekapcsolódik a beszélgetésbe.- A vak is láthatta, nem volt a pasasnak igaza...- Ha az tizenegyes volt, levágom a f.. .él bajuszomat... Egyik hiányzó kuncsaftról folyik a csevely: Na ne is mondjad, hát ezt érdemelte az a drága jó ember? - sopánkodik az egyik segéd, miközben seprűcskéjével megtisztítja vendége állkendőjét. - Én meg azt hittem, hogy az egy erkölcsös nő... - A nő és az erkölcs... - mondja lesújtó hangsúllyal a vendég, s lazít kissé a nyaka köré font kendő szorításán. - Tudod te, hogy melyik etika áll legközelebb a nőhöz? Én megmondom: a kozmetika.- Hát mire való az a telefon, ha nem arra, hogy bejelentse magát a vendég? Tessék ideszólni, mi majd beosztjuk az idejét - utasítja rendre egyikük az érkező piperkőcöt.- Telefon... ? - int lemondóan az egyik várakozó kuncsaft. - Na, ezt hallgassátok meg. Elvisz az asszony a színházba, a Lear királyt nézzük a Várban. Épp a Kállait vakítják meg, aléltan roskad össze, amikor a döbbenetes csendben, valahol a harmadik sor táján az egyik baromnak a zsebében megszólal a zsebtelefon. Szegény Kállai, mint a vekkerre, úgy kapta fel a fejét. És ez az ökör még bele is szólt. Hajhagymák riadó! Elegáns, ötvenesforma úriember csúsztat jókora borravalót borbélya zsebébe. Emez illendően búcsúzik:- Ferikém, aztán vigyázz anyura, a frizurád mindenesetre jól áll...- Ezt meg miért mondtad? - érdeklődik a társa.- Most megy az anyakönyvvezető elé a fiú... - negyedszerre.- A főnököt keresem - mondom a hozzám legközelebb álló mesternek.- Aztán miért, csak nincs valami hézag? Bemutatnak.- Rágyújthatok? - kérdezem a töpörödött, roggyant nadrágszám kopaszkás tulajt. Alighanem túl lehet már a nyolcvanan. Most épp fejet mos. Nem a sajátját, nem is a munkatársakét, egy vendég fején dagasztja a sűrű habot.- Sőt, kérni szerettem volna rá, csakhogy a legrosszabbkor jött kedves ... ram - mondja, s közben a habzó fejet dörzsöli.- Nyitás után, reggel óriási a forgalom, úgy kilencig, aztán van egy kis lazsuka, mondjuk tizenegyig, és most tekintsen csak körül, ez az ábra. Tele vagyunk munkával. Jöjjön vissza egy kicsit később, ha alábbhagy az iram, akkor aztán állok rendelkezésére, ha akarja, még egy bedörzsölést is csinálok. - Hajhagymák, riadó! - ez a jelszó. Olyan az ember utána, mintha kicserélték volna. Te az Icára vagy féltékeny...? Debreczeni Barnabás mesterrel a kora délutáni zárás után találkozom.- Figaró mester személyesen. Miben lehetek a szolgálatára? - mókázik az idős úr - Ismeri ugye Rossinit? A nagyáriát. Mi? Na, idehallgasson, mit mond ott a szaktárs. .Nappal vagy éjjel kézügyben lenni, / Mindent megtenni kész vagyok én. / Az egész vüágon nincs olyan hasznos, / Mint egy furfangos borbélylegény!”- Na, mit szól hozzá, ilyen fiúk vagyunk mi. Nem azért mondom, hogy hencegjek, de egy borbélynak műveltnek kell lennie és intelligensnek. Mert, kérem szépen, hozzánk mindenféle kedves vendég eljár, aztán ha az ember bunkó, akkor úgy áll mellette, mint egy kuka, pedig hát a vendéget beszéltetni kell, elterelni a figyelmét arról, hogy ebben a székben milyen kiszolgáltatott. Meg aztán a gyors felfogóképesség is számít, mert ha ez nincs, s a segéd elfelejti, hogy mit parancsolt a vendég, abból mindig baj van. Mert ugye, mit szólna hozzá egy dús fürtű Samuka, ha én egy Sasson-modell helyett felstuccolom. Kész tragédia!- Nem mondom, a pályafutásom során volt rá eset, hogy fogadásból levágtuk a vendég kondor bajuszát, de én ilyen ízetlen tréfával soha nem foglalkoztam. Mert ez egy komoly szakma. Igaz, azt mondják ránk a rosszmájúak, hogy „koszvájók” vagyunk. Hát az attól függ. Tudja mire gondolok? Mindenesetre, aki ilyet beszél, annak csak a szája jár, de nem mond semmit. Mit tud az ilyen a borbélyokról...?- Mióta az eszemet tudom, íúhabzótál és a fenőszíj körül forgolódtam. Apám borbély volt, s még néhányan a családból. Az öregemnek Pesten a Gyöngyhalász utcában volt a fodrászszalonja srégvizaví az Operával. Valami színház is volt ott a közelben. Itt vettem én 39-ben pamacsot a kezemben. Az azóta eltelt sok esztendő alatt annyi habot kevertem, hogy egy nagyobbacska erdőt le lehetne vele borotválni. Kérem szépen, ott fegyelem volt. Drága .. .ram ott nem fordulhatott elő olyasmi, hogy a segéd a székben felejtette volna a vendégeket. Visszaemlékszem egy kínos esetre. Egy szombati nap volt, kérem szépen, este bejön a szalonba egy fiatalember s odasúgja P. J.-nek, a segédünknek, hogy „Ica fent van a kávéházban”. Ott állt a sarkon a Bonbon, az erkélyplaccon italt is mértek. Na kérem, elég az hozzá, a segéd letette a szerszámot, félbe-harmadába hagyva a vendéget, és elment. Hétfőn az öregem leszámolta neki a fizetését, és csak ennyit mondott: „Sajnálom Józsikám, bármilyen jó is a kezed, meg kell válnunk. - Nem, ne szólj egy szót se - intette le Józsit semmiféle tésztát nem veszek be. Ha te az Icára vagy féltékeny és nem a konkurenciára...” Ez így ment akkor. A mostani fiatalok? Ja, kérem, az egyik hideg, a másik meg meleg! Sok közöttük az ügyes, de egy évig dolgoztam ott, aztán ’44 októberében a visszavonuló németek magukkal vittek. Borotváltam én már szekéren, nyírtam hajat gyaloglás közben.- Koppenhágában voltam három hónapig. Párizsban fél évig állomásoztunk. Ott aztán elmentem, és bekopogtam egy fodraszszalonba. A nagy műhelyben egyetlen széken dolgozott csak a mester. Azt mondtam neki: - Je suis barbier. - Erre ő:- Pouvez aus les cheveux? Mire én: - Je von dit déjá, je suis barbier -, és ott dolgoztam néhány hónapig. Nagy szükség volt munkaerőre, a segédek mind katonák voltak. Majd Sylt szigetén, a Westerlandban állomásoztunk, és én mindenütt nyírtam, némelyik annyira fa... fejű, annyira hidegen hagyja a szakma, hogy még a sütővas is kihűl a kezében. Csak akkor tüzesedik be, ha Ica a műhely előtt sétál, de akkor meg miért?... Meg aztán... megmondom kereken: sokat kéne javítani még a műveltségük fokán. Én nem azt mondom, hogy az én esetemben fennáll egy irodalmi műveltség, de ugye az ember el kell tudjon beszélgetni a vendéggel. Hogy miről? Kivel miről. A borbélynál mindent elmondanak az emberek. Sokan kibeszélik a házukat is, hogy az asszony így meg hogy az asszony úgy. Hiszi, nem hiszi, van egy olyan vendégem, aki csak azért ül be a székbe „egy kis igazítás” ürügyén, hogy jól kipanaszkodja magát. De mi diszkrétek vagyunk, ha tudunk, adunk neki egy jó tanácsot, aztán mikor kiment az ajtón már el is felejtettük az illetőt. Csak magának jegyzem meg, már jóval túl van az ötvenen a felesége, de még mindig szeretőt tart, egy kőműves vállalkozót, ő aranyműves. Na, de gondolom: Temető a Tisza, vagyis köztünk marad... Szóval ’39 óta dörzsölöm a habot, s van egy borotvám, ami fél Európát bejárta.- ’43-ban eljött hozzánk egy Pikár nevű férfi, és azt mondta a keresztapámnak: „Adj nekem egy jó segédet, magammal viszem.” Husztra mentünk, borotváltam. Düsseldorf mellett aztán angol fogságba kerültem, de az ollóm ott is csattogott. Itthon pedig beálltam a fodrászszövetkezetbe... Középen kettéválasztva Azok sem voltak éppen unalmas évek... Valahogy kidekáztuk. Persze hogyan is helyeztek volna engem vissza a család műhelyébe? Szigorúak voltak ám az elvtársak, főleg hogy a Nyugatot is megjártam... - Ki vele a város szélire! Kőbánya határában, a Petrence téren, oda dugtak egy kis kócerájba. Hanem élt ott, kérem szépen egy festő, akit gyakran meglátogatott a barátja Szentendréről. Nagyon jóban voltak, de egymásra igen féltékenyek. Mindketten hozzám jártak, két úriember. Na kérem, ez az ismeretség nekem majdnem az életembe került. Csak utólag tudtam meg, hogy mi is történt. Az én szentendrei kuncsaftom megneszelte, hogy a barátja talált magának egy príma modellt, egy öreg, csapzott hajú, tépett szakállú cigányembert. Talán éppen a barátja dicsekedett el vele. Pirk János, merthogy így hívták a szentendreit, megleste, amikor a cigány épp modellt ülni ment Kézdyhez, s azt mondta neki: de hát hogy képzeli maga, így beállítani a mesterhez. Itt van barátom ennyi meg ennyi pénz, maga most azonnal bemegy ide a borbélyműhelybe, és rendbe téteti magát. - Én aztán szépen rendbe tettem a cigányt, levágtam a szakállát, rendbe tettem a haját, kis kölni, könnyű púder. Hanem amikor berontott hozzám Kézdy és felkapott az asztalról egy ollót, nagyon megijedtem.- De hol is maradtunk? Persze, a több évtized alatt sokat változott a férfifrizura divatja. Mit sokat? Rengeteget! Minden évben más és más. Az a baj csak, hogy nem mindenkinek lehet minden frizurát megcsinálni. Mert ugye vannak jó és vannak rossz fejek. Én nem vagyok szégyenlős, meg is mondom némely vendégnek: „A maga fejét se vinném magammal a fodrászversenyre.”- Most ismét divat a fiatalok körében a ’40-es évek közepén elválasztott frizurája. Erről jut eszembe; beállít a múltkor a műhelybe az egyik kolléga, fülig ér a szája, s azt mondja: na, Bamikám, nagyokos, tudod te melyik a legszebb anyósfrizura? Ráfázott az ürge, mert történetesen épp tudtam a viccet. - Hát az, amelyik középen ketté van választva: baltával. Jó, mi? De most már megyek, vár anyu a főzelékkel, meg aztán abban a kis konyhakertben is kéne tennivenni. Este a dalkörbe megyek. A papunk szervezi. Gondolja el, kilenc nő, egyedül én vagyok férfi. Jó, mi? Akkor legyen szerencsénk egy nyírásra, borotválásra, egy jó bedörzsölésre. És ne felejtse: „az egész világon nincs olyan hasznos, mint egy furfangos borbélylegény!”... legény? Hol van az már?! Na, minden jót. Paizs Tibor
