Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
2007. július - augusztus DR. JUHÁSZ GYÖRGY Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal Mikor kezdődik a XXI. század? Koszovó 2004 Ma már közhelyszerűnek tűnik, hogy a XX. század Szarajevóban kezdődött és ott is ért véget. Naptárilag. Ha a balkáni térségre tekintünk a „történetnek” nincs vége, mert pl.: Bosznia-Hercegovina önálló állami léte csak papíron létezik, funkcióit még mindig csak katonai felügyelettel és politikai főgyámmal tudja teljesíteni. Vér már nem folyik, de a tömegsírok feltárása még tart, s a szerb tömeggyilkosok közül is sokan szabadlábon vannak, miközben lassan, de biztosan új állam (Koszovó) alakul a szomszédban, ami nem vége, hanem kezdete egy folyamatnak, de ne szaladjunk ennyire előre! Az Amerikai Egyesült Államok számára 2001. szeptember 11-én kezdődött a XXI. század, amibe a terrortámadások után „történelmileg” is belevetette magát az USA és ismét belebonyolódott - ezúttal más országokat is belerántva - egy olyan katonailag megnyerhetetlen kalandba, amelyből még kijönni is nehéz. Előzményként gondoljunk itt a koreai és a vietnami háborúra. Még iszlám olajjal is nehéz eloltani az iszlám tüzet, nemhogy légihídon. Amíg az USA katonái az amerikai demokráciát - ami az indián őslakosság kiirtásával vette kezdetét- terjesztik golyószóróval és tankokkal Irakban és Afganisztánban, Floridától picit délre (Dél-Amerikában) nem is olyan lassan bevörösödik a térkép. Castro szépen gyógyul, s terjed a latin-amerikai típusú (nemzeti) szocializmus. Dél-Amerikában Hugo Chavezzel kezdődött el a XXI. század. De mi van a szundikáló-bóbiskoló puzzle (bővítés)- monopoly (gazdaság) játékot bárgyún játszó Európában? Valami mintha hiányozna a vén kontinensen, ami még a Közös Piac megálmodásakor és megalakulásakor, majd az azt követő bő két évtizedben megvolt. Ma az Európai Uniónak nincs arca, nincs karaktere, nincsenek személyiségei. Mit gondolhat „ott fönn” ma egy Robert Schuman, egy Charles de Gaulle, egy Konrad Adenauer, egy Ludwig Erhard, egy de Gasperi ha lenéz a Solanakra, a Prodikra, az Almuniakra, a Verheugenekre, a Barrosokra, akik hol anarchista, hol maoista, hol liberális, hol ennek keverékei mezekben, picsi-pacsi biztosi, főbiztosi és más egyéb kreált és busásan honorált állásokban szaladgálnak (helyesen: repkednek) a térségben, miközben Európa még keresztény gyökereit is megtagadja, s szivárványos zászlóval a kezében a homoszexuálisok házassági jogaiért küzd. De Gaulle véleménye (1968) közismert Cohn-Benditről és társairól, akik „természet(ellenesen)” az Unió parlamentjében üldögélnek, miközben az NDK-s, FDJ-os titkárnőcske parolázik a KGB szép szőke orosz hercegével. Európa XXI. százada úgy és akkor fog elkezdődni, amikor új ország, az önálló és független Koszovó Köztársaság megalakul, majd másnap - Pristina vezetésével - megkezdi az egyesülési folyamat előkészítését Albániával (és a környező albánok lakta homogén területekkel) és ezzel érvényteleníti, kvázi fölülírja a Párizs környéki I. és II. (1919/21; 1947.) békerendszereket. De hogyan jutunk/jutottunk el ide? Lényegében rém egyszerűen, úgy- de azért majd vázlatosan átfutunk a tényeken is - hogy míg a cikkben eddig elért a kedves olvasó született egy albán kisbaba, s mire befejezi ezt a nem túl hosszú írást, megszületik még egy. Hogy miért nem tudtuk ezt eddig? Hát azért, mert nem szeretünk tájékozódni! Azt szeretjük, ha tájékoztatnak minket, s ez meg is történt - Belgrádból. Európa és benne a szélsőséges igazodási kényszerben szenvedő Magyarország az albánságról összes információit évtizedeken át kizárólag jugoszláv/szerb csatornán át kapta: s ők meg aztán gondoskodtak arról, hogy a szkipetárokat terroristának, maffiózónak, fegyver-, prostituált-, és kábítószercsempésznek, műveletlen, barbár, összeférhetetlen népségnek lássuk, akik a fő megbontói a jugoszláv harmóniának és esküdt ellenségei a toleráns, kedves, fegyvert a kezébe soha nem vevő, galamblelkű szerb népnek. De kik is az albánok valójában? Az albánok nagy valószínűséggel kelta eredetű, magukat a horvátokhoz hasonlóan az illírek leszármazottainak tartó őshonos európai nép. A középkorban Hunyadi János szövetségeseiként tűnnek föl Szkander bég (Kasztrióta György) vezetésével, aki rövid időre egyesíti a félnomád hegyvidéki törzseket. A Hunyadival való együttműködéstől eredeztethető a magyarság iránt máig tartó albán szimpátia. A rigómezei csata (1389) elvesztése után az Oszmán Birodalom bekebelezi az albánságot és területeit is, s iszlamizálja a meghódítottakat. Az 500 éves török hódoltság alatt 1690-ben III. Arzén, ipeki patriarcha vezetésével harmincötezer szerb család (200 ezer fő) áttelepül a Magyar Királyság területére, s ezzel a szerb őslakosság önként adja föl Rigómezőt (Koszovópoljét), míg az albánok maradnak. Az első albán állam 1913-ban (Londoni Konferencia) jön létre, melyből az albánság majdnem 60%-a kimarad, Koszovó-Metohiját a jó étvágyú Szerbiához csatolják Makedóniával együtt. A szerbek azonnal üldözni kezdik az albánokat, földjeiket elkobozzák. Több százezer albán menekül az első világháború előtt és után Törökországba az első nagy szerb terrorhullám elől. Kevésbé ismert tény, hogy nem csak Nagy-Bulgária létezett, hanem a második világháború abszurditásai között, 1941-1944-ig olasz protektorátusként kerültek egy fedél alá az al(foly tatás az előző oldalról) lemaradáshoz, vagy felzárkózáshoz; állandósuló konfrontációkhoz önmagukkal és a térség népeivel, vagy széleskörű társadalmi integrációhoz és nemzetközi elismeréshez. A kérdés nem csak az, hogy létrejön- e a változást szorgalmazó politikai garnitúra és képes -e stabilan kormányozni, hanem, hogy maga a szerb nép belátja és elfogadja -e, hogy a felemelkedéshez vezető út nem a bosszúvágyban és mások kisemmizésében, hanem észszerű kompromisszumokban rejlik. Az újkori magyar történelem öt bániai, koszovói, makedóniai, montenegrói és görögországi albánok, a történelem folyamán először. 1948-ban Enver Hodzsa fölrúgja a már kvázi működő albánjugoszláv(szerb) államszövetséget, Sztálin majd Mao hívévé szegődve, s így kezdődik el a kétirányú albán „fejlődés”. 1966-ig, a véreskezű Rankovic jugoszláv UTBA/belügy/elhárításfőnök leváltásáig, szenvedi el a második terrorhullámot a koszovói albánság, amely erre válaszul 1968- ban fegyveres felkelést robbant ki, amit Tito páncélos egységekkel fojt vérbe (harmadik szerb katonai terrorhullám!). 1974-ben új alkotmánnyal próbálkozik Délszlávia, amely tényleges autonómiát biztosít Koszovónak, ahol már a lakosság 80%-a albán, s lélekszámúk 1950-1980 között megkétszereződik, a népszaporulat 3 ezrelékes (!), Európában egyedülálló. (1945-ben Jugoszlávia rekonstruálásának évében az országban élő albánok és a megtizedelt vajdasági magyarok lélekszáma azonos, mintegy félmillió fő.) A hetvenes években nagy pillanata: az 1848-as forradalom és szabadságharc, az 1867-es kiegyezés, az első világháborút követő, gróf Bethlen István-féle konszolidáció, az ‘56-os forradalom, végül az 1989-90- re datálható rendszerváltozás súlyos elnyomás és vesztes háborúk után következett be. Közakarat és távlatos vezetés kellett hozzájuk; olyan reformerek és politikusok fellépése, akik nem csak a saját jelenüket tartották szem előtt, hanem gyermekeik és unokáik jövőjét is. Erre van szüksége a szerbeknek, s mindenekelőtt a délvidéki magyarságnak. Egységes folyamatosan épül ki az albán nyelvű köz-és felsőoktatás, az ultramodern Pristinai Egyetemnek 40 ezer hallgatója van. (Csak összehasonlításként: az eszéki JJ.Strossmayer Egyetemen a 2006-07/es tanévben 16 ezer hallgató tanult.) Tito halála (1980) után a marxista-ateista dogmatikus szerb kommunista vezetés partnerre lel a szerb ortodox egyházban, amely már a hírhedt Memorandum (1986) és Milosevics (1987) megjelenése előtt, gyalázza az albánokat és uszítja (főleg Ó-szerbiai) híveit a szorgalmasan szaporodó albánság ellen. 1990-re a 6-8 gyermekes koszovói albán családmodell eredménye a kettő milliót meghaladó albán lélekszám, s ezzel etnikai arányuk eléri a 90%-ot, miközben a szerbség folyamatosan hagyja el a tartományt. Az 1990-es új belgrádi alkotmány fölszámolja a tartományi autonómiák maradékát is. A szerb hatalom demonstrálására tömeges letartóztatásokat hajtanak végre Pristinában. A negyedik szerb terrorhullám alkalmával, amely a rendkívüli állapot meghosszabbításával is járt, olyan szintű tömeges politikai szerveződés, közigazgatási és kulturális autonómia, többszintű és többrétegű művelőlődés, kettős állampolgárság, ebből következően az anyaország mindenoldalú támogatása: ezek azok a megtartó erők, melyek eldönthetik negyedmilliós nemzetrészünk sorsát. E tényezők közvetlenül befolyásolják a szerbek perspektíváit is. Minthogy Koszovó elvesztése napirenden van, ideje, hogy ne csak a hősi múltra emlékezzenek és temetőiket látogassák, hanem rokon népeikkel együtt mielőbb felzárkózzanak a XXI. századi Európához. elbocsátásokat eszközölt a brutális szerb hatalom, hogy a koszovói albán munkanélküliség meghaladta a 70%-ot (!). 1991. december 23-án Koszovó is kéri (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia mellett) nemzetközi elismerését, hivatkozással az eredményes függetlenségi népszavazásra. A 80-as évek végétől a mai napig a koszovói albánok bojkottáltak/nak minden jugoszláviai, kis-jugoszláviai, szerbia-montenegrói, szerbiai választást az önkormányzatitól a köztársaságin át a parlamentiig, viszont megszervezik a párhuzamos iskolarendszert 266 ezer általános, 60 ezer középiskolás és 16 ezer egyetemista számára. 86 magánkórházban 140 szakorvos és 423 nővér, valamint 239 körzeti orvos biztosítja a koszovói albánok egészségügyi ellátását. 1999-ben Szerbia frontális és nyílt katonai-belügyi-rendőri támadást indít Koszovó ellen, közel egymillió albánt űznek el lakóhelyéről, városokat gyújtanak föl, több ezer embert mészárolnak le, mire a NATO válaszul bombázza a szerb állásokat, majd csapatai júniusban bevonulnak Koszovóba, amely ENSZ (UMNIK) közigazgatás alá kerül. Az azóta elmúlt közel 8 esztendő azt bizonyította, hogy Koszovóban kialakultak az önálló államiság feltételei, amelyet az USA nyíltan támogat, főleg Montenegró Szerbiától történt elszakadása után. Szerbia politikusai és sajtója visít és ígérget, az Unió pedig hezitál, bár lépései (Ahtisaari-terv) inkább a függetlenség elismerése felé tendálnak. Szerbia egyedüli szövetségese mára csak Oroszország maradt, amely időlegesen (talán pár hónapig) akadályozhatja meg Koszovó függetlenségének nemzetközi elismerését, amely mára 2,2-3 milliós lakosságával a térség (Albánia 3,6 millió fő, Macedónia 600 ezer albán, Dél-Szerbia 100 ezer albán, Montenegró 100 ezer albán) legdinamikusabban fejlődő albán etnikuma lett. Ha a közel félmilliónyi nyugat-európai albán menekültet is figyelembe vesszük, láthatjuk, hogy az albánok lélekszáma megközelíti a 8 millió főt, amely 12-15 éven belül akár 12-14 millióra is felmehet és a térségben jócskán megelőzheti a szerbek és a görögök lélekszámát, s így etnikai alapon biztosítja Nagy- Albánia létalapját, alaposan átrendezve a Balkán és Európa térképét. Epilógus: írásaimban magamhoz kötődő példát az elmúlt húsz évben nem hoztam, így aztán egyszer tehetek kivételt. 1981-től 1988-ig a Ljubljanai Egyetemen tanítottam magyar lektorként. Több Szlovéniában tanuló albán egyetemista vette föl a magyar nyelvet, választható idegen nyelvként. Kemény, szorgalmas, tisztelettudó és a magyarsággal nagyon szimpatizáló diákok (mind fiú) voltak. Úgy éreztem, hogy egy szerény gesztussal viszonozhatom hallgatóim érdeklődését. Gondoltam, hogy egy pár kifejezést, alap társalgási egységet megtanulok albánul, s ekkor ért Budapesten a kulturális pofon, ugyanis semmilyen albán nyelvkönyv vagy szótár nem létezett. (1952-ben valami - azóta föllelhetetlen - szószedet jelent meg.) A helyzet máig sem változott, semmilyen albanológiai kutatás nem folyik Magyarországon, mintha hazánk készakarva nem venné tudomásul semmilyen téren (gazdasági, kulturális, sport, stb.) az albánságot, s az általa véghezvitt etnikai robbanást, amely szétfeszíti a trianoni határokat, ezzel áttételesen ugyan, de érintve azt az országot is, amely területének 2/3- át és etnikumának 1/3-át veszítette el, sorsára és jövőjére máig ható módon. Eszék, 2007júniusa Koszovó 2005 Szerb rapszódia
