Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-04-01 / 4. szám
! I Vásárhely emlékpontja Rendhagyó beszámoló és vallomás Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident DOMONKOS LÁSZLÓ A Kádár-rendszerben Csongrád megyét országszerte Pol Pót megyének hívták. Enyhén szólva igencsak kellemetlen volt a fővárosban meglehetős gyakorisággal megforduló toliforgatónak lépten-nyomon találkozni az undorral elegy sajnálkozással, ha szőkébb pátriájára, főleg a megyeszékhelyre, szülővárosomra, Szegedre fordult a szó .(Szégyen, megalázottság és kezet ökölbe rántó indulat kavargóit ilyenkor az emberben.) Az elnevezést, a kambodzsai kommunista tömeggyilkos Csongrád megye-keresztapaságát nagyon is indokoltnak, roppant találónak kell minősíteni. A Komócsin-klán uralma a megyében egy, a kádári Magyarországon is már csupán szélsőségesen sztálinistának nevezhető, sötét és kegyetlen banda korlátlan kiskirályságát jelentette, amelynek a mindenható párt megyei első titkára körül csoportosult appátusbéli véglények hada éppúgy része volt, mint teszem azt az egyetem „jogász” rektora vagy az egyik legnagyobb ipari üzem 1956-ban véreskezű hóhérként országszerte gyűlölt igazgatója. Ez a horda nemcsak hírhedetten „sötét várossá” tette Szegedet és Pol Pót megyévé Csongrádot, de értelmiségiek egész hadát űzte el néhány évtized leforgása alatt a városból és a megyéből, aki pedig netán „priusszal” maradt: élete legnagyobb részét illetően a halálig tartó reménytelenséggel, a teljes partvonalra szorítottsággal, a tökéletes mellőzöttséggel és a sunyi megfigyelés és „utánnyúlás” számtalan változatával kényszerült szembenézni. Mi fiatalabbak,úgyahogy dolgozhattunk ugyan, de 6. oldal az elmondottak után képzelhető, milyen feltételekkel, mondjuk egy szerkesztőségben. Ahol húszegynéhány újságíróból hosszú éveken át hárman nem voltunk párttagok, ennek minden következményével, a szakmai előléptetés, elismerés leghalványabb reménye nélkül, kioktatva és kussoltatva, megtűrtén és a sorok közötti megnyilvánulás nagy egyéni leleményeire utáltán. Soha nem feledhetők azok a reggelek, amikor a titkárságon megszólalt a külön vonal idegesítően berregő hangja és szegény jó F. Nagy Pista, a legemberségesebb, legtisztább főszerkesztők egyike, sápadt eltökéltséggel agyonbarázdált földeáki parasztarcán, elszánt riadalommal majdnem futva csörtetett a kagyló felé, hogy azután földnek szegezett tekintettel, szinte némán hallgassa a pártbizottsági égi szózatot, olykor személyesen a nagyfőnök, „Milu”, azaz Komócsin Mihály megyei első titkár elvtárstól... Hogy ebben a szellemi-politikai sivatagban van, lehet oázis: alig volt hihető. Pedig akadt, ha ez csak később tudatosult is a kellő mértékben: egy különleges magyar város, majdhogynem a szomszédban, alig huszonkét kilométerre. Hódmezővásárhelyen gyerekkoromban mindenféle rokonlátogatásokon sűrűn megfordultam, emlékszem, megtanultam Szeged-Rókustól az oly gyakran megálló személyvonat állomásait Hódmezővásárhely-Népkertig, ízlelgetve az egzotikusán barbár hangzású neveket: Baktó, Vajhát, Kopáncs.. .Édesanyám szülővárosa, „paraszt Párizs”, ahogyan apám is csúfolkodva emlegette olykor. És a nyolcvanas évek második felében, a magyarországi változások hajnalán bekerülve a politika hullámverésébe, igen gyorsan rá kellett jönnöm: Vásárhelyen teljesen más szelek fújnak, mint a komócsinizmus mocskától még mindig (máig!) oly áporodott levegőjű Szegeden. Ahol bizony az éppen csak alakulgató MDF-ben ugyanazok a mechanizmusok (szellemiség, módszerek, néha majdnem az emberi ábrázatok is) éltek tovább és születtek újjá makacs ostobasággal és kitartó rosszindulattal, mint az MSZMPKomócsin uralta város közéletében. (Már amennyire egyáltalán lehetett beszélni akkoriban ott ilyesmiről.) Ám ha az ember átment Vásárhelyre, más közeg fogadta, más levegő süvített feléje. Ki, tudja, talán az eltérő hagyomány szellemisége is tette a színreformátus városban (a reformáció legerőtoltabb bástyája északkelet felől a vadul pápista Dél- Alföldön, le egészen Dél-Bácskáig), mindenesetre tény: itt mintha minden üdítően más lett volna. A helyi MDF-esek nagyvonalúak voltak és értelmesek, mindenféle komplexusoktól mentesek, egyenesek és jóhiszeműek, nyíltak és kedvesek, önzetlenek és csakis tiszta eszmeiségüknek elkötelezettek. Rövidesen valósággal és a szó szép értelmében haza járt az ember, hogy örömmel találkozzon Kószó Petivel, Szenti Tibivel, Ábrahám Lajossal, Fejér Csabával és a többiekkel. Mindez - és még oly sok egyéb- tolult fel bennem, amikor annyi év után újra Vásárhelyen járván, tisztelegnem kellett az országban a Terror Háza után másodikként megnyílt hasonló intézmény, az Emlékpont előtt. Amely természetesen jóval kisebb mint pesti társa, de megkockáztatható: ötletgazdagságban, eredeti, szellemes megoldásokban bizony olykor még felül is múlja Andrássy úti nagyobb testvérét. Az épület homlokzatán, szinte „lelógva” rögzítve, a kádárista Hódmezővásárhely gúny-szimbóluma, a dolgát végző Lenin (a népnyelv persze kicsit egyszerűbben nevezte) szobrának makettje - e förmedvény fogadta a Szeged felől a város központjába érkezőt: az utazó valósággal nekihajtott a hosszú, egyenes úton, hogy azután pontosan előtte forduljon jobbra Szentes, Orosháza vagy Makó irányába. Hatalmas, egyforma, tányérsapkás alakok emelkednek ki derékig a földből, csak odabent, az alagsori termekben derül ki: alsó részük- buggyos nadrágostul, csizmástul- súlyos tartóoszlopokként szolgál az ottani látnivalók között... Odabenn nehéz, repedezett, agyagos földet ábrázol a padló: ezen- vásárhelyi termőföldön, anyaföldön - tapodunk, hallgatjuk a kort megélt tanúk beszámolóit („fél évszázad Vásárhelyen” ez az alcíme az Emlékpont anyagának) járjuk végig 2007. április a tárlókat, ahol éppúgy látni az egykori szocreál művészet riasztó darabjait, mint egy igazi, eredeti zsírjegyet 1954-ből - ez igazolta, hogy Sápi Károly teljesítette zsírbeszolgálatási kötelezettségét, azaz eleget tett „a népi állam” éppen aktuális harács-előírásának...(Kiállította a Hódmezővásárhelyi Földműves Szövetkezet, február 2.) És itt bent a legfelső szintig ér fel az a hatalmas- eredeti! - szobor, amely a város másik kommunista jelképe volt: a „forgalomirányító”, a zászlókkal mutogató szovjet katona... A hódító szobrát az általuk ránk kényszerített rendszer megannyi rekvizituma övezi. Lehetne felszínesnek, túl könnyednek, politikai divatból történő ügyes szélhámoskodásnak ítélni, amit Vásárhely most - a magyar vidéken elsőként- elénk varázsolt: de ebben a minősítésben legalább annyi a rövidlátó ostobaság, mint a felelőtlen cinizmus. Mert a múltat nemcsak kutatni, tudatosítani - felmutatni, láttatni is kell. Ennek megfelelő hatáselemeit a tárgy - az orosz hódoltság időszaka a magyar vidéken- súlya eleve meghatározza. Pontosan ahogy az Emlékpont létrehozói megfogalmazták: ’’ahhoz, hogy lezárhassunk bármit, össze kell gyűjtenünk róla minden ismeretet, és meg kell hallgatnunk azokat, akik benne éltek a korban, és megőrizték az emlékeit...azt is be kell mutatnunk, hogy a szabadság hiánya mekkora károkat okoz, és hogyan deformálja civilizációnkat.” Tudjuk, Sopront nevezik a hűség városának. Engedtessék meg e sorok írójának, hogy szűkebb hazája legjobbjai előtt megrendültén fejet hajtva, Hódmezővásárhelyt is annak tekintse. Kell-e hazánknak a gyurcsányizmus és az EU? A görög mitológiából tudjuk, hogy Zeusz főisten bika alakot öltve rabolta el Európát (Európát) a föníciai szépséges királylányt és Kréta szigetére vitte. Manapság nagyon megváltozott a világ. Úgy is mondhatjuk, hogy minden a feje tetejére állt. Európa is új alakot öltött és eddig huszonhét országot rabolt el. Ebből a huszonhét országból hozta létre új birodalmát, az Európai Uniót és kis, megcsonkított hazánkat, Magyarországot is bekebelezte. Az EU nagy hangon hirdeti a demokratikus elveket, a demokráCIA szabályait, törvényeit. A Biblia szavaival élve: „adaték néki nagyokat szóló száj.” (Dániel könyve,7. rész, 20. verse.) Minden birodalom így kezdte uralkodását. A nagyokat szóló száj ígéreteket hangoztat szolgáinak, vazallusainak. Churchill szerint a demokrácia nem valami jó dolog. De mivel jobbat még nem találtak ki, kénytelenek vagyunk elfogadni. Amit manapság, a XXI. század elején demokráciának neveznek (vagy inkább hazudnak), az nem más, mint kemény kannibál-kapitalizmus, amelyben nem a humanista, és nem a keresztény elveknek van prioritásuk, hanem a profitnak. Az EU-ban nagyon is félnek az egyetemes keresztény értékektől: „... az Európai Alkotmány preambuluma, hosszas alkudozás után is csak kulturális, vallási és humanista örökségről tesz említést, hallgatva a kereszténységről__A határozott tagadás a napi gyakorlat szintjén is megjelent, amikor az Európai Parlament liberális és szocialista politikusai, jól szervezett sajtókampányra támaszkodva megakadályozták, hogy egy elkötelezett keresztény politikus is tagja lehessen az unió ’kormányának’, az Európai Bizottságnak...” A keresztény értékekre sürgetően is nagy szükség van, mert az európai társadalmak súlyos válságban vannak. Az alkotmányozó folyamat felgyorsításával szemben egyre élesebb ellenállást tanúsít Franciaország, Hollandia, valamint az eurószkeptikus Lengyelország és Csehország. A demokrácia legádázabb ellensége maga a szabadság, a személyi szabadság, mert gátlástalanul lehetővé teszi a rablást, a sikkasztást, a korrupciót. Ez ellen a demokrácia úgy próbál védekezni, hogy magára ölti a bürokrácia vértjét. A számítógépek alkalmazása nemhogy csökkentette volna a hivatalok papírmunkáját, hanem még inkább növelte azt. A demokrácia mindennel szemben bizalmatlan, holott éppen a bizalomra épülő emberi kapcsolatokat hirdeti, reklámozza. Az EU-ra legjellemzőbb a káosz, a fejetlenség, az elhamarkodott intézkedés. Már nemcsak hajszálrepedések mutatkoznak az EU falán, hanem sokkal nagyobb bajok és hibák. Az EU a kis, szegény tagállamok önállóságát igyekszik kiirtani. Hazánkban is felmérhetetlen károkat okozott az EU által „szabályozott” gazdaság. A rendszerváltozás ürügyén megtörtént az ország gazdasági gyarmatosítása (szétverték a patinás malomipart, cukoripart, vízműveket, stb.), amelynek következményei a második világháború gazdasági veszteségeinek mértékét is túlszárnyalják. Többek között ezt hozta magával a globalizmus! A mai világban az embereket sokkal jobban érdekli a gazdasági fellendülés, a család, az egészség mint a demokráCIA kiteljesedése. Az EU-n belül egyre jobban terjed a bevándorlásellenesség, és a liberális dogmák pedig a feledés mocsarába merülnek. Egész Európán végigszáguldanak a természeti csapások: járványok, döghalálok, orkánok, áradások, ítéletidők, amelyek euróbán számolva is milliárdos károkat okoznak. Úgy látszik, még a természet sincs kibékülve az EU diktatórikus reguláival. Magyarországnak ajándékokkal is kedveskedtek az EU vezető tagállamai, mivel hazánk 1956 októberében hatalmas véráldozatok árán komoly rést ütött a bolsevizmus bástyáin. És valóban. Meg is jött az „ajándék”: 180 tonna meghamisított fogyaszthatósági idővel jelölt élelmiszertétel. A mérgező élelmiszer csomag Ausztriából érkezett. A feladó: Stephan Fischer, a cégcsoport osztrák tulajdonosa. Hadd egyenek belőle a magyarok és hadd hulljanak mint ősszel a legyek! De nemcsak romlott, mérgező élelmiszereket kaptunk ajándékba az EU vezető tagországaitól, hanem több mint négyezer tonna háztartási és egyéb szemetet és hulladékot, mint import „ajándékot” Németországból. Abszurd világban élünk, ahol mindenek fölött trónol a profit és a gátlástalanság. Hová jutottunk, hová jutott Magyarország? A Kopint-Datorg legfrissebb előrejelzéséből kiderül, hogy valamennyi makrogazdasági mutató tekintetében hazánk nyújtja az idén a leggyengébb teljesítményt az új uniós tagállamok közül. Az államháztartási hiány összege 2005-ről 2006-ra 984 milliárd forintról 2034 milliárd forintra növekedett. Ezzel Magyarország nemcsak az Európai Unióban az utolsó, hanem az egész világon is. Még a munkanélküliségi adatok terén is romlik a helyzet. A tavalyi 7,7 százalékos munkanélküliség az idén 8 százalékra nő, vagyis meghaladja az idénre várt 7,7 százalékos uniós átlagot. Magyarországon ebben az évben a fogyasztás is drasztikusan visszaesik, és a térségben a magyar gazdaság bővül a leglassúbb ütemben. Ami pedig Gyurcsány „leggyorsabb felzárkózását” illeti, az uniós statisztika szerint a magyar átlagjövedelmek az utóbbi években csupán 1,3 százalékponttal kerültek közelebb az uniós átlaghoz. Ha így marad ez a felzárkózási „dübörgés”, akkor a magyar bérszínvonal csak 30 év múlva éri utol az EU-átlagot. Az uniós bérek terén a szlovének, a csehek, sőt a lengyelek is, valamint az észtek is beértek bennünket. Mindennek oka az adó-és járulékemelések és a felgyorsult infláció. Annyira alacsonyak a havi fizetések, hogy továbbra is hiú ábránd a nyugati jövedelmek elérése, illetve megközelítése. Mindez miért történhetett meg? Miért nem képes az állam a jóléti szolgáltatásokat fenntartani? Azért (Gyurcsány öszödi beszédét idézve), mert: „annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk...” És: „végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.” Veszély fenyegeti a magyar gazdákat, az őstermelőket, a falusi iskolákat és életet; meg kell védeni a magyar földet, s meg kell akadályozni a nagybirtokrendszer kialakulását, valamint a silány minőségű külföldi élelmiszerek magyarországi piacszerzését. „Felelniük kell azoknak, akik csődbe vitték az országot, akik eltitkolták a valós helyzetet.” Amíg Gyurcsány Ferenc, a jelenlegi miniszterelnök és kormánya a helyén van, nem áll vissza a demokratikus rendszer normális működése. A Gyurcsányféle kimérában, őrültségben van rendszer. Vannak akik azt állítják, hogy a Gyurcsány-kormány se nem baloldali, se nem neoliberális, hanem egy szűk elit nemzetellenes bosszúját hajtja végre. Az oktatás színvonalát folyamatos leépítésekkel, elvonásokkal — főleg az egyházi iskoláktól, — felesleges szekatúrával rontják le úgy, hogy a magyar diákok nemzetközi felméréseken egyre gyengébb, roszszabb eredményeket érnek el (pedig 15-20 éve még messze az átlag előtt jártunk az oktatás színvonalát illetően). Amit pedig az egészségügyben tesznek (élükön egy dilettáns, meggondolatlan, szakmailag képzetlen miniszterrel), az egyenlő a nemzet tudatos kiirtásával. Ám a nép tűrőképessége is véges. És ha a „cérna elszakad”, akkor ismét az utcákra vonul a tömeg. Magyarország a gyurcsányizmus foglya. Ha valaki még nem tudná, hogy mi a gyurcsányizmus, hát íme: az ország totális kifosztása, javaink privatizálása (a multik nagy örömére és zsebére!), elherdálása, vagyis a multik minden téren való kiszolgálása és bizonyos kisebbség betelepítése hazánkba azok helyett, akik a gyurcsányizmus országos „járványa” miatt elhulltak és elhullanak. Az egészségügyben mesterségesen létrehozott káosz is azt a célt szolgálja (szentesíti!), hogy minél több magyar állampolgár hagyja el hazáját (akár koporsóban). A gyurcsányizmus a hazánkba betelepülni vágyók számára kitervelt szálláscsinálás. így akarják (csak szeretnék!) hazánkat likvidálni! A gyurcsányizmus egyetlen kifejezéssel definiálva: gátlástalanság! A magyaroknak elegük lett a Gyurcsány-kormány társadalmi-gazdasági kiméráiból. Ha emberi módon akarunk élni, létezni, akkor ezen a nemzetpusztító állapoton sürgősen változtatni kell! Budai Kulcsár János M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082
