Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-04-01 / 4. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2007. április DR. JUHÁSZ GYÖRGY Szerbia 2007 Egy „történelmi” választás tanulságai Montenegró tavalyi elszakadása után Szerbia - magára maradt s így immáron egyedül voksolhattak a szerbiai polgárok. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt bő húsz esztendőben e változó nevű ország(rész)ben minden „történelmivé” vált: a választások, az ígéretek, a fogadkozások, a szövetségek, az árulások, a gyilkosságok, a háborúk, a békék, a fenyegetőzések és sorolhatnánk tovább. 2007. január 21-én tizennégy listát állítottak a szerb pártok és pártszövetségek, - ennyien próbálták meg átlépni az 5 %-os támogatottsági küszöböt, amely a parlamentbe jutás feltétele volt. A 2006-os új, „meg is népszavaztatott” alkotmány - amelyre még később visszatérünk - értelmében ez a küszöb a nemzeti kisebbségek által indított pártokra nem vonatkozik, így a vajdasági magyarok politikai szervezeteire sem, akik ezúttal sem tudtak megegyezni és közös listát állítani, hanem külön indultak: Vajdasági Magyar Szövetség élén Kasza Józseffel és Magyar Unió Koalíció élén Ágoston Andrással. A választásokat a már a nyugati elemzők szerint a zeniten túljutott Szerb Radikális Párt úgy nyerte meg, hogy a rájuk leadott voksok száma jóval meghaladta az egymilliót, s a 250 fős belgrádi parlamentben (Skupstina) csak azért növelhették egy fővel képviselőik számát (81 fő) mivel igen magas, 60%-os volt a választási részvételi arány. A helyi (és a cinikusan hallgató európai) viszonyokat jól mutatja, hogy a radikálisok listavezetője az a Vojislav Seselj volt, aki már évek óta a Hágai Nemzetközi Törvényszék scheweningeni fogdájában várja az ellene népirtás és emberiség elleni bűnök tárgyában folyó per befejezését, miközben bohóckodik, éhségsztrájkol... Ezen a ponton azért érdemes megállni egy pillanatra és eljátszani egy történelmi párhuzammal. Igencsak furcsa lett volna, ha Konrad Adenauer 1949-ben úgy nyerte volna meg a (nyugat)német választásokat, hogy a spandaui börtönben életfogytiglani büntetését töltő (ez vár minden valószínűség szerint Sesej vajdára is) Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese lett volna a listavezetője. Ezt a tényt a 21. századra vetítve elnézi Szerbiának az amúgy kényes ízlésű és oly válogatós Európai Unió. Felettébb érdekes továbbá az is, hogy az eredmények közzététele után pár órával Tomislav Nikolic, a radikálisok vezére azonnal közölte, hogy nem akar kormányt alakítani. Mintha ilyenkor először az államfőnek, Boris Tadicnak kellene megszólalnia! Boris Tadic demokratái jól szerepeltek ugyan, s 23%-os eredményükkel majdnem megduplázták a korábbi választásokon elért mandátumaik számát, de Kostunica (jelenleg ügyvezető miniszterelnök) szerbiai demokratái nélkül lépni sem tudnak. Két olyan politikai formációnak kellene összefognia és még pár apróbbat bevonnia a kormányalakítás érdekében, melyek korábban személyes gyűlölet, intrika és politikai féltékenység miatt estek szét. Ha viccelődni akarnánk (de ne tegyük!), azt mondhatnánk, hogy a térség legdemokratikusabb országa Szerbia, mivel még demokrata pártja is kettő van. Inkább nézzük tovább a balkáni politikai étlapot, mert itt még a köreten is múlhat a menü sorsa. A legnagyobb választási vesztes a Szerb Megújulási Mozgalom, amely a bejutási küszöb alatt maradt, s az már biztos, hogy elnökük, Vük Draskovic nem lesz többet külügyminiszter és enyhén szólva is jellemtelen politikai pályafutása befejeződni látszik. Visszajött azonban a milosevicizmus pártja, a Szerb Szocialista Párt és 17 képviselője még okozhat meglepetést. Majdnem annyit vesztett a Nyugat üdvöskéjeként számon tartott G17Plusz Párt (?) - amely inkább egy technokrata-menedzser csoport, mintsem hagyományos értelemben vett politikai erő -, mint amennyit Tadic demokratái nyertek, s ezzel a helyzet igencsak képlékenynyé vált. Össze lehet rakni a kormányt - balról is meg jobbról - is. Mindenesetre az látható, hogy Belgrádban nem kapkodnak! A szerb kamarilla-politika - amelybe a gyilkosság (Zoran Dindjic, 2003 március) is belefér - kivár, ugyanis számára a kérdések kérdése Koszovó, s ezen a ponton az összes politikai erő egyértelműen vesztésre áll. Itt kell visszatérnünk a 2006-os új szerb alkotmányhoz, amely - kis túlzással - egyetlen mondat miatt íródott, mely így hangzik magyarul: Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része. Ha tehát szerb politikus bármilyen szerződést, egyezményt, nyilatkozatot... aláír, megszegi az érvényes alaptörvényt. Márpedig ha az Ahtisaari-terv eddig nyilvánosságra került, kiszivárgott, sejthető, feltételezhető részleteit nem túl nagy képzelőerővel összerakjuk, azt láthatjuk, hogy Koszovó minden eltelt nappal közelebb kerül függetlensége elnyeréséhez, s itt ér véget Nagy-Szerbia álma, amit Milosevic 1987-ben éppen Koszovón kezdett el „megvalósítani”. Milosevic nem élhette meg teljes kudarcát, mi meg, úgynevezett európai polgárok joggal kérhetjük számon a Hágai Nemzetközi Törvényszéken, hogy miért nem volt elég 5 év a balkáni hóhér perének befejezésére, miközben Carla del Ponte röpködhetett amennyit csak akart, külön börtön, műszaki csúcstechnika, pazar fizetések és asszisztencia, film-, tv- és videó felvételek, jegyzőkönyvek és műholdas lehallgatási adatok, valamint szlovén, horvát, bosnyák és más tanúvallomások tízezrével álltak a T. Cég rendelkezésére ?! S ha ezt megtettük, már kérdezhetünk is tovább, hogy mi az akadálya Seselj vajda (radikális listavezető, ne feledjük!) perének befejezéséhez? És tovább haladva: mi lesz a mások két hóhérral, Mladiccsal és Karadzsiccsal, talán futni hagyja őket az amúgy „amazon természetű Carla”? Koszovó sorsa elrendeződni látszik, bár lehet, hogy ez évekbe is telhet még; de hogyan alakul a Vajdaság és az ott élő (szenvedő) 300 ezer magyar sorsa? A választásokon a VMSZ - melynek elnöke 5-8 képviselőről álmodozott - 3 képviselőt küldhet Belgrádba, ami a remélt mérleg nyelve helyzetet sem biztosítja, sőt még a megszólaláshoz is kevés! A másik magyar lista küszöb alatt maradt. Az anyaország politikai megosztottsága teret nyert a Vajdaságban is, hatott, rombolt és mérgezett. Van ugyan még két magyar származású képviselő más pártokban, de őket, mint minden listás párttagot köti a kötelező pártfegyelem minden kérdésben. Az a lépés pedig, hogy Kasza a szandzsáki két muzulmán képviselővel ötfős frakciót hozott létre, több mint kétséges politikai sikerre számíthat a belgrádi irredenta politikai körökben. A vajdasági magyarság rohamos fogyatkozása mostanra megállt, ugyanis - még leírni is szomorú - aki akart, már eljött. A magyarság száma azonban részarányaiban évente másfél százalékkal csökken, mert a mintegy 2-2,2 milliós kvázi tartományban a szerbek betelepítése 1991 óta folyamatosan zajlik minden politikai nyilatkozat és ígéret ellenére. Ez Koszovó függetlenné válásával csak fokozódhat, miközben az autonómia elutasításában szinte minden politikai erő egységes Szerbiában, - amely már 1920 óta fosztogatja területének legészakibb, legfejlettebb részét, miközben az már önvédelmi reflexeit is elveszítette. Az uniós Magyarország pedig csak nézi és nézi ezt a folyamatot -jó közelről. Ez év márciusának idusára az új szerb kormány még nem alakult meg, az alkotmány erre 3 hónapot biztosít, s ha addig nem alakul új kormány, akkor az államfő kiírhatja az új választásokat. ZSOLNAY CSONGOR Rigómezöi precedens? Koszovó az első dominó lehet a térségben Több mint egy évig tartó kényes tárgyalások után, március derekán Martti Ahtisaari, az ENSZ külön megbízottja kijelentette, hogy Koszovó számára a nemzetközi ellenőrzés melletti függetlenség az egyetlen igazi megoldás. A jelentésből kiderül, hogy a skandináv úr szerint nem tartható fenn az 1999 óta ENSZ-égisz alatt működő kormányzás a tartományban, mint ahogyan nem járható út a Szerbiába való visszailleszkedés sem. Ahtisaari egyébként februári, Belgrádnak és Pristinának előterjesztett jelentésében gondosan kerülte a „függetlenség” kifejezést, és az Európai Unió vezette nemzetközi misszió ellenőrzése alatti szuverenitást javasolt. A jogi szempontból még Szerbia részét képező tartomány státusát illetően Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azonban kijelentette, hogy Oroszország nem „rekeszti ki önmagát” a BT-beli voksolásból, de megerősítette: Moszkva csak egy olyan csomagot támogat, amely Belgrád számára is elfogadható. Ha a szerbekre rá akarnak erőltetni valami olyat, ami a számukra elfogadhatatlan, akkor az oroszok számára is az lesz. Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa viszont nyomatékosította, hogy ismét az erőszak lehet úrrá a Balkánon, akárcsak az 1990-es években a délszláv háborúk idején, ha nem sikerül gyorsan megoldani a tartomány jogállásának a kérdését. A biztos úgy véli, hogy Koszovó fontos próbaköve az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, hangsúlyozva: Oroszországnak nem szabad elleneznie az ENSZ-tervet, amely a tartománynak korlátozott államiságot biztosítana, ezzel véget vetve Szerbia fennhatóságának. Rehn közölte, hogy amennyiben a világszervezet Biztonsági Tanácsa nem jut megegyezésre, instabilitás, sőt káosz alakul ki a térségben, és ahogy az 1990-es években is, az árat Európának kell majd megfizetnie, nem Oroszországnak és az Egyesült Államoknak. Az USA hivatalos álláspontja is figyelemreméltó, hiszen e szerint, ha Koszovó az ENSZ tervével összhangban kiválna Szerbiából, az nem lenne precedens értékű más régiókban, még a volt Szovjetunió területén létező „befagyasztott” konfliktusok viszonylatában sem. Az amerikai külügyi tárca szerint Koszovó azért egyedi eset, mert sem a NATO, sem az ENSZ nem kényszerült sehol máshol olyan mértékű beavatkozásra, mint az albán többségű tartományban. Emlékezetes, hogy a NATO 1999-ben bombázta az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, ami két és fél hónapon keresztül tartott, s az összes akkori tagállam beleegyezésével folyt. Koszovóban ma is sok ezer NATO-katona van békefenntartóként, persze, elsősorban a szerb kisebbség védelmében. Hangsúlyozandó, hogy az ENSZ-különmegbízott terve nemzetközileg felügyelt államiságot szavatolna Koszovónak, és pontosítaná a választások megtartásának menetrendjét is. A terv értelmében a menekülteknek joguk lesz viszszatémi, valamint visszakövetelni ingóságaikat és ingatlanjaikat. A koszovói képviselőháznak — a nemzetközi polgári megbízottal való összhangban - a megállapodás aláírásától számított 120 napon belül el kellene fogadnia az alkotmányt, amely szavatolná a kisebbségi jogokat és a Szerb Ortodox Egyház zavartalan működését is. A tervek szerint a négy hónap leteltével az ENSZ koszovói missziója (UNMIK) megszűnne, s annak törvényhozási és végrehajtó hatáskörei a helyi hatóságokra szállnának át. A megállapodás aláírásától számított 9 hónap után pedig parlamenti és helyhatósági választásokat tartanának. Az úgynevezett nemzetközi civil képviselőnek jogában állna majd érvényteleníteni a koszovói hatalom által hozott döntéseket és törvényeket, valamint leváltani azokat a tisztségviselőket, „akik nem a megállapodással összhangban cselekszenek”. Az ő megbízatásának időtartamát amúgy nem pontosítja a terv; az ott szereplő megfogalmazás szerint a mandátum addig tartana, amíg „a Nemzetközi Irányítócsoport nem állapítja meg, hogy Koszovó végrehajtotta a megállapodást”. A 120 napos átmeneti időszak után egy évvel egyébként feloszlatnák a jelenleg létező Koszovói Védelmi Hadtestet, helyette pedig „új, hivatásos és többnemzetiségű Koszovói Biztonsági Erők” alakulnának, legfeljebb 2500 tényleges és 800 tartalékos taggal. Természetesen Franciaország sem maradt szótlan: maradéktalanul támogatja Martti Ahtisaari Koszovó jövőjére vonatkozó javaslatát, vagyis a tartomány függetlenné válását, ahogy ennek a minap Pristinában hangot adott Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter. A koszovói albán elnökkel, az ENSZ-közigazgatás vezetőjének helyettesével, a nemzetközi békefenntartó erők főparancsnokával, és a tartományban élő szerbeket képviselő párt vezetőjével folytatott megbeszélések után a francia külügyér úgy nyilatkozott, hogy kizárólag Ahtisaari tervének megvalósításával biztosítható Koszovónak és szomszédságának a stabilitása. Douste-Blazy kizárta a lehetőségét annak, hogy további tárgyalásokat rendezhetnének a tartomány sorsáról a szerbek és az albánok között, mondván, hogy mindkét félnek bőségesen volt alkalma kifejteni nézeteit. Az osztrák védelmi miniszter szerint mindazonáltal még hosszú ideig szükség lesz a nemzetközi közösség szerepvállalására Koszovóban. Norbert Darabos ezt a KFOR (a NATO koszovói békefenntartó ereje) osztrák katonáinak búcsúztatásakor fejtette ki. Mint közölte, az ENSZ által igazgatott dél-szerbiai tartomány jövőbeni státusára vonatkozó döntés megszületéséig a támogatás teljesen szükségszerű a biztonság fenntartása miatt, bár Koszovó ügye alighanem ezt követően sem kerül le a napirendről. Ezért Ausztria a jövőben is markáns módon akar hozzájárulni a koszovói stabilitás megőrzéséhez, hangoztatta Darabos. A külföldön békefenntartó szolgálatot teljesítő osztrák katonák zöme egyébiránt a Nyugat-Balkánon tevékenykedik, összesen mintegy 900-an vannak Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban. Nyugati szomszédunk védelmi minisztere már többször leszögezte, hogy a stabilitás és a biztonság ebben a térségben mindannyiunk érdeke... Mondja ezt annak az Ausztriának az egyik vezető politikusa, amely Délkelet-Európában politikai és gazdasági téren is kezdeményezőként lép fel immár évek óta, kihasználva - többek között - Magyarország fél évtizede tartó térségbeli hezitálását. Holott hazánknak elemi érdeke lenne, hogy koncepciózus Balkán-politikát folytasson, egyrészt gazdasági érdekek által vezéreltetvén, másrészt az érintett államokban élő magyar nemzeti közösségek miatt. Mert ugye azt senki sem gondolja, hogy ha Szerbia végképp elveszíti Koszovót, akkor annak nem lesz érezhető a hatása például Délvidék vajdasági részén? Budapestnek, ha valódi kormánya lenne, Bécshez hasonló proaktív politikát kellene folytatnia a volt jugoszláv területeken. Már csak azért is, mert ha Koszovó úgymond nemzetközileg felügyelt államiságot kap, akkor a dominóelv (is) érvényesülhet. Hogy hol? A térség majd minden államában. Ne felejtsük például, hogy Macedónia mintegy kétmilliós lakosságának körülbelül 35 százaléka albán, akik összefüggő településterületen élnek az ország Dél-Szerbiával, Koszovóval és Albániával határos vidékein! A macedónok és az albánok között az elmúlt években már több polgárháborús jellegű konfliktus kipattant, amelyeket ugyan sikerült szanálni, de a bőséges gyermekáldás miatt egyre győzelmesebb szkipetárok egyes hangadói már sejtetik, hogy az érintett országrésznek hamarosan ki kell kerülnie Szkopje fennhatósága alól, egyesülve így Koszovóval. Ez a kérdés pedig nem hagyja nyugodni a bolgárokat sem, akik a macedónt a legközelebbi testvémépüknek tartják. Ugyanakkor az albánok a délszerbiai Presevo völgyében szintén változásokat követelnek, miközben egyre hangosabbak ott is az elszakadás pártiak. Mindeközben egyes szerb politikusok joggal vethetik fel, hogy a nemzetközi közösségnek el kellene gondolkodnia azon, hogy Bosznia-Hercegovina szerb többségű fele egyesülhetne Szerbiával. Ám válaszlépésként Zágráb feltehetőleg azzal állna elő, hogy Szarajevónak el kéne engednie a horvát többségű területeket is! Csakhogy mi lenne így az iszlám hitű bosnyákokkal, aki rendkívül kis szállásterületen, némileg elszórva élnek!? Beláthatatlan következményei lehetnek tehát bármilyen jellegű koszovói rendezésnek, ugyanakkor több mint furcsa, hogy a legészszerűbb megoldásról nem esik szó: Rigómező etnikai alapú felosztásáról. Ugyanis a hozzávetőlegesen kétmilliós lakosságú tartománynak még körülbelül százezer szerb nemzetiségű polgára van, akik nagyrészt a tulajdonképpeni Szerbiával határos vidékeken élnek. Csakhogy ez a megoldás - mások mellett - nagyon nem tetszene Romániának és Szlovákiának, amelyek még mindig rettegnek a magyar többségű kisrégiók Magyarországhoz csatolásától. Láthatjuk: Koszovó vagy így, vagy úgy, az első dominó lehet a térségben.
