Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-03-01 / 3. szám
2007. március Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal BORBÉLY ZSOLT ATTILA Francis Bacon ködképeknek nevezte azokat a hamis sztereotípiákat, melyek elhomályosítják tudatunkat és megakadályozzák a lényeglátást. E ködképek nem ritkán leegyszerűsítések, legyen szó politikáról, emberi cselekvések mozgatórugóinak elemzéséről, jellemképekről, úgyszólván bármi olyan gondolati tartamról, aminek tárgya közvetlenül vagy közvetetten az ember és/vagy a társadalom. A politika meghatározó mozzanatai az érték, az érdek és a hatalom. Gyakran találkozunk olyan liberális és szocialista legegyszerűsítésekkel, melyek a világtörténelem eseményeit kizárólag az érdekviszonyokkal magyarázzák, azon belül is a gazdasági érdekeket abszolutizálják. E szempontrendszer szereti a politikát a hatalmi játékokra szorítani. Másik gyakori tévútja a politikáról való gondolkodásnak az egyéni és közösségi érdekek megkülönböztetésének elmulasztása. Hasonló hiba az értékek szerepének, motiváló erejének semmibevétele, az eszmék önerejének figyelmen kívül hagyása. A magyar politikában nem ritkán különböző fejlődési utak, különböző világlátások a politika iránt érdeklődő közönség előtt úgy jelentek meg, mint két karizmatikus vezető hatalmi vetélkedése. Ideáltipikus példája ennek Kossuth és Széchenyi vitája. Sokan némi nosztalgiával párhuzamba állítják egykori nagyjainknak a nemzetszeretettől, nemzeti felelősségtől fűtött vitáját a mai politikai vitákkal, s olyan idilli állapotról álmodoznak, amikor Gyurcsány és Orbán vagy Markó és Tőkés a közös ügy felelősségétől áthatva egymást segítve tesznek a nemzet boldogulásáért. Más szóval leegyszerűsítik két gyökeresen eltérő világkép, a zsoldoskomprádor egyéni érdekszámításon alapuló világszemlélet és az államférfiúi világszemlélet konfliktusát a személyi vetélkedés, kisstílű hiúság ütközésére. Miközben Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc (Markó Béla és Tőkés László) konfliktusa legfeljebb Kádár János és Nagy Imre forradalom utáni konfliktusával állítható párhuzamba. De említhetek egy még egyértelműbb példát: a várvédő Dobó István kapitány és a várat töröknek átadni akaró Hegedűs István hadnagy esetét. Más szóval a mai legfontosabb személyi párharcokban, ha van is egyéni A három legnagyobb határon túli magyar közösségnek kevés az esélye még a teljes kulturális vagy személyi elvű autonómiára is, nem beszélve a területi változatról, amennyiben az adott nemzetrész politikai elitje megosztott a kérdésben. Márpedig sajnos ez a valóság. A helyzetet súlyosbítja, hogy Magyarország fényévnyi távolságra van attól, hogy védhatalomként támogassa a Kárpátmedence magyar nemzeti közösségeinek belső önrendelkezési törekvéseit. Duray Miklós, a felvidéki nemzetstratéga több évvel ezelőtt hangot adott annak a meggyőződésének, hogy egy nemzeti kisebbség politikai elitjének egysége nélkül nem vívható ki semmüyen autonómiaforma. Nagyon úgy tűnik, hogy ismét tökéletesen igaza lett a szlovákiai magyarság egyik vezető politikusának. Hihetnénk, hogy a Felvidéken a politikai egységgel nincs gond, hiszen a Magyar Koalíció Pártja az egyetlen magyar erő, amelynek számottevő a támogatottsága Szlovákiában. Az 1998-ban három magyar párt egyesüléséből létrejött politikai formáció látszólag egységes, de több sebből vérzik. Az tény, hogy az MKP hosszú évek óta változatlan erősségű, a többségi nemzet keltette ellenszélben kénytelen képviselni bizonyos ügyeket, már amennyiben képviseli. Az önálló, állami finanszírozású magyar egyetemet ugyan sikerült megalapítani, beindítani még a második Dzurinda-kormány idején, elsősorban azért, mert a magyar párt is kormányon volt. Ám mostanra alapvetően megváltozott minden: a szélsőségesen nacionalista politikusokat is felvonultató Fico-kormány a Selye János Egyetemet lehetetlen helyzetbe hozza a kiszámíthatatlan finanszírozással. Ebben a kérdésben persze egységes az MKP, a komáromi intézményt mindenki meg szeretné menteni,de több (nemzet)stratégiai fontosságú ügyben már korántsem üyen egyértelmű az álláspont. A ’90-es évek felvidéki magyar többpártiságának hatása ugyanis ma is érzékelhető, bár a jelenlegi erőcsoportok nehezen körvonalazhatóak. Emlékeztetőül: annak Markó és Tőkés A személyi ellentétek és a közösségi felelősség rivalizálás, az csak a felszín, a mögöttes tartalom az idegen elnyomó hatalom és a magyar ellenállás ütközése. 1956-ben nem volt a barikádnak két magyar oldala, mint ahogy ma, a globalizálódó Európában sincs két magyar oldal, s a románság által elnyomott, gyarmatosított Erdélyben sincs két magyar oldal. Volt és van egyrészről a szovjet páncélosok mögött a saját nemzet ellen fegyvert fogó pufajkások, a globalista hatalomnak alájátszók, a román nemzetstratégiai érdekeket egyéni megfontolásokból szolgálók oldala és a magyar szabadság, a mégoly korlátozott magyar függetlenség, a magyar érdekképviselet oldala. Markó Béla és Tőkés László Markó Béla és Tőkés László konfliktusa esetében nyilvánvaló lehet mindenkinek, aki ismeri az RMDSZ elmúlt másfél évtizedének történetét, hogy az erdélyi magyarság két prominense közötti feszültség okozója még véletlenül sem az egyéni hatalomvágy. Mindaddig, amíg Markó Béla ténylegesen kiegyensúlyozó szerepet töltött be az RMDSZ-en belül, amíg megmaradt a Brassóban megfogalmazott elvi alapon, melynek lényege az volt, hogy az RMDSZ mindent tegyen meg az autonómia kiépítésére, amit csak a román alkotmányjogi keret megenged (vagyis a magyar nemzeti közösség számlálja meg önmagát az RMDSZ vezetésével, tartson belő választásokat és fogalmazza meg az elvont autonómiaigényt a paragrafusok szintjére lebontó autonómia-statutumokat), mindaddig Tőkés László valamint az egykori tiszteletbeli elnök legfőbb szervezeten belüli támogatója, a Reform Tömörülés Markó Béla mellett állt. Olyannyira, hogy 1993-ban, Brassóban Tőkés László azért lépett vissza az RMDSZ-elnökjelöltségtől (!), mert bízott Markó Béla ügyszeretetében, abban hogy Markó - aki a „mérsékeltek közül jött - hatékonyabban tudja elvezetni az egységes szervezetet az autonómia útján, mivel saját tábora is bízik benne. Ehhez képest, amikor Nagy Benedek 1994 decemberében nemzetáruló módon, a román sajtó rágalmaira rájátszva szekus-ügynökséggel vádolta meg Tőkés Lászlót egy politikai röpiratban, Markó nem állt ki a tiszteletbeli elnök mellett, annak dacára, hogy 29 RMDSZ-tisztségviselő nyílt levélben kérte erre fel. Válságstábot hívott össze, ezzel is azt sugallva, hogy válság van. (Végül az ügyre az Etikai Bizottság, egy SZKT ülés majd a soron következő kongresszus tett pontot, Nagy Benedek elítélésével, ami viszont semmit nem von le Markó Béla erkölcsi felelősségéből.). Még ennél is nagyobb súllyal esett a latban az, hogy Markó Béla a brassói kongresszus által kitűzött két éves határidő elteltéig nem tett érdemben semmit az imént felsorolt kulcsfontosságú közösségépítő kérdésekben. Miután pedig ennek dacára 1995-ben ismét elnöknek választották, a régi-új elnök leszűrhette magának a tanulságot: az elnöki mandátum a hatalmi háttérbázishoz van kötve s nem a program teljesítéséhez. Innen kezdve Markó Béla legfőbb célja az volt, hogy klientúrát építsen, hogy elnöki hatalmát minél jobban körülbástyázza. Sikerrel: a márciusi VIII. RMDSZ-kongresszuson ellenjelöltje sincs. 1996-ban az Operatív Tanács tagjaként Markónak meghatározó szerepe volt abban, hogy az RMDSZ-t alapszabályzat-ellenesen , puccsszerűen kormányra vigye, úgy, hogy az autonómia tekintetében akárcsak egy árva ígéretet kapott volna a koalíciós partnerektől. A szervezet azóta is minden kormányzattal együttműködött s fokozatosan Románia első számú hitelesítő bélyegévé lett. Az autonómia kiépítésének ügyében pedig egy tapodtat sem haladtunk előre. Az autonomisták szélmalomharca Az autonomista oldal 2003-ig, amíg esély volt rá, hogy a belső választásnak nevezett megmérettetésen többséget szerez és a szervezetet visszatérítheti a brassói útra, az autonómia útjára, az RMDSZ intézményes keretein belül maradt. 2003. január végén, a Szatmárnémetiben megrendezett VII. RMDSZ kongresszus azonban nyíltan leszámolt a brassói tervekkel, a nemzeti kataszter ügyét ad acta tette, az általános közvetlen belső választásokat pedig részleges, a megyei vezetőség döntése esetén közvetett tisztújítással váltotta ki, a platformoknak pedig semmilyen szerepet nem adott e folyamatban. A nemzeti önkormányzatra jellemző konszenzusos döntéshozatalt majd’ minden lényegi kérdésben a pártműködésre jellemző fele plusz egyesre cserélte, a Brassóban válságstábként elképzelt Operatív Tanácsot állandó testületté tette, a „belső parlament” a Szövetségi Képviselők Tanácsa ezzel a Ceausescu-i Nagy Nemzetgyűlésre emlékeztető bólogató testületté, utólagos legitimáló szervvé vált. E kongresszussal egyidőben jött létre Tőkés László iniciatívájára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületé (EMNT KT), melynek célja az volt, hogy a végül 2003 december közepén megalakult Tanácsot életre hívja. Az EMNT-vel párhuzamosan megalakult a Székely Nemzeti Tanács is a székelység területi autonómia-igényének képviseletére és kiharcolására, létrejött továbbá az RMDSZ alternatívájaként egy pártszerű kezdeményezés, a Magyar Polgári Szövetség. A hónapok alatt 54.000 aláírást összegyűjtő szervezet bejegyzését a 2004-es önkormányzati választásokat megelőzően az RMDSZ a román hatalom segítségével megakadályozta az újkori román demokrácia nagyobb dicsőségére. Sokáig úgy tűnt, nincs esély az RMDSZ-szel való nyílt színi korrekt megméretkezésre. Az Európa Parlamenti választás Most itt állunk az Európa Parlamenti választás küszöbén, amikoris a sorozatos kudarcok által megtépázott, szétforgácsolt nemzeti oldal sikerült közös, konszenzusos jelöltet állítson Tőkés László személyében. A legutóbbi, 2007. február 17-i RMDSZ SZKT ülésig még egyesek kételkedtek abban, hogy Tőkés László független jelöltként indul, mivel az erdélyi református egyházkerület arra kérte fel az RMDSZ EP jelöltlistát véglegesítő testületet, hogy a második helyen Tőkés Lászlót indítsák, ily módon lehetővé téve az egységes képviseletet s megakadályozva a szavazatok szétforgácsolódását. Annyi biztos, miként azt a zsoldos és az autonomista oldalon álló közírók (többek között a Markó-párti kurzusíró Salamon Márton László az Új Magyar Szó nevű pártszócsőben valamint a következetes önrendelkezés-párti Gazda Árpád a Krónikában) egyaránt megállapították, ha Tőkés Lászlónak sikerül összegyűjteni a 100.000 aláírást, akkor bármi elképzelhető: az is, hogy az RMDSZ bejut s ő nem, az is, hogy Tőkés László bejut és az RMDSZ kiesik, az is, hogy sem az RMDSZ, sem Tőkés László nem jár sikerrel, de még az sem kizárt, amennyiben más-más szavazói szegmenseket mozgatnak meg, hogy az RMDSZ is eléri az 5%-ot és Tőkés László is a bejutáshoz szükséges szavazatszámot. Az autonómia ügye szempontjából természetesen az lenne a teljes siker, ha a független jelölt bejutna, és a román nemzetpolitikai törekvések kiszolgálására szakosodott álmagyar zsákmánypárt pedig kibukna. Ez siker lenne rövid távon is, hisz nem kellene attól tartani, hogy amit Tőkés László EP-képviselőként mond, azt kétségbe vonja az RMDSZ (láttunk már ilyen szereposztást a Benes dekrétumok ügyében, a világraszóló gazságot, a náci szellemiségű dekrétumok hatályosságának bizonyítékait minden EP képviselőnek fehér könyv formájában eljuttató Magyarok Világszövetsége és a Benes dekrétumok jelentőségét elbagatellizáló Magyar Koalíció Pártja képviselői között). De ennél is nagyobb lenne annak a fontossága, hogy az RMDSZ immár nem hivatkozhatna arra, hogy az erdélyi magyarság teljességét képviseli s az autonomista tábornak a győzelem végre lelki motivációt adhatna. Mert több mint egy évtized sikertelenség után egyre csökken azok száma, akik még értelmét látják a közösség ügyében mozdítani valamit a politika frontján, s ha így megy minden tovább, rövid idő múlva a teljes politikai arénát az RMDSZ egyenruhába öltöztetett bukaresti zsoldosok fogják uralni. Tőkés László és a magyar ügy győzelme ebben a felmorzsolódási folyamatban jelenthetne egy új kiindulási pontot, az erőgyűjtés majd az ellenoffenzíva kezdetét. Egység nélkül nincs autonómia idején a Duray vezette Együttélés, a Bugár- Csáky-féle Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az önmagát liberálisnak nevező Magyar Polgári Párt működött Szlovákiában. Az első kettő ugyan lényegesen népszerűbb és támogatottabb volt, mint az utóbbi, a jelenlegi szlovákiai magyar politikai és közéletben mégis a liberálisok eszmeisége látszik dominálni. Nem csupán a sajtóban vannak a legerősebb szereplőként jelen, de egyes városi önkormányzatokban is ők irányítanak, sőt az előző kormány négy magyar minisztere közül kettő egészen egyértelműen közéjük soroltatott. Mindazonáltal a liberálisként elkönyvelt politikusok, közéleti személyiségek sem teljesen egységesek, ugyanis míg néhányuk dúsgazdag üzletemberré vált, addig jó páran megmaradtak kutatónak, szerkesztőnek, s utóbbiak egy része még ma is próbálja képviselni a szabadelvűséget. Bizonyos kérdésekben persze összezárnak, a jelenlegi magyar kormány politikáját például igen ritkán illetik kritikával. Mindeközben az egykori Együttélés és Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői politikusai irányítják a Magyar Koalíció Pártját, amely a szellemi-politikai törésvonalak miatt még olyan kérdésekben sem képes kialakítani egységes álláspontot, mint a több tízezer felvidéki és anyaországi magyart érintő szlovákiai földkérdés. A kulturális-oktatási autonómia szükségességét olykor egyes, nemzetben gondolkodó közírók, pártvezetők felvetik, de közös magyar fellépés hiányában ez is eleve kudarcra van ítélve, a területi autonómiáról pedig már szinte szó sem esik. A romániai magyarság autonómiatörekvései intenzívebb szakaszba jutottak, de a megosztottság itt is komoly kétségeket ébreszt. Közismert, hogy a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld kisrégióiban hetek óta vélemény nyilvánító, úgynevezett belső népszavazást tart, amelynek a részeredményei egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar többségű országrész lakói kiállnak a területi autonómia szükségessége mellett. Ugyanakkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség úton-útfélen azt hangoztatja, hogy mindennek semmilyen politikai következménye nem lehet, legfeljebb közvélemény kutatásként fogható fel az akció. Tudjuk, az RMDSZ kormányon van, elnöke, Markó Béla egyben a román kormány miniszterelnök-helyettese is, úgyhogy a magyarlakta területek infrastrukturális fejlesztését megcélzó szövetség részéről a visszafogottabb hangnem még érthető is volna. Egy olyan, a színfalak mögötti feladatmegosztás ráadásul célravezetőnek tűnne, miszerint az erdélyi magyarok egyes reprezentatív szervezetei radikálisabb követelésekkel állnak, az RMDSZ pedig mérsékelt erőként hivatkozva az előbbiekre kivívja az optimumot. Csakhogy ez nagyon nem így alakul. A hosszú évek után egymással újra tárgyaló Markó Béla és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a közelmúltban már azt körvonalazta, hogy a közelgő európai parlamenti választásokra közös erdélyi magyar listát állítanak. Végül az RMDSZ másképp döntött, és még olyan kompromisszumot sem volt hajlandó kötni, hogy listájára befutó helyre egy olyan politikusát tegye, akit elfogad mindkét nagy tábor. Ilyen megosztottság mellett szinte leheteüennek tűnik kivívni az egész erdélyi magyarság kulturális és Székelyföld területi autonómiáját, különösképpen olyan körülmények között, hogy a román politikai elit szinte egyöntetűen elutasítja mindkettőt. A szerb társadalom, közélet és elit némileg nyitottabb a belső önrendelkezés kérdése iránt, elsősorban azért, mert maga is komolyan érintett nemzete szétszakítottsága miatt. A Szerbiában élő nemzetiségek azonban nem élvezhetnek területi autonómiát, és személyi L elvű autonómiát is csak félig-meddig. Ez utóbbi letéteményesei az úgynevezett nemzeti tanácsok, amelyek lassan fél évtizede működnek. A Magyar Nemzeti Tanács ugyanakkor az eredeti céloktól eltérően nem nevezhető teljesen legitimnek és reprezentatívnak sem, mivel két vajdasági magyar párt és megannyi civil szervezet nem képviseltetheti magát benne. Az MNT egyértelműen a legnagyobb magyar politikai erő, a Vajdasági Magyar Szövetség befolyása alatt áll, ami persze nem jelenti azt, hogy bizonyos eredményeket ne ért volna el. Az MNT-nek egyébként még tavaly lejárt a négyéves mandátuma, az új választásokat lehetővé tevő szerbiai döntésre azonban még várni kell. Arról nem is beszélve, hogy egy valóban teljesen legitim és reprezentatív, új Magyar Nemzeti Tanács közvetlen megválasztásához szükség lenne a magyar választói névjegyzékre. Ennek összeállításához azonban hozzá sem kezdtek a régi ellentétek gyötörte vajdasági magyar világban, így délvidéki nemzettársaink személyi elvű autonómiája egy - attól függ, honnan nézzük - félig teli vagy üres pohárhoz hasonlít. Az pedig szinte közhelyszámba megy, hogy a jelenlegi budapesti kormánynak mennyire ingatag lábakon áll a kül-, illetve a nemzetpolitikája. Egyes elemzők szerint az utóbbiról igazából nem is lehet beszélni. Felidézhetjük, hogy a dél-tiroli német ajkú polgárok autonómiatörekvéseit milyen erővel, határozottsággal és következetességgel támogatta Ausztria. A legapróbb jelét sem láthatjuk hasonló politikának a mai Magyarország részéről, és e helyzeten csak ront a felvidéki, az erdélyi és a délvidéki magyar politikai elitek belső megosztottsága. Zsolnay Csongor MEGRENDELŐ SZELVÉNY ’ Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva - csekket mellékelve - címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.BOX 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV: CÍM: Megrendelés egy évre nyugati olvasóknak: Kanada: CA-$ 45; egyéb országok: US-$ 45
