Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
2007. február Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal A gazdák nem felejtenek Beszélgetés Jakab Istvánnal, a MAGOSZ elnökével DOMONKOS LÁSZLÓ- Nem titok, hogy már hosszabb ideje megtisztelő, különleges figyelemmel viseltetik lapunk iránt. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökeként hogyan került kapcsolatba a Nyugati Magyarsággal?- A Nyugati Magyarságot már elég régóta ismerem, forgatom, olvasgatom, komolyabb és közvetlen kapcsolatba a lappal a nagy agrárdemonstrációk idején kerültem. Úgy érzem, az az értékrend, amit az írások képviselnek, azonos az enyémmel, ahogyan, amilyen szellemben tájékoztatja a világ magyarságát, az számomra meghatározó jelentőségű. Meggyőződésem, hogy ennek a lapnak a szerzőgárdája még nagyon sokat tehet azért is, hogy a magyar vidék polgárai, a magyar gazdák megmutassák igazi arcukat ahelyett, amit ma festenek rólunk.- A fentiek jegyében a közelmúltban elég jelentős fejleményhez is érkeztünk. ..- A magyar vidéknek nincs egyetlen olyan sajtóorgánuma sem, amely hitelesen mutatná be őket és ami megfelelő szellemben szólna hozzájuk. Amin keresztül meg lehetne fogalmazni a mindenkori kormányok számára, a mindenkori bürokraták számára, a mindenkori uralomra vágyó szűk elit számára, hogy mi az, amit elfogadunk és mit nem. Ennek érdekében jött létre a Magyar Nemzeti Alapítvány, amelynek az a célja, hogy általa végre megteremtsük a megerősödés feltételeit, hogy legyen egy orgánum, amely tisztán fogalmaz, igazat beszél, s mindehhez ily módon hátteret adjunk, bázist teremtsünk. A nemzet megtartó erejének egyik legjelentősebb pillére pedig, meggyőződésem, a vidék gazdatársadalma. Az a célunk, hogy a nagyon sokszor annyira aljasul szembeállított fő város-vidék polgárságát, nemzeti érzelmű tömegeit egy platformon egyesítsük, közel hozzuk őket egymáshoz, hogy végérvényesen egymásra találjanak, mert csak így lehetséges valóban egységes, erős nemzeti tábort és ennek révén igazán öntudatára ébredt magyarságnak kialakulni. Ez annál inkább létfeltétel, mert ebben a globalizálódó világban úgyis csak magunkra számíthatunk, nincs más esélyünk. Az alapítvány egyébként 5,1 millió forintos induló alaptőkével jött létre, alapítója Miklóssi István és Obreczán Ferenc, kuratóriumának tagjai Pitti Katalin,Vonza András, Kiss Mihály, Bartók József és Jakab István, utóbbi a kuratórium elnöke. Alapító okirata szerint célja „a világ különböző részein élő magyarság összetartozásának, öszszefogásának erősítése, a hiteles tájékoztatás segítése közös rendezvények szervezésével, szakmai folyóiratok, kiadványok készítésével.” Ezért megkülönböztetett módon támogatjuk többek között a nyelvi nehézségek leküzdése érdekében a fiatalok és felnőttek angol nyelvi képzését, a Magyarországot elhagyni kényszerült emigránsokkal és családtagjaikkal a kapcsolattartás erősítését, a külországokban élő magyar tudósok, gazdálkodók és az anyaország közötti kapcsolatok építését.Oriási értékek vannak szétszórva... És még egyszer a lapra visszatérve: ismerjék meg minél jobban, jusson el minél több emberhez, ezt szeretnénk.- Említettünk a magyar vidék gazdatársadalmával kapcsolatban egy kifejezést, amely úgy érzem, kulcsfogalom: nemzetfenntartó. A népi írók annak idején eléggé közismertté tették a magyar parasztság egészére vonatkozóan ezt a fogalmat. Mi a jelenlegi helyzet?- A hatalom üzent már annak idején Pongrátz Gergely megbilincselésével. Üzent 2006. október 23-án kiszolgáltatott, védtelen emberek agyba-főbe verésével, megüzente, hogy kegyetlen, kíméletlen és képmutató. Üzent azzal is, hogy egy hihetetlenül elszegényedő országban milliárdokat költenek a polgárokkal szembeni kényszerítő eszközök vásárlására, s közben iskolákat rombolnak le és kórházakat zárnak be és nyugdíjasokat taszítanak a legsötétebb nyomorba. Egyértelművé tette, hogy könyörtelen. S akik ezt teszik, demokráciáról beszélnek,európaiságra hivatkoznak. Mindez szégyenteljes, de mi vettük az üzenetet. És a gazdák nem felejtenek .Nagyon súlyos felelősség azt meghatározni, hogyan, mikor és milyen formában fejezzük ki ellenállásunkat. Közben azonban nemzetrombolás folyik és ezt tudjuk, látjuk.- Csoóri Sándor azt írta, ha egyszer megmozdul valami a magyar parasztban, az Isten legyen irgalmas azoknak, akikkel szembe kerül...- így igaz. A történelem ezt visszamenőleg, hosszú évszázadokra igazolja. És abban sincs érdemi változás, az utóbbi félszáz esztendő társadalmi viszonyrendszereinek nagy összekuszálása ellenére, hogy igenis még mindig nemzetfenntartó elem a magyar gazda. Az emberek érzik, milyen végzetesen rossz irányba mozdult el minden. Idő kérdése, mikor mondják azt, hogy elég, eddig és ne tovább... Annak pedig igen súlyos, ha nem éppen beláthatatlan következményei lesznek... Természetesen az építkezés és nem a rombolás az érdekünk. Ám eljöhet az a kritikus pillanat, amikor az építkezők már nem tűrhetik tovább a rombolást. Az biztos: ma már tisztán látjuk, hogy a hatalom hogyan vonja ki az uniós és nemzeti forrásokat a parlament ellenőrzése alól, hogyan szervezi át a teljes államapparátust, a teljes struktúrát, hogyan félemlít meg köztisztviselőket... mindezt tudjuk. Azt gondolom, ezt hosszú távon fenntartani nem lehet és meggyőződésem, hogy a magyar polgárok ezt hosszú távon nem viselik el. A hatalmat gyakorlóknak egyvalamit tudniuk kell: azt, hogy a magyar parasztember tényleg nagyon sokáig tűr. De ha a türelme elfogyott... ahogyan Csoóri Sándor írta. Arra sem árt emlékeztetni, hogy ez a nemzetfenntartó funkció azért maradhatott meg, mert nem lehetett, nem tudták megtörni a magyar gazdát. A volt kommunista országok közül nálunk a gazdáknak megvan a szervezete, megvan az összefogás, és ez éppen a legnehezebb pillanatokban erősödött a legjobban. A magyar vidék, a magyar gazdatársadalom kirablásának időszaka rövidesen megkezdődik. Ismerjük a törvényalkotási terveket. Érzékelhető, hogy a termőföld vételének szabályozását meg akarják változtatni. Ez azt jelenti, hogy becsapják az embereket, hazudnak nekik, arra hivatkoznak, hogy a magyar termőföldet most már mindenki szabadon vásárolhatja. Ez, ki kell mondani, szemenszedett hazugság. A földpiac-szabályozás nemzeti hatáskörben van minden uniós tagállamban. Uniós és uniós polgár között nem lehet Nemzeti jelképeink ismét a Golgotán (Folytatás a 2. oldalról) Az újonnan avatott honvéd tiszthelyettesek, rendőr és rendvédelmi tisztek is a Szent Korona hiteles másolata jelenlétében, (mint közjogméltóság) a Nemzeti és Történelmi Zászlókra, a Haza, a Hűség és a Becsület megtestesítő jelképei előtt tesznek fogadalmat egy életre. Az Ősi jelképeinket támadó szatelit párthoz tartozó képviselők is e történelmi relikviák előtt tettek fogadalmat, csak úgy mint 2006.10.23-án a zászlógyalázó rendőrök. Az 1990. év óta szabad demokráciában élő magyar polgártól senki ne vitassa el azt a jogot, hogy történelmi múltját bátran felvállalva, ősi jelképeinket hovatartozása jegyéül azokat büszkén viselje. Az általuk felhozott kifogások és szélsőjobb - érdekes szélsőbalról nem beszélnek - jelképpé degradálva az Árpád vezér és Árpád házi királyaink, II. Rákóczi nagyfejedelem zászlaját, ez a tett tájékozatlanságuk és hiányos magyartörténelem tudásuk árulója. A Hungarista Párt zászlaja általános nagyságú, téglalap alakú, vörös mező középen 40 cm-átmérőjű körívben fehér alapon volt elhelyezve 8-10 cm szélességű fekete nyilaskereszt. A párt lobogója - amelyet 1944. 10. 15 - 1945.03. 29-ig nem országzászlóként volt látható - átlagos zászlóméret, mely két egyforma mezőre volt osztva. A rúdfelőli mező vörös, melynek közepén csúcsára állított rombuszban, fehér alapon fekete nyilaskereszt volt ábrázolva, a másik mező a kilencszer vágott, vörös ezüst, vörös színekkel. Tehát a ma használt és eredeti másolatú a hétszer vágott mezejű, fejedelmi zászlók, az Árpád és Rákóczi fejedelmek relikviái, sem formailag, sem tartalmi jegyeiben közel sincs a fent leirt és betiltott pártzászlóhoz. Ezért aljas csúsztatás az e témában keltett hisztéria, mert akkor ezen az alapon tiltakozni kellene az USA zászló jelenléte miatt is, mert az is sértheti egy kisebbség történelmi érzékenységét. Azonban azt sem árt mindenki emlékezetébe vésni, hogy a háromszínű Nemzeti Lobogónkat a Pozsonyi Országgyűlés a függetlenségi nyilatkozattal együtt fogadta el és a császár szentesítette 1848 április 12-én. A Földön nincs még egy ország, ahol a törvény ellenében eltűrné a közvélemény saját történelmének és annak relikviáinak ócsárlását, meggyalázását. Tragédia, hogy a rendszerváltoztatás óta több esetben országgyűlési képviselő alantas pártpolitikai érdekből, kihasználva a múlt történelem hamisítása okozta ez irányú általános tájékozatlanságot, olcsó népszerűségre törekedve a kádári propaganda szovjetbarát, önszapuló eszközeit használja. A múlt az egész nemzeté, aki sebzett, és aki sebet ütött mind magyarul beszél. A vádaskodók kinek az igazát keresik és miért? Ugyan is egy makró kisebbség, akik bűneikért, amelynek hordozói voltak és 5 Vi hónapig tobzódtak a megszállók biztosította hatalomban, többszörösen is elnyerték méltó büntetésük. Azonban a többségi nemzetet ért megalázásért, a kivégzésekért, a szülőföldről való elűzetésért, a deportálásokért, családok százezreinek tönkretételéért, állampolgári jogaik elvesztéséért, az Ország elárulásáért, a gazdaság tönkretételéért, még senkit nem vontak felelőségre. A megalázottaktól még nem kértek bocsánatot és nem fizettek kárpótlást a kisemmizetteknek, mert az elkövetők egy része, illetve azok jogutódjai a hatalom birtokosai, határon túl és innen is. Sőt a fent leírt cselekedeteikkel muníciót adnak a nem történelmi utódállamok magyarellenes nacionalista köreinek. Példa erre, hogy az általunk Románia uniós tagságát támogató politika ellenére továbbra sem biztosítják a kisebbségi jogokat és megtagadják a székely autonómia kialakítását. Kirakat perben bocsátanak el a Bábes - Bolyai Egyetemen magyarnyelvű feliratokért tanárokat, Kossuth Lajosnak nem állíthatnak szobrot Székelyföldön, mert háborús bűnös. A magyar külügyminiszter pedig ezek után, 2007. január 1-én Bukarestben köszönti az új tagállamot, mintha mi sem történt volna. Meddig tűijük ezt a gyalázatot, ezt az önfeladó lakáj politikát? Felébredsz végre Nemzetem? l.,v. Erdős László nyugállományú honvéd ezredes Kenderestől Kenderesig egy hosszú, mozgalmas, viszontagságos élet és halál vezetett. Itt született Horthy Miklós 1868. június 28-án, s ide tért vissza, mikor már visszatérhetett haló porában, a rendszerváltás után. Pont ötven évvel ezelőtt, 1957. február 9- én halt meg a portugáliai Estorilban. Azt gondolnánk, ötven év elegendő idő, valódi történelmi távlat politikai szerepének megítéléséhez, de a hozzá való viszony, mégis indulatokat ébreszt. Anakronizmus. Gondoljuk meg, ifjúsága, neveltetése, ráadásul 14 éves korától a Monarchia hadseregében, az Andrássyak és Tiszák politikai Magyarországában, a fegyelem, a hűség, a vitézség, az uralkodónak tett eskü, az úri becsületszó szellemében zajlott. Természetes volt több nyelven beszélni, több kultúrát ismerni, az Alpoktól a Kárpátokig és Fiúmétól Galíciáig akadály nélkül utazni, tengerészként pedig bejárni a világot, felelősséget vállalni tettekért, emberekért, bajtársként viselkedni, és „viribus unitis” cselekedni. Az otrantói győző azonban a világháborút maga is elvesztette, s a császári és királyi haditengerészet azzal szűnt meg, hogy éppen neki kellett átadnia a flottát a Délszláv Nemzeti Tanácsnak. A történelem azt mérte rá, hogy a békét próbálja megnyerni, és talpraállítani egy megalázott nemzetet és egy megcsonkított országot. Szekfű Gyula éppen azt tartotta Horthy történelmi érdemének, hogy személye nyugvópontot jelentett, „mely köré elhelyezkedhettek az állandóságot és forradalom ellenességet jelentő elemek; hogy a háborút követő évek anarchiája után lehetővé vált a Magyar Állam új felépítése”. Ebben győzött ismét, ennek ellenére kormányzói szerepe 1944-ben szinte ugyanolyan kétségbeejtő helyzetben ért véget, mint az első világháború végén katonai megbízatása. A háborút követő történetírás pedig ítélkezett felette, s a nevével jelzett korszak felett is, holott nem ez a feladata. Vádolták azzal, hogy ellenforradalmár volt, sőt a két világháború közötti korszak maga is, főleg a marxista történetírás jóvoltából, ezt az állandó eposzi jelzőt nyerte el, meglehetős negatív előjellel, az elemzés, vagy árnyalt megközelítés elemi igénye nélkül. Pedig, mint Ormos Mária írta: „Magyarországon 1919- ben mindenki ellenforradalmár volt, aki félelemmel vegyes gyűlölettel szemlélte a tanácsuralmat... A rendszerrel szembenállók köre ekkor már a, szociáldemokrata reformistáktól a liberálisokon át a konzervatívokig és a katonai diktatúra híveiig terjedt... A kibontakozás módjáról azonban a közös hajóban evezők más-más elképzeléseket alakítottak ki.” Erősebb megfogalmazásban kormányzósága a „Horthy-fasizmus” korszaka volt. Ezzel összhangban vádolták azzal, hogy egyeduralomra, sőt dinasztia kiépítésére törekedett, s persze, hogy antiszemita volt. A tények ellentmondanak. Nyilatkozatai és tettei is, de a hozzá közel álló, bizalmasainak számító körök, Bethlen, Teleki, Kánya, Kállay, politizálása is. Még egy Pilsudski-féle központosított konzervatív kormányzás is távol állt tőle, az egypártrendszerű, német vagy olasz fasiszta diktatúráról nem is beszélve. A német megszállásig Magyarország jogállamként működött, bár a háború kezdetétől ebből a jellegéből egyre többet kényszerült feladni. Ami antiszemitizmusát illeti, azt Gosztonyi Péter „úri antiszemitizmusként” jellemzi, melynek tartalmát „a zsidóság egy részében általában fellelhető liberális és szociális (vagy szocialista)” gondolkodás, beállítottsággal szembeni ellenszenv jelentette. Politikai alapon született és a fajgyűlölethez semmi köze. A politikai szélsőségek bármiféle radikalizálódását határozottan szándékozott megakadályozni, kijelentvén, hogy ebben az esetben lövetni fog, lehet, hogy a baloldali radikalizmussal szemben szívesebben, mint a jobboldalival szemben, de ugyanolyan erővel. különbséget tenni. A feltételeket, hogy milyen módon lehet földet vásárolni, a mindenkori magyar parlament, illetve a mindenkori magyar kormány dönti el. Ha úgy dönt, hogy Magyarországon csak az ott legalább öt vagy tíz éve mezőgazdasági tevékenységet végző ember, s a területen regisztrált gazda vásárolhat,s ehhez megfelelő, tíz- húszéves gyakorlat és magyar agrárfelsőoktatásban megszerzett diploma is kell,nos, akkor megnézném, mikor vásárolna földet külföldi oly könnyen Magyarországon...Ha meg mindez megfelel neki, idejön, itt telepszik le és úgy műveli a magyar földet, hát hozta Isten, de az meg egészen más dolog...Úgy gondoljuk, az a megoldás, hogy a helyi erőforrásokra alapozva a gazdák, az ott élők összefogásával az önkormányzatok, a térségben élő, a kereskedelemben részt vevő polgárok, a szolgáltatást nyújtó vállalkozások fogjanak össze és hozzanak létre olyan vállalkozásokat, fejlesztéseket, ami az ottaniaknak tisztes megélhetést biztosít, így lehet csak vidéki élet és ez nemcsak a vidéki embernek életfontosságú...A magyar gazda nem városellenes. Emlékszünk, mint anya a gyermekét, úgy táplálta a harcoló fővárost. Most sincs másképpen. Büszke a fővárosára, arra, milyen szép parlamentje van. És nem felejti el, hogy most kitiltották onnan. Ezt sohasem fogja megbocsájtani. Ezt nem tudják azok, akik ezt a törvénytelen, jogtalan lépést megtervezték és végrehajtották. Fel sem fogják, mi minden ment végbe a magyar paraszt tudatában, milyen változások következtek be lelkében, gondolkodásában. Mi tudjuk.. .Már nem jöhet a fővárosába, ami az övé is, ahol őróla döntenek, nem fejezheti ki ott a véleményét: ezzel az egész magyar vidéket alázták meg. Ezt nem fogjuk annyiban hagyni. Nem alkalmaztuk azt a módszert, hogy ugyanilyen törvénytelen módon lépjünk fel velük szemben. De mindennek eljön az ideje. Méltó választ fognak kapni. Amiről keveset beszél az utókor, az az országépítés. Sok ellentmondással persze, nagy eredményekkel és nagy hiányosságokkal. Nagy eredmények a gazdasági építésben, az ország modernizálásában, a szociálpolitikában, az oktatásban, nagy hiányosságok a parasztság sorsának jobbításában. Országgyarapítás, etnikai alapú revízió, száz millió a visszatért területek fejlesztésére, erdélyi vasútépítés, mely az ország és Horthy politikai pályájának utolsó eredménye. Aztán a háború, a doni katasztrófa és a német megszállás, deportálások, „szégyen élni” - írta Máray, a sikertelen kiugrási kísérlet és az összeomlás. „Megtartottam az eskümet” - mondta Horthy. Anakronizmus. Ekkor már anakronizmusnak számítottak politikai nézetei, módszerei, és ő maga is. „A németek valóban varázslók. Sikerült megvalósítaniuk a csodát, hogy minden tisztességes ember őszintén és forró reménykedéssel várja az oroszokat.... A németek varázslata művelte azt a csodát, hogy a kormányzó felesége e pillanatban, a várbeli nunciatúra egyik szobájában - állítólag ide menekült - fohászkodva várja a bolsevistákat, s a nuncius vigasztalja, hogy legjobb értesülése szerint az oroszok már Kenderesen vannak.” - jellemzi a helyzetet keserű iróniával szintén Máray. Ezután a Horthy családra a weilheimi őrizet, ifj. Horthy Miklósra pedig a háború végéig a mauthauseni koncentrációs tábor vár. Horthyra halálig tartó, az 1956-os forradalom leverése után reménytelen száműzetés. Egy két mozgalmas és tragikus évszázadon átívelő életpálya rövid foglalata Koltay Gábor: Horthy - a kormányzó című filmje. Feszes tempójú, tárgyszerű és tényszerű, ugyanakkor a rendezőtől megszokottan, lírai alkotás, igazi történelmi esszé, mely felveti mindazokat a kérdéseket, melyekről elkerülhetetlenül beszélni kell, s a rájuk adott válaszok egyszer ki fogják rajzolni az úgynevezett Horthy-korszak reális képét. Bodonyi Ilona Horthy
