Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
2. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2007. február GÁLOCSIT. FERENC „Ostoba vagy, mint egy országhatár” raktároztam el sok évvel ezelőtt Utassy József egyik sorát. Abban a világban a sorompók, a gránicokon való motozások, a nagyon lezárt határok minden szovjetcsatlós ország alattvalóit - polgárokról nem igen beszélhettünk akkoriban - egyformán alázták meg. Utassy metaforája tehát az NDK-tól Bulgáriáig, a Magyar Népköztársaságtól Lengyelországig mindenütt érvényes volt. A Szovjetunióról nem is beszélve. A lezárt határok nekünk, magyaroknak talán más nemzetiségű alattvaló-sorstársainknál is jobban fájhattak. Az okokat, különösen ezeken a hasábokon nem kell magyaráznunk. Térségünkben a határok ma már átjárhatóak, s különösen Szlovákia és Románia felé egyre inkább légiesülnek. A csallóközi, a honti, a gömöri, a bodrogközi, a partiumi és a székelyföldi magyar a közös EU-tagság okán ma már minden különösebb vegzálás nélkül találkozhat a magyarországi magyarral. (Legfönnebb a kelet-magyarországi magyar határőr vegzálgatja kicsit, csupán puszta megszokásból a „belépő” magyart, akit testvériség ide, vagy oda, az esetek többségében ő változatlanul „oláhnak” tart.) Az efölött érzett örömöt lerontja persze, hogy a közösség ab ovo nem oldja meg (számbeli) kisebbségi problémáinkat: egy demokratikusan választott szlovák és román kormány, különösen ha Határnyitások Kárpátalján Kenyértörés nélkül. Juscsenko ukrán és Basescu román államfő a határátkelő megnyitásán éppen a sovén erők kerülnek hatalomra, képes törvényekben szentesített orvtámadásokat intézni a magyarok ellen. A fizikai határok nyitása a magyarok számára nem is ezeken a szakaszokon, sokkal inkább „idegen relációkban” látványos. Mondjuk ukrán-szlovák, vagy ukrán-román viszonylatban. A 2005 decemberében a Kis - és Nagyszelmenc, vagy a 2007 januárjában Aknaszlatina és Máramarossziget között megnyitott határátkelőhelyek az állami protokollnak megfelelően zajlottak. Az Ung-vidéken alacsonyabb szinten, Máramarosban azonban már államelnöki részvétellel történtek az események. A Tisza-hídon átívelő határátkelőt két államelnök, a Kijevből érkezett Viktor Juscsenko és a bukaresti illetőségű Traian Básescu nyitotta meg. Lengtek a zászlók: Ungban a kék-sárga és a fehér-kék-piros, Máramarosban ismételten a kék-sárga és a kéksárga-piros. Hozzájuk a hivatalos program részeként ukrán, szlovák és román folklóregyüttesek, valamint ezeken a nyelveken harsogó, fület sértő diszkómuzsika. A tényekkel tisztában vagyunk, ezek az események az ukrán-szlovák és az ukrán-román határon zajlottak. Az állami protokollal formailag tehát minden rendben volt. Nem volt azonban rendben semmi a humánummal, a demokráciával, valamint a colour localellal, a „helyi színezettel”. A büszke zászlók alatt az Ungvár környéki eseményen egy kétországi magyar ikerfalu között nyílt meg a hat évtizede óhajtott határátkelő. Az egykor a legmagyarabb folyónak nevezett Tisza két partján pedig ma is számos magyar él: ukrán térfélen 4000, román oldalon 6.500. A hivatalos avatok, bár hivatalból tisztában kellene lenniük az etnikai sajátosságokkal, a történelmi előzményekkel, ezekkel nem számoltak. Az ünnepből a felvonultatott szimbolikával is üzenve tudatosan „felejtették ki” a magyarokat. Nagyszelmencen még futotta arra, hogy Szlovákia akkori miniszterelnökhelyettese, Csáky Pál szlovák nyelvű beszéde mellett magyarul is üdvözölte a résztvevőket, s téblábolva - éppen arra jártak -, ott voltak egy azóta megszűnt magyar kormányhivatal képviselői is. Meg arra is, hogy jó fél esztendővel később a szlovákiai magyar település a maga „magyar módján” falunapon emlékezett meg a határnyitásról. Aknaszlatinán és Máramarosszigeten erre nem került sor, az ukránok és a románok mellett a magyarok másodrangú állampolgárként örvendezhettek az úgyszintén hat évtizedes szétszakítottság részleges feloldásának. Ha meggondoljuk, nem is lehetett ez másképp. A hivatalos magyar politika a Szelmencek átjárhatósága érdekében is csak egy hatás nélküli háttértevékenységre hagyatkozott. A határnyitás ügye civil kezdeményezésnek, Zelei Miklós írónak, és Nagy Sándor András egyesült államokbeli lobbistának köszönhetően egy washingtoni parlamenti meghallgatáson dőlt el végérvényesen. Az események után való kullogás jegyében volt még külügyi bizottsági ülés a magyar országgyűlésben, valamint a Kisebbségekért Díj odaítélése és ünnepélyes átadása a parlamentben a két település polgármestereinek. A Magyarország határain túl élő magyarok ma is hajlamosak azt gondolni, hogy az Alkotmány 6.§-nak 3.-ik pontját, mely szerint: „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.” - komolyan lehet venni. A föntebb írottakból az a kép kerekedhet ki, hogy az alkotmányos kötelezettség egyre kevésbé van életben. Mibe kerülhetett volna ugyanis a máramarosi határnyitásnál, hogy a helyi magyar szervezetek, KMKSZ, UMDSZ, valamint az RMDSZ meghívására megjelenik az ungvári és a kolozsvári magyar főkonzul, esetleg a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Osztályának területileg illetékes képviselője? A nemzeti kapcsolattartás hátrányára inkább a regionális együttműködést hangoztató Budapestnek ez nem volt fontos, a szlatinai és a máramarosszigeti magyarok aktuális nagy örömükben magukra maradtak. Kissé kesernyésen azt mondhatjuk, kibírjuk és túléljük ezt is. Legfeljebb kicsit elszomorodunk. Nemzeti jelképeink ismét a Golgotán Idegen bérencek össztüze a nemzetre és a büszke múltunkra A 2006. esztendő a SÁTÁN éve volt a magyaroknak. Mint egy rémálom úgy tört előre 15 évvel a rendszerváltoztatás után egy skizofrén, posztkommunista hatalom, amely a legmélyebb erkölcsi és gazdasági válságba döntötte újra az ORSZÁGOT. A koalíciós politikai elit célja, hogy a nemzettudat megzavarásával, a gyűlölet keltéssel, a Nemzeti Jelképeink elleni támadással, a csődbe vezető kormányzásról kívánja elterelni a közvélemény figyelmét. A hatalom minden áron való megtartása érdekében pedig semmilyen aljas eszköz alkalmazásától sem riad vissza, és megint előrántja a „nacionalizmus és szélsőjobboldali kártyát.” Szélsőséggel riogatnak, amelyet ők kreálták, úgymint az 1992. október 23-ai Göncz beszéd megzavarását, csak úgy mint a taxis blokádot, nem beszélve 2006. október 23-ai gyalázatról. Fel kell végre ébredni a hazáját, nemzetét szerető minden magyarnak és látnia kell a „ báránybőrből kilátszó farkas körmöket és fogakat”! Tragikus történelmünk során a nemzeti jelképeink elleni erőszakot, a Szent Korona letöretése a címerpajzsról- II. Lipót, V. Ferdinánd, Károlyi Mihály, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János neveikkel fémjelzett rezsimekben- minden esetben az abszolutizmus, illetve véres diktatúra követte Magyarországon. Az ősi történelmünk kigúnyolása, majd annak teljes meghamisítása, idegen jelképek állítása és a véres megtorlások a megszállók országosával, a hazai áruló politikai elit kiszolgálásával történt. A régi reflexek 15 év után megint visszatérnek, a NEMZETBŐL előbb „Nép” majd „Lakos” lett újra, az Országból pedig „részvénytársaság”. Az elégedetlen, az elnyomás ellen, a komprádor posztkommunisták és a HON kiárusítását végző hatalmi elit ellen fellépő, a hazugságtól megcsömörlött tüntető magyarokból „Csőcselék”lett. Nemzeti Ünnepünkön a hatalom pedig meggyalázza Nemzeti Lobogónkat és véresre veri az ünneplő POLGÁROKAT. Ezen felbuzdulva a szlovák nacionalista már letöri a Turult, Petőfi kardját és égeti a Magyar Zászlót. Velük együtt a román a székelyt „bozgorozza,” autonómiáról hallani sem akar, a szerb, a horvát pedig még mindig veri is a magyart. Teszi ezt nyugodtan, mert a Magyar Kormány nem tiltakozik, csak az ellenzék szólal meg olykor, olykor, s ugyan akkor magyar kereskedelmi televízió gúnyt űz a kormány ellen tüntető adófizető POLGÁROKBÓL. Majd kabaré tárgyává alázza a Nemzeti Lobogót és az 56-os Lukas Zászlót. Ez EURÓPÁBAN ÉS A VILÁGBAN példátlan. Kinek az érdekében, kik állnak a háttérben és mi bátorítja ezt a lakáj különítményt a gyalázatos tetteikre? A magyar történelemből és emberségből bukott képviselő/ nem az egyetlen a HÁZBAN/, a saját kormánya által elkövetett bűnök tisztázása helyett, ősi mi voltunk kétségbevonásával, a TURUL és Árpád vezérünk történelmi törzsi zászlajának, Szent Koronás- több mind 700 éves- címerünk alapmotívumát is támadja és annak betiltását kezdeményezi. Listás parlamentbejutásával indítványozza, a magyarnak született és még is magyar választók azon jogának csorbítását, hogy történelmi zászlait, címereit, lOOOéves hagyományait büszkén viselje. Magyarellenességét, dilettantizmusát, felkészületlenségének bizonyítékát adja, különösen a posztkommunista utódpárt szövetségeseként, a csúsztatásai vérforralóak. Azt azonban nem kifogásolja, hogy a vörös zászló 1989-ben sem lett megsemmisítve. A kormányzó elit még minden rendezvényén az intemacionálét harsogja és arról a vörös csillagról nem akar lemondani, amelynek jegyében leverték a forradalmunkat, magyarok millióit pusztították el és nyomorították meg több mind fél évszázadon keresztül. Vegyük sorba, a TURUL a karddal, mint ősi totem állatunk, - „EMESE álma”, történelmi mondánk szerint, - a magyarság születésének és védelmezőjének, új hazába vezérlésének örök jelképe. Továbbá a magyar vitézség, „a HAZÁÉRT MINDHALÁLIG” helytállás mítosza, és megtestesítője. Az orosz megszállást és a szocializmust is túlélve, több mind egy évszázada őrködik és hirdeti jelenlétünket Európában BUDA VÁRÁBAN a Királyi Palota kapuján, a Gerecse csúcsán, Tatabányánál. Ez utóbbi 1992-es felújítása utáni avatását vonakodva vállalta a köztársasági elnök, pártja és mai szövetségese tüntetőleg távol tartotta magát, a vörös sajtó pedig „próbatámadásba” lendült. Pedig a TRIANON előtt állított Turulos Hősi Emlékműveket sem az ukránok, sem a románok, sem a szlovákok, - ez utóbbiaknál a 2006-ban történt egy-két rongálást leszámítva -, de még az osztrákok sem rombolták le. Dicső múltjához méltóan a TURUL és az ARPÁDPAJZS 1992-től újra beépül a Magyar Honvédség, a Magyar Határőrség jelképrendszerébe. A Magyar Nemzetbiztonsági Szolgálatok pedig önálló címerként használják a„TURUL a karddal az .Árpádpajzson”. A vezéri zászló és a pajzs eredete az egyetemes magyar történelem kiemelt részét képezi a Magyar Címer történeti fejezet. Kézai Simon/1272-1290/krónikája szerint Attila király zászlaját és pajzsát turulmadár díszíti. A középkori felfogás szerint is Attila hunjai a magyarok elődei, történetükről, mint a magyarok első bejöveteléről emlékeznek meg a krónikák. Ezért ábrázolja a Nagy Lajos (1342-1382) korabeli Képes Krónika egyaránt turulos címerrel és hadizászlóval a hunokat és a honfoglalás kori magyar vezéreket egyaránt. Történelmi címerünk egyik alapelemének első ábrázolása, Imre (1196-1204) Aranybulláján jelenítik meg, a hétszer vágott zászlót, illetve pajzsmezőt, az-az a vágásos címert. Az uralkodó által kiadott dokumentumokat hitelesítették pecséttel, így ezek címereink középkori történetének legfontosabb forrásai. A vágásos címer első színes ábrázolása az 1320-as zürichi címertekercses képen látható. II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem hétszer vágott mezejű zászlaját /a vörös, ezüst, vörös szint/ az 1703-1711- ig tartó szabadságharcban is látható. Mind az Árpád vezér, II. Rákóczi Ferenc fejedelem zászlait, a magyar történelmi korok zászlajával együtt az 1970-es, az 1975-ös, az 1980-as, az 1985-ös katonai díszszemléken, valamint minden évben a Kossuth téren Szent István napján megrendezett tisztavatáson, 1990-óta az Országházban a képviselői és kormány eskük alkalmából látta és láthatja őket Ország, Világ. (Folytatás a 3. oldalon) NYUGATI MAGYARSÁG Hungarians of the West ^ Hongrois d'Occident ^ Publisher/Editor-in-Chief Felelős kiadó/Főszerkesztő: MIKLÓSSI ISTVÁN Published monthly by Kiadja havonta a TRANSATLANTIC PUBLICATIONS, INC. P.O.Box 125,Mt. Royal Stn. Montréal,QC H3P 3B9, Canada Phone: (514) 731-4192 Magyarországon forgalmazza: CANADA-TRANSATLANTIC Kiadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Magyarországi szerkesztőség: 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Tel ./Fax: 326-7531 E-mail címünk: ukr4you @ yahoo .com nyugatimagyarsag@axeIero.hu Terjeszti: GONDOS BT., FEHÉRLÓFIA Könyvesbolt Előfizetési díjak egy évre: Kanada: CA-$ 45, egyéb országok: US-$ 45, MAGYARORSZÁG: 2500 Ft Előfizethető a szerkesztőség címére beküldött rózsaszínű postautalványon (Nyugaton: csekk vagy money order montreali szerkesztőségünk címére) Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. A közölt írások nem feltétlenül képviselik a szerkesztőség álláspontját. A valódi névvel aláírt cikkekért a mindenkori cikkírók felelősek.
