Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)
2006-07-01 / 7-8. szám
DR. PUNGUR JÓZSEF Amikor az EU elhatározta, hogy tíz új keleteurópai országgal bővíteti önmagát, szükséges és hallatlan nagy kockázatot vállalt. Szükségest, mert a Szovjetunói megszűnte után a diktatúrája alatt levő országok Kelet-Európában is felszabadultak. Ezzel lehetővé vált a fél évszázada mesterségesen kettészakított Európa valamiféle egységének helyreállítása. Történelem kínálta lehetőség volt ez, amit nem lehetett elszalasztani. Márcsak azért sem, mert egyértelmű jelek utaltak rá, hogy visszatérhet az ezeknek az országoknak politikáját jó százötven éve megszabó nacionalizmus, megintcsak beláhatatlan következményekkel. A már létező nyugati EU-ba való besorolásukat sürgette az Európát fenyegető, egyre jobban megvalósuló globális gazdasági kihívás is, nemcsak Amerika, hanem a Kína vezette feltörekvő ázsiai országok részéről is, megtetézve az Iszlám egyes csoportjainak nyugatelleneségével és terrorizmusával. Az EU Kelet felé való nyitása nem volt nehéz döntés, mivel egyrészt ez a valamikor német „Drang nach Osten” (Kelet felé való nyomulás) ismerős politikájának modem változata volt, az eredeti célok megtartásával: új területek, azok népességének, természeti kincseinek bevonása a Nyugat érdekkörébe. Másrészt a keleteurópai népeket másfél évszázada gyötrő nacionalista civakodás megállítása is volt a cél, mely világháborúk kirobbanásához vezetett, s amely lőporos hordóvá változtná megint ezt a régiót, különösen a Balkánt. A fentiekből következően az új EU tagállamokkal kapcsolatos nyugati tennivalók így csoportosíthatók: 1. ) Területüket, természeti kincseiket és népességüket be kell vonni az EU hatáskörébe annak mintegy alárendeltségeként a privaizáció és a nyugati bankok, multik közreműködésével. 2. ) A nacionalizmusukat le kell rombolni és kozmopolitizmussal helyettesíteni. 3. ) Minden olyan csoporosulást, pártot, társadalmi réteget és egyházat, amely a nacionalizmus melegágya lehet lépésről lépésre ki kell küszöbölni e társadalmak életéből. 4. ) Gazdasági változások révén strukurális átalakulást kell létrehozni e társadalmakban: az eddigi termelői társadalmakat fogyasztói társadalmakká kell átalakítani, s az új társadalmakat piacként kell kezelni. BÓNA MÁRIA ILONA Magyarországon először 1997-ben szereztem tudomást arról, hogy orvoscsoportok kutatják az anya-gyermek kapcsolatot. Mert: „milyensége lehet a feltétele a harmonikus személyiség kialakulásának, valamint a különböző pszichoszomatikus, pszicho vegetatív zavaroknak is”. (Dr. Lázár Imre) A kutatás során felmerült, hogy a „technokrata szülés” - az, hogy a szülést követően elveszik az anyától újszülött gyermekét - mennyire ártalmas. Lázár Imre japán példát említve beszámolt arról, hogy ott elterjedt az a szokás, hogy az újszülöttet a szülés után azonnal odaadják az anyának és ott lehet mellette végig, míg a kórházban vannak - miközben minden segítséget megkapnak az ápoláshoz. Szerinte van összefüggés a japán ember teljesítménye és a jó anya-gyermek kapcsolat között. De nemcsak Japánban, hanem általában a polgári társadalmakban azt sem tartják luxusnak, hogy diplomás nő, ha anya lesz, akkor „csak” gyermekei nevelésének éljen. Legalábbis míg a gyermekek kicsik és igénylik a jelenlétét. Mert a neveléshez elsősorban testi lelki „jelenlét” szükségeltetik. Ezekben az országokban - főleg Japánban - azt is megfigyelték, hogy a pedagógus a társadalmi hierarchia csúcsán található, anyagi- és erkölcsi megbecsülésben, megelőzve az összes értelmiségit. Úgy látszik, hogy belátták azt az igazságot, amit egy görög bölcs mondott: „Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert.” Persze, nem kell időben és térben ennyire visszalépni, legfeljebb „csak” 281 évet - ha erről a témáról egy maA magyarság mint kísérleti nyúl 5. ) A fő megélhetési forrásuk a szolgáltatóiparban lesz. 6. ) Mindezek révén szabályozni kell gazdasági és népességi mutatóikat olyanképpen, hogy ne légynek képesek jövőbeni konfliktusok kirobbantására. 7. ) Mindezek a reformok óvatosan, egyenkét és fokozatosan vezetendők be az újonnan csatlakozott országokba. Indokok szóltak amellett, hogy ezeket a gyökres változtatásokat Magyarországgal kell kezdeni. Itt a leggyengébb a nacionalizmus, agresszív és defenzív változatában egyaránt. Ugyanis itt volt a legerősebb és a leghatékonyabb a kommunizmus félévszázada alatt agresszíven folytatott szisztematikus denacionalizáció. (...) Míg mások a kommunizmus nacionalista válfaját építették (Románia, Szlovákia, Jugoszlávia), a magyarságból sikeresen kilúgozták még a defenzív, tehát egészséges nacionalizmust is. Ennek kiszámíthatóan gyászos következménye lett december 5-ödike, amely az előbbi teória jó próbaköve volt. Ma nincs Kelet-Európábán a magyarnál jobban denacionalizált nép. Nem volt nehéz észrevenni, hogy ugyancsak itt a legkisebb az egyázak társadalmi befolyása. A kommunizmus évtizedei idején ugyanis itt sikerült a legjobban az egyházak tevékenységét a templom falai közé szorítani, elvágva gazdasági és társadalmi gyökereit. Ez rögtön kitűnik, ha a magyar egyházakat összehasonlítjuk akár a lengyel, akár a szlovák katolikus egyházakkal, vagy az ortodoxokkal Romániában és Szerbiában. Ezekben kivétel nélkül az egyház a nemzeti nacionalista érdekek hordozója lehetett, s elvégezte azt, amit az ateista kommunista rezsimek nem tehettek meg nyíltan ideológiai okokból: agresszív naconalizmusra tanítani és nevelni tömegeieket, ami a szomszédok esetében egyet jelentett a magyarellensséggel, saját magyar nemzeti kisebbségük ilyen vagy olyan módon való megsemmisítési törekvéseivel. Az sem kerülte el az EU bővítési szakértőinek figyelmét, hogy az újonnan csatlakozottak közül a politikai és értelmiségi rétegnek a nagyobb része itt lett valamiképpen velejéig megrögzött kozmopolita... Az 1989-90-es politikai változások után az EU szakértői keresve keresték azt a politikai csoportosulást, pártot, melyet alkalmasnak véltek a nagy változások végrehajtására nálunk. Ez kezdetben az MDF volt. Az MDF azonban a gyors gazdasági átalakulás hevében megkezdett privatizáció miatt hamarosan népszerűtlenné vált és megbukott. Ekkor egy a kádári idők utáni nosztalgiázásból fakadóan hirtelen az MSZMP-ből átalakult MSZP, a magát szociáldemokrataként meghatározó párt vette át a hatalmat a liberális SZDSZ-szel együtt. Ezek korlátlan költekezéssek után a megszorító Bokros-csomag bevezetésével elveszették hatalmukat, és 1998-ban a FIDESZ kerül hatalomra. A Fidesz szükséges, ám korlátolt összmagyar politikája, amely csak az EU által megtűrt és engedélyezett kulturális dimenzióban érvényesült, mégis sokkhatást váltott ki a jelentős magyarsággal rendelkező szomszédoknál, akik telejajgatták a világot a magyar irredentizmus veszélyének feltámadásával, ami a középeurópai politikai egyensúly felborulásával fenyegethet. Ez több volt a soknál az EU vezetők előtt, akik végül döntöttek az MSZP-SZDSZ koalíció hatalomba való visszahozásáról bizonyos feltételek mellett. Ezt 2002-ben elérték, ám a Medgyessy kormány olyan osztogatásba kezdett, ami hoszszú távon nem volt tartható. Ezért félidőben belső puccsal a dinamikus, viszont gátlástalan volt KISZ-titkárt, a milliárdos Gyurcsány Ferencet segítik hatalomra, majd erősítik meg újra a 2006-os választásokon az MSZPSZDSZ koalícióval együtt. Kevesen tudják, hogy az EU-politikának kialakulásában döntő szerepe volt a 2004 kora őszén Balatonöszödön megtartott baloldali kormányok Blair által összetrombitált találkozójának. Ez szinte alig kapott visszhangot a magyar médiában, nem véletlenül. Ugyanis itt állapodhattak meg a baloldali világvezetők abban, hogy az újonnan csatalakozó államok gazdasági-társadalmi-ideológiai átalakításának addigra kialakított tervét kísérletképpen a magyarokon kezdik el megvalósítani, mivel ezek a fentiekben említett feltételeknk a leginkább megfelelőnek látszanak. E terv főbb vonásai: a privatizáció további folytatása annak teljes befejezéséig; a multinacionális cégek előnybe juttatása a hazaiakkal szemben; a föld nemzetközi kézbe juttatásának megkönnyítése; a kisipar, kisgazdaság, ezzel együtt a nemzetfenntartó hagyományos paraszti réteg eltüntetése; a nacionalista tendenciák vissaszorítása, a trianoni határokon kívül rekedt magyarság magára hagyása, végső felszívódása, eltűnése elősegítésére; az egyházak megnövekedő társadalmi súlyának visszaszorítása, a gazdaság ellehetetlenítése, a kozmopolita ideológia elősegítése a magyarság önfeladása érdekében; idegen kultúrájú és vallásu népcsoportok befogadása; az ország népességének 5-6 millióra való lecsökkentése olyan szintre, amely nem jelenthet már veszélyt a szomszédokra. Egyszóval a trianoni békediktátum (1920) óta erősen meggyengített feudális, szentistváni Magyarország maradványainak, csökevényeinek, erkölcsének és eszmerendszerének felszámolása, s ezzel együtt a maradék magyarság gerinctelenségének, képlékenységének, tetszés szerint való manipi iciójának kialakítása a gyomrán kere, 'tül, vagyis a bérből és segélyektől való egzisztenciális függése révén. Az említett konferencián mindehhez minden segítséget, biztosítékokat és garanciát megkaphatott a régi EU-tagjaitól a magyarság gyökeres átalakításának kísérletét végrehajtani vállaló pártcsoport a feladat sikere érdekében. Természetesen azzal is számolhattak, hogy e terv véghezvitele nehézségekkel, rizikóval és esetleg kudarccal is járhat. Az ezek kivédését célzó garancia-csomagban benne lehetnek: megfelelő szakértői tanácsadás; a koalíció hatalmon tartása a feladat végrehajtásáa érdekében; diplomáciai segítségnyújtás; a szomszéd országok fékentartása; az esetleg fellépő belső zavargások leverésének lehetősége; az átalakulás megnövekedett költségeink korlátlan kölcsönnel való fedezése a nemzetközi pénzintézetek vészjelzései ellenére; sőt a gazdasági összeomlás elkerülésére végső esetben egy titokban megteremtett, de soha nem említett pénzügyi válságalapból való segítségnyújtás, segélyfolyósítás lehetősége is. Summa sumárum minden készen állt a magyar kísérlet bevezetésére, mely ha sikerül, paradigmául szolgál majd a térség más államai dresszúrálására. A kísérlet tehát beindult. Innen érthető, hogy nem sokkal a baloldali konferencia után, 2004 őszén, a kettős állapolgárság ügyében az MVSZ által kezdeményezett népszavazás vonatkozásában az eladdig biGondolatok egy társadalmi krízishelyzetről Ki nevelje a gyermeket? gyár bölcselkedését szeretném idézni. Mikes Kelemen 1725-ben, fiktív leveleinek egyikében (LXII) írta, hogy: „jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván, a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni és tanítani, és aztot tehát az ország szolgálatjára alkalmatossá tenni.” Egyre gyakrabban hallani arról, hogy „ideológiai válságban van az emberiség - már mindent kipróbált.” Ehhez azt tenném hozzá, folytatva a gondolatot: igen, mindent kipróbált csak egy valamit nem. Mégpedig az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani. Pontosabban, hogy ki nevelje a gyereket? Lehet, hogy ez lesz a veszte? Pedig, csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban és akkor okulásul rájöhetnénk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást, vagyis: önmagunk minőségi reprodukcióját! Pillanatnyilag abban látom a magyarországi problémát, hogy ennek - társadalmi berendezkedésünket tekintve - sem mennyiségi, sem minőségi feltételei nincsenek megteremtve. (Kivéve, az 1998-tól kezdődő négy évet, amikor is a polgári kormányzásnak köszönhetően a család „intézményét” célzó rendelkezések kerültek előtérbe.) Példaképpen kövessünk nyomon egy újszülött útját, attól kezdve, hogy megszületett a kórházban és már nem szakították el az anyjától. Majd, hazamegy a szülő nő kisbabájával! Hát ez az, ami óriási probléma Magyarországon! Van-e hova „haza”vinni azt a gyermeket? Mert, az élővilágban többnyire úgy van, hogy előbb elkészítik a születendő utód(ok) számára a „fészket”. Nálunk ez évtizedek óta úgy van, hogy előbb meg kell szülni (v. „vállalni” előre) a gyermeket, majd a Hivatal, a Bank elbírálja, hogy adható-e kölcsön az építkezéshez, otthonteremtésre. (Ez olyan, mintha a madarak előbb tojnák a tojásokat, majd fészket rakva, abba összegyűjtenék a közben „kihűlt”, tönkrement tojásokat.) Nem volt ez mindig így! 1945 előtt voltak bérlakások, amelyeket ki lehetett bérelni. Nem kényszerült bele mindenki az erején felüli építkezésbe, „öröklakás” vásárlásába. Csakhogy, ezeket az bérlakásokat állami tulajdonba „vették” és kiutalták. Miután elfogytak a kiutalandó lakások, panelépítkezésbe kezdtek. Átmenetileg még ez is jobb volt a semminél. Mi a tanulság? Bérlakásokat kell építeni! Ki kell találni olyan ösztönzőket, amelyekkel érdekeltté lehetne tenni lakásépítő cégeket bérházak építésére! Itt fel kell tennem egy régóta bennem ágaskodó kérdést: az újgazdag milliárdosoknak miért nem jut, jutott még eszükbe bérházak építésébe fektetni a pénzüket? így segítve a felnövekvő nemzedékeknek az otthonteremtésben! Ugyanis, a gyermeknevelés legpraktikusabban úgy oldható meg, ha van egy gondoskodó közösség, a család, és van egy hely, ahol „otthon lehetünk benne.”! Folytatva az újszülött útját, amikor is az édesanya hazamegy gyermekével. Vagyis, hazafuvarozza a párja - mert ideális körülmények között - ott van mellettük oltalmazó, gondoskodó szeretetével. Ez azért is indokolt, mert nincs kiszolgáltatottabb élőlény az élővilágban, mint az emberi újszülött és az őt világra hozó nő! (Hiszen ahhoz, hogy egy csecsemő fel tudjon önállóan ülni, kb. 9 hónapra van szüksége. Ahhoz, pedig, hogy felálljon 11 hónap, és, hogy járni is tudjon önállóan, legkevesebb 1 évre.) Nem véletlen, hogy a II. világháború előtti Magyarországon igazi kultusza volt a gyermekvárásnak! Az egész nagy-család várta „Isten ajándékát”! Még a legszegényebbek is megünnepelték az újszülött érkezését!!! Sógor, sógorasszony, koma, komaasszony, mindenki egy emberként segítkezett, hogy a lehető legkomfortosabb körülmények közé érkezzen az új családtag! És: a legfontosabb, hogy az egyház is ott állt, készen a fogadásra a gyermek megkeresztelésével! Az egyház a magyar falvak életében nagyon fontos szerepet töltött be. Erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentős mértékben befolyásolva. 5. oldal zonytalan állásponton képviselő MSZP és SZDSZ vezetők egyszerre hihetetlenül élesen fújták meg a csatakürtöt a külhoni 3.5 millió magyarság további eltaszítása érdekében, ami 2004 december 5-ikén meg is történt. Ezt sehol másutt, egyetlen nemzettel, de még egy banánköztársasággal sem lehett volna megtenni. Lám, még a szomszédok is befogadják a testvért - mi kizártuk! A fentiekből érthető Románia feltétel nélkül becsempészése is az EU- ba a 2005 szeptember 26-i parlamenti szavazással. Pedig az erdélyi székelymagyarság autonómiájának a feltétele igazán legitim lett volna a Trianon óta a román rendszerektől elszenvedett erdélyi magyar nemzetvesztés csekély ellentételeként. Innen érthető az is, hogy miért támogatta megjelensével Blair, Putyin majd Bush is az elmúlt kormányzati ciklusban borzalmasan teljesítő MSZP-SZDSZ koalíció hatalmon tartását az idei választásokon. Különös tekintettel arra, hogy ez a koalíció már eddig is kézzelfogható eredményeket ért el a magyarok zsugorításában. Innen érthető az is, hogy a minisztériumok formális megtartásával miért alakítottak ki egy kamarilla-rendszert, melyben ott van egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, amely majd fogadja a nyugatról beáramló EU pénzeket - no meg a titkos alapokból folyó segélyeket a rendszer összeomlásának megkadályozására, amiről csak néhányan tudnak majd, s amibe sem a pénzügyminisztériumnak, sem az országgyűlésnek lényegében nem lesz betekintése. Vajon mi várható egy olyan koalíciótól, amely egy olyan választási program valóraváltásának ígértével nyerte meg a választást, amelyről maga tudta a legjobban, hogy nem tudja betartani. Arra számítván, hogy a hatalom birtokában egy radikálisan megszorító, végső kiárusító és magyarság-veszejtő programmal egyrészt tovább rombolhatják a „feudális, szentistváni” Magyarország végső maradványait, KunBéláék(1919),Rákosiék (1948-1956) és Kádárék (1957-1989) nyomán; másrészt felépítenek valami ködös, globalista, kozmopolita konglomerátumot, amelyet ők modemnek vélnek és radikálisan újnak. Vajon mi a biztosíték arra, hogy egy trükkökkel, népbecsapással és hazugsággal hatalomra került pátkoaliciónak sikerül ennek az „új országnak” a felépítése? És kinek lesz jó, ha sikerül? Vajon meddig lesz még a magyarság kísérleti nyúl? Ki nevelje a gyermeket? Azt hiszem kiderült az eddigiekből a válasz: mi, mindannyian, az egész magyar társadalom! Mert, addig, amíg:- a születendő gyermek anyjának, apjának lehet, hogy nincs éppen állása, jövedelme;- nem valósul meg a teljes foglalkoztatottság;- pontosabban, míg nem valósul meg a társadalmi munkamegosztás azon formája, melyben mindenki a saját szakmájában, hivatásában annyi jövedelmet tudhat magáénak, amelyből meg tudja vásárolni a más szakmák 1.) szolgáltatásait, 2.) termékeit, 3.) eszközeit, így jutva a tisztességes haszonhoz;- míg az igazán jól-képzett munkaerőnek nem lesz olyan ára, hogy: 1.) meg tud belőle élni, 2.) otthont tud belőle teremteni, 3.) családot tud alapítani, 4.) és vállalni tudja, hogy asszonyáról, gyermekei anyjáról is tud gondoskodni, amíg a gyerek/gyerekek igénylik a mindennapos gondoskodást, az anyai testi-lelki odafordulást, az állam nem vonulhat ki a gyermekgondozás (egészségügy), gyermeknevelés (intézményei), oktatás (intézményei) költségeinek átvállalásából! A családi adózás bevezetésével egyidőben. Ha pedig a szoc-liberális hatalom képviselői szándékosan arra rendezkednek be, mint a sterilizálás „lehetőségének” rendeletileg való felkínálása, már 18 éves kortól - bizonyítva, azon törekvését, hogy a magyar társadalom ne tudja reprodukálni önmagát - akkor ki kell jelenteni, hogy nemzetveszejtő krízishelyzet van! Ami ellen - már-csak önvédelemből is - minden létező eszközzel fel kell lépni!!! Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. július-augusztus
