Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-06-01 / 6. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. június EUfória helyett Brüsszeli találkozások DOMONKOS LÁSZLÓ Az előjelek - mint talán az egész ma­gyar-európai viszonylat kezdetekor - még kedvezőnek is mondhatók. Akár a meghívás - az európai újságíró köz­pont megtisztelő invitálása „Európa fővárosába” - , akár budapesti kollé­ganőm előírásosan irigy undoksága (végtére a kollégák irigysége a felelős írástudó egyetlen földi jutalma), akár a szokatlanul gyors, udvarias és haté­kony ügyintézés: mind-mind bizako­dásra késztető lehetne. Azután... A repülőtérről Brüsszel belvárosa felé tartva a színes bőrű taxis az ólmos eget és a novemberinek beillő késő ta­vaszi időt kárhoztatja. Nekem az ek­lektikus városkép tűnik fel legelőször: egyszer hosszú perceken át mintha London valamelyik külső kerületében járnánk, másszor Párizs utcái, házai-te­­rei kísértenek. Egy kicsit ez, egy kicsit az, persze egyik sem az igazi, csak af­féle utánérzés-féle, de azért világosan, jól felismerhetően. Csakhogy sem Londonnal, sem Párizzsal nem így jó találkozni. Brüsszellel meg pláne nem. Kedves idekinti kolléganőmmel - ő aztán tényleg igazi kolléganő: önzet­len, segítőkész és jóindulatú, ráadásul a dolgát sem akármilyen szinten érti, a legjobb külhoni magyar tudósítók egyike, igen tisztességes világlátással - a találkozás kifejezetten üdítő: E. már a szálloda előtt vár, máris visz és magyaráz és megkávéztat, miközben megtudom, hogy Brüsszelben a világ legjobbjának számító belga csokolá­dék közül melyikeket kell választani (Neuhaus, Leonidas) és hogy Belgi­umban a flamand és a vallon („hollan­­dos-angolos” és „franciás”) hatás ket­tőssége az élet számos területén külön­böző módokon igen érdekesen tapasz­talható. Eszembe jut a réges-régi, Kö­­zép-Kelet-Európában többszörös átté­(folytatás az 1. oldalról) Az SZDSZ programjával szinte töké­letes szinkronban levő Dávid Ibolya-i követelések szerint a Fidesznek le kell mondania a tb-j árulék azonnali, tíz szá­zalékpontos csökkentéséről, vissza kell vonnia a „visszaállamosításra” vonat­kozó tételeit, nem szabad „tőke- és ide­genellenes” kifejezéseket használnia, az egészségügy privatizációját elő kell mozdítania és meg kell szakítania min­den együttműködést a Munkáspárttal, a MIEP-Jobbik alakulattal és a Harma­dik Úttal. Még egyszer hangsúlyoz­nám, hogy itt az a döbbenetes, hogy ezzel az áljobboldali, valójában balol­dali, multibarát párttal, a jelenlegi, szé­gyenteljes irányba kanyarodott MDF- fel kapcsolatban hogyan lehetett egy percig is azt gondolni, hogy érdemes felvenni a tárgyalás fonalát. Orbán Viktor és a Fidesz nagyon durva tévedése volt az, hogy egyetlen, felduzzasztott pártalakulattal, a min­denkit vazallussá tevő fiatal demokra­tákkal egyedül meg lehet nyerni a vá­lasztásokat. De az is durva hiba volt, hogy a választások után a számos vo­natkozásban radikális elveket valló, ab­szolút nemzeti érzésű Mikola Istvánt tették meg szinte az első számú bűn­baknak. Mikola Istvánnak minden kér­désben igaza volt, akár az SZDSZ-es oktatáspolitikusok bírálatát, akár a kór­házi privatizációellenességét, akár a szingliséget piedesztálra emelő ultra­liberális ostobaságot, akár a 18 éves kortól megengedett, a magyarságra, a népszaporulatra nézve különösen tra­gikus, mesterséges meddővé tételi mesterkedések aljasságát, akár a hatá­ron túli magyarok kettős állampolgár­tellel és filozofikus-mélyértelmű mö­göttesekkel mondogatott vicc, hogy „és tessék mondani, mi belgák hová álljunk?”, s mikor felidézem, E. meg­lepő módon, kicsit kesernyés-szomorú iróniával elmosolyodik, valami olyas­félét mond, nem is tudom tán, meny­nyire érvényes és súlyos ez a kérdés éppen itt, éppen ebben a városban és éppen ezekben az időkben... Útközben, még a legbelső belváros, a Grand Place és közvetlen környéke előtt, a „mi negyedünkben”, alig pár percre a szállodától: az első EU-épü­­let. Az Európai Bizottság központja. Megtudom - minő öröm -, hol van Kovács László biztos elvtárs irodája. A hatalmas épület, ahol a következő napokban annyi órát töltök, a környé­kével együtt első látásra jobb benyo­mást kelt, mint az unalomig ismert EU- s vágóképeken: valahogy közvetle­nebbnek, emberibb léptékűnek hat, az előjelek itt is... szinte már kísérteties. Azután szinte rögvest a sűreje: röpke eligazítás, bemutatkozás (egye­dül vagyok magyar az abszolút inter­­nacionális kolléga-társaságban, ír és szlovákjapán és német, finn és olasz, lengyel és spanyol, stb.), és máris az éppen itt ülésező Európai Uniós kül­ügyminiszterek nemzetközi sajtótájé­koztatóján találjuk magunkat, ahol nyugodtan mondhatni, minden grandi­ózus. Egy-két kivétellel. A hatalmas helyiség óriási színház­teremre emlékeztet, az enyhén lejtős nézőtéren alig néhány üres folt. A szín­padon, kamerák tucatjai, mikrofon­erdő, fényözön kellős közepén, akár a királyfi a mesében: Javier Solana, a ságának kérdését nézzük. Nem Mikola Istvánnak kell itt elnézést kérni, hanem inkább Orbán Viktornak és párttársai­nak, hogy elsietett és kissé sértő mó­don bírálták őt. A Semjén Zsolt elnök vezette ön­álló KDNP-frakció megalakulása volt az első lépés a hibát eddig hibára hal­mozott Fidesz önkorrekciós útján. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy egyelőre csak KDNP-frakció van, újra felépített, jelentős Keresz­ténydemokrata Párt sajnos még nem létezik. A KDNP-frakciót a Fideszből most átült jobbközép politikusok kép­viselik, a régi-új párt jelentős erősö­dése, létszámának növekedése, eset­leges radikalizálódása - egyelőre csak szép álom. Bár az is lehet, hogy már most is több a szép álomnál. Nagyon fontos volt ebből a szempontból a Semjén Zsolt vezette KDNP Lejtihe­­gyen tartott frakcióülése május 23.-án. Semjén azt hangsúlyozta, hogy a kon­szenzuskeresés fontos politikai felté­tele, hogy az elmúlt négy év rossz kor­mányzásának terheit ne az egyszerű emberekkel fizettessék meg, hanem a terhek csökkentéséből vállaljanak részt a multinacionális cégek és a ban­kok is, amelyek az elmúlt ciklusnak csak nyertesei voltak. De vissza kell még térni a parla­menti választásokra. Most már egyér­telműen bebizonyosodott, hogy hamis legújabb kori Únió kül- és biztonság politikai főmegbízottja, két helyes osztrák hölgy, Benito Ferrero-Waldner és Ursula Plassnik által közrefogva. Jól öltözött úr jár körbe vezeték nélküli ha­talmas mikrofonnal, sorra járulva a kérdezőkhöz. Feltűnik a roppant szűk­szavú, finoman fogalmazva „diploma­tikus” (magyarul: semmitmondó) vá­laszok özöne és hogy a kérdezők tö­kéletes faarccal, közönyösen veszik tu­domásul a gyakran nagyon is kínos­nak, legalábbis keménynek nevezhető kérdésekre adott bármilyen választ, mintha úgyis mindegy volna, mi is tör­ténik itt a színház-, bocsánat, sajtó­­(„press") teremben. („Hallban”.) És alig egy óra múlva a nagy em­bert személyesen, közvetlen közelről is viszontláthatjuk: szemináriumi csopor­tunk vendég-előadója, igen, lehet tőle kérdezni bátran. Amikor az autonómia kérdése kerül szóba, nem bírom to­vább, előhozom az erdélyi ügyeket, hi­vatkozom a magyar EP-képviselők kez­deményezéseire, beszámolok a március 15-e alkalmából rendezett nagyszabású udvarhelyi székely autonómia-nyilat­kozatra. Solana a közelgő román EU- csatlakozás üdvözítő megoldásárról be­szél - fogalmazzunk így: legújabb kori agitprop-stüben, amúgy jó vezércikke­­sen - , csüggedten hallgatom, kifelé menet még külön megszólít, kissé le­ereszkedő kedvességgel, de igen rész­letesen megismétli-összefoglalja a már elmondottakat, majdhogynem biztatóan vállon vereget, elköszön, már másnak magyaráz, integet, távozik, tompa elhü­­lyítettségben bámulok utána. Nemso­kára a büfében, a közben rám váró E. volt az a fideszes állítás, amely szerint csak akkor tud a jobboldal győzni, ha a nemzeti tábor egységesen, már az első fordulóban csakis és kizárólag a Fideszre szavaz. Több pártra van szük­ség a jobboldalon, s ez a jövőben - 2010-ben vagy az előrehozott válasz­tásokon - még inkább így lesz. Ugyanakkor leszögezhetjük, a 2006- os választások második fordulójában csak egyféle magatartás, döntés létez­hetett volna a jobboldalon: az, hogy mindenkinek a Fideszre kell szavaznia. Az, hogy az MDF „hivatalos” körei Fi­­desz-ellenes, az MSZP-nek kedvező kampányt folytattak, ez már nem ér­dekes. A „hivatalos” MDF már el is foglalhatja helyét ott, ahová már tar­tozik: a balliberális oldalon. De értel­metlen, rossz döntés volt a MIÉP, pon­tosabban Csurka István részéről a boj­kottra való felhívás a második fordu­lóban. Ez végeredményben csak az MSZP-SZDSZ blokknak kedvezett. Ráadásul még azért is értelmetlen volt ez, mert a Harmadik Út csak 2,19 szá­zalékot ért el az első fordulóban. A Harmadik Út táborának egy részét al­kotó jobbikosok nyilvánvalóvá tették - nagyon helyesen -, hogy a második fordulóban a Fideszt támogatják. A bojkott eleve elvetélt gondolatát támo­gatók köréből - a Jobbik tábora mel­lett - még ki kell vonni azokat is, akik MIÉP-es, MIÉP-szimpatizáns mivol­­tuk ellenére nem támogatták a bojkott gondolatát és április 23-án a Fideszre szavaztak. Maradt körülbelül 0,5 szá­zalék, tehát a szavazók 0,5 százaléká­val akarhatott Csurka István bojkottot szervezni. Mindenesetre még meg sem alakult ez a tömegrablásra szerveződött MSZP­­-SZDSZ koalíció, már hozzálátott a ma­gyarság további szellemi és anyagi meg­­nyomorításához. Magyargyűlölő latrok fenekednek ismét a XII. kerületi Turul­madarunkra, le akarják bontatni a ke­recsensólymot mintázó szobrot. Sokan vannak sajnos ebben az országban - idegen ország ügynökeiként vagy ide­gen befolyás alatt, idegen zsoldban akiknek hódító útjában áll minden szent jelképünk. Aljas, hazug érv az, hogy és férje laza együttérzéssel megnyug­tat: ez csak a kezdet, konkrétumokat, akár csak magyar vagy közép-európai mércével mérhető kézzelfogható ma­gyarázatokat, indoklásokat, kifejtéseket ne is nagyon várjak, az itt Brüsszelben, az EU-ban nem szokás. A következő, maratom hosszúságú­nak tűnő, szinte non-stop szeminá­rium- és előadássorozat mindezt nem csak alátámasztja, de igen sajátságos újabb tapasztalatokkal is gazdagítja. Megfigyelem, van kb. 10-12 kedves - minek is nevezzem: kulcsszó? varázs­szó? abszolút örökzöld kifejezés? - an­gol varázsige (stability, decision, agen­da, status, perspective, stb.), amelyek többé-kevésbé találékony variálásával az égvilágon minden jelentékeny világ­­politikai probléma értelmezése megle­hetősen könnyűnek és világosnak, mi több, elintézhetőnek, megoldhatónak tűnhet, ragozás, birtokviszony-alkal­mazás, tárgyeset (accusative) és még néhány grammatikai mechanizmus ügyes használata az egész... Most ér­tem meg, Kovács elvtárs már jó zsíros EU-biztosi pozíciójának megszerzése előtt is hol, hogyan szerezhette a pá­ratlan bőségű tapasztalatot ama irigy­­lésreméltó, régóta jól megfigyelhető képességének magabiztos alkalmazá­sához, hogy legalább tíz-tizenöt percig abszolút folyékonyan, összefüggően, értelmesen tud beszélni - a sem­miről. .. Az lenne a csoda, ha nem al­kalmaznák errefelé. A csúcsot az utolsó nap délelőttjén érjük el. Több - cím szerint - izgalmas­nak tűnő téma között talán a legizga­­tóbb: Koszovó. Feszülten figyelek, tel­azért, mert pár hónapig a nyilas hata­lom is felhasználta saját céljaira eme jel­képet, ezért egy több évezredes kultúra nemzeti mítoszait joguk van támadniuk. Ha a magyarság hagyja, hogy ez az el­vetemült, agresszív csoport - amelybe a jó szándékú magyar zsidóság még vé­letlenül sem tartozik bele -, érvénye­sítse gonosz akaratát, akkor ez a nem­zet valóban halálra van ítélve. Május 14-én vasárnap a Kender­mag Egyesület - elképesztő méretű rendőri biztosítással - gyűlést szerve­zett a „drogliberalizáció” érdekében. A kendermagos gyalázathoz csatlakozott az SZDSZ Új Generáció nevű cso­portja is. Tudjuk, mire megy ki évek óta ez a játék. Először csak a marihu­ána engedélyezéséért harcolnak, aztán az összes drog „liberalizációjáért”. A végső cél a magyarság elbutítása, meg­­nyomorítása, megsemmisítése. Meg kellene kérdezni azokat az MSZP-re szavazott hígagyúakat, nyugdíjasokat és nem nyugdíjasokat, akarják-e, hogy az unokáik, gyerekeik kábítószeres nyomorékokká váljanak. Ha igen, ak­kor szavazzanak továbbra is az MSZP­­SZDSZ blokkra. A magyarság lealjasításának ag­resszív szándékát tekintve nincs már lényeges különbség az SZDSZ és az MSZP között. Lévai Katalin, az MSZP európai parlamenti képviselője a „ha­zai homofóbia elleni egyik fő csapási­rányként” azt találta ki szégyenletes módon, hogy „még több olyan jelene­tet építsenek be a szórakoztató tévémű­sorokba, amelyek hétköznapian ábrá­zolják az azonos neműek párkapcso­latát”. Kérdés persze az is, hogy elég erős gyomra lesz-e mindezt elviselni a tévénézőknek. Nem ilyen Magyaror­szágon és nem ilyen Európában aka­runk mi élni. Már amikor a,rendszerváltozás” haj­nalán megalakult az Alkotmánybíróság, már akkor jól sejtettük, hogy egy veszé­lyesen liberális szervezetet akarnak a mi megkérdezésünk nélkül a nyakunkba varrni. Sejtésünk most is vészesen beiga­zolódott. Amint már utaltunk rá, az Al­kotmánybíróságjúlius elsejétől lehetővé teszi, hogy már 18 éves kortól bármelyik nő a petevezeték elkötésével egy életre megcsonkítathassa, meddővé tehesse magát. S mindez a magyarság lélekszá­­mának katasztrofális fogyása idején. Ki­nek kedvez ez a példátlanul gyalázatos törvény? Csak azoknak, akik egy új hon­foglalásra a mi földünkön készülődnek. jes koncentráltsággal. Spanyol hölgy az előadó, jó húsz percig beszél, elég tűrhető, érthető angolsággal.(Nem mindenkire volt jellemző.) A páratlan bravúr neki köszönhető: ennyi idő alatt - kérem, higgyék el: nagyon, de na­gyon figyeltem - a „szerb”, „Szerbia”, „szerbség” szavak egyetlen egyszer sem hangzottak el... A kollégák persze - jó értelemben is! - azért kollégák maradtak: békét­­len, kötözködő, a hasalást, a nagyképű sumákolást, az üres mellébeszélést nem tűrő, azt szóvá tevő, „kicikiző”, jó humorérzékű népség, akiket sem az Európai Bizottság ijesztően falansz­terszerű harminc-egynéhány emeletes épület-monstruma, sem a fényűző fo­gadások és vacsorák, sem az egyéb­ként kifogástalanul udvarias, valóban és csupa nagybetűsen európai színvo­nalú szervezettség, stílus, hangnem és kiszolgálás nem vett le a lábáról. Ta­lán nem véletlen, talán jelzésértékű, mindenesetre elgondolkodtató, hogy a legrátermettebbnek, a legtalpraeset­­tebbnek, a legkarakteresebben nem­­meghunyászkodónak az ír, a finn és az olasz kolléga tűnt (két utóbbi rá­adásul nő!), magyarként pedig egyi­­kőjüktől kaptam (kaptuk) a jó szán­dékú tanácsot, hogy míg a kommunis­tákat végleg ki nem iktatjuk a köz­életből, ne csodálkozzunk, ha orszá­gunkat nem az igazán demokratikus ál­lamok között tartják számon... „Per­sze a szöveg, ez a brüsszeli színjáték más. De mi ezt már régóta nem va­lami ájult csodálattal nézzük.” Hát igen, az EU-val szemben min­den, csak nem az akár mégoly mérsé­kelt eufória az indokolt... Igen itt Brüsszelben ez van, ezzel lehet talál­kozni. Amott, túl az Atlantikán amaz­zal. ... Előtte meg volt mindaz, ami re­ánk 45 esztendeig kiszabatott. Tessék mondani, mi belgák hová álljunk? PAIZS TIBOR Veszendő tisztességünk A magyar közélet szereplőinek egy ré­sze saját hatáskörében leértékelte a be­csületet. Zuhan a tisztesség árfolyama, devalválódik a feddhetetlenség, értékén alul jegyzik mindazt, ami s aki derék, korrekt, jellemes és lelkiismeretes. Felértékelődött ezzel szemben a csalás, a kíméletlenség, a zsarolás, a kufár önérzetlenség. Alighanem téves, és felületesen ítél az, aki úgy találja, hogy mindennapja­inkra rátenyerelt a politika. Én úgy lá­tom, inkább az agresszivitás és a becste­lenség az, ami ellen ma törékeny létünk nevében tiltakoznunk kellene. A politika csak oldalági, gyengécske hajtása ennek a két masszív törzsnek, amelyekről mi úgy tudjuk, nedveit lényegünk alvilágá­ból, az ösztönök káoszából szívja. Nem a politika, inkább a politikai erővé átalakított gazdasági hatalom az, amely ma a szó valóságos értelmében lenyűgöz. Egynémely szervezetünk megte­heti, hogy kiszáll ebből a hamisságban pácolt és a becstelenséggel ízeiben áti­tatott üzleti életből. Na de hová „száll­hatunk” belőle mi? És egyáltalában, tudunk-e még szállni, szárnyalni? Bár a képzelet szintjén? Talán ezt a képességünket még nem veszítettük el, s tovább tudjuk folytatni a bibliai gondolat sorát ama történet­ben, ahol tíz igaz ember kerestetik, hogy a bűnös várost megmentse a pusztulástól. És képzeletünkben - s tán valóságosan is - szembekerülünk a megszemélyesített tisztességgel, jóra­­valósággal, a becsületességgel, amely tudvalevőleg csak jóakaratú lehet. E hitünkről soha nem szabad le­mondanunk, még ha a magyar közélet szereplőinek egy része most saját ha­táskörében le is értékelte a becsületet. / \ Köszönjük, hogy felújította előfizetését! v_________________________) Globális lezüllesztés: választás 2006 M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents