Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-05-01 / 5. szám

12. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. május Isten áldd meg a magyart! Néhány gondolat a Himnusz-szobor okán ZIKA KLARA Gyermekparadicsom Az elkészült alkotás nem emlékmű, hanem szobor. Szobor, amely egy na­gyon is jelen idejű valóságra irányítja a figyelmünket. Arra, hogy mi, magya­rok összetartozunk. A Moszkva téren nem tudtunk fel­szállni a 22-es buszra, mert a ritkásan beállított járatokat megtöltötték a Him­nusz-szobor felavatására indulók. Vol­tak itt idősek és fiatalok, a legkülön­bözőbb társadalmi helyzetű, rendű és rangú emberek. S akinek autóra is futja, nos, ők sem voltak kevesen: ha­talmas dugó keletkezett, Budakeszin a Szarvas tértől a Bíróságig állt a sor. A megérkezőt hatalmas tömeg fogadja, amely az ünnep nagyszerűségétől kel­lőképpen áthatott, s amelyet ezért az­tán sem a közelben dübörgő autók, vagy az arra szirénázó mentők sem tudnak kizökkenteni a hangulatból. Arról, hogy mit is jelent valójában maga a Himnusz-szobor, Jókai Anna, a szobor fővédnökeként elmondott be­szédében a következőket mondta: Kié ez a szabadtéri oltár, kié hát ez a múltat, jelent, és jövendőt egymásba kapcsoló új magyar kegy hely? Minden­kié, aki már a Himnusz első akkordjai­nál felemeli a fejét, kiegyenesíti a ge­rincét, kezét tisztelegve az oldalához szorítja, vagy imára kulcsolja templo­mainkban; mindenkié, aki a saját sor­sára is igaznak érzi Kölcsey sorait; aki minden balsorsban is reménykedik a víg esztendőkben; aki képes megbánni esendőségében elkövetett bűneit, de vi­lágosan látja azt is, amit ellene vétet­tek... Mindazoké, akiknek fáj, hogy „hányszor támadt tenfiad szép hazám kebledre, s lettél magzatod miatt mag­zatod hamvvedre...” Honfitársainké, akik a XX. század keserves tapasztalata­iként élték meg, hogy „bújt az üldözött s felé kard nyúl barlangjában, szerte né­zett s nem leié honját a hazában ". S akik még mindig attól tartanak, hogy „sza­badság nem virul a holtak véréből.” Nem, az sem véletlen, hogy 1956-unk után ötven évvel gondoljuk újra a régi igazságokat, az emlékhely tövében. Néhányon azt mondják, a Himnusz túl szomorú. Pedig csak látlelet ezeréves küzdelmeinkről. Erő a fohászhoz és a megcselekvéshez. Idegenben felcsen­dülve egy darab odahagyott haza. A gyermekkorunk édessége és kapaszkodó a halálunkban. A Himnusz minden magyar ember számára azt jelenti, hogy összetarto­zunk. Budakeszin különösen élő ez a gondolat. Erről Lendvay Endre, alpol­gármester így beszélt: Köszönöm mindnyájuknak, hogy ez a szobor itt állhat, és itt „élhet” Budakeszin. Váro­sunkban, ahol együtt él­nek svábok, felvidékiek, kárpátaljaiak, székelyek megjelenítve nemzetünk sokféleségét. A város köz­életében erre a napra va­lóban megszületett az egység: minden frakció­ból jelen voltak önkor­mányzati képviselők. Jókai Anna a harang játékot ezekkel a szavak­kal mutatta be: Vannak percek, amikor az általános hangzavarban a csend fejezi ki a legtöbbet. S ezt -az áhítat csendjét - a harang szava méltó meg­törni. Harangjáték csatla­kozik a magyarok Himnu­szának emlék-művéhez. (...) Nemzeti ünnepeinken és a mai szép, kegyelemmel teljes na­pon a Himnusz zenéje fűzi össze szívün­ket és eszünket. Mert itt az ideje, hogy amit hiszünk, azt végre tudjuk is már. És amit megtanultunk, ne hagyjuk prédául a kicsinyhitűségnek. A harangszó - amire most itt to­rokszorítófegyelemben és szeretetben várunk - nem gyászra hív; hajnali ser­kentés ez S ha kérded, kinek szól a harang: ne­ked szól. Bárhol vagy, magyarként, em­beri létben: téged hív, ide hív, haza hív. Sok szép kezdeményezést láthattunk útjára indulni az elmúlt időben - de ke­veset befejeződni. Nos, a Himnusz-szo­bor országos közadakozásból, egy pél­dásan elvégzett munka eredményeként jött létre. 220 településről érkeztek ado­mányok, s emellett a felvetődő gondok megoldásához sok egyéb segítség és na­gyon konstruktív együttgondolkodás jött létre. Nehéz munkát vállaltak ma­gukra a szervezők, de éltek a lehetősé­geikkel. Okosan osztották be a rendel­kezésükre álló erőforrásokat, s így vég­hez tudták vinni mindazt, amibe bele­vágtak. Ünnepet szereztek az emberek­nek. Olyan ünnepet, amely túlmutat a mai napon, túl magukon a kezdemé­nyezőkön, az alkotókon is: sikerült lét­rehozniuk egy újabb kapcsot, amely egymáshoz köt minket magyarokat, mindenféle határon innen és túl. (Gondola) Visegráddal szemben, a hangulatos nógrádi települések között fekszik egy érdekes nevű falu, Nőtincs. A falube­liek megszokták és természetesnek tartják a gyönyörű környezetet, a kö­zeli tavat, a dimbes-dombos, erdős vi­déket. Nem gondoltak arra, hogy valamilyen jó célra to­vább is lehetne fejleszteni. Ám egyszer erre járt egy jó szemű és gazdag fantázi­ájú házaspár, aki meglátta a tájban rejlő lehetőségeket. Lek János és élete párja dé­delgetett álmuk színterére ta­lált rá: lelki szemeik előtt megjelent a gyermekek para­dicsomi világa. *** Lekné Judit - eredetileg gyógypedagógus -, mindig kereste a lehetőséget, hogy a gyerekeket vissza csalogassa a természetbe, olyan progra­mokat szervezzen nekik, amelyek még a számítógé­pektől is el tudják csábítani őket. A házaspár először ját­szóházakat alakított ki külön­böző üzletközpontokban, ahol a kicsik­nek vidám, hangulatos környezetben kí­nálták a változatos játéklehetőségeket. Ezeken a helyeken óvodapedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, így azalatt a szülők nyugodtan vásárolhatnak, vagy tereferélhetnek egymással. Az egyre na­gyobb érdeklődést tapasztalva, a további fejlesztésen gondolkoztak. Ehhez azon­ban már nagyobb térre volt szükség. Ek­kor indultak el táborhelyet keresni. Négy évvel ezelőtt találtak rá Nőtincsre, illetve a falu mögötti területre. *** A falut megkerülve, hamar felfedezzük az erdő aljában épült kétszintes fahá­zat. Finnországban láttam ilyeneket. Már a kapu is elárulja, hogy nem min­dennapi helyre érkeztünk. Jöttünket a ház őrzője jelzi barátságosan, körbe szaglász, aztán engedélyt ad a be­lépésre. A garázsban frissen érkezett kerti szerszámok foglalják el az autó helyét. Judit, az ajtón kilépve barátsá­gosan üdvözöl, de kér még néhány per­cet, mert valami meglepetés sül a konyhában.- Addig keressétek meg Jánost a műhelyben, - mondja. Először egy lámán akad meg a sze­mem, aki barátságosan nyújtogatja a nya­kát a kerítésnél. A másik oldalon a ba­romfiudvart látom; később megtudom, hogy a tíz kendermagos egyenesen Er­délyből érkezett. Kicsit arrébb egy igazi mangalica malacot is látok, ő Manci.- Nicsak, őzike is van, kiáltok fel lelkendezve. Hangomra a ház ura is előkerül. Igazi gazdaként mozog az ál­latok között - ki gondolná, hogy jósze­rivel most tanulja a „mesterséget”.- Budapesten születtem, mindig vá­rosban éltem - neveti el magát csodál­kozásunkat látva. - Az apósomtól tanul­tam meg az állatokkal való foglalatosko­dást, de még a kertészkedést is. Nagyon megszerettem. A feleségem felvidéki, csallóközi, a rokonsága most is ott él. A madarak között büszkén mutatja azt a papagáj párt, akikért egészen Deb­recenig utaztak. De már újabb látnivaló kelti fel a figyelmemet: a domboldalon egy egész kecske- és juhnyáj bóklászik.- Megmutatom a legújabbat, - in­dul előre Lek János -, ez a fekete-fehér kis kecskegida ma született. Bújik a ma­májához, most próbál megállni a lábán. Egyébként az erdő alját ez a társaság ta­karítja, vagyis lelegeli a felesleget. De már megyünk is tovább, hiszen a házigazda nagyon büszke az istállójára.- Na, itt szívesen lennék lovacska - szólal meg a társaság egyik tagja. Valóban minden igénynek megfe­lel az egyedi kivitelezésű lovarda. Lát­szik, hogy régi anyagokból épült.- Igen, 100 éves bárdolt gerendák­ból - simítja végig szeretettel a fát házigazdánk. Aztán egy szép tisztásra érünk ki, itt áll nyáron a nomád tábor, az indián sátrakkal.- Most már jó lenne egy kicsit le­ülni,-javaslom a társaságnak -, hiszen szeretnék többet tudni erről a még épülő ökoparkról meg a gyermektáborról.- Ehhez Juditra is szükség van, - néz a ház felé János, s mosolya jelzi, hogy már jön is, tálcával a kezében. ***- Nagyon sok tervünk van, ez még csak a kezdet - magyarázza az energi­kus, mosolygós Judit. Egyetértettünk abban, hogy a gyermekekkel meg kell szerettetni a természetet és azt a termé­szet közeli életmódot, amelyben sok­kal boldogabban lehet élni. Három év­vel ezelőtt szerveztük meg az első nyári nomád táborunkat. A játszóhá­zunkban vers-, rajz- és mesepályáza­tot hirdettünk a gyerekeknek, a díjazot­tak közül választottuk ki azokat, akik egy hétvégét kaptak ajándékba. A töb­biek vagy a honlapunk alapján, vagy szájhagyomány alapján jelentkeztek. Ők öt napra jönnek. Azok az óvoda­­pedagógusok foglalkoznak a gyerekek­kel, akik a játszóházunkban dolgoznak. Judit és János lelkesen mesélnek a táborban folyó életről: a kézműves fog­lalkozás (nemezelés, bőrözés, agyago­zás stb.) mellett a gyerekek lovagolnak a pónikon, kecskét fejnek, a szabadtéri kemencében kenyeret sütnek, sőt a fa­luból meghívott idős asszonyok egy-egy régi, hagyományos étel főzésére is meg­tanítják őket. Közben persze mesélnek is nekik a régi életről, szokásokról. És nem maradhat el az éjszakai bátorság­próba, az íjazás és az esti tábortűz sem. A házaspár tele van tervekkel. Egy olyan játszóparkot szeretnének kialakítani — alagutakkal, szökőkutakkal, mesehá­zakkal -, amelyben a gyerekek beleélhe­tik magukat a szerepükbe. A faházakat úgy építik, hogy családok is eljöhessenek. Legfontosabb céljuk ezzel az, hogy a ter­mészettől már elszakadt, a TV vagy a szá­mítógép előtt ülő gyerekek számára sok­kal értékesebb szabadidő eltöltést kínál­janak fel. Az erdő, a tó, a különböző ősho­nos állatok megismerése, a kreativitás fej­lesztése, és nem utolsó sorban a közös­ség, a barátságok megváltoztathatják az ér­tékrendjüket. Itt lehetőséget kapnak egy természet közeli, önmagukat kipróbáló és egymást segítő világ megismerésére. ***- Olyan tábort is szervezünk - meséli Lek János -, ahol vegyesen lennének magyarországi és határon túli gyerekek. Érdekes lenne megfigyelni, hogyan ta­lálják meg a közös hangot, ki mit hoz magával hagyományban, kultúrában. Tavaly a csallóközi gyerekek sok szép népdalt énekeltek a tábortűznél, a ha­zaiak - sajnos - talán, ha kettőt tudtak.- A gyermekprogramok mellett egy hagyományokat ápoló rész kialakítását is tervezzük - veszi át a szót Judit. - Régi szokásokat, hagyományokat eleveníte­nénk fel, hozzáértő szakemberek segítsé­gével. Az ökoház, vagy földház egy kü­lön egység lenne, ahol előadásokat, kon­ferenciákat szerveznénk. Itt lehetnének csoportos beszélgetések, előadások a ter­mészetes életmódról, étkezésről, a termé­szetvédelemről. Ide olyan családokat, kö­zösségeket várnánk, akik ki akarnak kap­csolódni, érdeklik őket az említett témák. Az idén kezdjük meg a„minifalu” építé­sét: lesz harangláb, egy kis tér és piac, ahol a gyerekek árusíthatják az itt készí­tett munkáikat. A fiatal művészeknek is szeretnénk lehetőséget teremteni a nyu­godt alkotásra, segíteni kell őket, mert ha sikerélményük van, az tovább lendíti őket Ezt a rengeteg jó ötletet, elképze­lést a gyakorlatban meg is kell valósí­tani. Ez kinek a feladata? - teszem fel a kérdést. Judit nevetve mutat a férjére. Ő el­képzeli, aztán jön a tervező, majd János a tervek alapján elkészíti a makettet, hogy az asztalos, a kőműves kivitelezhesse. Amit itt látunk, kizárólag régi anya­gokból épült: természetes kövek, bon­tott tégla és fa (nem fűrészelt fa) kom­binációjából. Az összes fa- és fém­munka helyben készül. Olyan munka­társakat kerestek, akik szívvel-lélekkel dolgoznak, és ha valamit sikerül meg­valósítani, együtt örülnek Lek János­sal és Judittal. A nőtincsi látogatás és beszámoló vé­gén, a sok szívmelengető, szép terv is­mertetése mellé az is ide kívánkozik, hogy a Lek házaspár játszóházak működ­tetéséből él, és bizony jó barátokra, tá­mogatókra nekik is szükségük lenne. Ha valaki jó célnak találja a kárpátaljai, dél­vidéki, erdélyi gyermekek itteni táboroz­tatását, hogy a mai gyerekek - a jövő nemzedéke - egészségesebb lelkülettel nőhessenek fel, céladományokkal támo­gathatja a Lek házaspár programját. Remélem, hogy a következő nyári szünidők gyerekzsivajtól lesznek han­gosak ebben a csodálatos környezet­ben, ahol ilyen szeretettel és felelősség­gel gondolnak gyermekeinkre. Elérhetőség: Lek János és Judit kiddyparkint@ axelero.hu Fotók: Lőrincz Kálmán MEGRENDELŐ SZELVÉNY Kérjük a megrendelő szelvényt nyomtatott betűkkel kitölteni és kivágva - csekket mellékelve - címünkre beküldeni: NYUGATI MAGYARSÁG P.O.Box 125, Mt. Royal Stn., Montreal, QC H3P 3B9, CANADA NÉV: CÍM: •"máj.^) Megrendelés egy évre nyugati olvasóknak: Kanada: CA-$ 45; egyéb országok: US-$ 45

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents