Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)
2006-06-01 / 6. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. [Jmmgj sie? Bams GDd® M7®sG ° CPsmgiFsos XXIII. évf., 6. szám, 2006. június [ A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 260.-Ft-$ 4.50 SYLVESTER LAJOS A Mária-búcsú üzenete Az idei pünkösdi Mária-búcsú egybeesik a magyar kálváriajárás és keresztre feszítés, a trianoni békediktátum 86. évfordulójával. Nem követünk el szentségtörést, ha Erdély legnagyobb római katolikus vallási zarándoklatának világi jellegét is hangsúlyozzuk. Trianon után ugyanis a Máriabúcsú vallási jellegéhez olyan világi elemek is társultak, illetve a vallási és világi elem egymásra hatása révén olyan politikai jellegű magyar manifesztációvá is vált a csíksomlyói búcsú, amely a nem római katolikus vallási felekezethez tartozó híveket, sőt a vallás iránt közömbös magyarokat is vonzza. Az egyházi vezetők és más személyiségek mindig is érvényesítik a Mária-búcsú vallási jellegét. A búcsú szokás- és szertartásrendje is vallási kánonokhoz igazodik, de hamis képet alkotnánk a búcsújárásról és magunkról, ha eltekintenénk attól, hogy a kárpát-medencei és ezen kívül élő magyarság közel kilenc évtizede tartó külső-belső üldözöttsége, a második világháború után a vallási élet kommunista üldöztetése a vallásos és nem vallásos tömegek ellenszegülését váltotta ki. Nem az egyház, hanem a külső, az egyházromboló, a vallást üldöző hatalmas erők vitték bele a politikumot a búcsú szokásrendjébe is. A brutális beavatkozások, a tiltások, a kommunista diktatúra idejében szokásos „ellenrendezvények”, főleg a székelység körében a búcsújárás időszakára időzített kulturális fesztiválok és egyéb „ellensúlyt” produkáló ügyködések, a szekuritátés ráijesztések csak jelzései annak az ötletarzenálnak, amelyet a búcsújárások ellenében a diktatúra éveiben üzemeltettek. A vallásos búcsújárás ellen kimondottan politikai hadszíntért hoztak létre. Ennek legmarkánsabb vallás- és emberellenes momentuma a székely szent püspöknek, Márton Áronnak a csíksomlyói búcsúhoz is kötődő nyílt üldöztetése. (Emlékszem, a háromszéki gyökerűvé vált, csíki származású Fejér Ákos legmaradandóbb búcsús élménye az volt, amint 1949-ben székely fiatalokként Márton Áron védelmét a búcsúra kivonuló lovas bandériummal biztosították.) A tömeges búcsújárás másik eredője maga Trianon, a békediktátumnak nevezett, a magyarságot brutálisan részeire bontó igazságtalanság, amely akkor öt, mostanra nyolc ország területére szabdalta szét a Kárpát-medence magyarságát. Ebbe a felosztásba nem tartoznak bele a két háború és 1956 után a nagyvilágba szétszóródott, a Ceausescudiktatúra elől menekülő magyarok, külön kell említenünk a csíksomlyói búcsújárók legodaadóbb és leghűségesebb népcsoportját, a moldvai csángómagyarokat, általában a moldvai katolikusokat. Ily módon mára a csíksomlyói Mária-búcsú nemcsak a résztvevők hatalmas tömegét tekintve vált a legnagyobb magyar vallásos és világi zarándoklattá, hanem a magyar lelki egység kinyilvánításában is páratlan léptékű. Dimenzióiban hasonlatos nagyságrendű magyar találkozó nem létezik. Rendkívül fontos, hogy a búcsújárás vallásossága mellett valóságos népi mozgalommá nőtte ki magát. Fontosságát mérlegelve legyünk tekintettel a búcsújárás üzenetére, arra, hogy társadalomlélektanilag a búcsú önmagunk megmérettetése, s egyben közösségi erődemonstráció. Hitet erősítő, bizalmat, kölcsönös tiszteletet, testvériséget és barátságot igénylő, a keresztény erkölcsi értékrendet érvényesítő, a demokráciát és jogállamiságot igenlő hatalmas, országosnál is nagyobb térségek felé, Szabófalvától San Franciscóig nyújtózkodó összejövetel, amelynek üzenete időben és térben a kommunikációs csatornák révén átszövi a mai világot. így tudjuk felmérni, hogy egyéniegyedi részvételünkkel milyen és mekkora közösséget erősítünk és gyámolítunk testi-lelki-nemzeti mivoltában. IFJ. FEKETE GYULA Déjá vu, 1947 Idősebb honfitársaink egyre-másra arról számolnak be, hogy ma ismét átélik fiatalkori szorongásaikat, és az újságokat olvasva, a rádiót hallgatva déjá vu érzés vesz rajtuk erőt: mintha visszafordult volna a történelem kereke 1947- be. A lélektanban használatos déjá vu (franciául: „már látott”, „már átélt") valójában illúzió, amely azt sugallja, hogy lényünk időben és térben nagyon erősen a múltban érzi magát. Ez az érzés olyan megélt eseményeken alapul, amelyeknek akár több évtized múltán történő megismétlődése is előmozdítja múltbeli emlékfoszlányaink felszínre törését. Igen, egyre több politológus, történész hívja fel a figyelmünket, hogy érezhetően ismétli önmagát a történelem, és a szocialista politika irányítói az 1947 évihez hasonló demokrácia-ellenes stratégiát dolgoztak ki, és sajnos, a tétova ellenzék is hasonló hibákat kezd elkövetni, mint amilyeneket akkor, védekezésbe szorulva, elkövetett. 1947-ben kezdte felszámolni a szövetséges hatalmak követelésére kialakított zsenge demokráciát a mai szocialisták jogelőd pártja, akkortól sűrűsödtek az egyházak elleni támadásai, és akkortól mondott le véglegesen külföldre szakított nemzettestvéreink érdekeinek és megmaradásának a védelméről. Akkortól kezdte kiépíteni a munkát kerülő, lumpen rétegeken alapuló tömegbázisát - amelynek eltartásához nem volt rest elvenni mások vagyonát és jövedelmét. Most, mintha kezdene megismétlődni az akkori politika. Két hónappal ezelőtt még senkiben nem jelentkezett az 1947-re emlékeztető szorongás. A választási hadjárat idején a kormánypárti politikusok mindegyike azt harsogta, hogy soha nem éltek ilyen jól a magyarok, mint mostanában; lendületes, „dübörgő” gazdasági növekedésünk miatt minket irigyelnek a németek és az osztrákok; a szilárd gazdasági háttérre támaszkodva már ettől az évtől kezdve adócsökkentési program kezdődik; kibővül a foglalkoztatás és a családtámogatás rendszere. Az ellenzéki politikusok kétkedő megnyilvánulásait a kormány sommásan minden alapot nélkülöző, lejárató „letargia-kampánynak” minősítette. A valóságot elkendőző propaganda elérte a célját, és óriási hibái ellenére további négy évre hatalmon maradhat a posztkommunista kormányzás. Egy hónappal a választások után még nincs se kormányprogram, se kormány. Egy átlagpolgár számára azért érthetetlen ez a tény, mert a kormánypártok a választási hadjárat során mindig azt hangsúlyozták, hogy csak nekik van részletes programjuk, az ellenzéknek nincs. Ugyan miért késlekednek olyan sokáig a már kész programjuk nyilvánosságra hozásával? A késlekedés oka egyértelműen az, hogy ez a szavazókat csábító program köszönő viszonyban sincs a készülő kormányprogrammal. Sajnos, a lakosságban még most sem tudatosodott, hogy a szocialisták évente számos olyan program-ígérettel kápráztatják el a választókat, amelyeket eszük ágában sincs betartani, de amelyek állandó hangoztatása még a választások közötti években is befolyásolja a hiszékeny közvéleményt. Az elmúlt négy évben hét nagy programot hoztak nyilvánosságra- azaz minden hetedik hónapban egyet- és egyik sem teljesült. 2002-ben az ígéretekkel teli szocialista választási programot követte egy jóval szerényebb célokat tartalmazó Medgyessyféle kormányprogram, majd a 2002. évi helyhatósági választások előtt egy szintén teljesületlen területfejlesztési választási programot hirdettek meg. A beváltatlan ígéretek fedtetése érdekében 2004-ben a Gyurcsány-féle kormányprogramot szavazta meg az Országgyűlés. (folytatás a 4. oldalon) Globális lezüllesztés: választás 2006 2002-ben a választási csalások tömkelegéről, az újraszámlálás jogos követeléséről, majd a Fidesz rövidesen bekövetkezett meghátrálásáról szóltak a hírek. Négy év telt el, s a Fidesz még súlyosabb választási veresége, a két forduló közötti meggondolatlan kapkodása még reménytelenebbé tette jelen pillanatban a nemzeti érzelmű emberek helyzetét. Választási csalások most is bőségesen akadtak. A rendszerváltozás nagy hazugságától, 1990-től napjainkig a meghatározó erejű nemzeti pártok (MDF, Fidesz) képtelenek voltak arra, hogy az exkommunisták által már 1989-ben javasolt, kijelölt választási kulcsembereket leváltsák, a választási bizottságok elnökei, fontos pozíciókban levő tagjai ha nem is döntötték el, de durván befolyásolták az eredményeket. Ám most mégsem ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a magyarság - vagy talán inkább hajdani magyarság? - tetemes részét sikerült elképesztő szellemi és erkölcsi színvonalra süllyeszteni. Ami nem sikerült a Kádár-rendszer 32 éve alatt - vagy legalább is csak részeredménnyel -, az most bőséges, megalázó termést hozott. Átmosott agyú, már legfeljebb egy jó adag pacalpörköltben reménykedő nyugdíjasok, minden nemzeti és nemes gondolatra acsarkodó panelprolik, tablettás boraikat hányásszagú pincéikben kortyolgató lumpenek, valóság show-kon felnövekedett emberutánzatok, kábítószer-mákonyos fiatalok, melegfesztiválok teherautókon gurított, ocsmány nyelvüket nyújtogató homokosok és leszbikák, metál- és punkzenére őrjöngő tarajosok, sportcsarnokokban fetrengő, a saját kifosztásukat követelő szektások - ezek az árnyalakok adják az MSZP tömegbázisát. S ezek az árnyalakok most még többen lettek, ezek soraiból jöttek azok is, akik átveszik majd egy hajdan erős nemzet vezetését. Nem igazán figyeltünk arra, hogy ezek a magyarutánzatok miként kerültek meghatározó többségbe. Hogy egy gonosz, magyargyűlölő, csak a multik érdekeit néző sötét erő hogyan szervezi magát hatalmas pénzekkel egyre ijesztőbb monstrummá, hogyan tör a romlásunkra, hogyan veszi birtokba az életünk szinte valamennyi szegletét, hogyan tesz minket cseléddé a saját országunkban, hogyan hurrogják le a jobbközepes Dávid Ibolya-félék azokat, akik ezt még szóvá merik tenni. Az MSZP győzelme mellett két tényt még érdemes megemlíteni. Az egyik: az MSZP-nek még arra is volt ereje, hogy az ultraliberális, magyargyűlölő partnerét, az SZDSZ-t is bejutassa a parlamentbe a pártlistákra leadott, főleg budapesti szavazatokkal. MSZP-sek járták a paneltömböket, látogatták az MSZP-gyűléseket, s megszervezték, hogy pártlistán kinek kell az SZDSZ-re szavazni, mert egyéni listán természetesen az MSZP-re szavaztak az elbutítottak tömkelegéi. A másik nagy húzása az volt az MSZP-nek, hogy Schmuck Andorék Tisztelet Társasága az MDF-et is be tudta hálózni. Lesztringerék, Schmuckék különböző, anyagi értékű kedvezményekkel, bőséges szereplési lehetőségekkel, és főleg szavazat szerzéssel (a Tisztelet Társasága 150 ezer főt számlál!) segítették az MDF parlamentbe jutását. Az MDF-ből kilépett Gémesi György nemrég nyilatkozott erről az ATV-nek. Dávid Ibolyáékat a Political Capital és a Magyarországi Neokonzervatív Társaság is aktívan segítette. A Fidesz megalázó választási vereséget szenvedett el, de hogy ez a vereség nem lett még nagyobb, olyan, amilyen az MDF-et sújtotta 1994-ben, az annak köszönhető, hogy a magát jobboldali, konzervatív néppártiként definiáló Fidesz még sokkal jobban át van itatva liberalizmussal, mint annak idején az Antall József-i, Boross Péter-i MDF volt, s így - az Orbán Viktor elleni acsarkodást nem számítva -, a gyűlölet sem volt annyira erős iránta, mint a hajdani MDF iránt volt. Dávid Ibolya, Boross Péter és a többi, jelenlegi MDF-vezető a „konstruktív ellenzékiség” fogalmát úgy értelmezik majd, hogy a törpepárt egyértelműen - a lényeges kérdéseket tekintve - gyakorlatilag az MSZPSZDSZ kormányt támogatja. Az eddigi megnyilvánulásaikból egyértelművé vált ez. Ahogy Orbán Viktor találóan megfogalmazta: „Az MDF az MSZP tagozatává vált”. Ez olyan szégyen, olyan erkölcsi lezüllés, amely 1990 óta most először fordul elő az úgynevezett jobboldallal. De ugyanakkor már az is teljesen érthetetlen, hogy amikor a Fidesznek létezett a választások előtt egy - bizonyos pontokon már-már radikálisnak tekinthető - programja, akkor miképpen fordulhatott az elő, hogy Orbán Viktor és a Fidesz a két párt - a Fidesz és az MDF - programjának „összefésülhetőségéről” beszéljen a két választási forduló között - az MDF-hez közel álló Bőd Péter Ákos esetleges miniszterelnök-jelöltté választása esetén. Ez egyszerűen elképesztő. Hiszen akkor a Fidesz hajlandó lett volna semmissé nyilvánítani ezt a sok vonatkozásban kitűnő és radikális programot? Nézzük csak a Dávid Ibolyaféle követeléseket, a „nyolc pontot”. (folytatás a 6. oldalon) CZÉRE BÉLA
