Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-05-01 / 5. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. május BUDAI KULCSÁR JÁNOS A győzelem csapdája DOMONKOS LÁSZLÓ Az ellenállás formái Pákh Tibor az erkölcs és a bátorság összefüggéseiről A 2006-os parlamenti választásokon nem az következett be, amiben több millió honpolgár reménykedett, vagy­is a szükségszerű kormányváltás. A Fi­desz reménytelen bukása valósággal sokkolta a magyar társadalom nagy ré­szét. Találkoztam olyan emberekkel is, akik kijelentették, hogy szégyellik, hogy magyarnak születtek. Az MSZP és liberális koalíciós partnere, az SZDSZ várhatóan június közepére alakít kormányt. Most foly­nak az egyeztetések a két párt között a koalícióról, illetve programjukról. A Fidesz talán még örülhet is a vá­lasztási bukásának, mert a csőd előtt álló magyar gazdaságot nem nekik kell majd talpra állítani. A 8%-os államház­tartási hiány (az előírt 3% helyett) le­faragása szinte emberfeletti - kor­mányfeletti - feladat. Az euró 2010-es bevezetésének feltételei - nagy való­színűséggel állítható nem valósítha­tók meg. A „luxuskormányzás” elher­dálta a nemzeti vagyon javát: szinte minden mozdíthatót „elprivatizált”, az­az elkótyavetyélt. Feltehetjük a kérdést: vajon milyen politikai alkalmazkodási folyamatok hatják át a négypárti parlamentet, és az adott politikai konstellációk milyen irányt mutatnak majd az ország jövőjét illetően? Az új, beígért megszorító cso­mag vajon „hány mandátummal” lesz majd súlyosabb az egykori, elhíresült Bokros csomagnál a következő négy esztendőben? Az államadósság spirálja akár az óriáskígyó, úgy tekeredik az egész nemzet nyakára. Minden magyar állampolgárt, -csecsemőt és aggastyánt egyaránt, 1,3 millió forint adósság ter­hel. Ebből a pénzügyi-gazdasági csap­dából rövid távon kikecmeregni lehetet­len. Mi jöhet még? Kiárusítják, azaz pri­vatizálják az egész országot? Magyaror­szág újabb leminősítése elkerülhetetlen. Az MSZP tehát pirruszi győzelmet ara­tott a 2006-os parlamenti választásokon. (folytatás az 1. oldalról) Nehéz idők jönnek Magyarországra, és mindannyiunknak helyt kell majd áll­nia. Figyeljék meg, mi történik körü­löttünk. Ellenfeleink éppen hogy meg­nyerték a választást, már el is illant a bátorságuk. Titkolóznak, bujkálnak, ki­állás és bevallás helyett jól ismert kor­mánybarát értelmiségiekkel mondatják ki az igazat az ország pénzügyi válsá­gáról, velük íratják meg, amire a kor­mány készül. A napnál világosabb, mi készül itt, kedves Barátaim! A rossz kormányzásuk eredményét ismét az emberekkel akarják megfizettetni. Ké­szüljetek föl, kedves Barátaim, nem­csak az értékeinket fogják támadni - ezt már megszoktuk, ebben nem lenne semmi új most azonban veszélybe kerülnek majd tízezer szám a munka­helyek, az önkormányzatok, az egész magyar egészségügy és a falusi isko­lák is. Soha nem volt még égetőbb szükség a magyar szolidaritásra, mint lesz az előttünk álló egy évben. Egyre több ember szeme fog kinyílni. A jövő legfontosabbnak ígérkező kérdése úgy hangzik: meg tudják-e védeni magu­kat az emberek a hatalommal, meg tudják-e védeni magukat az emberek a kormánnyal szemben. Nekünk, or­szággyűlési képviselőknek, a Szövet­ség vezetőinek - s nekem, a Szövet­ség elnökének is - sűrű hónapjaink lesznek. Mi a kampány során bebizo­nyítottuk, hogy a párt és személyes ambícióink hátrább sorolandók, mint az ország érdeke. Alkotó ellenzékként fogunk s így is kell majd dolgoznunk a következő időszakban. Ismerjük az ellenfeleinket. Tudjuk, mire kell felké­szülnünk. Megpróbálják majd meg­venni a hallgatásunkat. Nemzeti össze­fogást ajánlanak majd, ami azt jelenti: együtt fizettessük meg az emberekkel az ő rossz kormányzásuk árát. Ez két­millió-háromszázezer ember, önma­gunk és a demokrácia elárulása lenne. Ezért erre nemet mondunk. (...) Az MSZP-SZDSZ koalíciós tárgy­alásain az MSZP vajon hogyan tudja ki­iktatni a liberális koalíciós útvesztőket? Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hang­súlyozta: „a párt nem szab a koalíció­hoz személyi vagy kormánystruktúrával kapcsolatos feltételeket. Tárgyalni fo­gunk, keressük a kompromisszumokat (...) A koalícióért önmagáért az SZDSZ nem lép be a kormányba. Hozzá kell nyúlni a feszültségekkel terhelt terüle­tekhez, például az egészségügyhöz.” Ezek még csak koalíciós előrejelzések. Maguknak a programoknak a végrehaj­tása azonban nem lesz sétagalopp a ko­alíció számára. Az írott sajtó és a médiumok állan­dóan a magyar gazdaság versenyképes­ségéről beszélnek, vagy inkább csak mesélnek. A magyar gazdaságot kisik­latta a Medgyessy-Gyurcsány kormány. Előbb sínre kell tenni a gazdaság szét­zilált szerelvényét, ami szintén ember­­feletti feladatot ró nemcsak a kormány­zatra, hanem az egész társadalomra. A versenyképesség majd csak azután kö­vetkezhet, ha a gazdaság ismét „sínen lesz”. A nagy talány csak az, hogy va­jon hogyan bírja majd elviselni a kizsi­gerelt, becsapott társadalom a rá váró megszorító intézkedések garmadáját. Addig még van egy kis idő, hiszen a megszorító csomagok csak októberben, az önkormányzati választások után zú­dulnak a társadalom nyakára. Reálisan nézve az MSZP-SZDSZ megszorító programja az egész társadalom legbiz­tosabb fogyókúráját jelenti majd. Ebből a győzelmi csapdából nincs kiút. Az inf­láció - az előrejelzések szerint - 2007- re növekedni fog. Nincs az a monetáris fék, ami a magyar gazdaságot megállí­taná a csőd síkos lejtőjén. Mindenekelőtt teljesíteni kell az idei költségvetési tervet, de azt se fe­ledjük, hogy az államadósság és a költ­ségvetési hiányban hazánk az első he­lyen áll az EU tagállamai között. A megosztottság és a széthúzás el­len is tennünk kell. A magyar politika vastörvénye az összefogás törvénye. Azok nyernek, akik összefognak, és azok veszítenek, akik széthúznak. Az összefogás első föltétele, hogy a trójai falovat nem húzzuk be a táborunkba. Az összefogás első föltétele, hogy a trójai falovat a nevén nevezzük, és tu­domásul vesszük, hogy nem hozzánk tartozik, hanem azoké, akik építették. Tudomásul kell vennünk, amit az MDF sohasem rejtett véka alá a kam­pányban: ők nem kormányváltást, ha­nem ellenzékváltást akartak. Márpedig az ellenzékváltás a baloldal, az MSZP és a szabaddemokraták érdeke. Ezért fognak bennünket támadni, azért fog­nak bennünket támadni, hogy he­lyünkre ültethessék az MDF-et. Addig fognak támadni, amíg el nem tűnünk vagy tönkre nem tesznek bennünket, vagy amíg átvészeljük a támadásaikat, kivárjuk a megfelelő pillanatot, és legyőzzük őket. Én az utóbbit javaslom Önöknek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amit most átélünk, az mindannyiunk sze­mélyes, demokráciába vetett hitének próbája is. Amit most átélünk, az az egész magyar jobboldal közös, de­mokráciába vetett hitének próbája is. Emlékezzünk, mit gondoltunk a de­mokráciáról az 1980-as évek második felében? Miért harcoltunk érte? Azt gondoltuk, hogy demokráciában nem lehet nyílt pénzügyi válságba taszítani egy országot, úgy, ahogyan a diktatú­rában tették az 1980-as évek során. Most azonban meg kellett tapasztal­nunk, hogy egy demokráciában is tönkre lehet tenni az országot, tönkre lehet tenni egy ország pénzügyi hely­zetét. Azt gondoltuk tizenhat évvel ezelőtt, hogy ha ez mégis megtör­ténne, akkor egy demokráciában el­csapják azt a kormányt, amelyik mind­ezt előidézte. És ezt a föltételezésün­ket sem igazolta az élet. Azonban, tisz-Vonatkoztassunk most el a 2006- os parlamenti választásoktól, és te­gyük fel a kérdést: miért vált teljes gazdasági és társadalmi romhalmazzá Magyarország? Bizonyára bűnös eb­ben a Wall Street két hatalmas és fé­lelmetes szereplője, a Valutaalap és a Világbank. Ez a két pénzügyi szerve­zet irányítólag avatkozott be a kelet­­közép-európai országok gazdasági éle­tébe. Nyilvánvaló, hogy a magyar ál­lamadósság kezeléséről és a privatizá­ciós stratégiáról a londoni Rothschild Bankházban döntöttek. A magyar nemzetgazdaságnak és az egész társadalomnak ez az általános, nagymérvű lepusztulása egyenes kö­vetkezménye azoknak a gazdasági és pénzügyi intézkedéseknek, melyeket a Valutaalap és a Világbank különböző vezető képviselői a Magyar Köztársa­ság egymást követő kormányainak a rendszerváltozás óta kifejezetten előír­tak. A szocializmus idején az volt a megfellebbezhetetlen, amit a Kreml­ben mondtak, most pedig az, amit az IMF és a Világbank székházában dön­töttek el. Ma már az sem titok, hogy az EU- ban a magyar a legkockázatosabb be­fektetési piac. Járai Zsigmond jegy­bankelnök a kormány helyett (mert a régi-új kormányban elvesztette a bizal­mát) a nemzetközi Valutaalap függet­len szakértőire bízná a gazdaság fellen­dülését célzó program kidolgozását. Vagyis: ebre a hájat! A pénzügyi-gazdasági megszorítá­sok mindig nagy fokú társadalmi elé­gedetlenséget váltanak ki. Ha a kor­mány - rendelkezzen bármilyen poli­tikai attitűddel - nem képes teljesíteni a társadalomra vonatkozó legfontosabb ígéreteit, akkor le kell mondania! A nép, a nemzet türelmét nem lehet hosszútávon próbára tenni. Most az egész társadalmat az argentin szind­róma fenyegeti: a totális csőd! telt Hölgyeim és Uraim, ez a két csa­lódás, amely a demokrácia korlátáira hívja föl a figyelmünket, nem ok arra, hogy feladjuk a demokráciába vetett hitünket. A jobboldalnak nemzetinek, demokratikusnak és dinamikusnak kell lennie. A jobboldal legfőbb esz­ménye a szabadság, s mi, a jobboldal vagyunk egyben a szabadság leg­erősebb bástyája. Márpedig a demok­ráciában hinni annyit tesz, mint hinni a szabadságban. (...) Tisztelt Hölgyeim és Uraim, vége­zetül hadd mondjam el Önöknek, személyes hitem szerint a jövőnk kul­csa a hűség. Ez, vagyis a hűség köt össze minket itt a téren, ez, vagyis a hűség köti össze a kétmillió-három­százezer embert, aki ugyanarra a jö­vőre szavazott. Hűség a rendszervál­táshoz, hűség a tizenötmilliós magyar nemzethez, hűség az ezeréves Ma­gyarországhoz, kettős keresztjéhez és Koronájához. Most mérlegre kerül a mi közös és mindannyiunk személyes hűsége is. Nem az a dolgunk, hogy össze-vissza kapkodjunk mindenfajta csodaszerek után. Az a dolgunk, hogy végigcsinál­juk, amit vállaltunk. A hűség lényege, hogy a szövetséget, amelyet kötöttem, nem a körülmények alakulásától te­szem függővé. Amire egyszer igent mondtam, mert sajátomnak tekintem, arról nem mondok le akkor sem, ha most nem előnyt jelent, hanem áldo­zatot és odaadást követel. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ked­ves Barátaim! A siker legnagyobb el­lenfele nem az ellenfél, hanem a belső bizonytalanság. A kicsinyhitűség és az abból sarjadó hűtlenség. De kérem, ne felejtsék el, mi nem vagyunk a meg­hátrálás emberei. Mi a hűség emberei vagyunk. És hisszük, hogy végül azok győznek, akik hűségesek maradnak a célhoz és társaikhoz. Nem odaadni azt, ami a miénk! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Ha van emblematikus figurája a ma­gyarországi Kádár-korszak 32 éves tör­ténetének, akkor csak az az ember tart­hat igényt e rangra, aki már negyed­­százada is egyfajta legendának számí­tott, aki az utóbbi időkben ismerős­gyanús, megszaporodott „ellenállók” fülledt, rossz szagú tömegében jósze­rével a egyetlen igazi, hiteles, tehát va­lódi Ellenállónak nevezhető. (Aki szinte Szálegyedül volt valóban, ahogyan a Masszi Kiadónál tavaly napvilágot lá­tott könyvének címe mondja.) Aki hihetetíennek tűnő gyötrelme­ken ment keresztül, s aki a megpróbál­tatások, folyamatos megaláztatások, mellőzések, fizikai és lelki bántalma­zások közepette és azokon túl is hit­valló ember, igazi férfi, vagyis hű ma­gyar, bölcs, tiszta és bátor lélek maradt, kristálytiszta tudattal, éles, váltig fi­gyelő szemmel 82 éves korában is. Pákh Tibor alighanem a Fennebbvaló kisszámú magyarországi személyes küldötteinek egyike: ha az embert az az óriási szerencse és páratlan megtisz­teltetés éri, hogy személyesen hosz­­szabb időn át beszélgethet vele, olyan érzése támadhat, mintha véle és általa felsőbb hatalmak vagy dicsőséges, örök tanítómester őseink üzennének, szólanának hozzánk. S ő a Közvetítő onnan ide és vissza.- Most, alig lévén túl a választá­sok lassacskán megszokottá váló le­targiáján s a felismerésen, amit Ott­­lik Géza úgy fogalmazott meg: meg­szoktuk, hogy a vereséget izgalma­sabb, sűrűbb anyagból való és fonto­sabb dolognak tartsuk a győzelemnél, „mindenesetre igazibb tulajdonunk­nak” - aligha lehet ebben a történelmi helyzetben autentikusabb személyt ta­lálni Magyarországon Pákh Tibornál, boldog emlékezetű Krassó György mellett az egyedüli igazi magyar el­lenállónál, akit arról kérdezünk: eb­ben a helyzetben, amikor a hazánk sorsa minden valószínűség szerint hosszabb időre eldőlt, ilyen hősies múlttal a háta mögött s közben a régi, tovatűntnek hitt világ lassan újjászü­letvén, mi lehet a teendőnk, mik lehet­nek az elkerülhetetlen ellenállás, szembenállás lehetséges formái ?- Amikor 71 -ben kijöttem a bör­tönből és körülnéztem, azt tapasztal­tam, hogy egyáltalán nincs az a han­gulat, ami 56-ban és a forradalom le­verését követően volt. A Rákosi-rend­­szer nem egészen egy évtizede nem volt elég ahhoz, hogy megtörje e ma­gyarság gerincét. A magyar nemzet lelkülete a vesztett második világhá­ború után is ép maradt, ezért tudott olyan fantasztikus lenni a szabadság­­harcunk, ezért történhetett, hogy Moszkva itt Magyarországon vesz­tette el a második, sőt, a harmadik vi­lágháborút is. A Kádár-rendszer a kö­zönyt és a kiábrándultságot totálissá tette és tönkretette a magyar emberek lelkületét. Nekünk most, újabb jogtip­­rások közben és előtt, az a feladatunk, hogy a szavak értelmét újra megfe­lelően értelmezzük. Nem lehet elfo­gadni, amit a tömegtájékoztatás ter­jeszt, mérgező, bomlasztó hatása oly­kor jobb sorsra érdemes emberekben is partnerekre talál. Az a teendőnk, hogy lássuk: nem számít, ki mit mond, éljünk értelme­sen, éljünk lelkiismeretűnk szerint, ne fogadjunk el semmi olyat, ami bele­törődés, belenyugvás, ne mondjuk azt, hogy ki vagyunk szolgáltatva, nem te­hetünk semmit: igenis tehetünk! Senki ne adja meg magát, mert aki lélekben feladja, az elveszett. Ami pedig a kilá­tásokat illeti: sajnos, úgy látszik, az emberek nincsenek igazából tisztában azzal, hogy mit jelent eladósodni. Hogy mit jelent 75 milliárd dollár adósság...- A Kádár-rendszer utolsó harma­dában, a nyolcvanas évek elejétől Pákh Tibor neve az úgynevezett „demokrati­kus ellenzék”, ijj. RajkLászló, Demszky Gábor és a többiek nevével együtt vá­lik ismertté. Utóbbiakról azóta már nagyjából kiderült, hogy Aczél György „kulturális főkapitány" titkos kedves gyermekei voltak, őfelsége ellenzéke, sajátságosán visszataszító magyaror­szági kiadásban, maoista, tehát afféle kissé-korszerűsített-átalakított sztáli­­nista-szélsőbalos, olykor enyhén szól­va is fura jellemű és jócskán zavaros fejű belvárosi káderfiúkák csoportocs­­kája. Persze, tudjuk, ugyan hol is le­hetett volna az az egy-két igazi, ma csak tisztelgő főhajtással illethető el­lenzéki, ha nem közöttük, de mégis: mára látványosan elvált ama bizonyos végtermék a májtól. Látjuk, hol van­nak, hová tartoznak és mit képviselnek az egykori „Aczél-boyok” és hol van ma is Pákh Tibor...- Nem mondanám, hogy felhasz­náltak vagy kihasználtak ezek az urak. Az embernek társakra van, társakra volna szüksége. Amikor körülnéztem Kádár-Magyarországon és láttam, mi­féle világ van körülöttünk, próbáltam tiltakozni. Ennek írásos formáit csak­is a Beszélő közölte... A nyilvánosságot, ha a maguk mód­ján is, de biztosították a számomra. Amikor bevittek a bolondokházába és Haluperidol-infúziót kaptam, amitől az ember öt percen beül delíriumba esik, ez a társaság eljött oda, külföldi újság­írót hoztak, aki lefényképezett, kiáll­tak mellettem, aláírásokat gyűjtöttek, amikor ez még nem volt divat, 57-en aláírták, tájékoztatták a Szabad Európa Rádiót... Igaz, Krassó Gyuri azt mondta, az én ügyemben eredetileg ő mozgósította őket... Az orosz fogságról írott könyvemet mindenesetre 1985-ben Nagy Jenő, a nevezetes AB szamizdat kiadója adta ki, majd később a börtönélményeimről szóló beszámolót is. Nekem az volt a szándékom, hogy az embereket tájé­koztassam, felvilágosítsam. Ez az ő ré­vükön sikerült... Hogy aztán ők köz­ben még mi mindent csináltak, később hová álltak, mi lett belőlük, kinek a ke­zében voltak, azt én nem tudom, az más kérdés...- Ha az ember megpróbálja bele­élni magát mindabba, amit Pákh Tibor tett, óhatatlanul a bátorság annyit elemzett, annyiszor körüljárt fogalma jut eszébe. És az az eszmény, atnit a bá­torság szó jelentéstartalma kelt a tisz­tességes emberekben. Hogyan tudja az ember legyőzni a félelmet?- Én nagyon elcsodálkoztam, hogy milyen sok esetben hagyja cserben az embereket a jogérzékük, igazságérze­tük. Az igazság pedig jogilag mindig megmagyarázható. Hiszen csak az ér­tékes politikailag, gazdaságilag, ami erkölcsileg is értékes. Jelenleg egy olyan figura ugrabugrál itt a kormány élén, aki először politikai tőkét konver­tált gazdasági tőkévé, aztán a gazda­ságit vissza politikai tőkévé. És most az a folyamat kezdődött el, hogy ezt a politikai tőkét erkölcsi tőkévé akarja konvertálni. Ha ezt mi megengedjük neki, akkor nem is lehet többé bátor­ságról beszélni... Ha az ember érzi, hogy jogilag, er­kölcsileg igaza van, a bátorság nem is szükségeltetik. Akkor egyszerűen nincs mitől félni... Az erkölcs és az igazság találko­zása, összekapcsolódása az egész. Ha az erkölcsi alap hiányzik, az az alap, ami a mi Európánknak a fundamen­tuma is, hiszen az európai élet és az eu­rópai jogrend a négy evangéliumon alapszik: ha ez nincs, semmi sincs... De ez még Amerikában is így van, hiszen az ő híres mondatuk, hogy ho­nest is the best policy, a tisztesség a leg­jobb politika.. .(Hogy aztán a gyakor­latban ma Amerika mit művel, az más lapra tartozik.) Én nem vagyok bátor. Ez nem bá­torság. Ez a jogoknak, az igazságnak a tudata, a jogtalanság ellen fellépő igazság. Valahányszor tiltakoztam, nem bátor voltam: igazam volt. Ennyi az egész. (A budapesti Tolcsvay-klubban 2006. április 24-én elhangzott beszélgetés szerkesztett, rövidített változata) A próbatétel megméri életünk és elszánásunk mértékét

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents