Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-02-01 / 2. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. február Kiszolgáltatott vállalkozó - túlméretezett, telhetetlen állam Mint cseppben a tenger - bécsi szeletben a rendszer (folytatás a 3. oldalról) Megtermeli a megélhetéséhez szüksé­ges anyagiakat, sőt jövedelme tetemes részét közteher formájában befizeti az államnak különböző közfeladatok el­látására. A másik jellemzője, hogy élőmunka-igényes tevékenységet vé­gez, tehát foglalkoztat. Olyanokat, akik egyébként munkanélküliek lennének. S ez a szerepe a közeljövőben még to­vább erősödik, hisz fölméréseink sze­rint várható, hogy a 250 fő fölötti mun­kaerőt foglalkoztató cégek csökkentik a foglalkoztatottak számát. A magyar gazdaság kitörési pontja tehát az, hogy direkt és indirekt eszközökkel, össze­hangolt módon erősíteni kell a kis- és középvállalkozói szektort. Mindenütt a világon ez történik. Magyarországon 840 ezer bejegy­zett vállalkozás van, tételezzük fel, hogy csak egyharmada vagy egynegyede fel tudna venni legalább még egy embert - abban a pillanatban egészen más lenne a munkaerő-piaci helyzet. Új - nevezzük így - neokonzerva­­tív gazdaságpolitikára volna tehát szük­ség, amely az ország belső erőforrása­ira és a belső fogyasztására épít, de ugyanakkor exportorientált is. Nem könnyű a kettőt összehangolni, de nem is lehetetlen. A magyar gazdaság növe­kedésének kb. 40 %-a belső fogyasztás­ból jön, 60 %-a exportorientációból. Ha csak az egyikre építek, lemondok a má­sik „motorról”. Az okos gazdaságpoli­tika tehát megpróbálja mindekét erőfor­rást teljes erővel érvényre juttatni.- Aki mindezt - a tőkeszegénység kínjait és következményeit, a magas adókat és járulékokat, az egyenlőtlen piaci verseny- és pályázati feltételeket, a körbetartozást, és a többit, amiről itt nem szóltunk - túléli, az viharedzett magyar vállalkozóként folytathatja út­ját a gyakran változó törvények és előírások Szküllái és Kharübdiszei kö­zött, az APEH vigyázó tekintetétől kí­sérve, aki meg nem, az elmerül a ha­bokban és csődöt jelent. Elérkeztünk a vállalkozói élet utolsó stációjához, a csődhöz, illetve a felszámoláshoz. Falvainkban az iskolákat bezárják, a templomok pedig már sok helyen lé­lek nélkül maradtak. Az erőltetett szo­cialista nagyipar arra kényszerítette az embereket, hogy a városokba tódulja­nak, elidegenedve egymástól és a ter­mészettől. Akik nem bírták ezt az el­szigeteltséget, és tehették, felszámol­ták panellakásaikat, és visszamentek a gyökereikhez, falura. Az utóbbi évtizedekben nagyon megváltozott a falvak szerepe. A meg­tartó közösség, az együtt munkálkodás, esetleg a több generációs családoknak az együtt élése ma már nemcsak a vá­rosokban, hanem akár egy ilyen agglo­merációs településen is másként alakul, és az utóbbi években a gazdálkodóknak, a földből élőknek is nagyon nehéz sora van. Győri-Nagy Sándor kultúr-ökoló­­gustól kérdezzük: mit lehetne tenni (folytatás az E oldalról) A kereszténység kiiktatása - lásd a kö­zelmúltból az Eu-alkotmányt -, az egy­ház, a történelmi egyházak üldözése közel hatvan éve változatlanul tart. Csak a módszer változott, s hogy milyen változatosan, azt a „rendszer­­váltás” éveiben is megtapasztalhattuk. A politikai, gazdasági nyomásgyakor­lás mellett versben, prózában, tévéfil­meken kövemek el arra igencsak alkal­mas elkárhozottak hitéleti provokáció­kat, kipróbálván meddig tágul egy ke­resztény nép tűréshatára. Sajnos, úgy tűnik határtalanul. Néhány évvel ezelőtt egy költőnek kikiáltott kreatúra írt egy gusztustalan, saját szexuális zavarairól is árulkodó klapanciát a Szent családról, mely sze­rint, míg József a korcsmában mulat, a feleségét a mi szent Máriánk Isten bevonásával „zakatol”. A verset lekö­zölték, tehát engedték, nem volt ellen­állás. Aztán jött valaki és rádión ke­resztül közölte az ország nyilvánossá­gával: szíve szerint az összes keresz­- A csődnek és felszámolásnak még nincs kultúrája nálunk. A fejlett gazdaságokban ez majdhogynem tanu­lási folyamatként épül be a vállalko­zások életébe - az igazság persze az, hogy más körülmények között. Ott, ha kiderül, hogy egy cég nem finanszíroz­ható, nem működtethető, akkor felhagy az addigi tevékenységével, és nem hal­moz fel veszteségeket, nem vesz fel olyan kölcsönöket, amelyeket aztán nem tud kifizetni. A másik, amit ezzel kapcsolatban el kell mondanom: a csődök számának növekedése nem fel­tétlenül megbízható mutatója a gazda­ság állapotának. Hiszen a vállalkozá­sok döntő hányada mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a csődöt. Mi tehát csak a jéghegy csú­csát látjuk, a valóságban sokkal több kis cég szünteti meg a tevékenységét, mint amiről tudunk. Felméréseink sze­rint a következő 5 évben a magyar vál­lalkozások egyharmada - tehát kétszá­zezernél több - fogja olyan mértékben megváltoztatni a tevékenységét, hogy az fölér egy megszűnéssel. Ez, ebben a globalizációs folyamatban, amelyben vagyunk, természetes folyamat. A kér­dés az - és ez a gazdaságpolitika fe­lelőssége -, hogy mennyire fájdalmas folyamat ez a társadalom egészének szempontjából. Az, hogy én mint vál­lalkozó versenyképes vagyok-e, elsőd­legesen a magam felelőssége, az pedig, hogy az állam megtegyen mindent, hogy engem helyzetbe hozzon - az a gazdaságpolitika felelőssége.- Még egy utolsó kérdés, ha meg­engedi, Elnök úr. Öntől mint kamarai elnöktől nem kérhetek olyat, hogy ál­lást foglaljon valamelyik párt gazda­sági programja mellett vagy ellen. Arra azonban, mint szakembert, felkérném, hogy ismertessen - legalább nagy von­alakban - egy olyan fejlesztési irány­vonalat, amelynek eredménye az lenne, hogy egy rendkívüli munkabírású, az országépítésben és életszínvonal-eme­lésben mindig óriási szerepet vállaló réteg, a tisztességes vállalkozók rétege könnyebben boldoguljon. azért, hogy a falvaknak a közösségte­remtő feladata megmaradjon?- A falu nélkül nem fog talpon ma­radni egyetlen ország sem, ezt egész ha­tározottan kijelentem. Hogyha sikerülne mindenkit panelekbe telepíteni egy or­szágban, akkor az az ország elveszítené a tájérzékét, elveszítené a hazaérzékét. Lehet hazamenni elvileg egy panelházba is, én is éltem panelben, ezért mondom, de az csak lakás. Az otthonhoz, a ház­hoz hozzá tartozik egy mindenség-sze­­let, a mindenség-szelet az egy földdarab, a növények, az állatok, amelyekért csak én felelek, és természetesen hozzátarto­zik egy végtelenség-szelet. Ha fölnézek az égre, ott vannak a csillagok, az enyéim is, ott van a Nap, ott van a Hold, az enyém is, de úgy az enyém, hogy mindenkié. Ebben a mindenség-szelet­­ben, itt a Földön, van egy olyan szelet, Karácsonytól húsvétig tényt kiirtaná. Az ellene fellépőket ki­közösítette a művész társadalom ha­sonszőrű kisebbsége. Tehette, mert a nagy többség hallgatott, hallgat ma is. Sőt, takarosán igazodik. Igazolódik. Legújabban Mária, Magyarország szent királynéja egy tévéfilmben nem Istennek, hanem éppen a vatikáni svájci gárdisták­nak szerez testi örömet. És mindenki le­sunyja a szemét és mindenki hallgat, és karácsonyozik. Miért, hogy nálunk mindig, nappal és éjszaka egy végiében háromszor szól a kakas? És milyen orcátlanság és hatalmi ab­szurd arrogancia, hogy a mostani poli­tika, miközben folytonosan támadja - mert létében akarja ellehetetleníteni -, az egyházat, még önvédelmi jogától, a hívők megóvásának jogától is megfosz­taná, és „objektivitást” követel tőle.- Először is: újra kell gondolni az ál­lam feladatait. Meg kell szabadulni azok­tól, amelyek szükségtelenek. Értelemsze­rűen attól a hivatalnokseregtől is, amely nem érdemi munkát végez. Ez a vállal­kozók szempontjából nyilván tehercsök­kenést jelent majd, kevesebb bürokratikus akadályt. Ez az önkormányzati struktú­rákra és valamennyi háttérintézményre is vonatkozik. A másik: olyan programokat kell beindítani a képzésben, amelyek gazdaságközeli munkaerőt képeznek. Ide­értve a felsőoktatást, a szakképzést és a felnőttképzést, tehát a munkaerő átképzé­sét is. Harmadszor: olyan KKV progra­mokra lenne szükség, amelyek előnybe hozzák a hazai kis- és középvállalkozó­kat, a közbeszerzéstől kezdve a forráshoz jutáson át a piacra jutásig bezárólag. Ne­gyedszer: termékbe beépíthető kutatásfej­lesztést kell ösztönöznünk. Ötödször: oly módon kell alkalmaznunk az EU-s sza­bályzókat, hogy azzal ne rontsuk a ma­gyar vállalkozók versenyképességét. Ki kell alakítanunk egy reális jövő­képet a gazdaságban: tisztában kell lennünk azzal, milyen szellemi, föld­rajzi vagy fizikai erőforrásokkal ren­delkezünk, s ezekre alapozva olyan gazdaságfejlesztési programot kell ki­dolgoznunk, amelybe beépülhetnek a kis- és középvállalkozások is. Mondok egy példát: szépen felújítottuk a gyógy­fürdőinket országszerte. A következő lé­pés legyen az, hogy felújítjuk a szállo­dákat és megnöveljük a számukat. Ha ez megvan, növeljük meg a vendéglá­tóhelyek számát. Közben győzzük meg Európát, hogy jöjjön ide gyógykeze­lésre, testi-lelki felüdülésre. Üljünk le az egészségügy finanszírozóival, hogy nem pénzelnének-e itt egy gyógyulási folyamatot. Ha igen, akkor orvosokat, masszőröket és szakosított egészség­­ügyi személyzetet kell képeznünk e fa­ladatok ellátására. Végül csatlakoztas­sunk az egészhez olyan kulturális és szórakoztató programokat, amelyek tartalmasabbá, vonzóbbá teszik az itt­­tartózkodást. Egyszóval igyekezzünk komplex módon kihasználni minden erőforrásunkat. amiért csak én tudok felelni, a szomszé­dom nem, mert neki is van egy kiutalt táj-szelete, egy kiutalt éden-szelete, azért neki kell felelnie. De ha nem engedjük vissza az embereket a tájba, hanem meg­tervezünk neki egy világot, abból nem lesz élet. Akkor betlehemezhetünk is akár, emlékezhetünk arra, hogy valami­kor, valaki megszületett, de hát az a Jé­zus nevű valaki azért született meg, hogy az isteni üzenetet ember formában, ér­hetően elmondja nekünk, hogy vállal­nunk kell szenvedést a másik emberért, vállalnunk kell az állatért, a növényért, magyarán azért az édenért, amelybe bele vagyunk téve. A falut életben kell hagyni. Az ember, dolgozhat akár szá­mítógép gyárban is, de legyen otthon eb­ben az Edenben, mert különben nem tudja, hogy hol van otthon a világban. (MNO) Magyarán, maradjon békességben, mint békepapjai máig kiheverhetetlen kolla­­boráns regnálása idején. Akik nagy mér­tékben hozzájárultak ahhoz, hogy a csa­lád, amely szent, nemzetmegtartó erő, többnyire szétzülljön, ne tudja magát át­menteni. Az elemi összetartozás meg­­jelenítőjeként, olyan tisztaságban, ami­lyenre például Petras Mária kötelez lát­­tatóerejűen híres kerámiáival. És mily szomorú tudomásul venni, hogy a harmadik évezred állítólag egy új időszámítás kezdetén időszerűbb, mint valaha a Reményik Sándor által megfo­galmazott parancs, feladat - már önazo­nosságunk védelme érdekében is -, hogy „Ne hagyjátok a templomot, / A temp­lomot s az iskolát!” Advent az átélt várakozás, karácsony a beteljesült ígéret és húsvét közt sűrítve lepereg előttünk az emberiség szellemi­ségtörténete. A Megváltót a megváltan­­dók kivégzik. De nem a reményt. Mert karácsony nélkül nincs jövő, húsvét, új esély, hogy a magyarság feltámad és végre magára talál. Úgy legyen. A városi ember tizenegy hónapot dol­gozik keményen, hogy a tizenkettedi­ket nyugodt, kellemes körülmények között tölthesse el pihenéssel, család­jával együtt. Nekem mint vidéki panzi­ótulajdonosnak, vendéglősnek az a dol­gom, hogy meggyőzzem őt, vidékre, falura jöjjön nyaralni, mert itt termé­szetközeli környezetben, civilizált kö­rülmények között, egészséges táplálé­kot fogyasztva, elviselhető áron tud igazán pihenni, feltöltődni. Vegyük sorra: természetközeli környezetben. Csak kilép az udvarra, ott kapirgál a ba­romfi, futkároz a kutya, macska, a ka­rámban ott a tehén - s nem akármilyen, hanem ősi magyar szürkemarha -, az ólban ott a sok disznó - ez is ősi fajta: mangalica. Van ahol ló is van a ház­nál, lovagolni is lehet. De aki nem lo­vagol, az túrázik egy jót a közeli er­dőkben, kirándul a hegyekbe, vagy ha azt sem, csak sétál egyet a határban, magába szívja a föld, a mezei virágok, az érő gyümölcs illatát... A második: civilizált körülmények között. Rám, mint panziótulajdonosra ugyanolyan szigorú Eu-s szabályok és előírások vonatkoznak, mint bármelyik osztrák vagy német panziósra, arról nem beszélve, hogy egyszer s minden­korra eljátszanám a vendég bizalmát, ha nem ugyanazt a kényelmet, tiszta­ságot nyújtanám neki, mint amit a ha­táron túl megkap a pénzéért. Tovább: egészséges táplálékot fo­gyasztva. Mit mondjak: ott voltunk ab­ban az élőláncban január 28-án, amely körülfogta az Parlament épületét a gén­­manipulált élelmiszerek ellen tilta­kozva, s ott leszünk február 19-én Bu­dapesten, a TF-en, ahol az egészséges magyar élelmiszerről lesz szó. Nem hagyhatjuk, egyszerűen nem engedhet­jük meg, hogy zöldutat kapjanak ná­lunk sem a génmanipuláció mint mód­szer, sem az így előállított termékek. S nemcsak azért, mert nyilvánvaló, hogy károsak az egészségünkre, ha­nem azért is, mert ha hagyjuk magun­kat belesodortatni egy ilyen manipu­lált világba, lemondunk fennmaradá­sunk zálogáról, arról, hogy a laborató­riumokban „termett”, uniformizált ízű tömegcikkek áradatával szemben mi igenis tiszta és jóízű élelmiszert tudunk és akarunk előállítani. A magam példájából indulok ki, és abból, az alapelvből, amit nagyon sze­retnénk már idehaza is érvényesíteni végre, hogy a magamfajta vállalkozó ne csupán a nyersanyagot állítsa elő, hanem igyekezzen részt vállalni a fel­dolgozásból is, és inkább kész termé­ket értékesítsen a piacon. Van egy kis földem: ott megterem, ami a jószágnak kell. Az udvaromon felnő az állat - ma­gyar állatfajokkal foglalkozom - úgy­szólván ősi, természetes körülmények között. A következő lépés az lesz, hogy - ha az egészségügyi hatóságok is úgy akarják -, csinálok egy kis feldolgozó üzemet, itt feldolgozom, az éttermem­ben pedig feltálalom a húst. A nyers­anyag mindössze ötszáz métert „uta­zik” a fogyasztóig, nincsenek csoma­golási, szállítási költségeim, nincs köz­vetítő, aki rárakja a végtermék árára a maga nagy- és kiskereskedelmi hasz­nát, nincs fölösleges adminisztráció, A magyar gazdaság nem volt képes az Eu­rópai Unióban kirívóan magas inaktivitási ráta csökkentésére ill. a foglalkoztatási szint emelésére, a 2003-2005 közötti 3- 4%-os GDP növekedés ellenére sem. A magyar gazdasági növekedés szerkezetet elsősorban a foglalkoztatási és aktivitási szint alakulása tükrözi. Jelenleg a gazda­sági növekedés döntő részben a külföldi multinacionális cégek többletexportjából ered, ahol a többletexportot lényegében nem kíséri többlet-foglalkoztatás, így nem javul a magyar gazdaságban az aktivitási/ inaktivitási arány és nem növekszik a fog­lalkoztatás szintje. Az aktívak száma 4.100.000 körül megállt, míg a foglalkoz­tatottak száma 3.900.000 fős szint körüli kismértékű ingadozást mutat. Az EU 25 tagállama közül Magyarország kirívóan rossz aktivitási rátával bír és az 57%-os ugyanakkor helyben adok munkát ál­latgondozónak, hentesnek, szakácsnak, pincérnek... A termelői, szolgáltatói lánc minden résztvevője jól jár, a ven­dég pedig elégedett, hisz tiszta és el­lenőrzött húsból jóízű marhapörköltet kap ebédre vagy vacsorára. És ez nemcsak a vendéglátásra ér­vényes, hanem más vállalkozásokra is a gyümölcs- és zöldségtermesztéstől kezdve a borászatig. Tiszta környezet­ben egészséges mezőgazdaság, hely­ben kiépített sok-sok kis feldolgozóü­zemben előállított egészséges élelmi­­szeripari végtermék - ez a mi kitörési lehetőségünk, és akkor nem kell be­zárni a falusi iskolát, postát, nem nép­­telenednek el a falvak. Mindeközben az ország, az állam is jól jár, mert nem vittük külföldre a pénz, helyben terem­tettünk munkahelyet, s az így képzett jövedelem adójából és az egyéb járu­lékokból jelentős bevételre tett szert. A modell „ki van találva”, javában működik Németországban, Ausztriá­ban. Úgy látszik tőlünk nyugatabbra már rájöttek, hogy a globalizációnak nemcsak előnyei vannak, hanem hát­rányai is, s a hátrányból is megpróbál­nak előnyt kovácsolni. A végére hagytam az ár kérdését. Hogy szakmába vágó példával éljek, ve­gyünk egy adag bécsi szeletet. Ha egy osztrák kollegával hasonlítom össze az áraimat, a következőt látom. A nyers­anyag - hús, tojás, olaj, zsemlemorzsa - ára nagyjából azonos, ami első hal­lásra nyilván eléggé meglepő, hisz fen­tebb már vázoltam, hogy mi minden nem terheli az én húsom árát, úgy il­lenék hát, hogy az enyém jóval olcsóbb legyen. Sajnos nem így van. Az unió­hoz való csatlakozásunk egy sor fo­gyasztó-, egészség-, munka- és tűzvé­delmi stb. beruházást követelt meg tőlünk, s miután mi többnyire tőkesze­gény kisvállalkozók vagyunk, ezeket csak hitelekből tudtuk megoldani. A hitelek kamatai pedig nálunk jóval ma­gasabbak, mint bárhol Európában - ilyenformán természetesen jócskán megdrágítják a nyersanyagomat. De ez nem minden: az új előírásoknak való megfelelés érdekében jóformán min­den területen külön szakembert kell fi­zetnem. A szigorú előírások ugyanis egyformán vonatkoznak kis és nagy egységre, márpedig nekem, a kisvállal­kozónak nyilván nehezebb kitermel­nem a szakértői díjat, mint egy több száz embert foglalkoztató üzemnek. És akkor a különféle adókról és járulékok­ról még nem is beszéltem. Térjünk vissza a bécsi szelethez! Az előállításához két további dologra van szükség: energiára és emberi mun­kaerőre. Nos, az energia ára nagyjából szintén azonos, s egyedül a humán erőforrás az, ami az osztrák kollegának jóval többe kerül, mint nekem. És most jön a poén: az ő étlapján a bécsi szelet mellett háromszor akkora összeg áll, mint az enyémen. Mint cseppben a tenger, a bécsi sze­letben is benne van az egész gazdaság­­politikánk, az egész adó- és járulékrend­szerünk, s az is, hogyan próbál meg ilyen körülmények között talpon ma­radni a magyar kisvállalkozó. Oláh Ferenc - panziótulajdonos foglalkoztatási ráta is mintegy 8-10 %-kal alacsonyabb az EU-15-ök foglalkoztatási szintjénél. Mindez azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés magas tőkeigény­nyel, de alacsony munkaerőigénnyel megy végbe. Ez a növekedés szerkeze­téből adódik, amelyben az export és az eszközigényes autópálya építés a döntő forrás. A magyar kisvállalkozások telje­sítményüket és beruházásaikat a GDP növekedési ütemnél lényegesen kisebb mértékben bővítik, egyes szektorokban a beruházások kifejezetten csökkennek. A magyar gazdaság rossz pályán van, mert egyre jobban eltér egymástól a GDP és a GNP növekedési üteme: utóbbi az előbbinek már alig a felét éri el. A gyorsabb felzárkózáshoz a mos­taninál sokkal kedvezőbb növekedési szerkezetre van szükség. A falut életben kell hagyni! Egy helyben toporogunk

Next

/
Thumbnails
Contents