Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)
2006-04-01 / 4. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montr alQC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimb t 53 . , f sz D3 mm gap Da ms ®G GDo® ffifflssG = ffl®mgp®Ds dlD®©©Qc!]®mG TŐKÉS LÁSZLÓ Az idők eljöveteléről Eljött a rendelt ideje nemcsak szólásnak, hanem a hitből fakadó életre szóló cselekvésnek, a feltámadásnak és a régi romok megépítésének. Az idővel nehezen bánik az ember, nem hiába imádkozik ekképpen a zsoltáros: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Az idő pénz, tartja a mondás, minden perc drága, szoktuk hangoztatni. De az elfecsérelt idő hiábavalóságát is ismeijük. Kifolyik a kezünk közül, és szétfolyik, mint a víz, vagy elröpül a fejünk fölött és semmi hasznunk belőle. Az unatkozó embernek a céltalanságot jelenti. Megáll az idő, ha értelmetlenül telik, de rögtön rohanni kezd, ha időnkből nem futja az elvégzendő feladatokra, az értelmes cselekvésre. A filozófiai könyvtárnyi irodalmat szól az időről. Az idő és a tér egyetemes kategóriái között bukdácsolva beleszédülünk a végtelenbe, és porszemnyi létünk gyarló volta még inkább kihangsúlyozódik. Ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. És mintegy őrjárásnyi idő éjjel - olvassuk ősatyánk, Mózes imádságában. Villantásnyi létünk megsemmisítő tudatával szemben viszont az apostol felemelő szózata hangzik: Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Isten örökkévaló idejébe tagolódva múló időnk ekképpen tágul ki, és nyer új értelmezést Isten által, aki az idő ura, aki életidőnket nekünk haszonra adta, és aki megtanít arra, hogy mindennek rendelt ideje van - amint a prédikátor mondja. Aki Dávid zsoltára értelmében bölcs szívhez jutott, abban szűnik a kétség, leikéből elszáll a semmiség kínzó tudata. A kusza idők és zavaros korszakok nyomasztó körülményein felülemelkedik, mert ráébred, hogy a teremtés rendjében minden a helyén van. Többé sem megállítani, sem siettetni nem akarja az idő múlását. A nem szeretem alkalmakat is mint az élet apró örömeit éppen úgy elfogadja, örömében és bánatában sem az oktalan optimizmus, sem a kétségbeesett pesszimizmus el nem ragadja, mivel megtanulta, hogy Isten akarata szerint mindennek rendelt ideje van az ég alatt. Ideje van az születésnek és a meghalásnak, az ültetésnek és a kiszaggattatásnak, a rontásnak és az építésnek, ideje a hallgatásnak és a szólásnak. A prédikátor felsorolásában szereplő hét ellentétpár az időre, mint meghatározott alkalomra világít rá. A soha és az örökké megfoghatatlan általánossága, és elvont időkategóriái helyett a meghalás helyett a születésre, a kiszaggatással szemben az ültetésre, a rontás nyomán az építésre, a sírás, a veszítés, a hallgatás helyett a nevetés, a keresés, a megszólalás lehetőségére vezet reá bennünket. Időnket ajándékként nyeljük tehát Istentől arra, hogy szóljunk és ne hallgassunk, hogy a rombolás és a halál erőivel szemben életre, és építésre vállalkozzunk. Ragadjuk meg az Isten adta időt a jónak cselekvésére. Még időnk van, cselekedjünk jót - buzdít Pál apostol, hogy ne múljék el üresen és értelmetlenül az életünk. Hirdesd az igét - áll elő vele alkalmatos és alkalmatlan időben az üres beszéddel szemben. Ez az Isten szolgáinak erkölcsi aranyszabálya. Akik felismerik az idő alkalmatos voltát, hogy tudnák mit kellene Izraelnek cselekedni, azok hallgatnak valahol az Isten beszédére - olvassuk a Krónikák könyvének történelemformáló időkről szóló tanítását. Igen, ez itt a kérdés. Alkalmas és alkalmatlan időben, mi a hivatásunk, mi az feladatunk, mit kell cselekednünk? Mikor van az alkalmas és kellő idő arra, hogy cselekedjünk? 1848. márciusának idusán a Pesti ifjak ritka éles látással és beleérzéssel ismerték fel a cselekvés pillanatát, amikor a lánglelkű költővel együtt vallották: Itt az idő, most vagy soha. Hasonló jelzés tölt el bennünket, a magyar nemzet jelenlegi helyzetének láttán. Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket, állapítja meg a Katolikus Egyház nemzeti imaévet hirdető körlevele. Aki ezt megérti és átérzi, az máris tudja, hogy nem élhetünk tétlenül. El kell szánnunk magunkat az értelmes cselekvésre. Ideát Erdélyországban is elérkezettnek látjuk az időt, hogy többé ne hallgassunk, ne tétlenkedjünk. Hogy minden eddiginél határozottabban kiálljunk nemzeti jogaink mellett, és népünk védelmében. Ezért hirdettük meg nemzeti ünnepünk alkalmából Székelyföldön és Partiumban márciusi nagygyűléseinket. Ha nem akar időt veszíteni és életet akar nyerni, ha nem akar az Erdély etnikai térképéről szinte teljesen kiveszett szászok és zsidók sorsára jutni, erdélyi magyar közösségünknek fel kell ismernie: eljött a rendelt ideje nemcsak szólásnak, hanem a hitből fakadó életre szóló cselekvésnek, a feltámadásnak és a régi romok megépítésének. (Vasárnapi Újság)\ Az Osszmagyar Testület felhívása Felkérjük tagjainkat, kapcsolódjanak be a parlamenti választásokat megelőző küzdelembe, amit a milliárdos szellemi proletárok megbecstelenítenek, mintegy előrevetítve a bármilyen színezetű bankár-diktatúra árnyékát. Kérjük, győzzék meg környezetüket, hogy mindenki menjen el választani-szavazni - a magyar nemzet javára -, mert aki nem választ, nem szavaz, az a magyar nép ellenségeinek győzelmét segíti elő! Minden becsületes, jövőben, s így összmagyarságban gondolkodó és cselekvő választónk szavazzon a nemzeti erőket képviselő és a nemzet akaratát megtestesítő pártokra és pártszövetségekre, hogy megállíthassuk a magyarság lélekszámbéli, területi, gazdasági, szellemi, politikai pusztulását, nem feledve egy pillanatra sem, hogy a Kárpát-medence minden magyar hazája, és ne engedjük egy új rabszolgarendszer meghonosítását a globalizáció leple alatt! A magyarság, Magyarország eddig is egyik meghatározó tényezője volt az egyetemes történelemnek, s ezután is annak kell maradnia, lennie! Válasszunk jövőbe vivő utat, és válasszunk a sokaság élére olyan politikusokat, akik a jövőt már megtervezték s az utat ismerik és méltók a nép képviseletére - a törvényhozásban, a törvényvégrehajtásban és a törvényvégrehajtás ellenőrzésében. Olyan politikusokra van szükségünk, akik nem uralkodnak a Nép fölött, Jianem a Népet szolgálják!__________________________________________ IFJ. FEKETE GYULA Változást váró hangulat ,Felség! Nagyon sok mindennek meg kell változnia annak érdekében, hogy érdemben minden változatlan maradhasson!” - magyarázta 1848 elején a várható forradalmakat megérző Metternich kancellár a minden változástól irtózó osztrák császárnak. A változásokat mímelő politikára történő rábeszélése sikertelen volt, és a rugalmatlan császári udvar csak az orosz cár katonai segítsége révén tudta megmenteni a hatalmát. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje Mettemichet is megszégyenítő csalárdsággal imitál változásokat, ugyanakkor a lényeget változatlanul fenntartaná. Sajnos sokan bedőlnek változásokat ígérő döntéseinek, és nem veszik észre, hogy mindeközben a lényeg, a posztkommunista pártelit politikai, gazdasági és ideológiai uralma változatlan. A formális változásokat fontosnak feltüntető - és a lényegi döntéseket elsikkasztó - színpadias - politizálást jellemezték eleink azzal a mondással, hogy „vakulj magyar, ne láss tót!”. Ma ezt a politikát tömören populizmusnak, a látszatnak hitelt adó tudattalan tömegek megtévesztésének nevezik. Mit mutatott a kormánytelevízió idén, március 15-én a kormányünnepség színhelyéről? Azt, hogy a miniszterelnök kezét szívére helyezve énekelte a magyar himnuszt. Tény, hogy Magyarországon szocialista vezető ilyen helyzetben még nem állt ilyen teátrális pózban, és ezért sokan gondolhatták, hogy íme, a szocialisták felhagytak a nemzeti ünnepeinket, himnuszunkat és nemzeti hagyományainkat gyalázó politikájukkal. Azt a jelenetet viszont nem láthatták a nézők, amit egy ellenzéki hírügynökség mutatott be, miszerint ugyanezen az ünnepségen a miniszterelnököt éltetők Sokan voltunk április 2-án a Kossuth téren. Legyünk 9-én elegen a szavazóhelyeken! egyike illetlenül nagynak ítélte egy szerinte magyarkodó, 11 év körüli kislány kokárdáját, letépte azt, és rátaposott. A hírügynökség 120 ezer forintot ajánlott fel a kokárda-letépő személy azonosítójának. Ezt követően a rendőrség nem a nemzetgyalázó kokárdaletépő, hanem a „vérdíjat” kitűző hírügynökség ellen indított eljárást. A felszín tehát a himnusz ájtatos éneklése, a lényeg viszont az, hogy a rendőrség változatlanul az 1990 előtti hévvel szolgálja a kokárdaletépőket, és változatlanul a magyar nemzeti tudat fenntartóit üldözi. A szocialisták korábbi emberi jogi politikájának a változásra gondolhattak azok, akik örömmel olvasták, hogy a magyar kormány aggodalmát fejezte ki a Fehér-Oroszországban történt és az ellenzék ellen elkövetett rendőri atrocitások miatt. Szembeötlő változás ez, hiszen alig egy évvel ezelőtt a magyar kormány még nyíltan a rendőri erőszakot alkalmazó, de végül a választási csalásokba belebukott ukrán szocialistákat támogatta. Érdemben sajnos nincs változás, mert a külföld felé kinyilvánított aggodalom elfedi az itthon tapasztalható lényeget, azt, hogy a kormány napról-napra rendőri erőszakot alkalmaz az ellenzékkel szemben. Március utolsó napjaiban Kiskundorozsmán a rendőrök levakartatták a plakátragasztókkal a szocialista plakátok mellé ragasztott ellenzéki plakátokat azzal a hamis indokkal, hogy nem kértek engedélyt plakátragasztásra. A rendőrségi fogdát elkerülni akaró plakátragasztók hiába hivatkoztak - vakarás közben - a tevékenységüket engedélyező jogszabályokra, érveik süket fülekre találtak. Egy hónappal korábban egy közterületen tartott ellenzéki sajtótájékoztató szóvivőjét hurcoltak el a rendőrök - engedély hiányára hivatkozva - míg hasonlóan közterületen tartott kormánypárti sajtótájékoztatók szervezőitől nem követelnek ilyen engedélyt. (folytatás a 6. oldalon) DOBRENTEI KORNÉL Röntgen-kép egy trójai falóról, avagy szomorú tűnődés-töredék a görögök ajándékáról ...Cinikus kezdeményként elkerülhetetlen írni az elévülhetetlen Trójai-falóról, úgy is, mint a demokrácia „fedőszervéről”, - lóval összefüggésben ez már blaszfémia-, merthogy, kik kucorognak benne? A mieink, s ha igen, azok kicsodák? Ha meg nem, valószínűleg nem, akkor pedig tényleg kicsodák? Csak nem azok, akik negyven év után a „szocializmus alapjait” azért rakták le, mert azok ostobán nehezek voltak, elbírhatatlanok, már a retorika szintjén is? Most, ugyanők az ellenkezőjét építik, egy másik, mára már az egyetlen szuperhatalom hátsójába nyelvgyökig beléomolva, azaz a demokrácia ürügyén ismét maguknak kaparnak, egy még náluknál sokkalta romlottabb, és „nemzetfölöttien” is tőkeerősebb réteg szálláscsinálóiként. Országveszejtő működésük letagadhatatlan. Erkölcstelenebbek és gátlástalanabbak, mint anno dacumál, a Volksbund volt. És bejuthattak a Parlamentbe, törvényhozóknak. Felettébb érdekes „sikertörténet”. Az a baloldal, pontosabban ultrabal kissebség és holdudvara - ó mily tartós napfogyatkozás! -, amely 1989-re „totálkárossá” tette az országot, vagyis bevallottan az államcsődig kormányozta, most 2005-ben is azt teszi, teheti. Eszmei, ideológiai gátak, kényszerek nem befolyásolják, csak a mérhetetlenül kártékony hatalomvágy. Fekete-fehéren kiderül az elmúlt idők történetéből: számukra ez az ország nem haza, hanem az „ubi bene ibi patria” elv alapján csupán „gazdasági buli”. Ráadásul felelősség nélküli. Arcizmuk sem rándult, amikor a máig harsányan hangoztatott, úgynevezett „szegénypártiságról” - aki ezt a nemzeti vagyon megdézsmálásából kigazdagodott milliárdosok szájából elhiszi az tényleg szegény: lelkiszegény -, áttértek a kíméletlenül profithajhász multinacionális cégek feltételnélküli kiszolgálására. A koalíciós kispárt erkölcstelensége még vérlázítóbb. Fügefalevél nélkül tárja elénk szemérmetlenségét, mert elvei - már ha voltak -, feladásával politikai rimaként hevert be a hatalomba. Azokkal került egy platformra, akik üldözték képviselőit, „megjelenítőit” , mint „ellenállókat”, ezért érdekes , hogy a hajdani Beszélő és a SZETA köré összegyűlt társaság prominens képviselői mind bekerültek a parlamentbe. Ugyanakkor a nemzeti elkötelezettségű ellenállás, merthogy ilyen is volt, nemigen. Az előző csoportosulás tagjai valamit sejtettek, vagy valamit súgtak nekik a nyolcvanas évek közepén. Ok már tudták, hogy mire bátrak. S lám, beteljesült. És ők hálából, identitáshiányuk szülte kényszerekből azóta is ádáz harcot folytatnak a nemzeti önérzet őrzői, erősítői ellen. Nagy garral kirekesztenek, gettóba zárnak, úgy viselkednek, „nyilatkozgatnak” külföldön, mintha nemzeti művészet, a magyarság sorskérdéseit - mert azok minden ellenkező híreszteléssel szemben bizony vannak - magukénak valló művészek sose tevékenykedtek volna Magyarországon. Tehetik mindezt kormányzati, tehát intézményesített segédlettel. Noha mindenki tudja, az úgynevezett rendszerváltást megelőzően volt egy nagyon is aktív, a magyarság szuverenitásáért elszántan kiálló „nemzeti vonal”, amely legalább annyira hatékonyan és mélyen részt vett a változások előkészítésében, mint a fent említett „kemény mag”. Ám, ki tudja miért, illetve mára nagyon is tudható, az utóbbiak kaptak prioritást, és ez ennek a harmadik évezredi demokráciának egyik legnagyobb bűne. Félek, jóvátehetetlen, mert 1990-ben az alapok, amelyek a magyarság jövőjét lennének hivatottak megtartani, elbírni, rosszak, silányak, nem fogják kiállani a történelmi idő próbáját. Főként egy olyan nemzet esetében, amelyből kiirtották az életösztönt, az önvédelmi reflexeket, amelynek értelmisége ennyire vacak módon megosztott, s amely írástudó réteg nemzedékeken át ilyen ostobán képes volt feladni nemzet meg-, illetve fenntartó pozícióit; ennyire kihátrált a saját történelméből, s ha mindez így marad, nem lesz képes visszatalálni, és valami örökre elvész. Például a magyarság. (folytatás a 4. oldalon) XXIII. vf., 4. sz m, 2006 A DEMOKRATIKUS ÉS NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA ] 260.- Ft - $ 4.50
