Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)
2006-03-01 / 3. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. március ANISZI KÁLMÁN A fátum szorításában DOMONKOS LÁSZLÓ Ecce homo Elég magabízónak kell lenni ahhoz, hogy valaki regényt újon a testi szerelemről. Tehetség, kurázsi, kellő tudás és a tárgyban való jártasság kelletik hozzá. Paizs Tibor kisregényei (A boldog bűn, Tekla, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.) Erósz birodalmába vezetnek. Az első elvontabban, esszészerűen ragadja meg a témát, vezeti, kézen fogva, az olvasót az útvesztő ösvényein. A második opus lényegében ugyanazt a jelenségvilágot úja le egy hasonló habitusú és életszemléletű hölgy drámai mozzanatokat sem nélkülöző eseménygazdag életútját követve. Ugyancsak nehéz dolga lehetett ezúttal az írónak, hisz az érzelmek világa távolról sem olyan egyértelmű, mint a racionálisnak az univerzuma. Itt semmi sem kiszámítható, semmiről sem lehet tudni, hogy bizonyos-e, végérvényes-e, ellenkezőleg, minden kavarog, homályos, határozatlan és egymásba tűnő. Az affektiv jelenségek, megnyilvánulások íróilag sokkalta nehezebben motiválhatók, a formális logika szillogizmusa Erósz világában gyakran fabatkát sem ér. Az érzelmek, vágyak, szenvedélyek amőbaszerű mozgásából karaktereket formálni, ez bizony igencsak próbára teszi az alkotói talentumot. Paizs Tibor szerencsésen megbirkózott a maga szabta feladatokkal. Az első kisregény főhőse, Kora „a szerelem rajongójaként lélegzett, így érzett, gondolkodott, beszélt, s tett bármit teljes életében. (...) A dolog lényege, s egyben a helyzet fonáksága, hogy bár szeretőnek született s akként is élt, szeretőnek, szenvedélyesnek lenni, számára csaknem elviselhetetlen megpróbáltatást jelentett.” Hogyan, hisz!?... Ember legyen a talpán, aki a női psziché rejtelmeiben annyiraamennyire képes eligazodni! Valójában mind a két kisregény a női testiség, az értelem ellenőrzése alól kiszabadult szenvedély apoteózisa és bukása. A boldog bűn hősnője a testi szerelemben vélte megtalálhatni a hőn áhított életteljességet. Kora egyetlen hatalmas szenvedélynek élt, benne kereste, kergette, űzte az elképzelt ideált. Élő-eleven magából akart emléket állítani Érásznak. Rögeszméje, ama tévedése melletti konok kitartása, hogy az ember a puszta testiségben is megtalálhatja az abszolútumot, az évek folyamán sok fájó kudarcának lett a forrása. A valóságosban makacsul az eszményit megtestesülni akaró Korának ismét és újfent keserűen kellett tapasztalnia, hogy mindaz, amit eladdig ezen a téren kapott az élettől, csupán hitvány utánzata, szurrogátuma annak, amit annyira áhított. Ezért volt óhatatlanul boldogtalan, noha a boldogságot kereste szüntelen. Ugyanazon végzetes tévedés foglya a második kisregény főhőse, Tekla is, aki gazdagodó élettapasztalata ellenére sem volt hajlandó revideálni életszemléletét. Elmagányosodása, megkeseredettsége szükségképpeni: csökönyössége okán fokozatosan kiszigetelődik az ezerarcú életből. Ám dacára annak, hogy férfitól férfihoz csapódva újra meg újra üldözőbe veszi az elérhetetlent, Tekla megőrzi morális tisztaságát. Mert szerelmeinek célja nem a puszta kéj, hanem valami más, olyas valami, ami sajátosan emberi. Miközben úgy követi tévhitét, mint egy alvajáró, égő vágya, nem csituló szenvedélye magasabb rendű értékké szublimálódik, etikum és esztétikum hatja át. Paizs Tibor a női psziché jó ismerője, annak mégoly eldugott zugaiban is eligazodik. Hogy egyáltalán léteznek-e olyan nők, mint a regénybeliek? Nem tudjuk. De nem is érdekes. A kiteljesülő lélekrajz - ez az, amit az olvasó Paizs műveit olvasva valódi nyereségként a magáénak tudhat. Két különös teremtmény élete belső történéseinek élményt nyújtó leírásával, írói tükrével lesz gazdagabb. Paizs Tibor fontos építkező elve az a sajátos optika, amely szerint a testi kapcsolatokban teljesülni vágyó szerelem túlmutat önmagán. A szerelem - teremtés. Amely mintegy előképe a vele hason természetű alkotásnak. A teremtett pedig azáltal, hogy van, létezik, az alkotás szolgálatában áll. Ennek az írói optikának az érvényességét nyomatékosítja az a körülmény is, hogy Tekla maga is szerkesztő, író. S hogy tevékenységének színhelye, a kiadó, szintén a szellemi alkotás jegyében áll. Kora és Tekla a végletességnek, egy rögeszmének a rabjai. Életük nem személyes sorsuk nyomán alakul. Nem is alakulhat, hisz nincs is sorsuk. Nekik végzetük van. Ilyen fátumos a két nem egymásrautaltsága, szükségszerű összetartozásuk. Miközben férfi és nő folyton gyötrik egymást, küzdve ki-ki személyes felségterülete „sérthetetlenségért”, Jogaiért” a másik ellenében, képtelenek egymás nélkül élni, létezni. Platón mitikus költői képe jut eszünkbe erről. Az istenek, engedetlenségükért, azzal büntették meg az eredendően kétnemű embereket, hogy hosszmentén ketté vágták és arra kárhoztatták őket, hogy fél lábon ugrálva keresse ki-ki a másik felét, s csak azok legyenek boldogok, akik - megtalálva tökéletes másukat - újraegyesülnek. Csakhogy az emberek zöméből hiányzik a kellő kitartás, beérik a hozzájuk többé-kevésbé hasonlóval. (Kompromisszumok világában élünk!) Ezért tengernyi a boldogtalan, és fájdalmasan kevés a boldog ember a világon. A két hősnő élete is ilyenszerű vége-nincs keresésben telik. Bár Kora és Tekla a fátum szorításában vergődve élik különös életüket, s bizonyára sohasem fogják elérni az abszolútumot és megismerni a tökéletességet, amire oly annyira vágytak, személyiségük megkapóan szép írói rajza bizonyára enyhítene keserűségükön, kárpótolná őket az elszenvedett kudarcokért. Ha élő személyek lennének, nem az írói fantázia teremtményei. Hajói emlékszem, életem eddig öt és fél évtizede alatt két olyan emberrel találkoztam, akinek láttán, akinek hatalmas lélek-kisugárzását megérezve megilletődött döbbenettel, megrendült lélekkel csak így sóhajthattam: igen, ecce homo, íme az ember. Domokos Pál Péter, a csángók apostola volt az egyik, ezt a címet is adtam a róla szóló 1988-as írásnak - és szűkebb szülőföldem, a Dél-Alföld szent embere, Bálint Sándor a másik, őt többször, nyilván túlzóan leegyszerűsítve, úgy aposztrofáltam, hogy az egyik legszeretetreméltóbb ember volt, akivel csak a Duna-Tisza vidékén találkozhattam. Az az ember pedig, akit személyesen nem, alaposabban pedig csak egy filmből ismerhettem meg 1976-ban vagy 1977-ben, most pedig harmadikként sorakozik az előző két szent mellé, mély és döbbenetesen szuggesztív, nagyhatású kapcsolatban van a Fennebbvalóval, ahogyan igézőén szép, ősi magyar szóval a székelyek nevezik: Balczó Andráshoz hasonlóan, gyanítom, csak igen kevesen beszéltek és beszélnek a hitről. Arról a mindenekfölötti megtartó erőről, ami egyének esetében ugyanúgy a legtöbb, ami ezen a Földön elérhető, mint közösségek - így a magyarság! - sorsában is. Abban a kötetben, amely a tavalyi esztendő végén jelent meg a Kairosz Kiadó jóvoltából, Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség címmel Balczó András beszélget különböző időpontokban és különböző apropókból Kocsis L. Mihállyal - végső soron mindig, minden alkalommal ugyanarról. A fent már említett hitről és annak milliónyi, emberlétünket a létező legszorosabban érintő ág-bogáról. Megemlíti például - hej, sok mindennel együtt de meg kellene tanulni százezreknek! - , hogy a huszadik század egyik legnagyobb lélekbúvára, C.G. Jung szerint a hit forrása a tapasztalat. „Sokan kontrázták ezt”, teszi hozzá minden idők legnagyobb öttusázója „elsősorban protestáns teológusok, mondván, hogy a hit forrása az Ige. Nem lehet, hogy a kettő olyan, mint a tyúk meg a tojás? Feltételezik egymást!” Kosa Ferenc nagyszerű, ma már klasszikus Balczó-filmje, a Küldetés óta tudjuk: az ilyen emberek a leginkább nemkívánatos személyek azok szemében, akik Magyarországot az utóbbi hat évtizedben a körmeik közé kaparintották. Az orosz vazallus kommunista hatalom betiltotta a film mozikból való kiűzésével Balczót, a kozmopolita-álliberális, hazaáruló bagázs a közéletből, a köztudatból, a hazai sajtónyilvánosságból való kiűzésével, teljes némaságra-kárhoztatásával betiltja Balczót. És véle mindazt, amit gondolkodásával, világképével jelent. Azaz - csak betiltaná. Mert Balczó - legszebb magyar jelképeink egyikeként - itt is győz, könnyedén és elegánsan, akárha olimpián lenne. A kötetben olvasható Ordass Lajos evangélikus püspök példázata. A szegedi Csillag börtönbe zárt püspökhöz elküldik egy, már „megdolgozott” püspöktársát: vegye rá Ordasst, mondjon le egyházvezetői tisztéről, cserébe kiengedik, még parókiát is kap. Ordass nem mondott le. „A lelkét nem adta oda. Ilyen egyszerű ez.” És Balczó András hozzáteszi: Isten sohasem „üzen” önfeladást. „Neki a te lelked a legfontosabb... az alázat nem meghunyászkodás.” Aki így értelmezi, így éli a körülöttünk örvénylő vad világot, méltó arra, hogy Domokos Pál Péter és Bálint Sándor mellett valóban személyében példázza, mi is lehet, mi is az ember valójában. A kötet révén Balczónak köszönhető az is, hogy - igazi küldetéses emberhez méltón - átélhetővé, hétköznapian hihetővé tesz olyan, gyakran még tiszta, felelős emberek által is naivnak mondott keresztény tanítást, mint amilyen például a „szeressétek ellenségeiteket” hittétele. Felidéz egy nagyon is komnkbeli, nagyon is magyar, sőt közép-kelet-európai példát közös félmúltunkból, a sztálinista rémuralom éveiből. Az ötvenes évek legelején a recski haláltáborban a hívő keresztény Tabódy Istvánt (később egyházi szolgálatba lép, bicskei esperes-plébános, majd tábori lelkész lesz) egyik legrettegettebb ávós kínzója rendszeresen arról faggatja, hogy no, az ilyen és még ilyenebb tortúrák után is szereti-e őt? És Tabódy mindig azt válaszolja, hogy igen. A végén persze már úgy érzi, nem búja tovább és magában elhatározza, hogy legközelebb, lesz ami lesz, nekiugrik és megpróbálja megölni a szadista gazembert. Csakhogy az ávós váratlanul elkezdi kímélni. Nem kínozza többé, sőt, ahol lehet védelmébe veszi, próbál segíteni rajta. A hit, lám, tényleg legyőzi a Gonoszt - kommentálja az esetet Balczó. „Hirtelen megtört az ávós. Legyőzte a szeretet”. Természetes, hogy a Balczó-formátumú Ember nem maradhat ki a politikum, a közösségért végzendő felelős tevékenység próbáiból sem. Miként Domokos Pál Péter a csángó magyarokért, Bálint Sándor bátyánk a szegedi és Szeged környéki népért élte küldetéses, nagy életét - ez az elszánt tekintetű nagyszerű sportoló-fenomén törvényszerűen nem vonhatta ki magát a legújabb kori magyarság érdekében folyatott politikai küzdelmekből, egyszerűen a lehető leglogikusabb és legszükségszerűbb megnyilvánulási formája kellett legyen ez is. Miként a vállalt feladat következményei és e téren beteljesült sorsa is. Hiszen természetesen ott van a történelmi lakitelki sátorban („repesett a szívünk a gyönyörűségtől, hogy együtt vagyunk, hogy kezdődik valami"), azután rájön ő is, hogy „naiv utópisták voltunk mind, kivéve azokat, akik antiszemita bélyegzővel a zsebükben érkeztek a sátorba Pestről. Ok tudták, hogy mitől döglik a légy, mi pedig azt hittük, hogy kiengednek a kezükből tízmillió rabszolgát 93 000 négyzetkilométerrel együtt... A világot kézben tartó gonosz erőkről fél füllel hallottunk, de nem vettük őket komolyan, mint ahogy most sem vesszük... 1990-ben az ország választott magának menyasszonyt, az MDF- et választotta. A választás, vagyis az esküvő után, mielőtt még bármi történhetett volna, a menyasszony összefeküdt a volt hűbémrával... A tévét és a rádiót - mint barbár isteneinek áldozó ősember - az MDF letette hűbérura lábához. Ebből derült ki, hogy a menyasszony korábban is ágyasa volt már”. Máris a jelenben vagyunk. Balczó úgy fogalmaz: „béklyós” pártok között választhatunk. „Vagyis nincs igazi választásunk. Olyan a helyzetünk, mint akit igazságtalanul bebörtönöztek, s csak az öreg, goromba és a fiatal, rokonszenves fegyőr között választhatunk... Nagy naivan azt hittük, hogy megérkeztünk a szabadságba, többpárt-rendszer lesz, kezünkbe vehetjük sorsunk irányítását, hurrá. Néhány embernek csak két napra volt szüksége, másoknak tizenöt év is kevés volt ahhoz, hogy rádöbbenjünk: a demokrácia a látszatkeltés államformája. Az emberek gondolkodását azok irányítják, akik kezében a pénz van, mivel övék a média. Jóra is használhatnák, de nem teszik. Rablott javaik védelmében igyekeznek mindenkit arra rábeszélni, hogy saját érdekei ellen szavazzon... Az szüremlett le bennem, hogy az embernek egy dolga van: megtenni mindent, ami tőle telik, tisztátalan eszközt nem használni, és minden mást az Istenre bízni”. Kocsis L. Mihály igen régóta ismeri Balczó Andrást, a különböző időpontokban készült, különböző alkalmakkor és különböző médiumokban publikált beszélgetésekből kiderül, menynyire jól, mennyire jó értelemben vett mtinnal érti és érzi a Balczó-i univerzumot. Kocsis L. Mihállyal annak idején néhányszor magam is találkoztam, igaz, ez régen volt, nem tudom, emlékszik-e még rám. Most mindenesetre nagyon irigylem: sokat beszélgetett Balczóval - irigylem, hogy megszoríthatta a kezét. Nosztalgia nélkül (folytatás a 9. oldalról) Aztán pedig Sztálin tökélyre vitte a lenini-módszert, miután egykori harcostársait is sorra legyilkoltatta. És persze az egykori first lady-nek, Nagyezsda Krupszkajának sem kegyelmezett. Hetvenedik születésnapjára mérgezett tortával kedveskedett neki. Hogy a másik Nagyezsdát, Allilujevát, a feleségét ne is említsük. Hála a magasságosnak, a mi korosztályunkat már nem vitték a GULÁGra. A mi nemzedékünk jelentős részének más jutott: fegyverrel harcolni a békéért Afganisztánban. Az agyalágyult Brezsnyevnek köszönhetően családok milliói retteghettek, mikor viszik fiúgyermeküket a „vágóhídra”. Ma sem tudni pontos adatot arról, hányán vesztették életüket hazájuktól távol, hányán váltak örökre nyomorékká a békeharc jegyében. Pedig ez nem is olyan régen történt. Még ma is gyakran hallani olyan véleményeket, hogy Gorbacsov az oka a Szovjetunió szétesésének. Milyen jó volt akkor! Olcsó volt a kenyér, a kolbász, a sör, az utazás, beutalót lehetett kapni a szakszervezettől. Attól a szakszervezettől, amely a párt jogait védte! A nemzetiségi politika lehetővé tette az anyanyelven való tanulást. Ami minden normális országban alanyi jogon jár. Persze az emberi butaság olyan, mint a feneketlen kút. Akinek nem vitték el hozzátartozóját, rokonát, az könnyebben válik amnéziássá. Szerencsére kihalófélben vannak az amnéziások, Kárpátalján legalábbis, hálistennek így van. Kevés olyan türelmes és megfélemlített nép élt a földön, mint az egykori Szovjetunió lakossága. A birodalom egyik fele hosszú évtizedekig a lágerekben élt, a másik fele pedig őket őrizte és közben rettegett, hogy mikor jönnek érte. írtak már erről komoly filozófiai értekezéseket, de a valóság tényleg ilyen egyszerű. Ne csodálkozzon tehát senki az egykori amerikai elnök, Ronald Reagan megfogalmazásán, ez tényleg a Gonosz birodalma volt. Csak nosztalgia nélkül gondolhat rá minden józan értelmű és érzelmű ember. A gyerekkorom és felnőttkorom jelentős részét - kényszerűségből - a Szovjetunióban éltem le, mint oly sokan mások. Nem tudok szeretettel gondolni a birodalomra, mert a kommunizmus áldozatai voltunk. Élők és holtak egyaránt. M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082 Történelmi családok az SZDSZ- viaszbábúk ellen A Batthyány és a Kossuth család tiltakozik az ellen, hogy Kossuth Lajos és Batthyány Lajos viaszbábúként szerepeljen az SZDSZ választási kampányában - derül ki Batthyány Bálint és Kossuth László Kuncze Gábor SZDSZ-elnöknek címzett leveléből. „Megdöbbenve és aggodalommal vettük tudomásul, hogy Kossuth Lajos és Batthyány Lajos viaszbábúként szerepelnek az Önök választási kampányában” - írja Batthyány Bálint a Batthyány család és Kossuth László a Kossuth család nevében Kuncze Gábor, az SZDSZ elnökének címzett levelében. Mint írják, a Kossuth és a Batthyány család nevében ez ellen egyöntetűen és határozottan tiltakoznak. Tiltakozásuknak a sajtóban is hangot fognak adni - teszik hozzá. „A nevezett személyek történelmi szerepéhez méltónak találnánk, ha Önök a két viaszbábút eltávolítanák, vagy ha legalább tudatnák látogatóikkal, hogy Kossuth Lajos és Batthyány Lajos személyének kampánycélokra történő felhasználása a családok tudta és hozzájárulása nélkül történik” - áll a levélben. Korábban az SZDSZ elnöke bejelentette, hogy Liberális arcképcsarnok címmel indít vándorkiállítást pártja. A kör alakú, nyitott pavilonban 20, liberális értékeket képviselő személyiség életnagyságú, korhű ruhába öltöztetett gumifigurája kapott helyet, többek között Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, Eötvös József, Szent- Györgyi Albert, Bartók Béla, John Lennon, Göncz Árpád, Jancsó Miklós, Lady Diana és az SZDSZ kampányarca, Kovács Pisti. (Origó)
