Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. november A látszatpolitika csődje BORBÉLY ZSOLT ATTILA Horn Gyula több mint hét esztendővel ezelőtt az Orbán Viktorral folytatott vitában saját teljesítményeként felemlítette többek között azt is, hogy az MSZP-SZDSZ kormány „békét kötött a szomszédokkal”. Orbán Viktor vélhetően nem akart érdemben belemenni egy történelmi beágyazottságé külpolitikai vitába, ezért félviccesen visszakérdezett: „miért, háború volt”? E szóváltásban benne van a magyar diplomácia minden nyomora: a baloldal fenntartás nélkül feladja a nemzetstratégiai érdekeket, a határon túli magyar szervezetek kinyilvánított akarata ellenére köti meg az alapszerződéseket, hazug látszatot teremtő mosolypolitikát folytat, annak dacára, hogy a kisantant államok mindegyikében Trianon óta folytatólagos a nyílt magyarellenes kurzus. A jobboldal pedig ismerve a választók tekintélyes részének biztonságigényét, önzését és képtelenségét az árnyalatok érzékelésére, nem meri felvenni a kesztyűt. Ezt láthattuk viszont az elmúlt napokban is, amikor a magyar parlament a kormány javaslatára idő előtt ratifikálta Románia csatlakozási szerződését, majd amikor a Gyurcsány-csapat román-magyar közös kormányülésen vett részt Bukarestben. E két gesztus egyívású az alapszerződés-politikával, Erdély Romániához csatolásának budapesti megünneplésével vagy az aradi „megbékélési emlékpark” felavatásával. Ideológiailag mindez az SZDSZ által 1993 körül meghirdetett „bizalommegelőlegezés” politikájára vezethető vissza. Mint emlékezetes, az akkoron legnagyobb ellenzéki párt az Antall-Jeszenszkyféle hideg szomszédságpolitika alternatívájaként e jelszóval kívánta eladni a totális nemzeti önfeladást. E politika lényege, hogy minden adut kijátsszunk potyára, hogy úgy tegyünk gesztusokat, hogy nem kérjük meg azok árát. A magyar sérelmekről ne szóljunk, diplomáciai otrombaságok sorát nyeljük le, s ha évente tízszer kell kijelentenünk a román politikum megnyugtatására, hogy nem akarjuk Erdélyt, akkor ezt évente tízszer tegyük meg. A román fél 1995-ben, az 1994- es magyar kormányváltás és az SZDSZ-es külpolitikai „doktrína” állami intézményesítése után megkísérelte a román-magyar viszony „normalizását” francia-német „megbékélési modellként” eladni. Akkor ez a farizeus törekvés az RMDSZ ellenállásán bukott meg. Tőkés László, akkor még a szervezet tiszteletbeli elnökeként, a több millió elzászi német elfranciásodásával járó francia-német kiegyezés modellje helyett az olasz-osztrák megbékélést ajánlotta a tárgyaló felek figyelmébe. Az erdélyi magyarság szempontjából ugyanis ez lehetne modellértékű, hiszen igaz, hogy Olaszország és Ausztria között időnként megfagyott a levegő a XX. század második felében, de végül is sikerült a dél-tiroli németajkú kisebbség autonómiáját tető alá hozni, az idegen uralom alá utalt közösség pedig ennek köszönhetően él és virul. Az autonómia célkitűzése ugyanis kiküzdésének ideje alatt hitet és tartást ad, megléte után pedig intézményes keretet a fennmaradáshoz és gyarapodáshoz. Csakhogy az RMDSZ 1996-ban sutba vágta az autonómiát a bukaresti bársonyszékek kedvéért, s csak a 2004-es választási kampányban jött vele elő kényszerből - akkor is csak szólamszinten. Gyurcsányék szabadon garázdálkodhatnak a külpolitikában: semmiféle nemzeti felelősség nem köti őket, szabadon játszhatnak az elődeik, a kommunista internacionalista Kádár-Aczél rendszer által kitermelt nemzetsemleges választói rétegnek. Ráadásul biztosra is mehetnek, hiszen 2004. december 5. óta tudható: Magyarországon másfél millió állampolgárt érdekel annyira a határon túli magyarok ügye, hogy igennel szavazzon arra a kérdésre, hogy a parlament fogadjon-e el törvényt az állampolgári státusuk rendezéséről. A magyarországi elitnek - az MSZP-nek is - az lenne a morális kötelessége, hogy felvilágosító munkával, a propaganda megannyi eszközét felhasználva változtasson a helyzeten, hogy a nemzettudaton ejtett sebet begyógyítsa. De hát nem erről híres az a párt, mely képes volt még a Benes dekrétumok ügyében is a szlovák sovinisztákkal egy követ fújni, mely 15 év alatt úgyszólván minden adódó alkalommal elárulta a magyarság érdekeit. A Gyurcsány-kormány diplomáciája rosszabb a Kádárinál. Kádár legalább nem ment el mosolyogni Bukarestbe. Gyurcsány tulajdonképpen a Grósz-féle hebehurgya, felelőtlen politizálás tradícióját folytatja. S ahogy Grósz is sikerként próbálta eladni a kudarcot, az érdemben eredménytelen, sőt, a román felet hitelesítő tárgyalást, így Gyurcsány is ezt teszi. A Gyurcsány-kormány arra épít, hogy a december 5-én nem szavazó érdektelenek és a nemmel szavazók örömmel látják a román féllel való tét nélküli összeborulást, a modellértékű román kisebbségpolitika hazug mítoszának magyar megerősítését. Amit mellesleg „Európa” is örömmel lát. Öli Rehn EU bővítési biztos szerint a magyar kisebbség helyzete tovább javult, mióta az RMDSZ tagja a kormánykoalíciónak. A Romániáról szóló országjelentés meg is dicsérte a román államot, mivel „jelentős haladás tapasztalható az igazságszolgáltatás függetlenségének és a sajtószabadságnak a biztosításában, a kommunizmus idején elkobzott javak visszaszolgáltatását biztosító törvénykezésben, a kisebbségek védelmét szolgáló erőfeszítésekben és a gyermekek oltalmazásában.” Markó Béla és Gyurcsány Ferenc segítségével sikerült az erdélyi kérdés rendezésének nemzetköziesítését lehetetlenné tenni, holott ez volt az egyetlen komoly remény egy valódi kisebbségpolitikai áttörésre. Ebben a pakliban a román fél dolga az lett volna, hogy legalább azt a minimálköveteléscsomagot teljesítse, amihez az RMDSZ ragaszkodik. Jelen esetben ne gördítsen akadályt a kisebbségi törvény jogi léggömbjének szabályszerű feleresztése elé. De néha Markó és Gyurcsány számítását is áthúzzák a román politikusok. Mint ahogy a nemrégiben is történt, amikor az előbb említett kisebbségi törvényt a román szenátus nem szavazta meg. „A tegnapi román események csattanós választ adtak Gyurcsány Ferenc bukaresti kontárkodására. A kisebbségitörvény-tervezet leszavazásának fényében nem nevezhetjük másnak a közös kormányülés eredményét, mint kontármunkának” - nyilatkozta az eset kapcsán Németh Zsolt a Fidesz nevében s e kérdésben csak egyetérthetünk vele. Mint ahogy abban is, hogy Gyurcsánynak kötelessége lett volna az autonómia ügyét is felvetni a bukaresti találkozón, de hát ugyebár ismerjük a baloldal álláspontját az olyan nemzetpolitikai létparancsok ügyében, mint az autonómia és a kettős állampolgárság. (Ez utóbbi ügyében Gyurcsány nem riad vissza a nyílt hamisítástól sem, amikor ismételten azt állítja, hogy a magyar választók többsége nem támogatja a kettős állampolgárság intézményesítését, pontosabban a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra. Az igennel szavazók ugyanis többségben voltak, azok esetleges opciójáról, akik nem mentek el, csak annyit tudunk, hogy nem tartották fontosnak, hogy véleményt nyilvánítsanak e kérdésben.) A korlátolt és felelőtlen román szenátusi döntés kellemetlen helyzetbe hozta az RMDSZ-t, hisz a magyar választók szavazatából élő versenypárt erre tett fel mindent. Más kérdés, hogy maga a jogszabály kong az ürességtől, hiányoznak belőle az érvényesülési garanciák és a magyar nemzeti közösség képviselete számára biztosított közjogi kompetenciák. Gazda Árpád az eset kapcsán írott vezércikkében (A biankó csekk bosszúja, Krónika 2005. október 25.) találóan mutat rá : „Az RMDSz-t az teszi súlytalanná a román politikában, hogy vezetői megszerették a hatalmat. Az együttműködésben eltelt kilenc év alatt számtalanszor adták látványos jelét annak, hogy akkor sem állnak fel a bársonyszékből, ha a szerződő felek semmibe veszik vállalásaikat.” Hadd említsünk néhány konkrétumot: 1997-ben lenyelték, hogy a kormányzati partnerek kötelezővé tették a történelem és a földrajz román nyelvű oktatását a magyar iskolákban, 1998-ban visszavonták az önálló állami magyar egyetem ügyében kiadott ultimátumot egy magyar-német egyetem felállítására vonatkozó mindmáig nem teljesült kormányhatározatra hivatkozva - állami magyar egyetem mindmáig nincs Romániában. 1999-ben megszavazták a tanügyi törvényt, annak ellenére, hogy ez (illetve az akkreditációs törvény) nem is teszi lehetővé az említett egyetemalapítást. Hasonló volt a helyzet az aradi Szabadság-szobor eredeti tervek szerinti felállításának leállításakor. Ez utóbbi még jól is jött az RMDSznek, hiszen a késés révén első számú kampánytémává léphetett elő a román diadalívvel szemben felállított szobor. Ezúttal, lévén még 3 év a következő választásig, nem e forgatókönyv valószínűsíthető, hanem inkább az 1999-es tanügyi törvényé: az RMDSz majd hős pózba merevedve védi az eleve rossz jogszabálytervezetet, majd annak gyenge tartalmától való megfosztása után megpróbálja a maradékot sikernek eladni. Ebben, vagyis a politikai árucsomagolásban már komoly rutinja van. Kérdés, hogy mikor ébred rá a választói bázis arra, hogy ismételten becsapják. A kisebbségi törvény által fémjelzett látszatpolitika csődje kijózanító hatással lehet. Júdások ideje Kompországból -mocsárország? (folytatás az 1. oldalról) A szovjet hatalom összeomlása után a népükkel szemben vállalt helytartósághoz szokott közép-kelet-európai politikusok egymás után ajánlották fel szolgálataikat az amerikai külpolitikának - sikerrel. Amerikai felfogás szerint ugyanis a választók a felelősek a választott vezetőik működéséért. Ha azok hazaárulók, ha azok kifosztják és eladósítják az országaikat, ezért elsősorban az adott ország roszszul döntő állampolgárai a felelősek, és nem az amerikai politika, amely nem utasítja vissza a számára felkínált előnyöket. Idén október elején fogadta Bush amerikai elnök a magyar miniszterelnököt. Ebből nem lett volna különösebb esemény, csakhogy a miniszterelnök később egy interjúban azt állította, hogy „Bush elnök emlékszik a 2001-es időkre, és nemcsak az elnök, hanem a teljes amerikai kormányzat”- majd hozzáfűzte: „Magyarország nem megmagyarázhatóan viselkedett, a 2001-es történések beírták magukat az amerikaiak emlékezetébe” . Az elnöki találkozóról szóló miniszterelnöki élménybeszámoló szerint a polgári kormány és maga Orbán Viktor nem határolódott el erőteljesen szeptember 11. után azoktól az európai államfőktől és hazai politikusoktól, akik részvétük megfogalmazása mellett az amerikai politikusokat önvizsgálatra is felszólították. Néhány nappal később kiderült, hogy csak a Moszkvában annak idején megszokott mószerolási akciók egyik fals utánzatáról van szó. Akkoriban ugyanis sokmindent el lehetett híresztelni arról, hogy mely hazai politikusok tevékenységéről volt rossz véleménye például Brezsnyev elvtársnak, hisz senki sem volt olyan hatalmi helyzetben, hogy Brezsnyev elvtárs nyugalmát megzavarva ellenőrizze ezeket az állításokat. Ma gyanús állítás esetén elkérhető a film az elnökök találkozójáról, és az amerikai nagykövetet is fel lehet kérni tájékoztatásra. Gyanús volt az állítás mindenekelőtt azért, mert sem 2001. szeptember 11-ikét, sem Orbán Viktor magatartását nem említi meg a miniszterelnök október eleji amerikai útjáról készített, és a Külügyminisztérium helyettes államtitkára által jóváhagyott úti beszámoló. Nem megtörtént események nem kerülhettek be a beszámolóba. Még az amúgy kormánypárti újságírók is kitartóan kérdezősködtek a találkozó részleteiről. A kellemetlen kérdések hatására a kormányszóvivő addig hátrált, hogy ezt a témát nem Bush elnök, hanem - „minden bizonnyal” Bush magyar belpolitikát firtató kérdésére - Gyurcsány miniszterelnök hozta fel Washingtonban. Később erről az állításról is kiderült, hogy hazugság, Az Országgyűlés ellenzéki alelnöke levelet írt George Herbert Walkemek, az Egyesült Államok budapesti nagykövetének, amelyben segítségét kérte annak tisztázásában, hogy George Bush amerikai elnök valóban kritikát fogalmazott-e meg Gyurcsány Ferenc washingtoni látogatása során az Orbán-kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban. A diplomata válaszleveléből kiderült, hogy semmi ilyen nem történt. Az ellenzék szóvivője döbbenten összegezte a történteket: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke megtévesztő módon az Egyesült Államok elnöke mögé bújt, és úgy tett, mintha mindaz, amit összehordott, George W. Bush véleménye lett volna. Amikor pedig kiderült az igazság, ahelyett, hogy elnézést kért volna a hazugságokért, arra szólította fel az ellenzéket, hogy járuljon hozzá egy 2001 szeptember 11 utáni külügyminisztériumi távirat nyilvánosságra hozatalához, amiben szerinte a magyar külpolitikával kapcsolatos amerikai aggodalmak tükröződnek. Naponta sokszáz távirat érkezik a külügyi központba, miért csak egynek lenne jelentősége? Miért akarja a volt miniszterelnököt befeketíteni a mai kormányzat, hiszen ő nyilvánvalóan nem törekszik helytartói állásra? Egyes külpolitikai elemzők szerint a valódi ok az, hogy alig egy évvel ezelőtt a miniszterelnök környezete leplezetlenül Bush ellenfelének, Kénynek drukkolt. Iszákosnak, keresztény fundamentalistának, rasszistának, középosztály-ellenesnek minősítették kormánypárti politikusok a republikánus elnökjelöltet. Elég csak felidézni a szocialista és liberális újságok tavalyi vastag betűs címeit: „Kerry győzelmében reménykedik a világ”, „Százezrek tüntetnek Bush ellen”, „Kerry, a középosztály bajnoka”, „John Kerry tarol”, „Már a republikánus melegek sem szavaznak Bushra!”, „Kerry megint jobb volt Bushnál!’, „Bushra csak a déli vallásos fehér farmerek szavaznak”, „Kerry vezet Bush előtt!”, „Bush felelőtlen és arrogáns”, „Kerry továbbra is biztos befutó”, „A szenátor szélsőségesnek nevezte George Busht”, „Bush visszautasította a legrégebbi és legtekintélyesebb amerikai fekete szervezet éves közgyűlésére szóló meghívást”, „A Kerry-Edwards páros a kisebbségekhez szól”. A mai kormányoldalnak és sajtóudvarának még véletlenszerűen sem volt Bushpárti megnyilvánulása, és a választások után sem leplezte csalódottságát. Ez volt az igazán kellemetlen emlék a tárgyalófelek között, és erről kellett elterelni a külpolitikusok figyelmét. Az ellenzéki pártoknak nem a 2001 szeptembere utáni külügyminisztériumba érkezett táviratok szelektív nyilvánosságra-hozatalát kellene bírálnia, hanem a 2004 októbernovemberi táviratok elhallgatását! (folytatás az 1. oldalról) Hogy lehet, miféle erkölcs nevében az ötvenhatosokat ennyire sértő mementót ráerőltetni a magyarságra, miféle cinizmus ez? Mind a mai napig nem változott semmi, inkább bélyeg, mint erény az ötvenhatosság. Némely körökben a partizánszövetségi tagságot ma is nagyobb becsben tartják. Egy fiatal, újsütetű rádiószerkesztő azzal tiltott le egy, a jogtalan kitelepítésekről szóló műsort, hogy az egyoldalú, nem tükrözi a másik fél szempontjait. Nevezetesen a munkafelügyelő ávósokét, smasszerokét. Hamis, buta „új” egyenlősdi. „Bebádogoztak minden ablakot”, írta Tollas Tibor 1953-ban a váci börtönben. A versből kiderül, hogy egész Magyarországot bebádogozták, könynyű belátni: azért, hogy ne lehessen kilátni. Jött '56, leverte a bádogot és a vörös csillagot, szélesre tárta az ablakokat, betört a friss levegő, egész valójában felvillanhatott a magyar panoráma. Fél évszázadra rá ott tartunk, hogy nem bádogoznak be minden ablakot, sőt a lehetségesnél is jobban kitárják, nézzenek ki rajta minél többen. És itt jön a trükk: tudniillik, amit látunk az vetített kép, hazug a valóság, manipulált a perspektíva, a média-hatalom birtokában azt láttatnak, hitetnek el, amit csak akarnak. Ebbe a pszeudó valóságba, akár a „valóságsóba”, minden belefér. Minden, ami emészthetetlen, álságos és megalázó. Megalázó az a gátlástalanság, elmebetegnek minősítés, amely az ország-elzálogosítóktól naponként hozzánk érkezik: befon, megbénít, benyálaz. Mindent elkövet, hogy ezt a számára, szigorúan csakis az ő számára tejjel, mézzel folyó Kánaánt megtartsa, akár a magyarság zömének teljes anyagi, erkölcsi ellehetetlenítése árán is. Rázzuk meg magunkat végre, szabaduljunk ki e gonosz varázslat nyűgéből! Vagy megújhodunk, vagy lassan el, illetve fölemésztődünk. De van remény, mert van jövő. Állítólag demokratikus. Jövőre választások lesznek, rajtunk múlik, hogy változások is. Ha őrajtuk, marad a helybengalopp. Egyetlen kiút kínálkozik: 1956 szellemiségének pusztítóitól el kell venni a hatalmat. M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082
