Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
2005. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Nyílt levél Orbán Viktor Elnök Úrnak! Tisztelt Elnök Úr! A megszólításban azért szűkítettem egyetlen Elnökre tiszteletem és nagyrabecsülésem megfogalmazását, mert az eleve magában hordozza a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét, a volt miniszterelnököt és a leendő miniszterelnököt is. Hasonlóképpen biztosítani szeretném Önt legmesszebbmenő elismerésemről, jóindulatomról, meghirdetett célkitűzéseivel való egyetértésemről, amit már többször is kifejtettem írásban és szóban egyaránt. Sőt - s ezennel többes szám első személyre váltok szeretnénk megköszönni Önnek és a Fidesz - MPSZ- nek, hogy fölkarolta, zászlójára tűzte az Összmagyar Testületünk eszméjét és eszmerendszerét s az ezekhez kapcsolódó stratégiát is, melyet mi sok évtizeddel ezelőtt a börtönökben fogalmaztunk meg, majd 1989. december 3-án, Budapesten, I. Világkongresszusunkon írásban rögzítettünk, s Alapszabályunkba iktatva a Budapest Fővárosi Bíróságon 1087 szám alatt be is jegyeztettünk. Alapokmányunkba rögzítettük a nemzet határok feletti egyesítését-egységét, a pártok fölötti politizálást (vagyis: nem pártokban, hanem nemzetben kell gondolkodni és cselekedni), a magyar kisebbségek helyett bevezettük a magyar nemzetrészek fogalmát, fölvetettük valamennyi igazságtalan békeszerződés felülvizsgálatának fontosságát (ebben az ügyben is széleskörű nemzetközi diplomáciai munkát fejtettünk ki), hangsúlyoztuk a magyar állampolgárság biztosításának történelmi-nemzetmegtartó szerepét, idejében fölhívtuk a figyelmet a vészes nemzetpusztulásra, a demográfiai katasztrófára, tiltakoztunk (és tiltakozunk ma is!) a nemzet „határon innen” és „határon túl” szerinti megosztása ellen stb. Lényegében mi honosítottuk vissza az összmagyarság és az össznemzet fogalmát, amiért bizony rengeteg elmarasztalás ért. Szakembereink kidolgozták a nemzeti alapprogramot, amely átfogja a társadalmi élet minden területét. Érthető tehát, ha valamennyien őszintén örvendtünk és örvendünk annak, hogy Ön és a Fidesz ennyire magáévá tette meggyötört, de mégis győzedelmeskedni látszó eszméinket, s már új köztársasági elnökünk is fölkarolta egyik-másik alapvető elgondolásunkat-tervünket, amelyeket könyveinkben és A CÉH című folyóiratunkban több mint másfél évtizede rendszeresen közlünk. Egyébként Összmagyar Testületünknek 31 országban van tagsága, s így sajtótermékeink, könyveink is 31 országba jutnak el. E bevezetőre azért (is) volt szükség, hogy senki se kérdőjelezhesse meg sem e sorok írójának, sem az Összmagyar Testületnek az állásfoglalását és a nemzet szolgálatába állított jobbító szándékát. A mondandóm közlésére-közvetítésére azért kellett a nyílt levél műfajt választanom, mert ha postán küldöm, nem kapja meg, vagy, ha leadom a hivatal portáján, nem továbbítják. Számtalan eset, a visszajelzések elmaradása kényszerített az előbbi következtetésre. Néhány szerény észrevételt tennék a már említett szándékkal mindenekelőtt az Ön tusnádfürdői beszéde kapcsán. Beszédének szerkesztett változata a Magyar Nemzet 2005. július 30-i számában jelent meg Magyarország jövője jövőre címmel. Engedje viszszaidéznem azon kitételeit, amelyekhez hozzáfűznivalóm akad. „Magyarország Trianon óta gyakran tekint úgy magára, hogy gyengeségének legfőbb oka és forrása az ország területi felszabdalása, valamint a határon kívül rekedt nemzetrészek elszigeteltsége.” Nem „gyakran”, hanem állandóan... Nemcsak Magyarország látja önmagát gyöngének, hanem külföld is. Egyszerűen erőtlennek minősítenek bennünket, s ezt érzékeltetik is velünk. „Gyengeségünk” kifelé való „fitogtatása” visszaható módban érvényesül. A nemzetrészeink elszigeteltségéért sok vonatkozásban a mindenkori budapesti bel- és külpolitika is hibás! Trianont a maga összes szövődményeivel együtt csak a magyarság általános és teljes egyesítésével lehet ellensúlyozni. Ezt valamennyien tudjuk. Magyarország már akkor központi hatalom volt, amikor Európa megannyi apró hercegségből, fejedelemségből és tartományféléből tevődött össze, amelyek egyesítésére, egyesülésre, történelmi léptékkel mérve az időt, nem is olyan régen került sor. Roppant lényeges különbség: területeket s azokkal együtt nemzetrészeket (sokszor másmás nemzetiségeket) egyesítettek, míg nekünk úgy kell egyesítenünk a magyarságot, nemzetrészeinket, hogy területeink más-más állam (utódállamok) fennhatósága alá tartoznak... Pillanatnyilag. Rémálom belegondolni, hogy Magyarország jelenlegi hadereje csak arra elegendő, hogy egy esetleges (föltételezett) általános megmozdulást leverjen, amennyiben az egyenruhák teljesítenék a civilruhák parancsait. Ez abszurditásnak tűnhet NATO-EU-tagságunk közepette, de maga a NATO és EU is abszurditás jelenlegi formájában és szerkezetében - nyakig süllyedve a bürokrácia és a korrupció mocsarába. „... Az új korszellem fényében vessünk egy pillantást jelenkori adottságainkra. A szűkebb és tágabb környezetünkben is polgárjogot nyert szabad mozgásra, az eltűnő államhatárokra, a decentralizációra, a helyi és regionális közösségekre épülő új világra, ahol a műveltség és a szakképzettség, a szorgalom és a kreativitás, a tettrekészség és a vállalkozó kedv lett a kívánatos jellemvonás. Jelenlét, mozgékonyság, gyorsaság, kapcsolatok, hálózatba szervezhető személyek, csoportok és tudásformák. Erről szól ma az európai kontinens élete, s erről szól maga az Európai Unió is.” Sajnos, nincs új korszellem. Ami van, az a régi gyarmatosítási „kedv” folytatása, de nem más földrészeken, hanem Európában. Nincs szabad mozgás! Még az anyaországiaknak sincs. Amíg a határokon ellenőriznek, megmotoznak, vízumot kémek stb., addig szabad mozgásról beszélni sem lehet. Hol tűnnek el az államhatárok?! Papíron és médiában. Ne a szocialista láger belső- és külső határviszonyaihoz hasonlítsuk a jelenlegit, hanem önmagához, s akkor kiderül: a mozgásterünk akkora és olyan, amekkorát és amilyent a rabszolgapiac előírásai megengednek. Amíg útlevél, határőr, vámos létezik, addig államhatár is létezik! Az EU jelen „megtestesülésében” életképtelen, mert a világuralmi tényezők nem az európai országok szövetségét akarják létrehozni, hanem Örömmel adunk hírt róla, hogy lapunk munkatársának, Domonkos Lászlónak új könyve jelent meg a napokban, melyet szeptember 22-én mutattak be egy jól sikerült író-olvasó találkozón. A Kommandó a Kárpátokban - A Maderspach-történet - Domonkos korábbi munkáihoz hasonlóan - izgalmas témát dolgoz fel - mondta ismertetőjében Hornyik Miklós irodalomtörténész. Az olvasmányos, színes történelmi esszé módszereivel követi nyomon egy osztrák-német származású család, a 18. század elején Magyarországra telepedett Maderspachok történetét. A könyv három évszázadon átívelő, rendhagyó családi históriába ágyazva regényszerű érdekességgel eleveníti fel a reformkor kezdetétől a második világháborúig teijedő időszakot. A Maderspachok a puritán kötelességtudat és munkaszeretet, a szorgalom és a szakértelem megtestesítői a korábbi Magyarországon: báegyetlen masszává akarják gyúrni Európa valamennyi nemzetét hogy elveszítsék nemzeti sajátosságaikat, sőt európaiságukat is; Európát el akarják emésztetni más vallásokkal, kultúrákkal és erkölcsökkel, amennyiben a szórakoztató ipar és a szellemi-erkölcsi aberráció szennyhordaléka nem bizonyul eléggé hatásosnak. Az államhatárok sorsa összefügg az előbbi célok megvalósításáért folyó lihegéssel is. A decentralizáció EU-s keretek között a bürokrácia kiteljesedése, szemfényvesztés: a közfigyelem elterelése az állami diktatúráról... A műveltség? Egyetlen rabszolgarendszernek, parlamentáris diktatúrának sem volt szüksége művelt emberekre, csak szakbarbárokra. A művelt ember manapság a legmegalázottabb társadalmi réteg néma szószólója... A többiről nem is szólok, de a vállalkozó kedvre mindenképp ki kell térnem. Az érvényben lévő magyar törvények az idejövő külföldi vállalkozókat számtalan előnyben részesítik, a helyi magyar vállalkozókat pedig tönkreteszik! A külföldiek kedvezményei sokasodnak, a belföldi terheink szintén sokasodnak... Tovább lépve: ami az európai kontinenst és az EU-t illeti, a helyzet a következő: minden eusodott ország életszínvonala csökkent, a társadalmi ellentétek kiéleződtek, a vallási-erkölcsi-nemzetiségi (!) feszültségeket karhatalmilag is alig tudják ellenőrzésük alatt tartani, a közbiztonság romlott (nem a terrorizmusról van szó), a közérzet pocsék! Kár az EU-t emlegetni. Ebben az állapotában. A vonaglás nem hasonlít a szülési vajúdásra. És mégis... Hátha életben marad, ha sikerül leráznia magáról a parazita bűnöző-bürokrata intézményhálózatot. Ha az EU területileg Európa határain túlra terjeszkedik, akkor Európa elvész. S ne feledjük: a nemzeti öntudat újraébredésének vagyunk tanúi és részesei világszerte, akkor, amikor a Föld lakosságának több mint fele kisebbségi sorsban vagy éppen hazájától megfosztottan él! „Talán nem túlzás azt állítani, hogy az új európai helyzet az anyaországi, a világban szétszóródott, valamint az országhatárok mellett tömbben élő tizenötmilliós magyarság számára merőben új lehetőségeket kínál.” Az Összmagyar Testület alapos, átfogó, következetes és tárgyilagos fölmérései szerint ma 17 millió és néhány tízezer nem „magyar származású”, hanem magát magyarnak valló, magyarságát gyakorló magyar él a nagyvilágban. „... Az egész Kárpát-medencén s különösen Magyarországon szemléletváltásra van szükség, amely a nem-A Maderspach-történet Domonkos bászló KOMMANDÓ A KÁRPÁTOKBAN A könyv fedőlapja nyákat, vasműveket és hidakat építenek, korszerű ipari technológiát honosítanak meg hazánkban - s a magyar történelem cselekvő részeseivé válnak. zetegyesítést jelöli meg első számú célként s amely a határon túli magyarokkal való kapcsolatot nem segélyezésnek gondolja, nem hátrányt és tehertételt lát bennük, hanem befektetést, közös hasznot, lehetőséget és gazdasági erőforrást.” A szemléletváltásra valóban szükség van, de miért fontos gazdasági haszonnal indokolni, alátámasztani? És ha semmilyen haszon nem kecsegtetné az Anyaországot? Persze, a kérdés abszurd, de helyénvaló, mivel az elcsatolt területeink Európa leggazdagabb tájegységei közé tartoznak. És még valami: nemzetrészeinket ne nevezzük határon túliaknak! „Magyarország jövője nem a tízmilliós Magyarországban, hanem a tizenötmilliós magyar nemzetben van.” Tény. így igaz. De ezt az antalli örökséget, amint már fennebb említettem 17 millióra kell javítani. Elnök Úr hosszabban elidőzött a december 5-i népszavazásnál. Itt meg kell jegyeznem, még ma is azt hiszi a szavazók túlnyomó többsége, hogy akkor dőlt el a kettős állampolgárság ügye, holott a két igen csupán arra lett volna jó, hogy az országgyűlést rákényszerítse a kérdés napirendre tűzésére. Egyébként: a másfél millió „igen” szavazat nem tükrözi a csonka Magyarország véleményét, akaratát, állásfoglalását ebben a kérdésben. Végre ki kell mondani bátran: december 5-e kelepce, csapda volt, amelybe belesétáltatták az országot, még a Fideszt is. Akik kitervelték, előre tudták az eredményt. Fölösleges állandóan visszatérni december 5-re, csűrnicsavarni még akkor is, ha a „határon túliak” már kiheverték az egész cirkusz tömeglélektani hatását. Ha már itt tartok, hadd idézzem újból és emlékeztessem az Összmagyar Testületünk immár több évtizedes javaslatára: „minden magyar és magát magyarnak valló természetes személy, bárhol éljen a nagyvilágban, a magyar szent korona fennhatósága és oltalma alá tartozik, s ennél fogva joga van a magyar állampolgárságra”. Persze, ehhez szükségeltetik az Alkotmány módosítása, illetve az „ősi” alkotmányunk felújítása, a kétházas parlament intézményének megvalósítása, a választási törvény (törvények!) módosítása stb. Külön megtisztelő számomra, hogy szó szerint idézett egyik tanulmányomból, mely szerint „... a kormányt nem szabad összekevernünk az országgal, és a legkevésbé sem szabad összetévesztenünk a nemzettel.” „...a magyar kormány nem kíván vagy nem tud szembenézni a valóságos helyzettel.” Ez a gyülekezet nem kormány! A dögkeselyűtől nem lehet Megrendítő hűséggel és becsülettel állják meg helyüket a politika porondján is. Ezek a kemény és bátor férfiak s a családjukért minden áldozatra kész, kitartó, nagyszerű asszonyok varázslatos átalakuláson mennek át: lángoló magyar hazafiakká válnak. Szaktudást és értékeket adnak új hazájuknak, s ha kell, az életüket áldozzák érte. A Kommandó a Kárpátokban úgy tolmácsolja ezeket a rendkívüli emberi teljesítményeket, hogy szinte lélegzetet venni sincs időnk a történések pergő egymásutánjában. Egyszerre olvasunk izgalmas történelmi kalandregényt, 19. századi ipar- és technikatörténeti összefoglalót s egy nagy beleérző és átélő képességgel festett magyar történeti és társadalmi tablót. Összességében pedig egy olyan családregényt, amelyben a szabadságszeretet, a szorgalom, az erkölcs és a hazáért vállalt áldozat egyenlő rangú állócsillagok. elvárni, hogy énekesmadárként viselkedjen. „... nincs nemzeti egység a baloldal részvétele nélkül...” - mondotta Elnök Úr. Ezt a kitételét sokan vitatták és összevissza értelmezték, holott tudom: amikor Orbán Viktor Elnök baloldalt említett, nem a multimilliárdosokra, nem a lumpenelemekre, az ideológiai inkvizítorokra gondolt és utalt! A baj az, hogy a köztudatban aki nem jobbos, az balos, holott két nagy kategória létezik: van a Nép és van a Nép ellenségeinek a tábora. így érthetőbb. Egyébként, Elnök Úrral teljes mértékben egyetértek. „A XX. században megjelenő magyar baloldal...” stb. Lényegében nem magyar volt! „Amikor a történelemtől erre időnként lehetőséget kapott, rárontott saját nemzetére...” Mindig rárontott - a magyar nemzetre... „így tettek 1919-ben Kun Béláék, így Rákosiék és azok is, akik 1956-ban az oroszok oldalára álltak.” A végén kezdem: nem az oroszok, hanem szovjet hadsereg oldalára álltak. Hallottam-olvastam: Kun Béláék és Rákosiék miatt kígyót-békát kiabáltak Elnök Úrra. Ezzel kapcsolatban mindössze ennyit jegyeznék meg: nem a magyar nép választotta ki saját kebeléből és nevezte ki saját hóhérait... Egy politikusnak kötelessége megnevezni népe hóhérait, s akinek ez nem tetszik, az hóhérpárti. (Hajdanán a vallatóimat sem én választottam ki, sem a börtönőreimet, sem a Román Katonai Törvényszék szadista bíráit!) Elnök Úr részletesen taglalja az autonómia kérdését. Igaza van. Én viszont a következőkben látom a megoldást: az összes elcsatolt országrészeinken (területeinken) a magyar nyelv legyen az adott ország második államnyelve - az élet minden területén! Erre van precedens: Svájcban az összlakosság 0,64%-a rétoromán, s a nyelvük 1938 óta Svájc egyik államnyelve. Nekünk ezt kell kiharcolnunk, s akkor megoldódik az oktatás, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a hadsereg, a távközlés, az egészségügy és minden tevékenységi ágazat nyelvi gondja. Akkor például ismét magyarságát gyakorló magyar lehetne a bukaresti háromszázezemyi magyar, és mindenütt misézhetnének magyarul stb. Gondolnunk kell a szórványokban élő magyarjainkra, no meg azokra a helységekre is, ahol a magyarság - létszámát tekintve - kisebbségbe jutott. Az ügy intézésekor egy kalap alá kell venni a Székelyföldet, Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot (Bánátot) mind a hazai külpolitikában, mind az EU porondján. „... Kisebbségvédelmi lépésekre lesz szükség...” jelen írásom elejére hivatkozva, javasolnám a kisebbségvédelem helyébe a nemzetrészvédelmet, hiszen területükkel, szülőföldjükkel együtt csatolták más államokhoz „kisebbségi” magyarjainkat. „A magyar demokrácia legsúlyosabb dilemmái abból fakadnak, hogy kimerültek az eddigi működést biztosító lelki és szellemi tartalékok.” Tisztelt Elnök Úr, ez nem így igaz! Éppen az Ön miniszterelnöksége a bizonyíték rá, hogy a nemzet lelki és szellemi tartalékai kiapadhatatlanok! Emlékszem, és mindenki emlékszik arra, milyen volt a magyar nép közérzete az Ön rövid, alig négy évnyi kormányzása idején. Az emberek újra megtanultak mosolyogni, nem féltek egymástól és az államtól, jókedvvel dolgoztak, segítették egymást a munkában, hittek a jövőben, minden különösebb szervezés-mozgósítás nélkül ellepték Budapest és a vidéki városok tereit-utcáit, otthon érezték magukat a saját hazájukban! Remélem-reméljük, hogy ismét így lesz. S abból az indíttatásból, hogy így legyen, fűztem néhány észrevételt történelmi jelentőségű beszédének néhány kitételéhez. Fogadja jó szívvel valamennyit. Boldogságot kívánok családi életében, közösségi tevékenységében pedig óriási erőt és történelmi sikereket az összmagyarság egységére és jövőjére. Őszinte nagyrabecsüléssel Bartis Ferenc író, az Összmagyar Testület alapító-elnöke Kommandó a Kárpátokban
