Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-10-01 / 10. szám
6x»ldal NyugatiMagyarság-HungariansoftheWest-Hongroisd'Occident 2005joktóber Akit nem a pénz, hanem a szeretet vezérel ANISZI KÁLMÁN Egy idő óta Székely Ház működik Budapesten. Nagy Zoltán egymaga búja és irányítja a kis intézményt, mely lehetőséget biztosít az elcsatolt területeken, Erdélyben, a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján élő literátusoknak, művészeknek ahhoz, hogy műveik napvilágot lássanak, hogy munkáikkal a nagynyilvánosság elé lépjenek. A magyar kultúra egységét valló önzetlen mecénás cselekvőén kíván hozzájárulni a Trianon okozta trauma, a kisebbségi sors nyomorúságainak enyhítéséhez. Ez a vonzalom régi keletű, mondhatni gyermekkori. Azonban mielőtt ennek taglalásába fognánk, hallgassuk meg a fiatalember életre szóló ‘56-os személyes élményét:- Középiskolás diákként épp kényszerszüneten voltam otthon a kitört forradalom miatt. A forradalom vihara 26- ára, péntekre ért Bicskére. Magam is részt vettem a lelkes tömeg tüntetésén, ahol egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy a Tatabányára induló „déli vonatot” visszafogjuk addig, amíg kiérünk az állomásra, hogy Tatabányára menjünk felgyorsítani a forradalmi eseményeket. Mire az állomásra értünk, a tömeg mintegy huszonöt főre, vagonnyira zsugorodott. Mi négyen, barátok, igyekeztünk végig egymás mellett maradni. A vonat délután három órakor el is indult. Viszont Száron az állomásfőnök figyelmeztetett bennünket, hogy Tatabányafelsőn feltétlenül szálljunk le, mert őt arról értesítették, hogy a következő állomáson géppuskás ávósok váiják a csoportot. A kis csapat le is szállt, és lyukas zászlók alatt vonultunk a városháza felé, ahol csatlakoztunk a helyiekhez. így történt, hogy a bicskeiek is részt vettek minden helyi forradalmi eseményben. Késő éjszaka volt már, amikor teherautókon elindultunk Budapest megsegítésére. Azonban a mi kocsink csakhamar lerobbant, így a négy fős kis csoport nem jutott a többség sorsára, akiket a szovjet katonák Budapest határában lekaszaboltak. Mivel november 4-edike után még az ilyen részvételért is kemény megtorlásjárt, barátaim disszidáltak. Édesapám naponta a kocsmában informálódott a helyi események alakulásáról, ahol Kemény József járási párttitkár, aki a pufajkásokat irányította, megnyugtatta apámat. - Zoli bácsi, a maga fiának nem lesz bántódása, mert ő akkor is jó napottal köszönt nekem, amikor a tömeg leköpdösött bennünket. így aztán itthon maradtam, és - elviselve a rendszer megszorításait, a frusztrációkat - lelkiismeretem szerint tettem a dolgom... Visszatérve a megszakított gondolathoz, a határon túli magyarság sorsáért való aggodalom gyerekkori beütésekkel indult. Amit szüleimnek, illetve a bicskei református lelkészeknek, elsősorban Füle József esperes úrnak köszönhetek, aki előfizetője volt az Erdélyi Szépmíves Céhnek. A tiszteletes a háború pusztításai során erősen megcsappant könyvanyagát mindig szívesen adta kölcsön, édesanyám tucatszám hozta a könyveket, és téli estéken az volt a szórakozás, hogy a petróleumlámpa mellett felolvasott a családnak. Ötvenkettőben apám politikai magatartása miatt két évig egyetlen középiskolába se vettek fel. Édesanyám néhány holdas örökségén dolgoztam apám mellett kényszerparaszti minőségben. Később Isiik György Erdélyből átszármazott üldözött tanár könyvtára maradékából mintegy hetven nagyon értékes könyvhöz jutottam: Kós Károly, Makkai Sándor, Áprily Lajos... Nyíró József Kopjafák című munkája igen mély nyomott hagyott bennem, hisz a kopjafák alatt nyugvó sorsokban sok mindenben magunkra ismertem. A hatvanas években - micsoda véletlen! - a Nyugati Pályaudvar előtt megismerkedtem két kalotaszegi aszszonnyal, akik meghívtak Magyarvistára. A csodaszép kalotaszegi viselet, az ottani életmód és a szép beszéd varázsától azóta sem szabadultam. A Közgazdasági Egyetem után hosszú dolgos évek következtek, amelyeknek a vasút, a Közlekedési Minisztérium Közlekedési és Dokumentációs Kft. háttérintézménye voltak legfőbb állomásai. Ez utóbbinak egy kicsiny szegmensét privatizálva kerültem érintkezésbe a könyvkiadással. A rendszerváltás utáni években a szakmai könyvek mellett lehetőségem nyílt arra, hogy humán témák felé forduljak. A Szenczi Molnár Társaság révén kapcsolatba kerültem Beke György, Benedek István, Nemeskürti István, Györffy László írókkal. A Budapesti Székely Házat ’98. december 1-én indítottuk útjára azzal a céllal, hogy hű képet adjunk az anyaországiaknak az erdélyi magyarok életéről, illetve hogy minél hitelesebb kép alakuljon ki bennük odaáti nemzettestvéreikről. Eddig, általunk, mintegy negyven művészt ismerhetett meg a budapesti és vidéki érdeklődő közönség. Főleg Marosvásárhelyről és környékéről, de Temesvárról, Aradról, Nagyváradról is felkerestek bennünket akvarellisták, olajfestők, szobrászok, fafaragók, metszetkészítők... Kellemes és értékes kis szellemi műhely alakult ki a Közdok Kiadóban is. Elsősorban az erdélyi magyarsággal, de felvidéki és a délvidéki magyarok sorsával is foglalkozó számos kötet látott kiadásunkban napvilágot. Beke György révén megismerkedtünk Pomogáts Bélával, Aniszi Kálmánnal, akik tudásukkal, hozzáértésükkel önzetlenül mindig a kiadó rendelkezésére álltak. A kiadó célja: hiteles magyar értékek megmentésén fáradozni, pártoktól, politikai irányzatoktól függetlenül. Erdélyben még mindig nagyon sok feltáratlan vagy feltárt, de nem hozzáférhető szellemi érték van a veszendőség határán. Persze nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra értékeit is a magunkénak érezzük. Akik ezt a szellemiséget az elcsatolt területeken élő többségiek közül elfogadják, nekik is szívesen biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. Román festőt, költőt, írót is mutattunk már be a Székely Házban. Amikor például Vasile Muresan marosvásárhelyi festő kiállítását megnyitottuk, a Budapesti Román Követség kulturális attaséja a bukaresti tévének azt nyilatkozta, hála istennek a dialógus kulturális fronton akkor is folytatódik, amikor a nagypolitikában zökkenők vannak. A Budapesti Székely Házban sok kedves vendég megfordult már. Járt nálunk Dávid Ibolya, a Bocskai Szövetség, a Rákóczi Szövetség, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Kányádi Sándor... költők, írók, művészek voltak vendégeink. Az első olyan kötet, amely ebbe az eszmekörbe tartozik, Beke György Atlantisz harangoz című, a magyar sorsot Trianontól a kilencvenes évekig bemutató munkája volt. Ehhez kapcsolódott a Kossuth emigráció Bukarestben című tanulmánykötete, majd a román írók aforizmáit egybefoglaló kiadványa, Vércsepp az író asztalán, amely kiadvány a román aforizma-irodalomnak is első darabja lehetne, hisz ilyen komoly válogatás román nyelven nem jelent meg. Pomogáts Béla irodalomtörténész több Erdélyről szóló munkáját mi jelentettük meg. Ilyen volt például a Leletmentés, a Műhely Erdélyben és a Villanófényben, melyekben a szerző az erdélyi írók küzdelmes életét és alkotói pályaívét mutatta be. Nemrég került forgalomba, gondozásában, az Apa és fia, Áprily Lajos és Jékely Zoltán legszebb erdélyi verseit egy csokorba fogó szép verskötet. Ugyanebbe az eszmekörbe tartozik Aniszi Kálmán több könyve is: Maradj önmagad, Gyertyagyújtók, Mintha már virradna, Oldott kéve. Bennük az esszéíró egyrészt azt a felszabadító érzést és lelkesültséget rajzolja meg, amivel elindult (volna) a romániai forradalom, másrészt azt lesújtó valóságot ábrázolja, ahova lerántotta a bizantin nagypolitika az igaz-szép eszmék szabad szárnyalását. Hadd említsem meg végül dr. Havadtőy Sándornak, a Fairfield-i Magyar Református Egyház lelkipásztorának, nyugalmazott egyetemi tanárnak különleges könyvét is. Havadtőy tiszteletes huszonöt évig (1967-1992) hirdette az Evangéliumot a Szabad Európa Rádió protestáns félórái keretében. A Vigasztald népemet című vaskos kötet a kisebbségi magyarság identitástudatát erősítő, vigasztaló-bátorító prédikációinak legjavát tartalmazza, igen szép kivitelben. Mi indítottuk el Péter Pál és Gaál Anikó Erdély-Székelyföld sorozatát, melyből három kötet jelent meg a Közdok Kiadónál. Erdély kulturális öröksége címmel új sorozatot indítottunk, amelynek első kötete Adamovits Sándor Kapuk, kopják, haranglábak című albuma az erdélyi monumentális fafaragás Európában alkalmasint páratlanul gazdag formakincsét mutatja be. A sorozat következő köteteként a marosvásárhelyi Novák József Erdély történelmi címereit bemutató fotóalbumát tervezzük Üzenet Erdélyből címmel. Két újabb életmű-albumon dolgozunk. Az egyikben Luzsicza Lajos Érsekújvárról átszármazott festőművész életművét hozzuk. A másikban Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész munkásságát méltatjuk. A budapesti Székely Ház több Pest környéki művelődési házzal is rendszeres kapcsolatban áll. Jó néhány kiállításunk volt már Bicskén, Gödöllőn, Veresegyházán, Csömörön, s a távoli Sarkadon is. Igyekszünk közvetlenül is bekapcsolódni Erdély kulturális életébe. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal meghívására idén negyedszer voltunk jelen a Marosvásárhelyi napokon, de részt veszünk a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is. Rendszeresen részt veszünk a marosvásárhelyi vártemplom és a unitárius egyház helyi rendezvényein. Tavaly decemberben a református egyház által szervezett könyvbemutatón jómagam mutattam be a Kapuk, kopjafák, haranglábak című kötetet. Ott voltunk Kalotaszegen a Református Világtalálkozó erdélyi rendezvényein. Visszajáró vendég vagyunk Inaktelkén a község művelődési rendezvényein. Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki a dévai ferences kolostorban működő árvaházzal. Böjté Csaba atya tevékenységét dicséri, hogy abban az otthonban, amelyet annak idején tíz-tizenkét gyermekkel indított el, ma már körülbelül 350 elhagyott kisgyermeknek sorsáról gondoskodnak, csodálatos lelkiséget, szellemiséget adva nekik. Könyvekkel és más adományokkal segítjük őket. Kiadónk könyveket adományozott a sáromberki legényegyletnek is. Mindent egybevetve: szerény lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni erdélyi, Kárpát-medencei testvéreinken. Ötvenhat szellemében 2006-ról (folytatás az 1. oldalról) Az utódpárt második elnöke és 1994-től első miniszterelnöke, Hóm Gyula 1956- 57-ben tiszti karhatalmistaként fegyveresen vett részt a megtorlásban a megszálló szovjet hadsereg oldalán; a 2002-től működő második miniszterelnök, Medgyessy Péter korábban a pártállam kormányának miniszterelnök-helyetteseként és a politikai rendőrség szigorúan titkos főtisztjeként tevékenykedett; a jelenlegi harmadik szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc 1989-ig a Kommunista Ifjúsági Szövetség felső vezetői közé tartozott, majd családi tulajdonosi szerepet vállalt az 1956 utáni pártállam alapítója, Apró Antal kisajátítással szerzett vagyonának átmentésében. A folytonosság valóban tetten érhető a mai döntésekben is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök például 2004-ben a határon túli magyarok honosítása ellen vezetett kampányt, 2005- ben Moszkvában Magyarország 1945-ös háborús elfoglalását „felszabadításnak” nevezte, sőt köszönetét is mondott érte. A kommunista birodalmiság és internacionalizmus folytonossága így ível 1945- től 2005-ig, napjainkig. Nos, ezért a nemzetellenes folytonosságért nem fogadjuk el az MSZMPMSZP érdekcsoportjának akaratát 1956 ügyében. Az egyes mai intézkedéseket is elutasítjuk. Az MSZP-vezetésű kormányzat a 2006-os évfordulóra központi költségvetésből, központi pályáztatással, központi zsűrizéssel központi emlékmű központi avatását határozta el. Ez a központosítás nyűt kisajátítást jelent, ráadásul a pártállami folytonosságot megtestesítő érdekcsoport részéről. Ha aztán még lehet, tetézi ezt a folytonosságot a központi zsűri által győztesnek hirdetett emlékműterv szemlélete. A függőleges fémhasábok ék alakú térbeli elrendezése a mindenkori önkényuralmak élcsapatkultuszát fejezi ki. Élcsapat, élcsapat-kultusz itt és most? Ennek a művészi szemléletnek és jelentésnek semmi köze sem lehet 1956 demokratikus forradalmához és nemzeti szabadságharcához, következésképp az évfordulós emlékezéshez sem. Fordítva jellemezhetjük 1956 természetét. A forradalom és a szabadságharc október 23-tól november 4-ig legalább 10 ezer sajátos önszervező kisközösségi, intézményi, helyi kezdeményezésből bontakozott ki. Hatásukra főleg Erdélyben és Kárpátalján szintén önszervező kezdeményezések szélesedő köre éledt fel - eddig 72 ilyen kisebb-nagyobb támogató és csatlakozó megmozdulásról tudunk. Ebből a szempontból a Kárpátmedencében hasonlíthatatlanul egyedi népi-nemzeti szabadságmozgalom kelt életre. Nem lehet ezt holmi mesterséges élcsapatkalodába gyömöszölni. Legyen elég végre 1956 meghamisításából! Meggyőződésünk, hogy 1956 hiteles és méltó emlékezete az egyetemes magyarságra tartozik. Rá is tartozott volna mindig és mindenütt, de 1990-91-ig a kommunista birodalmi és pártállami erőszakhatalom a Kárpát-medencében tűzzel-vassal támadta, rombolta a magyar nemzeti önazonosságot és emlékezetet. Korszakunk kiemelkedő évfordulójára készülve ezért szólunk hálával és elismeréssel azokról, akik a Kárpát-medencében őrizték 1956 igazságát, valamint azokról a nyugaton élő magyarokról, akik idegen környezetben képviselték 1956 történelmi értékeinek folytonosságát. Hiszen a kettészakított világ szellemi és politikai nyilvánosságában 1956 hiteles folytonosságát főleg a nyugati magyarság építette fel és tartotta meg. Egyedül ez a megpróbált és kipróbált széles magyar nemzeti közösség jogosult tehát a döntésre 1956 szellemében 2006-ról, az ötvenedik évfordulóról. Az előkészítésnek ezért most is emberi, helyi, intézményi közösségektől kell indulnia, benne kárpát-medencei és nyugati ötvenhatos szervezetektől. A központosítás és a kisajátítás minden formáját elvetjük - akkor is, ha az ötvenhatosoktól eredne. Úgy indokolt és méltányos, hogy az emlékezést magyarországi, kárpátmedencei, nyugati önszervező közösségek tervezzék a maguk hagyománya és igénye szerint. Testületünk mérlegelte a tapasztalatokat és a lehetőségeket. Külön rendezvénnyel és kiadvánnyal a 2006-os évfordulóra nem készülünk. A számunkra esedékes támogatásokról lemondunk a legmostohább körülményekkel küszködő kárpátaljai ötvenhatos és helyi közösségek javára. Magyarországon az 1956 emlékét most is példásan felkaroló Debrecen város évfordulós tervének megvalósításához csatlakozunk. Elősegítjük itt a kárpátmedencei ötvenhatosok harmadik találkozóját, és felajánljuk újranyomtatásra 1956 eseményeinek és hatásainak máig egyetlen történeti összefoglalását. Az Európai Parlament nem egy értékelvű határozata találkozik azzal a követelésünkkel, hogy a kommunista birodalmi és pártállami erőszakhatalom túlélő érdekcsoportjainak befolyását vissza kell szorítani. Elégedetten látjuk azt is, hogy az Európai Unió közös jogrendjének hatására növekedik a civil szervezetek önállósága és szerepe. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezzel az eséllyel mind több magyar ötvenhatos, nemzeti és keresztény szellemiségű közösség éljen a kárpát-medencében. Jelen nyilatkozattal mi magunk is ezen értékek tudatosítását és kiteljesítését kívánjuk szolgálni. Mindezek alapján megerősítjük a 2001. november 4-i Debreceni Állásfoglalásunkat 1956 megtorlásának folytonosságáról: „Szeretnénk, ha a nagynémet nemzeti-szocialista birodalmi diktatúra bűntetteit elítélő Európa nem fogadná el a kommunista birodalmi diktatúra ugyanolyan bűntetteinek felmentését - a politikai folytonosság fenntartását”. Emlékeztetünk rá, hogy ez az ötvenedik évforduló 2006-ban egybeesik a nünbergi per hatvanadik évfordulójával. Nünbergben 1946. október elsején a nagynémet nemzetiszocialista birodalom vészkorszakát négy vádpontra épített ítélettel zárták le. A politikai döntéshozókat felelősnek találták a világuralom megszerzésére irányuló összeesküvésért, a béke elleni bűntettekért, háborús bűntettekért, az emberiség elleni bűntettekért. Az azóta érvényes nemzetközi jog szerint el nem évülő bűnökről van szó. Bebizonyosodott aztán az 1956- os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtói és megtorlói is ugyanilyen el nem évülő bűnöket követtek el. Ezeket a bűnöket tudatosan követték el mind az érintett szovjet, mind a magyarországi döntéshozók és végrehajtók. Nagy Imre, az 1956-os nemzeti kormány miniszterelnöke ezt elsőként ismerte fel. Az 1957-ben romániai fogságban készített Snagovi jegyzeteiben rögzíti: az 1956. októberi egyiptomi válság ürügyén „a Szovjetunió katonai lépésre szánta rá magát Európában, Anglia és Franciaország legközvetlenebbül sebezhető pontjain. Magyarország az Anglia és Franciaország ellen irányuló szovjet katonai nyomás tervében mint stratégiailag fontos terület jött számításba. Ez azt jelenti, hogy a szovjet hadsereg akkor is benyomult volna Magyarországra, ha nem következtek volna be a forradalmi események”. Ez a létező stratégia, Magyarország hadüzenet nélküli háborús megszállása, majd a véres megtorlás kimeríti a nünbergi vádpontok fogalmát. Ezekért a bűntettekért együtt viselnek felelősséget a moszkvai és a magyarországi döntéshozók és végrehajtók. Terhelő bizonyíték az is, hogy Nagy Imrét 1958-ban koronatanúként kivégezték, jegyzeteinek közzétételét pedig a szovjet és a magyarországi bűnösök túlélő érdekcsoportja még napjainkig is akadályozza. Ezek az el nem évülő és el nem ítélt bűnök kísérik a megalázott nemzedékek életét. Kezdeményezzük hát a kommunista birodalmi erőszakhatalom el nem évülő bűntetteinek megállapítását és elítélését 2006-ban Magyarországon, jelképes történelmi per keretében. Ragaszkodunk ehhez az eseményhez 2006. november 4-én, Budapesten, a 301-es parcellában, a törvénytelenül meggyilkolt ötvenhatosok sírdombjai között. Csak ez a jelképes és nyilvános ítélet pecsételheti meg a magyar 1956 igazságtételét. 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság