Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

6x»ldal NyugatiMagyarság-HungariansoftheWest-Hongroisd'Occident 2005joktóber Akit nem a pénz, hanem a szeretet vezérel ANISZI KÁLMÁN Egy idő óta Székely Ház működik Bu­dapesten. Nagy Zoltán egymaga búja és irányítja a kis intézményt, mely le­hetőséget biztosít az elcsatolt területe­ken, Erdélyben, a Felvidéken, Délvidé­ken, Kárpátalján élő literátusoknak, művészeknek ahhoz, hogy műveik nap­világot lássanak, hogy munkáikkal a nagynyilvánosság elé lépjenek. A ma­gyar kultúra egységét valló önzetlen mecénás cselekvőén kíván hozzájárulni a Trianon okozta trauma, a kisebbségi sors nyomorúságainak enyhítéséhez. Ez a vonzalom régi keletű, mondhatni gyermekkori. Azonban mielőtt ennek taglalásába fognánk, hallgassuk meg a fiatalember életre szóló ‘56-os sze­mélyes élményét:- Középiskolás diákként épp kény­szerszüneten voltam otthon a kitört for­radalom miatt. A forradalom vihara 26- ára, péntekre ért Bicskére. Magam is részt vettem a lelkes tömeg tüntetésén, ahol egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy a Tatabányára induló „déli vonatot” visszafogjuk addig, amíg kiérünk az ál­lomásra, hogy Tatabányára menjünk felgyorsítani a forradalmi eseményeket. Mire az állomásra értünk, a tömeg mintegy huszonöt főre, vagonnyira zsu­gorodott. Mi négyen, barátok, igyekez­tünk végig egymás mellett maradni. A vonat délután három órakor el is indult. Viszont Száron az állomásfőnök figyel­meztetett bennünket, hogy Tatabánya­felsőn feltétlenül szálljunk le, mert őt arról értesítették, hogy a következő ál­lomáson géppuskás ávósok váiják a csoportot. A kis csapat le is szállt, és lyukas zászlók alatt vonultunk a város­háza felé, ahol csatlakoztunk a helyi­ekhez. így történt, hogy a bicskeiek is részt vettek minden helyi forradalmi eseményben. Késő éjszaka volt már, amikor teherautókon elindultunk Buda­pest megsegítésére. Azonban a mi ko­csink csakhamar lerobbant, így a négy fős kis csoport nem jutott a többség sor­sára, akiket a szovjet katonák Budapest határában lekaszaboltak. Mivel november 4-edike után még az ilyen részvételért is kemény meg­torlásjárt, barátaim disszidáltak. Édes­apám naponta a kocsmában informá­lódott a helyi események alakulásáról, ahol Kemény József járási párttitkár, aki a pufajkásokat irányította, meg­nyugtatta apámat. - Zoli bácsi, a maga fiának nem lesz bántódása, mert ő ak­kor is jó napottal köszönt nekem, ami­kor a tömeg leköpdösött bennünket. így aztán itthon maradtam, és - elviselve a rendszer megszorításait, a frusztrációkat - lelkiismeretem szerint tettem a dolgom... Visszatérve a megszakított gondo­lathoz, a határon túli magyarság sor­sáért való aggodalom gyerekkori be­ütésekkel indult. Amit szüleimnek, il­letve a bicskei református lelkészek­nek, elsősorban Füle József esperes úr­nak köszönhetek, aki előfizetője volt az Erdélyi Szépmíves Céhnek. A tisz­­teletes a háború pusztításai során erősen megcsappant könyvanyagát mindig szívesen adta kölcsön, édes­anyám tucatszám hozta a könyveket, és téli estéken az volt a szórakozás, hogy a petróleumlámpa mellett felol­vasott a családnak. Ötvenkettőben apám politikai ma­gatartása miatt két évig egyetlen kö­zépiskolába se vettek fel. Édesanyám néhány holdas örökségén dolgoztam apám mellett kényszerparaszti minő­ségben. Később Isiik György Erdélyből át­származott üldözött tanár könyvtára maradékából mintegy hetven nagyon értékes könyvhöz jutottam: Kós Károly, Makkai Sándor, Áprily Lajos... Nyíró József Kopjafák című munkája igen mély nyomott hagyott bennem, hisz a kopjafák alatt nyugvó sorsokban sok mindenben magunkra ismertem. A hatvanas években - micsoda vé­letlen! - a Nyugati Pályaudvar előtt megismerkedtem két kalotaszegi asz­­szonnyal, akik meghívtak Magyarvis­­tára. A csodaszép kalotaszegi viselet, az ottani életmód és a szép beszéd va­rázsától azóta sem szabadultam. A Közgazdasági Egyetem után hosszú dolgos évek következtek, ame­lyeknek a vasút, a Közlekedési Mi­nisztérium Közlekedési és Dokumen­tációs Kft. háttérintézménye voltak legfőbb állomásai. Ez utóbbinak egy kicsiny szegmensét privatizálva kerül­tem érintkezésbe a könyvkiadással. A rendszerváltás utáni években a szak­mai könyvek mellett lehetőségem nyílt arra, hogy humán témák felé fordul­jak. A Szenczi Molnár Társaság révén kapcsolatba kerültem Beke György, Benedek István, Nemeskürti István, Györffy László írókkal. A Budapesti Székely Házat ’98. december 1-én indítottuk útjára azzal a céllal, hogy hű képet adjunk az anyaországiaknak az erdélyi magya­rok életéről, illetve hogy minél hite­lesebb kép alakuljon ki bennük oda­­áti nemzettestvéreikről. Eddig, álta­lunk, mintegy negyven művészt is­merhetett meg a budapesti és vidéki érdeklődő közönség. Főleg Marosvá­sárhelyről és környékéről, de Temes­várról, Aradról, Nagyváradról is fel­kerestek bennünket akvarellisták, olajfestők, szobrászok, fafaragók, metszetkészítők... Kellemes és értékes kis szellemi műhely alakult ki a Közdok Kiadóban is. Elsősorban az erdélyi magyarság­gal, de felvidéki és a délvidéki magya­rok sorsával is foglalkozó számos kö­tet látott kiadásunkban napvilágot. Beke György révén megismerkedtünk Pomogáts Bélával, Aniszi Kálmánnal, akik tudásukkal, hozzáértésükkel ön­zetlenül mindig a kiadó rendelkezésére álltak. A kiadó célja: hiteles magyar értékek megmentésén fáradozni, pár­toktól, politikai irányzatoktól függet­lenül. Erdélyben még mindig nagyon sok feltáratlan vagy feltárt, de nem hozzáférhető szellemi érték van a ve­­szendőség határán. Persze nemcsak a magyar, ha­nem az egyetemes kultúra értékeit is a magunkénak érezzük. Akik ezt a szellemiséget az elcsatolt terüle­teken élő többségiek közül elfogad­ják, nekik is szívesen biztosítunk bemutatkozási lehetőséget. Román festőt, költőt, írót is mutattunk már be a Székely Házban. Amikor pél­dául Vasile Muresan marosvásárhe­lyi festő kiállítását megnyitottuk, a Budapesti Román Követség kultu­rális attaséja a bukaresti tévének azt nyilatkozta, hála istennek a dialógus kulturális fronton akkor is folytató­dik, amikor a nagypolitikában zök­kenők vannak. A Budapesti Székely Házban sok kedves vendég megfor­dult már. Járt nálunk Dávid Ibolya, a Bocskai Szövetség, a Rákóczi Szövetség, a Határon Túli Magya­rok Hivatalának elnöke, Kányádi Sándor... költők, írók, művészek voltak vendégeink. Az első olyan kötet, amely ebbe az eszmekörbe tartozik, Beke György Atlantisz harangoz című, a magyar sorsot Trianontól a kilencvenes éve­kig bemutató munkája volt. Ehhez kapcsolódott a Kossuth emigráció Bukarestben című tanulmánykötete, majd a román írók aforizmáit egybe­foglaló kiadványa, Vércsepp az író asztalán, amely kiadvány a román aforizma-irodalomnak is első darabja lehetne, hisz ilyen komoly válogatás román nyelven nem jelent meg. Pomogáts Béla irodalomtörténész több Erdélyről szóló munkáját mi je­lentettük meg. Ilyen volt például a Le­letmentés, a Műhely Erdélyben és a Villanófényben, melyekben a szerző az erdélyi írók küzdelmes életét és alko­tói pályaívét mutatta be. Nemrég ke­rült forgalomba, gondozásában, az Apa és fia, Áprily Lajos és Jékely Zol­tán legszebb erdélyi verseit egy cso­korba fogó szép verskötet. Ugyanebbe az eszmekörbe tartozik Aniszi Kálmán több könyve is: Ma­radj önmagad, Gyertyagyújtók, Mint­ha már virradna, Oldott kéve. Bennük az esszéíró egyrészt azt a felszabadító érzést és lelkesültséget rajzolja meg, amivel elindult (volna) a romániai for­radalom, másrészt azt lesújtó valósá­got ábrázolja, ahova lerántotta a bizan­­tin nagypolitika az igaz-szép eszmék szabad szárnyalását. Hadd említsem meg végül dr. Ha­­vadtőy Sándornak, a Fairfield-i Ma­gyar Református Egyház lelkipászto­rának, nyugalmazott egyetemi tanár­nak különleges könyvét is. Havadtőy tiszteletes huszonöt évig (1967-1992) hirdette az Evangéliumot a Szabad Eu­rópa Rádió protestáns félórái kereté­ben. A Vigasztald népemet című vas­kos kötet a kisebbségi magyarság identitástudatát erősítő, vigasztaló-bá­­torító prédikációinak legjavát tartal­mazza, igen szép kivitelben. Mi indítottuk el Péter Pál és Gaál Anikó Erdély-Székelyföld sorozatát, melyből három kötet jelent meg a Közdok Kiadónál. Erdély kulturális öröksége címmel új sorozatot indítot­tunk, amelynek első kötete Adamo­­vits Sándor Kapuk, kopják, harang­lábak című albuma az erdélyi monu­mentális fafaragás Európában alkal­masint páratlanul gazdag formakin­csét mutatja be. A sorozat következő köteteként a marosvásárhelyi Novák József Erdély történelmi címereit bemutató fotóal­bumát tervezzük Üzenet Erdélyből címmel. Két újabb életmű-albumon dolgozunk. Az egyikben Luzsicza La­jos Érsekújvárról átszármazott festőművész életművét hozzuk. A másikban Hunyadi László marosvá­sárhelyi szobrászművész munkássá­gát méltatjuk. A budapesti Székely Ház több Pest környéki művelődési házzal is rend­szeres kapcsolatban áll. Jó néhány ki­állításunk volt már Bicskén, Gödöllőn, Veresegyházán, Csömörön, s a távoli Sarkadon is. Igyekszünk közvetlenül is bekap­csolódni Erdély kulturális életébe. A marosvásárhelyi polgármesteri hiva­tal meghívására idén negyedszer vol­tunk jelen a Marosvásárhelyi napo­kon, de részt veszünk a Marosvásár­helyi Nemzetközi Könyvvásáron is. Rendszeresen részt veszünk a ma­rosvásárhelyi vártemplom és a uni­tárius egyház helyi rendezvényein. Tavaly decemberben a református egyház által szervezett könyvbemu­tatón jómagam mutattam be a Ka­puk, kopjafák, haranglábak című kö­tetet. Ott voltunk Kalotaszegen a Re­formátus Világtalálkozó erdélyi ren­dezvényein. Visszajáró vendég va­gyunk Inaktelkén a község mű­velődési rendezvényein. Nagyon jó kapcsolatot alakítot­tunk ki a dévai ferences kolostorban működő árvaházzal. Böjté Csaba atya tevékenységét dicséri, hogy ab­ban az otthonban, amelyet annak idején tíz-tizenkét gyermekkel indí­tott el, ma már körülbelül 350 elha­gyott kisgyermeknek sorsáról gon­doskodnak, csodálatos lelkiséget, szellemiséget adva nekik. Könyvek­kel és más adományokkal segítjük őket. Kiadónk könyveket adományo­zott a sáromberki legényegyletnek is. Mindent egybevetve: szerény le­hetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni erdélyi, Kárpát-medencei testvéreinken. Ötvenhat szellemében 2006-ról (folytatás az 1. oldalról) Az utódpárt második elnöke és 1994-től első miniszterelnöke, Hóm Gyula 1956- 57-ben tiszti karhatalmistaként fegyvere­sen vett részt a megtorlásban a megszálló szovjet hadsereg oldalán; a 2002-től mű­ködő második miniszterelnök, Med­­gyessy Péter korábban a pártállam kor­mányának miniszterelnök-helyetteseként és a politikai rendőrség szigorúan titkos főtisztjeként tevékenykedett; a jelenlegi harmadik szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc 1989-ig a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség felső vezetői közé tartozott, majd családi tulajdonosi szere­pet vállalt az 1956 utáni pártállam alapí­tója, Apró Antal kisajátítással szerzett va­gyonának átmentésében. A folytonosság valóban tetten érhető a mai döntésekben is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pél­dául 2004-ben a határon túli magyarok honosítása ellen vezetett kampányt, 2005- ben Moszkvában Magyarország 1945-ös háborús elfoglalását „felszabadításnak” nevezte, sőt köszönetét is mondott érte. A kommunista birodalmiság és interna­cionalizmus folytonossága így ível 1945- től 2005-ig, napjainkig. Nos, ezért a nemzetellenes folytonos­ságért nem fogadjuk el az MSZMP­­MSZP érdekcsoportjának akaratát 1956 ügyében. Az egyes mai intézkedéseket is elutasítjuk. Az MSZP-vezetésű kor­mányzat a 2006-os évfordulóra központi költségvetésből, központi pályáztatással, központi zsűrizéssel központi emlékmű központi avatását határozta el. Ez a köz­­pontosítás nyűt kisajátítást jelent, ráadá­sul a pártállami folytonosságot megtes­tesítő érdekcsoport részéről. Ha aztán még lehet, tetézi ezt a folytonosságot a központi zsűri által győztesnek hirdetett emlékműterv szemlélete. A függőleges fémhasábok ék alakú térbeli elrendezése a mindenkori önkényuralmak élcsapat­kultuszát fejezi ki. Élcsapat, élcsapat-kul­tusz itt és most? Ennek a művészi szem­léletnek és jelentésnek semmi köze sem lehet 1956 demokratikus forradalmához és nemzeti szabadságharcához, követke­zésképp az évfordulós emlékezéshez sem. Fordítva jellemezhetjük 1956 ter­mészetét. A forradalom és a szabadság­­harc október 23-tól november 4-ig leg­alább 10 ezer sajátos önszervező kiskö­zösségi, intézményi, helyi kezdeménye­zésből bontakozott ki. Hatásukra főleg Erdélyben és Kárpátalján szintén önszer­vező kezdeményezések szélesedő köre éledt fel - eddig 72 ilyen kisebb-nagyobb támogató és csatlakozó megmozdulásról tudunk. Ebből a szempontból a Kárpát­medencében hasonlíthatatlanul egyedi népi-nemzeti szabadságmozgalom kelt életre. Nem lehet ezt holmi mesterséges élcsapatkalodába gyömöszölni. Legyen elég végre 1956 meghamisításából! Meggyőződésünk, hogy 1956 hiteles és méltó emlékezete az egyetemes ma­gyarságra tartozik. Rá is tartozott volna mindig és mindenütt, de 1990-91-ig a kommunista birodalmi és pártállami erőszakhatalom a Kárpát-medencében tűzzel-vassal támadta, rombolta a ma­gyar nemzeti önazonosságot és emléke­zetet. Korszakunk kiemelkedő évfordu­lójára készülve ezért szólunk hálával és elismeréssel azokról, akik a Kárpát-me­dencében őrizték 1956 igazságát, vala­mint azokról a nyugaton élő magyarok­ról, akik idegen környezetben képvisel­ték 1956 történelmi értékeinek folytonos­ságát. Hiszen a kettészakított világ szel­lemi és politikai nyilvánosságában 1956 hiteles folytonosságát főleg a nyugati magyarság építette fel és tartotta meg. Egyedül ez a megpróbált és kipróbált széles magyar nemzeti közösség jogo­sult tehát a döntésre 1956 szellemében 2006-ról, az ötvenedik évfordulóról. Az előkészítésnek ezért most is emberi, he­lyi, intézményi közösségektől kell indul­nia, benne kárpát-medencei és nyugati ötvenhatos szervezetektől. A központo­sítás és a kisajátítás minden formáját el­vetjük - akkor is, ha az ötvenhatosoktól eredne. Úgy indokolt és méltányos, hogy az emlékezést magyarországi, kárpát­medencei, nyugati önszervező közössé­gek tervezzék a maguk hagyománya és igénye szerint. Testületünk mérlegelte a tapaszta­latokat és a lehetőségeket. Külön ren­dezvénnyel és kiadvánnyal a 2006-os évfordulóra nem készülünk. A szá­munkra esedékes támogatásokról le­mondunk a legmostohább körülmé­nyekkel küszködő kárpátaljai ötvenha­tos és helyi közösségek javára. Ma­gyarországon az 1956 emlékét most is példásan felkaroló Debrecen város év­fordulós tervének megvalósításához csatlakozunk. Elősegítjük itt a kárpát­medencei ötvenhatosok harmadik ta­lálkozóját, és felajánljuk újranyomta­­tásra 1956 eseményeinek és hatásainak máig egyetlen történeti összefoglalá­sát. Az Európai Parlament nem egy értékelvű határozata találkozik azzal a követelésünkkel, hogy a kommunista birodalmi és pártállami erőszakhata­lom túlélő érdekcsoportjainak befolyá­sát vissza kell szorítani. Elégedetten látjuk azt is, hogy az Európai Unió kö­zös jogrendjének hatására növekedik a ci­vil szervezetek önállósága és szerepe. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezzel az eséllyel mind több magyar ötvenhatos, nemzeti és keresztény szellemiségű kö­zösség éljen a kárpát-medencében. Jelen nyilatkozattal mi magunk is ezen értékek tudatosítását és kiteljesítését kívánjuk szolgálni. Mindezek alapján megerősít­jük a 2001. november 4-i Debreceni Ál­lásfoglalásunkat 1956 megtorlásának folytonosságáról: „Szeretnénk, ha a nagy­német nemzeti-szocialista birodalmi dik­tatúra bűntetteit elítélő Európa nem fo­gadná el a kommunista birodalmi dikta­túra ugyanolyan bűntetteinek felmenté­sét - a politikai folytonosság fenntartá­sát”. Emlékeztetünk rá, hogy ez az ötve­nedik évforduló 2006-ban egybeesik a nünbergi per hatvanadik évfordulójá­val. Nünbergben 1946. október elsején a nagynémet nemzetiszocialista biroda­lom vészkorszakát négy vádpontra épí­tett ítélettel zárták le. A politikai dön­téshozókat felelősnek találták a világ­uralom megszerzésére irányuló össze­esküvésért, a béke elleni bűntettekért, há­borús bűntettekért, az emberiség elleni bűntettekért. Az azóta érvényes nemzet­közi jog szerint el nem évülő bűnökről van szó. Bebizonyosodott aztán az 1956- os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtói és megtorlói is ugyanilyen el nem évülő bűnöket követtek el. Ezeket a bűnöket tudatosan követ­ték el mind az érintett szovjet, mind a magyarországi döntéshozók és végre­hajtók. Nagy Imre, az 1956-os nemzeti kormány miniszterelnöke ezt elsőként ismerte fel. Az 1957-ben romániai fog­ságban készített Snagovi jegyzeteiben rögzíti: az 1956. októberi egyiptomi válság ürügyén „a Szovjetunió katonai lépésre szánta rá magát Európában, Anglia és Franciaország legközvetle­nebbül sebezhető pontjain. Magyaror­szág az Anglia és Franciaország ellen irányuló szovjet katonai nyomás tervé­ben mint stratégiailag fontos terület jött számításba. Ez azt jelenti, hogy a szov­jet hadsereg akkor is benyomult volna Magyarországra, ha nem következtek volna be a forradalmi események”. Ez a létező stratégia, Magyarország hadü­zenet nélküli háborús megszállása, majd a véres megtorlás kimeríti a nün­bergi vádpontok fogalmát. Ezekért a bűntettekért együtt viselnek felelőssé­get a moszkvai és a magyarországi döntéshozók és végrehajtók. Terhelő bizonyíték az is, hogy Nagy Imrét 1958-ban koronatanúként kivégezték, jegyzeteinek közzétételét pedig a szov­jet és a magyarországi bűnösök túlélő érdekcsoportja még napjainkig is aka­dályozza. Ezek az el nem évülő és el nem ítélt bűnök kísérik a megalázott nemzedékek életét. Kezdeményezzük hát a kommu­nista birodalmi erőszakhatalom el nem évülő bűntetteinek megállapítá­sát és elítélését 2006-ban Magyaror­szágon, jelképes történelmi per kere­tében. Ragaszkodunk ehhez az ese­ményhez 2006. november 4-én, Bu­dapesten, a 301-es parcellában, a tör­vénytelenül meggyilkolt ötvenhato­sok sírdombjai között. Csak ez a jel­képes és nyilvános ítélet pecsételheti meg a magyar 1956 igazságtételét. 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság

Next

/
Thumbnails
Contents