Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

2005. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal FRIGYESY ÁGNES - Ön a Magyar Református Egyhá­zak Tanácskozó Zsinatának lelkészi elnöke. Mikor és milyen célból ala­kult a Tanácskozó Zsinat?- Eredeti elképzelés szerint a Ta­nácskozó Zsinat egyetemes Zsinatnak indult, ám Géniből érkeztek rosszalló figyelmeztetések. Egyesek nem értet­ték, vagy nem akarták érteni, mit aka­runk. Az ilyen magatartás persze nem újdonság. Már a Bibliában olvasha­tunk róla: nem értettek egyet. így né­­hányan kifogásolták az Egyetemes Zsinat létrejöttét: csak magyar össze­fogást láttak benne. Mi nem értettünk egyet akkor sem ezzel az egyoldalú negatív hozzáállással. Ám, hogy ne okozzanak senkinek fejtörést és prob­lémát, - akkor még nem vettem részt az üléseken -, Konzultatív Zsinatként jöttek létre, amely nem hozhat törvé­nyeket, csupán ajánlásokat tehet a Magyar Református Egyházaknak. A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (MRETZS) nincs Kárpát-medencei korlátok közé szo­rítva, mindenütt jelen vagyunk, ahol magyar reformátusok élnek, legyen az akár egyetlen maroknyi gyülekezet.- Vagyis nyitottak a határon túl élő magyar reformátusok felé?- Természetesen. Ha történelmi mértékkel mérjük, nincs még messze tőlünk az alig több, mint 80 esztendő, amikor létezett Kárpát-medencei Ma­gyar Református Egyház. Mi kicsit előre léptünk, megelőztük a politikát és a politikusokat, s valóban élni kezdtük a testvéri összefogást, mint ahogy a gyönyörű ének mondja: „senki ellen”, csak azért, hogy meg­maradjunk és együtt maradjunk. Az­óta az Európai Uniós törekvések ben­nünket igazoltak. Akik pedig fenye­­getőleg üzengettek nekünk Géniből, nem lett igazuk. A Tanácskozó Zsi­nat a működésétől számítva - jelen­leg 10 és fél éves. A Magyar Refor­mátusok Világszövetsége régebben alakult, 1991-ben, elnöke Tőkés László püspök úr.-A Tanácskozó Zsinat ülése előtti na­pon szokta tartani választmányi ülé­sét a Magyar Reformátusok Világszö­vetsége. A két szervezet láthatóan jól működik együtt...- Nagy egyetértésben működünk, mert mindkét szervezet a döntő cél felé igyekszik. Ez pedig a mi hitbeli- és valóságos egységünk, amit egyre inkább lehetővé tesz az Európai Unió. A céllátás biztosítja az egyetértést, még ha nem is mindig azonosak az elképzeléseink a munkamódszereket illetően. Mindig pontosan meghatá­rozzuk - mindenki megelégedettsé­gére -, a tennivalóinkat.- Hány tagja vagy gyülekezete van a Tanácskozó Zsinatnak a nagyvilág­ban?- Nem könnyű a meghatározás, mert akik távol élnek tőlünk, például Uj-Zélandban, Ausztráliában, eset­leg Dél-Amerikában, ott gyorsabban változik minden. Az egyik helyen fejlődik a gyülekezet, a másik helyen épp megszűnik. Elnök elődöm, Csiha Kálmán püspök szerint mint­egy negyven országban működnek tagegyházak. Én inkább azt mon­dom: több, mint harminc országban, legalább harminc szervezett egyház­test található valahol a nagyvilágban. A többségük persze a Kárpát-me­dencében él, de, nem elhanyagolható a nyugat-európai 150 ezres magyar reformátusság sem a különböző or­szágokban. A Tanácskozó Zsinat küldetése, hogy összefogja a szétszórtságban és a diaszpórában élőket idehaza és a különböző országokban egyaránt.- Kap-e állami támogatást az MRETZS? S ha nem, hogyan tartja el magát?-A tagegyházak bizonyos díjat fi­zetnek be évente. Ezek a fenntartá­sunkat segítik, a működtetéshez azon­ban ez már nem elegendő, hiszen 11 bizottságban tevékenykedünk. Arra máshol kell keresnünk az anyagi for­rásokat. Az előző magyarországi kormány igyekezett segítségünkre lenni, a je­lenlegi magyar kormány sem tagadta ezt meg. De jelenleg más a forma. Későn szereztünk tudomást a pályá­Református, bibliás, magyar lelkűiét őrzője Beszélgetés Erdélyi Gézával, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökével zati lehetőségekről. Amikor pedig ér­tesültünk róla, a Magyarországi Refor­mátus Egyház sikeres pályázattal me­gelőzött bennünket. Jövőre ügyesebb­nek kell lennünk.- Milyen eredményekről számolhat be, Püspök úr?- Az egyik legnagyobb eredmé­nyünk: valami olyasmit valósítot­tunk meg, amivel nem találkozom a nem kell bérelnünk a helyszínt, a ter­meket, ami komoly összegekbe került. - Milyen intézményeket működtet a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház? Mi is küszködünk, ezért jó­leső érzéssel fogadjuk, ha a Magyarországi Református Egyház, tehát az anyaország református egyháza bármelyik szervezetünket támogatja, ugyanis még nem elemezték ki mindannyian: mit is jelent a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata. Ha ma­gyar református, akkor nyilván az anyaországi is magyar re­formátus. Tehát ez mindannyi­unk közös ügye! Támogassuk egymást! Egy érdekes jelen­séggel találtam szembe ma­gam: mi helyzetünknél fogva sokkal erőteljesebben érezzük a kisebbségben, hogy hová tar­tozunk. Az együvé tartozás ér­zését! Ennél fogva a mi tuda­tunkban azok a politikai állam­határok, amelyek több, mint 80 éve jelen vannak a minden­napi életünkben, számunkra nem jelentettek sohasem ak­kora akadályt, mint az anyaor­szágiaknak. Ez most érezhető. Mi természetesnek vesszük az együvé tartozásunkat, s mégis szembetaláljuk magunkat va­lami olyasmivel, hogy ti ott, mi pedig itt vagyunk. Nagyon fontosnak tartom és nagy jelentőséget tulajdonítok an­nak, hogy szívvel-lélekkel tudjam, hová, kikhez tartozom, és kik tartoz­nak hozzám. — Ön a Szlovákiai Református Keresz­tyén Egyház püspöke. Szíveskedjék be­mutatni egyházkerületét!- Mi nem egyházkerületnek, hanem egyháznak nevezzük magunkat, csak­úgy, mint Kárpátalja. De, ha másképp szólítanak bennünket, azt is értjük. A népszámlálási adatok szerint körülbe­lül 110 ezren vagyunk reformátusok, ebből mintegy tízezer a szlovák. Ki­lenc egyházmegyében dolgozunk, ki­lenc esperességgel. Ebből két kis egy­házmegye szlovák, hét pedig magyar.- Ezek szerint vannak szlovák reformá­tus hívei is?- Igen, a mi egyházunkban vannak szlovák hívek is, de egy „püspökség” keretei között tevékenykedünk. Kelet- Szlovákiában élnek a régi Rákóczi-bir­­tokokon, ahol a vallási türelem jobban érvényesült. így megmaradhattak ők is. Kétnyelvű egyház vagyunk, annak minden terhével és örömével. Ez azt je­lenti: ha megjelenünk az egyházme­gyei közgyűléseken, az elnökség szlo­vák nyelven beszél a két Szlovák Egy­házmegyében. többi egyháznál. Tudván tudom, kö­rülbelül tízezer szlovák református­nak van két egyházmegyéje, saját esperessel, egyházmegyei gondnok­kal. A Zsinati Elnökségben ugyan­akkor ez a tíz százalék 33 százalék­ban van jelen a különböző felső szervekben, tehát ez pozitív diszk­rimináció. Mi ezt megadtuk, mégsem om­lott össze semmi, nem történt vészes fejlemény, ugyanakkor tudom, a kö­rülbelül 16-18 ezer főt számláló ma­gyar evangélikusnak még esperes­helyettese sincs. A négyszázezer magyar katolikusnak tavaly nevez­tek ki segédpüspököt. Az otthoni po­litikusok előtt is elmondom, ha al­kalom nyílik rá, hogy nem kellene ezektől a lépésektől tartani. Ki szol­gáltasson igazságot és ki ne diszk­­rimináljon? Az egyháznak kell jó példát szolgáltatnia! Hála Istennek, vannak eredménye­ink. A fordulat után elkezdődött a gyermek- és ifjúsági misszió. Ez a munka nagyon fontos a jövő szem­pontjából. Újra beindultak az ifjúsági- és felnőtt bibliaórák, valamint a kü­lönböző találkozók, melyeket sokáig tiltottak. Intézményeket működtetünk, így szerencsére abban a helyzetben vagyunk, hogy rendezvényeinkhez- Jókán van misszióköz­pontunk és egy árvaházunk. Ezt elsősorban a Neue-kir­­chener Missziónak, valamint a német hívek, egyének, csa­ládok anyagi támogatásának köszönhetjük. Az árvaház fo­kozatosan fejlődött. Jelenleg közel harminc elhagyott gyermekkel foglalkozunk. A misszióközpontban találko­zókat rendezünk. Beindítot­tuk a katekéta és lévita­­képzőt Komáromban, mely­ből gyorsan kinőtt a Kálvin János Teológiai Akadémia. Kemény küzdelmes tíz esz­tendő áll mögöttünk, a tava­lyelőtti októberi akkreditáci­­óig ingyen tanítottunk, 120- 130 hallgatót képeztünk. A prágai Károly Egyetemről jártunk tanítani, ahol előadók voltunk: dr. Molnár János, a jelenlegi dékán, valamint én. Az Úristen megsegített, első akkreditált fakultása lett a Se­­lye János Egyetemnek a mi Teológiánk. Ez nagy ered­mény. Ezenkívül három gim­náziumunk, három középis­kolánk és három alapiskolánk van.- Ezek az intézmények teljesen ma­gyar anyanyelvűek?- Igen, és egyházi iskolák. Csal­lóköztől Ung megyéig találhatóak. Működik Ifjúsági Központunk Csé­­csen, egy visszakapott iskola épület­ben, illetve Diakóniai Központunk Hanván. Most hozzuk rendbe, majd nyitjuk meg a második épületet, hogy fogadhassuk az elmagányosodott, el­öregedett egyháztagokat, lelkész öz­vegyeket. Szenvedélybetegek szá­mára épülő központunk még átadás előtt áll a Csallóközben. Dolgozunk, Hála Istennek.- Püspök úr hogyan lett pap?- Papi családban nőttem fel, anyai ágon Bocskai István koráig vezetjük vissza a családfát. Több lelkész szol­gált a családban. Két lelkész roko­nomnál gazdag könyvtár emlékezte­tett és inspirált, az egyiküknél jó négyezer kötet, anyai nagyapámnál pedig közel hatezer kötetes könyvtár. Sajnos kárba veszett, elvitte a háború. Csak töredékét sikerült megmenteni, mintegy 730 kötetet. Lelkészek kö­zött éltem, tetszett az életformájuk, és hivatástudat ébredt bennem. Igaz kül­­misszióra készültem, valahová a Csendes-óceán tájára. De a kommu­nizmusban nem nyílt lehetőség erre. „A boldogság egyik alapja a közösségbe tartozás.” Erdélyi Géza református püspök ANISZI KALMAN Kényszerű versenyfutás Korunk technikai műveltsége kü­lönös erővel alakítja életünk külső formáit, miközben a bennünk munkáló erkölcsi törvény nyugta­lanítóan gyengélkedik. A legkor­szerűbb műszaki ismeretekkel fel­vértezett század- és ezredfordulós ember mind távolibb horizontokra figyel, ám morális univerzuma le­maradt a kényszerű versenyfutás­ban. Egymás iránti érzékenysé­günk aggasztóan meggyöngült, elkérgesedtünk. Néha napi füstöl­géseim közben meg-megkérde­­zem magamtól, végtére is mi a haladás titka, ismérve: a gépek hatékonysági foka, a mind kényel­mesebb közlekedés, az üzemek szaporodó száma? Ezek is, per­sze, de ha újfajta bálványként imádjuk a gépeket, jut-e elég idő azzal is törődni, ami bensőséges, rí? Ami azért is fontos, mert ^lényegi belső ösztönzés, szükséglet, igény nélkül nincs előrelépés. Ezért érzem korparancsnak a sze­mélyiség tökéletesítését, a fejlett moralitást. Mifelénk, Közép-Európában a történelem különösen fontos sze­repet rótt a szellemépítőkre, akik­nek példája olykor századokig su­gárzott, sugározhatott: hitet, erőt meríthettek belőlük a kései utó­dok abbeli törekvésükben, hogy a nemzet felzárkózzon oda, amit nem elsősorban földrajzi értelem­ben nevez Európának a világ. Mindenekelőtt a fiatalokra gondolok, az ifjúságba plántá­landó erkölcsi értékek begyako­­roltatását érzem halaszthatatlan­nak. Miért mondok begyakorolta­­tást? Azért, mert erkölcsiek dol­gában a tudás egymagában nem elég. Ugyanis nem kevés azoknak a száma, akik nagyon is jól tud­ták, mi az erény, mi az erkölcsi jó, mégsem azt, hanem az ellen­kezőjét cselekedték/teszik. Itt nem elég tudni és akarni, hanem, a költővel szólva „...tenni kell!”. Ahhoz, hogy erkölcsösekké váljunk, gyakorolnunk kell az eré­nyeket. Az erkölcs mindig a cse­lekvésben ölt testet. (Persze a szán­déknak, a gondolatnak is lehet tett értéke.) Mivel az erkölcsnek nincs önálló léte, mint a tudománynak vagy a művészetnek, ezért az er­kölcsi értékek vagy immanensen benne rejlenek tetteinkben, gondo­latainkban, szándékainkban, érzel­meinkben, vagy megnyilvánulása­ink híjával lesznek az erényeknek. Aki nem cselekszi is a jót, hanem csak prédikál róla, moralizál, az fa­­rizeuskodik. Ne higgyünk neki! i Orvosit és teológiát készültem vé­gezni. A sorompó leengedésekor az orvosiból nem lehetett semmi, pedig a misszióhoz szükséges lett volna. Ma csodálkozom egyes szülőkön. Ha a gyermeknek tíz kilométert kell utaznia az iskolába, már jajveszékelnek. Nekem a szüleim azt mondták: gyer­mekem, tetszett az Úristennek, hogy magyar családba szüless, mi magyar re­formátusnak nevelünk téged. A háború után bezárták a magyar iskolákat, Nagykapos mellől kerültem az első ma­gyar nyelvű gimnáziumba, Komá­romba, jó 420 kilométerre a szülőhe­lyemtől. Évente kétszer vagy három­szor mehettem csak haza. Majd követ­kezett a teológia Prágában, ez a szülőhelyemtől közel 800 kilométer tá­volságot jelentett, ekkor már csak a szünidőkben térhettem haza. Érthető te­hát, rettenetes erővel kötődtem a test­véreimhez, szüléimhez, mert nagyon hiányoztak, de az iskolákat elvégeztem. -Nagycsaládban nőtt fel?- Négy testvérem mellett a nagy­szülők is velünk éltek, és egy nagyné­­ném. Kilenc embernek kellett asztal­hoz ülnie. Nehéz évek alatt edződtünk. A háború maga is érlelt, és edzett ben­nünket. Tudom, mit jelent hónapokig vajas kenyeret ebédelni és vacsorázni. Emlékszem a reszlovakizációs folya­matra, amikor a magyarokat kénysze­rítették rá, hogy jelentsék magukat szlováknak, akkor jobb lesz a sorsuk. Szüleim ezt nem tették meg. nem fért össze a meggyőződésükkel, így bizony édesapám napszámos munkát is vég­zett, mint lelkész, hogy a családját el­láthassa. Mi pedig segítettünk neki. Fegyelmező szeretettel neveltek ben­nünket, hitben, szeretetben, ez megha­tározta az ember későbbi magatartását. Pluszba kaptuk a könyvtárat. Gyerme­keim - mondták a szüleim, ez a csa­ládi könyvtár az Erdélyi Helikon és más sorozattal -, a tiétek lesz. Kezd­jétek el olvasni! Zenei és történelmi műveltségük is jelentős volt, tehát szé­les látókörrel bocsátottak el bennün­ket otthonról. Azt mondták, soha nem történhet meg, hogy megtagadjátok önmagatokat! Mert soha nem felejthe­titek el, kik vagytok, honnan jöttetek, kikhez tartoztok? Becsüljetek meg másokat, de éljétek el, hogy titeket is megbecsüljenek! Semmi más eszköz­zel, csak azzal, hogy megadjátok a tiszteletet másoknak, és megköveteli­tek a tiszteletet magatoknak. Üzenem mindenkinek: a boldogság egyik alapja a közösségbe tartozás. Az első, legkisebb közösség, a család. A második az adott gyülekezet, hogy az­tán beletartozhassunk egy nemzet kö­zösségébe, szilárdan, erősen. S ha ez megadatik, akkor felebarátainkkal együtt vállalhatjuk a közösséget, a vi­lággal, és az emberiséggel. Bárcsak sokan kaptak volna jó út­­ravalót! Emlékeimben hordozom, hét­nyolcéves gyermekként: a háború alatt segítették szüleim az üldözötteket. El­rejtették őket: lelkész-társakat, magya­rokat, szlovákokat, zsidókat. Emberi kötelességből, semmit nem várva cse­rébe. S mi ennek - a bátyámmal együtt- tanúi voltunk. Meghatározó, hogyan éltek, viselkedtek a szüléink.- „Református, bibliás magyar lelkű­iét megőrzésére van szükség ” - most önt idéztem. Veszélyben érzi a „bib­liás” lelkületet?- Mindig veszélyben van. Hiszen a világ valami mást akar. Mindannyian jól tudjuk, mennyiféle „izmussal” talál­kozunk. Én, gyermekként, az átvonu­láskor szembetalálkoztam a hitleriz­­mussal, a fasizmussal. Máig megjele­nik előttem a kép: beültettek az autóba és mentünk, távolodtunk a szülőfalunk­tól. Ugyanúgy szembetaláltam magam a másik izmussal, a kommunizmussal és a szocializmussal. Megrázó dolgo­kat láttam, amikor a felszabadító had­sereg gyalogsága erőszakoskodott az ott lakó nőkkel. Mindenféle „izmus” káros, ha a hangsúly eltolódik. Itt van egy másik példa: a feminizmus. Ha nem a nőről szól, hanem mozgalommá, ideológi­ává torzul, félremagyarázható, ki­használható, felhasználható ideológi­ává, izmussá válik, az már azonnal ör­dögi. Minden izmus veszélyezteti az egészséges szellemiséget, amelyben nevelni szeretnénk ma már gyerme­keinket és unokáinkat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents