Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. október CZÉRE BÉLA Amerika, amely jórészt izraeli felbujtásra már a második háborúját vívja Délnyugat- Ázsiában és a Közel-Keleten, képtelen volt megbirkózni a Mexikói öbölre zuhant tájfunokkal és árvizekkel, az USA egy­szerűen csődöt mondott a természeti ka­tasztrófákkal szemben. A legnagyobb csa­pások New Orleanst érték, de keményen szenvedett Port Arthur és Houston is. New Orleansben hivatalos adatok szerint ezer ember halt meg, de ez a szám egyelőre a legkevésbé sem reális: a város egy része még mindig víz alatt van. Holttestek szá­zai lebegtek napokig a sötét, iszamós vi­zekben, s hogy nem tovább, arról aligha­nem az alligátorok tehettek leginkább. Joggal vetődik fel a kérdés: ugyan miért akar az a nemzet újra és újra há­borúzni, amelynek hadseregei, kataszt­rófa-védelmi egységei arra sem képesek, hogy a polgáraikat a pusztulás elől ki­menekítsék? Amerika mégis lázasan készülődik az Irán elleni háborúra. Egy olyan háborúra, amely könnyen lehet, hogy világhábo­rúba torkollik. Pedig Iránnak nincs nuk­leáris fegyverprogramja. Ezt erősítette meg nemrég Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség el­nöke is. Mellesleg atomfegyverekkel ren­delkezik az USA, Nagy-Britannia, Fran­ciaország, Oroszország és Kína mellett Izrael, India és Pakisztán is. Pakisztán például az USA szövetségese, Izrael pe­dig - Nagy-Britannia mellet - az USA legfőbb szövetségese. De őket senki sem szólítja fel nukleáris leszerelésre. Iránt viszont arra kényszerítenék, hogy - biz­tonsági okokból - mondjon le a nukleá­ris energia békés célú felhasználásáról is. Mindebből az következhet, hogy ha Amerika megtámadja Iránt, akkor Tehe­rán Izraelt és az Irakban állomásozó amerikai csapatokat veszi tűz alá. Persze a katonai konfrontáción kívül más eszköz is az USA rendelkezésére áll. Ez az eszköz a belső felfoigató, bomlasztó csapatok - elsősorban diákok - kiképzése, pénzelése a hatalomátvétel céljából. Ezt az eszközt az USA már sikerrel alkalmazta - igaz, kérész életű siker volt ez - Szerbiá­ban, majd Grúziában, Kirgizisztánban és nemrég Ukrajnában. Ez lenne az „olcsóbb” és „biztonságosabb” módszer. Csakhogy erősen kérdéses, hogy ez a felforgató, nyu­gati típusú forradalmat, „demokráciát” ex­portáló módszer eredményre vezetne-e az­zal az Iránnal szemben, amely az 1980-88- as, ellene indított háborúban az akkor állig felfegyverzett Irakkal szemben önfeláldozó embertömegének erejével tudott lényegé­ben győzni, vagy legalább is fegyverszü­netet kicsikarni. Mindenesetre Amerika már régen el­veszítette erkölcsi tekintélyét a harmadik világ szemében. Nem véletlen, hogy Ku­ala Lumpurban Mahathir Mohamad, a (folytatás az I. oldalról) A bírált mondat szerint lehet, hogy egyesekre nézve igazságtalan lett volna egy cseh mintájú lusztrációs tör­vény, amelyben ki kellett volna mon­dani, hogy aki a népelnyomó diktatú­rában egy évnél hosszabb időt függet­lenített pártfunkcióban eltöltött, az 15 évig nem vehet részt a közéletben, nem választható meg semmilyen tiszt­ségre, és nem vehet részt az állami tu­lajdon privatizációjában - de még min­dig jobb helyzetbe jutott volna az or­szág, mint ami ennek hiányában kia­lakult. Megjegyzendő, hogy hasonló törvény vonatkozott Németországban a nemzeti szocialista párt tagjaira is. A negyedik pontban a népellenes cselekmények bírósági vizsgálatát kö­vetelték. Sajnos, ebből is csak sovány eredmények valósultak meg. Az 1956 előtti atrocitások elévülésre hivatkozva feltáratlanok maradtak, az 1956-1957- ben nép ellen elkövetett tömeggyilkos­ságok, sortüzek kivizsgálása csak rész­ben történt meg az igazság feltárásá­ban ellenérdekelt szocialista-szabad­demokrata kormányok miatt. Az ötödik pontban az egyetemis­ták titkos választásokat és szabad párt­alapítást követeltek. Ez teljesült, bár egyenlőtlen feltételekkel, mivel a kor­mányzó párt - mint jogutód - örököl­hette pártelődjei összeharácsolt vagyo­nát. A hatodik pontban a magyar-szov­jet kapcsolatok egyenjogúsítását köve­telték. Nos, ezek még ma sem egyen­rangúak, például olyan nagyságú el­lenérték fejében kap vissza elrabolt műkincseket a magyar állam Oroszor-Alligátorok New Orleansben nagy tekintélyű malajziai exállamfő azt nyilatkozta, hogy gyilkosok azok az ame­rikai és brit pilóták, akik bombákat dob­tak le iraki polgári személyekre, és hazá­juknak, az Irakot megszálló két országnak tettei terrorcselekményekkel érnek fel. A brit halálosztogatók nem szeretik a bírálatot, még akkor sem, ha az „be­lülről” érkezik. József Attila-i gondolat­ról ők nem akarnak haliam: „Érted ha­ragszom, nem ellened:” így történhetett meg, hogy David Kelly, a brit védelmi minisztérium szakértője rejtélyes módon öngyilkos lett. Kellyről azt kell tudnunk, hogy ő volt a koronatanúja annak a vizs­gálatnak, amely bizonyíthatta volna, hogy a brit kormány valótlan hírszerzési adatokkal támasztotta alá az Irak elleni háború alapjául szolgáló parlamenti je­lentést, amely szerint Szaddam Husszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Robin Cook volt angol külügyminiszter - az Irak elleni háború ellenzője - pedig kirándulni ment a skót hegyekbe, ott nagy hirtelen rejtélyes légszomja támadt, és váratlanul meghalt. Robin Cook a pa­lesztinok jogait is védelmezte. Erőszak, halál, pusztulás lengi körül a brit és az amerikai politikát egyaránt. Lovas István egyik legutóbbi sajtó­szemléjében a Jerusalem Post-ot idézi, amely azzal lepi meg az olvasóit, hogy az izraeli törvényhozás egyhangúlag jóváha­gyott egy olyan törvényt, amelynek értel­mében Izrael kérni fogja a holokauszt-ta­­gadók kiadását a földkerekség bármely or­szágából. A Jerusalem Post ugyanakkor hozzáteszi, hogy a felkért országok min­den bizonnyal megtagadják majd a kiada­tási kérelmet. Ha viszont például Magyar­­országra, az MSZP-re gondolunk, a leg­kevésbé sem valószínű, hogy a szocialista kormány megtagadná egy ilyen kérés tel­jesítését. Hogy jobban megértsük a kérdés mélységeit: nem bűntettről van szó, még csak nem is feltételezett bűntettről, hanem csak arról, hogy izraeli törvényszék elé kell citálni azt a külföldi állampolgárt, aki kétségbe vonja, hogy volt holokauszt. Lovas Istvánnak egy másik sajtó­szemléje is döbbenetes adatot tartalmaz. Franciaországban társadalomtudósokat ítél el a bíróság „antiszemitizmus” vád­jával, holott a nevezett társadalomtudó­sok nem tettek egyebet, csak azt, hogy bírálták a cionista politikát. Az izraeli tit­kosszolgálat Mehri nevű cége viszont a cionista szavakat következetesen „zsi­dóknak” fordítja le, s így egy cionizmus­ellenes tudományos cikk nyomán folya­matosan „antiszemita uszításról” beszél. A megfélemlítés Németországban még erősebb. A CDU, s különösen an­nak elnökjelöltje, Angela Merkel asszony nagyon rossz bizonyítványt állított ki ma­gáról az emberi gyávaság, állandó meg­alkuvás tekintetében. Martin Hohmannt azért záratta ki a CDU-ból, mert a poli­tikus a „német egység napját" méltató rendezvényen kifogásolta, hogy a néme­teket mint „tettes népet” emlegetik foly­ton. Hiszen a bolsevik vezetés nagy ré­sze is zsidó származású volt, ennek alap­ján a zsidóságot is tettes népnek lehetne nevezni - így Hohmann. Lengyelországban óriási arányban győzött a jobboldal, elzavarva a korrupt, posztkommunista baloldali kormányt. Az első helyet a Jog és Igazságosság Pártja szerezte meg, amely rendet akar terem­teni Lengyelországban, keményen szembe fog szállni a korrupcióval, s meg fogja fékezni a magánosítást. A konzer­vatív, katolikus Jog és Igazságosság Pártja csapást fog mérni a bűnözésre, s a társadalmat arra fogja emlékeztetni, hogy az életben a munka, a család, a haza és a vallás alkotja a valódi fogódzókat. A második helyet a szintén jobbol­dali Polgári Platform szerezte meg. A két jobboldali párt koalícióban fog kormá­nyozni, de a kormányalakítással megbí­zott, a Jog és Igazságosság Pártját kép­viselő Kazimierz Marcinkiewicz már egyértelművé tette, hogy nemet mond a Polgári Platform embert elemésztő libe­ralizmusára, gazdaságpolitikájára. így a két párt között valószínűleg konfliktusok is várhatók. Ugyanakkor komoly re­ményt jelent az is, hogy a kőkeményen jobboldali Önvédelem (Samoobrana) párt a harmadik helyet szerezte meg ti­zenkét százalékkal. A szociáldemokra­ták, posztkommunisták csak a negyedik helyen végeztek, s így talán eltűnnek majd a történelem süllyesztőjében. A len­gyel társadalomnak volt bátorsága és akarata leszámolni a posztkommunisták­kal! Magyarországon is el kell zavarni a posztkommunistákat és az Apró-Dobrev- Gyurcsány klánt! A Magyar Fórum szeptember 15-ei számában jelent meg Csurka István Vol­tunk, leszünk? című tanulmánya, amely az egyik legalapvetőbb összegző frás az úgy­nevezett rendszerváltozás óta. Négy parla­menti pártról szól ez a történet, hiszen a MIEP-et parlamenten kívüli erővé kény­szerítették 2002-ben, a KDNP-t és a Kis­gazdapártot pedig egyszerűen szétverték. A négy parlamenti pártot Csurka Ist­ván egyszerűen csak „rendszerszolgák­nak” nevezi. A cél: „belelőni a tudatba, hogy csak a parlamenti párok léteznek, számítanak, csak őket tartja számon a nemzetközi közvélemény”. Csak ez a négy párt fontos a „bankárkaszt, a nem­zetközi nagytőke, a globalizmus New York-i és Tel-Aviv-i urai” számára, mert ezek a pártok „már nem szabad farkasok, hanem alázatos kutyák”, „ezek már meg vannak szelídítve”. Mindegy, hogy közü­lük melyik, melyik kettő kerül kor­mányra, a váltogatás csak azért történik, hogy a „gazda” a „demokrácia látszatát fenntartsa”. A gazda néha megvesszőzi a pártjait. Ha vonakodva teljesítik a privatizációs ígéreteket, vagy még mindig nem hoztak gyűlölettörvényt. Ilyen vesszőzést szenve­dett el Medgyessy Péter, de 2002-ben Or­bán Viktor is, aki jó ideig nem akart tu­domást venni a választási vereségről,, Jia­­talmas tömeget verbuvált össze, de csak nehezen, üggyel-bajjal tudta lecsendesí­teni őket”. Most viszont, a 2006-os válasz­tások előtt a gazda „cilinderébe oda van készítve a győztes Fidesz-nyuszi”. A gazda nem akaija, hogy a négy ki­választott közé bekerüljön „egy nem do­­mesztikált, a kitartást elutasító erő”: a MIEP. Ráadásul olyan erő, amelyet ő már egyszer antiszemitának nyilvánított. Függetlenül attól, hogy a MIEP valóban antiszemita-e vagy sem. Valójában ar­ról van szó, hogy a gazda retteg a MIÉP parlamenti jelenlététől, mert tudja, hogy a rendszer nemzetellenességét egy nem­zeti radikális párt hatásosan tudja szóvá tenni, s ez a gazda számára beláthatat­lan lavinát indíthat el. „Nem törvény­­szerű ugyanis” - úja Csurka István -, „hogy a magyarságnak a rendszerválto­zás után, vagy a rendszerváltozás követ­keztében ilyen nyomorúságos körülmé­nyek között, ennyire kiszolgáltatva kell élnie, s ha akad egy parlamenti erő, amelyik valóban nem nyugszik ebbe bele, akkor ez hamar áthatja az egész nemzetet.” Magyarország ma a nemzetközi cé­gek bóvlilerakata, gyarmata, pártrend­szere „egy négylevelű lóhere - egy szá­ron”. A gazda uralmát a négy párt való­sítja meg. Ez jutott a magyarságnak szo­ciális piacgazdaság helyett. „Az MSZP legnagyobb erénye a gazda szemében, hogy úgy tud a nagytőke, mégpedig most már a globá­lis nagytőke, a bankárkaszt és a kahal im­perializmus pártja lenni, hogy közben a tömegek szemében megmarad szocia­lista pártnak, az urak elleni gyűlölet és a kisemberek, elsősorban a végzetesen el­butított nyugdíjasok pártjának. Törzskö­zönségének akárhányszor vágják is a sze­mébe, hogy az MSZP a nagytőke pártja, és elárulta őket, ők még mindig Kádár János gulyáskommunista pártját látják benne, és akármit művel is, ettől nem tá­gítanak.” Amikor Hóm Gyula 1994-ben koa­lícióra lépett a New York-i és a Tel-Aviv- i érdekképviselet eddig egyetlen hiteles­nek tartott pártjával, az SZDSZ-szel, fo­kozatosan átvette annak minden fontos kapcsolatát - írja Csurka István. Az SZDSZ pedig beletörődött ebbe a jól jö­vedelmező másodlagosságba. A két párt - az MSZP és az SZDSZ - személyi ál­lományát tekintve is tökéletesen össze­fonódott. Fontos, tudatformáló tárcák ju­tottak és jutnak az SZDSZ-nek is, mint például az Oktatásügyi Minisztérium, ahol tökélyre viheti a rombolást. Gyurcsány Ferenc csak látszólag volt ugyanannak a körnek az embere, mint Medgyessy Péter. Gyurcsányt, az Apró-Dobrev-fiókát „egy terrorellenes világháború diktatórikus kormányzatá­nak, a Rákosi-rendszer visszatértének előkészítése céljából hozták elő”. Az SZDSZ, miután „elveszítette a magyar és nemzetközi zsidóság egyet­len hiteles képviselőjének szerepkö­rét”. amolyan „belső ellenőrként”, „ké­tes akciók kitervelőjeként és végrehaj­tójaként szerepel”. Óriási szerepe van a cigányság magyarság ellen uszítható részének mobilizálásában, bár ő maga, az SZDSZ semmit sem tett a cigány­ságért. Az SZDSZ aljas küzdelmet folytat az egyházak és az állam ellen, elsőszámú felelős a magyar oktatás színvonalának lezüllesztéséért, s azo­kért a manipulációkért, amelyekkel a termőföld tulajdonjogát ki akarják venni a magyar nép kezéből. Tömören jellemzi hajdani pártját, az MDF-et Csurka István. Az MDF „egy darab vaj, ami arra vár, hogy felkenjék valamilyen szelet kenyérre”. Az „MDF mára a legolcsóbb segéderő lett, ott szol­gál, ahová hívják”. Nem sok jót tud mondani Csurka István a Fideszről sem. „Meghirdette annak a privatizációnak a felülvizsgá­latát, amelynek lelkes híve és gyakor­lója volt, státustörvényt hozott és ugyan­akkor elengedte a kereskedelmi televí­ziók áfatartozását, szavatolva ezzel nemcsak nemzetellenes működésük folytatását, hanem busás hasznukat is. A Fidesz mindent kipróbált és mindent megjátszott, amit csak lehetséges Ma­gyarországon.” Volt kisgazdatagozata, munkástagozata, kitalálta a polgári kö­röket, „most azon dolgozik, hogyan le­hetne megbénítani őket, mert sok ben­nük a kellemetlen kérdés, lehajol a nép­hez, és megkérdezi az emberek vélemé­nyét, és aztán magába temeti”. A kis­gazdáknak pedig a Fidesz „a tőke sza­bad áramlásának fejezetét adta az euró­pai szerződésben, amelynek alapján ma kivásárolják a magyar termőföldet. Ide­genek.” „Vagy bolondok vagyunk, s elveszünk egy szálig." szágtól, hogy az gyakorlatilag vásár­lás. A műkincs-rablás indoka Orosz­ország szerint jóvátétel a magyar had­sereg Oroszország elleni fellépése mi­att. Ez az indok hamis, hiszen a ma­gyar hadsereg soha nem jutott - és nem is igyekezett - a mai Oroszország határainak még a közelébe sem. A hetedik pontban a magyar gazda­ság újjászervezését követelték. Milyen szerencsések voltak az akkoriak, mert ma a hazai ipari kapacitás kétharmada, a kereskedelem zöme, a pénzügyi szolgáltatások kilenc tizede már kül­földi kézben van. A mai kormány min­den még megmaradt, mozdítható ál­lami vagyont - nehogy kialakuljon egy hazai „nacionalista” tulajdonos-réteg - külföldieknek kíván eladni. A bérből élő kiszolgáltatottakból pedig - számí­tásuk szerint - alázatos, önálló gondol­kodásra képtelen biomasszát gyúrnak. A nyolcadik pontban a titkos kül­kereskedelmi szerződések nyilvá­nosságra hozatalát követelték. Nos, itt sem történt előrelépés. Épp ezek­ben a hetekben derült ki, hogy eltűn­tek - vagy a titkosított iratok között lappanganak - annak a 200 milliárd forintra tehető adósságnak az adatai, amelyet Magyarország állítólag megkapott Oroszországtól, csak ép­pen azt nem tudják, hogy ki kapta meg. Többek szerint ezzel fizetünk az elhurcolt - és most „visszaadott” - műkincskért. A kilencedik pontban a munkások létminimumának a megállapítását kö­vetelték. A két világháború között szá­molt létminimum értelemszerűen csa­ládokra vonatkozott - de ezt máig nem respektálja a szocialista kormány. En­nek legnagyobb kárvallottjai a létmi­nimum alatt élő gyermekek, mert a mai kormányzat nem ismeri el, hogy nekik is van létminimumuk, és 2006- tól gyakorlatilag az eltartottak számá­tól függetlenül adóztatja meg a ke­resőket. A gyermekellenes, antiszo­ciális politikának szükségszerű követ­kezménye az alacsony születésszám és a nép pusztulása. A tizedik pontban az egyéni gaz­dák egyenjogúsítását követelték. Erre csak a polgári kormányok alatt nyílt le­hetőség, mert a mai kormány akár a támogatások, akár a felvásárlások, akár a hitellehetőségek terén a nagy­üzemeket támogatja, és hátrányosan kezeli a családi gazdaságokat. Az év elején csak hatalmas gazdatüntetések fékezték meg a hagyományosan pa­rasztellenes bolsevik indulatokat. A tizenegyedik pontban az ártatla­nul elitéltek rehabilitálását követelték. Nos, Tóth Ilona kivégzett mártír máig nem kaphatott köztéri szobrot Buda­pesten, mert korabeü hamis vádakra hivatkozva köztörvényes bűnözőnek tekintik Ellenezte a kormányzó szoci­alista párt Mansfeld Péter, a legfiata­labb kivégzett forradalmár szobrának a felállítását is. A bolsevik diktatúrát bíráló szellem-óriások - mint gróf Te­leki Pál, vagy gróf Wass Albert - a Rá­kosi korszak hamis bélyege alapján máig nem kaphattak arra lehetőséget a fővárosban, hogy szobor emlékezzen meg róluk. A tizenkettedik pontban sajtó- és szólásszabadságot követeltek. Média­kutatók szerint ma az írott és elektro­nikus sajtó 80 százalékával az érintet­lenül hagyott kádárista pártelit rendel­kezik, és csak 20 százalék jut a rend­szerváltó irányzatoknak. Ma a sajtó­­szabadság nagyobb illúzió, mint volt 1956-ban. A tizenharmadik pontban a Sztálin szobor lebontását követelték. Ezt si­kerrel végrehajtották a forradalom alatt - de a fejekben változatlan maradt a sztálini hatalom, a sztálini „megoldá­sok” helyeslése. Több évi vita után csak kényszeredetten, csupán egy nap­pal az Európai Uniós tagságunk előtt, 2004 április 30-án fosztotta meg Sztá­lint díszpolgárságától a fővárosi - zö­mében posztkommunista - közgyűlés, mert tartottak az Unió rosszallásától. A tizennegyedik pontban követel­ték a hagyományos címer használatát. Ez érdemét tekintve megvalósult, de a minősített többséget igénylő törvény­ben - a nemzeti hagyományok ápolá­sát ellenző szocialista-szabaddemok­rata képviselők ellenállása miatt -a hi­vatalos nemzeti zászlóra már nem ke­rülhetett fel a címer. A tizenötödik pontban követelték a honvédség nemzeti hagyományok szerint öltözékét. Nos, a mai kormány felszámolta a honvédséget, ellenzi a Nemzetőrség gondolatát, és egy ha­zátlan és nemzeti érzés nélküli zsol­dossereg kiépítésén fáradozik. Bár­csak csupán az öltözék lenne ma a gond! A tizenhatodik pontban az egye­temi ifjak üdvözölték a lengyelországi eseményeket. Ezt bátran megtehetjük mi is, most is! Kövessük a lengyel vá­lasztók 2005 szeptemberi példáját! M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents