Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

2005. október

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

3. oldal

WASS ALBERT

„ Tükörbe néz s ha nem tetszik a látvány,

letakarja az átkos üveget..."

Tizenöt esztendővel ezelőtt magyar földön föllángolt a lélek csodatette s egy percre megállt tőle a világ. Népek szívverése elakadt s visszafojtott lélegzettel lesték, hogy mi lesz? De senki se mozdult.

A világ várakozott. A nagyhatalmi politika központi idegrendszerének kényelmes irodáiban egymásra bámultak a hivatásos világ-rendezők. Hiába keresték a fiókokat, kartotékokat, hiába nyomogatták a gépesített elme gombjait, nem lelték sehol a csoda tervrajzát. A csoda szabálytalan volt. Megjelenését nem előzték meg titkos szerződések, előkészítő tárgyalások. Útjának irányát és célját nem jelölték ki jóelőre gondos megállapodások. Egyenesen a magyar nép leikéből robbant elő, s a világpolitika irányítói nem tudták, mit kezdjenek vele. A diplomácia magasiskoláiban nem tanították, hogy csoda esetén mi a tennivaló.

Aztán jött a szörnyűséges hegyomlás, és vérbe temette a csodát. Szerte a világban eltakarták arcukat a népek, hogy ne lássák a sötétség győzelmét a világosság fölött. Szégyenkezett a világ. Egymillió magyar vérű amerikai és kanadai polgár fogát csikorgatta kínjában, és sírt, átkozódott, de egyebet nem tehetett. Hiányzott belőlük az egység, mely tetté változtathatta volna a szándékot, és hiányzott a kidolgozott terv, mely irányt szabhatott volna a cselekedetnek. A magyar nép lelkének fellánAz Antall kormány idején, 1992. október 23-ának éjjelén Szlovákia megkezdte határfolyónk elterelését, magyar tulajdonú betontömbökkel. Ennek következtében Európa egyetlen belföldi tenger-deltájában kiszáradtak a kutak és a kiszáradt folyómederben a halászok kézzel gyűjtötték a döglött halakat.

1992. október 24. reggelén, 643 tüntetővel és hivatalos engedély nélkül átléptük a magyar-szlovák határt. A magyar oldalon egy deresedő bajuszos katonatiszt halk szavai arról a „hivatalos álláspontról” tájékoztattak, hogy mi a határátlépéssel törvényt sértettünk. Miközben ezeket mondta, népi hímzésű sárga sísapkámat fürkészte, nem nézett a szemembe, s mikor a sapkán felfedezte a Kossuth címert, attól kezdve már csak a földet nézte és mintha könny csillogott volna a szemében.

Ma is szemem előtt van ez a könnyes szemű, parancsra váró, de azt hiába váró magyar katona, aki ugyanúgy tudta, mint én: hogy egy szakasz magyar honvéd megakadályozhatná ezt a gyalázatot! De felettünk csak egy árva magyar helikopter körözött..., s nékem az a verssor járt az eszemben, hogy: „aki egyszer rúgott a magyarba, az kedvet kap a rúgáshoz.”

Több is veszett Mohácsnál?

A menetünk élén a kék-fehér transzparensünket négyen vittük: Örömy Zoli budapesti diák, egy győri munkásfiú és Arnóti Gabriella, egy 80 éves természetrajz-tanámő meg jómagam. Amikor odaálltunk a bulldózerek elé, tudtam, hogy nincs semmi esélyünk, hacsak át nem megy rajtam az egyik - magyar gyártmányú betontömböket szállító - teherautó. Mert azt is tudtam, hogy ha átmegy, ha itt elütnek egy amerikai állampolgárt, akkor felfigyel a világ, akkor leállítják ezt a szörnyűséget. Persze tudta ezt Mecsiar is, a teherautó lefékezett, minket félrerángattak.

Aztán a Horn kormány idején, 1997-ben jött az első Hágai Kör, ahol a magyar delegáció a Kiegyezési Tervünk ellen, a szlovákok oldalán dolgozott, majd idén, a Gyurcsány kormány alatt jött a magyar Alkotmánybíróság döntése, mely tárgyalás nélkül elutasította a perünkben követelt második Hágai Kört. Egyszóval, 1992 és 2005, az egymást követő magyar kormányok abban egyetértettek, hogy határfolyónkat nem kell megvédenünk.

Októberi tükör

goló csatatüzét elfojtotta a durva valóság. Sötétség borult a világra.

Azóta tizenöt esztendő telt el. A logikusan gondolkodó ember jogosan hinné, hogy a vérbefojtott ötvenhatos csoda annyit mégis megtett, hogy ráébresztette az emberi világot a csodákra való felkészülés szükségességére, és minket, szabad földön élő magyarokat rákényszentett arra, hogy egységbe szervezkedjünk s ütőképessé tegyük magunkat esetleges jövendő alkalmakra.

Ami az emberi világot illeti, az utóbbi évek során tapasztalni lehetett bizonyos növekvő érdeklődést különböző előkészítő tervrajzok és irányelvek kidolgozása iránt, melyek adott alkalommal útmutatásul szolgálhatnak majd ilyen vagy amolyan érdekcsoportok kívánságának megfelelően. Magyar vonalon azonban kevés változott. Tucatnyi tisztikar tucatnyi név alatt képviselni próbálja az amerikai és kanadai magyarok aktívabb természetű töredékeit, míg a tömeg továbbra is szervezetlenül és közömbösen éli a maga öncélú egyéni életét és nem törődik semmivel. Hazafiasságát abban éli ki, hogy szidja Amerikát ötvenhat miatt, s kéthárom évenként ajándékokkal megrakodva hazalátogat a magárahagyott Hazába. Visszatérve onnan azzal nyugtatja meg a lelkiismeretét, hogy ma könnyebb az élet magyar földön mint tíz évvel ezelőtt s úgy látszik, hogy rendre magától is minden jóra fordul majd egyszer, a távoli jövendőben.

Sajnos az igazság az, hogy „magától” semmi sem történik ezen a földön. Akik tehát azt a frázist használják restségük igazolására, jól teszik, ha tükörbe néznek. Jól teszik, ha magukra ismernek végre abban a petyhüdt, önzéstől, hiúságtól, kényelemszeretettől eltorzult arcban, amit a tükör mutat, s eltűnődnek azon, amit látnak. Magától semmi sem történik, sehol, soha. Az emberiség útját, nemzetek útját a különböző erőcsoportok egymásra hatása tereli, irányítja erre vagy amarra. Hatástalan semmi az egyén. Csupán a szervezett tömeg tapos nyomot. Az egyén kötelessége az, hogy szerves részévé váljon a csoportnak, melyhez tartozik. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy minden amerikai magyar, amennyiben valóban magyar, cselekvő tagja kell legyen az amerikai magyarok szövetségének, és minden kanadai magyar a kanadai magyarok szövetségének. Akiknek a vezetőség nem tetszik, azok győzzék meg a többséget arról, hogy igazuk van s válasszanak újat, újra és újra, míg végül is olyan emberek kerülnek az élre, akikben megbízik a többség. Gyerekes tulajdonság és nem érett nemzet fiaihoz méltó duzzogva félreállni kicsinyes személyi ellentétek miatt.

Nincsen olyan család a világon, melynek keretén belül ne lennének időnkét civódások, véleménykülönbségek. Azért a család mégis család marad és összetart a külső világgal szemben. Ugyanígy a nemzeten belüli véleménykülönbségek sem szabad ellenségeskedést eredményezzenek és gyűlöletet teremjenek. Csak együtt vagyunk nemzet. Csak együtt vagyunk amerikai vagy kanadai magyarok. Külön-külön semmi se vagyunk. Mindaddig, míg ezt nem tudjuk megérteni, amíg nem tudjuk levetkőzni kicsinyességeinket, közönyünket, és nem tudunk valóban eggyé kovácsolódni, ahogy nemzethez illik, addig nem várhatunk egyebet a világtól, mint amit ötvenhatban kaptunk.

A lélek csodája gyönyörű látvány és felemelő tett. De ha nincs mögötte megszervezett egység, kidolgozott terv és a tervek kivitelezésére alkalmas erő, készség és kapcsolat, akkor szalmaláng az egész, mely fellobban s kialszik megint, hogy utána még mélyebb legyen a sötétség. Az ötvenhatos magyar szabadságharcot nem a magyar haza népe vesztette el. Mi vesztettük el azt tizenöt évvel ezelőtt, mi, szabad földön élő magyarok. Mert elmulasztottuk jóelőre megtenni a magunk kötelességét, elvégezni a magunk történelemszabta feladatát.

Egyik, sajnos kevéssé ismert mondánk szerint „Isten kardja” Attila halála után elvesztette bűvös hatalmát, mert testvér testvér ellen támadt. Az erejét vesztette csodakardot azonban mégis megőrizték titokban a táltosok évszázadokon keresztül, s a monda szavai szerint hűséges székelyek ma is őrzik azt valahol a székely hegyek között. S várják türelmes reménységgel, hogy

Mint oldott kéve széthull nemzetünk?

Szolganépnek mije van?

Az elmúlt 15 év kormányainak bizony közös vonása volt, hogy a következő választás kimenetelében, tehát pártpolitikában gondolkoztak, s nem történelmi távlatokban, nem nemzeti érdekben. Emiatt a nagyidai pártoskodás miatt, kormányaink még azt az alapvető feladatot sem végezték el, hogy a világ közvéleményében tudatosítsák a „magyar kérdés” létezését. Ezért a világ nem is tudja (!), hogy Európa legnagyobb kisebbségei, tehát az orosz, albán, cigány, stb. mellett létezik egy magyar kisebbség is! Azt sem tudja, hogy ez a nemzeti kisebbség olyan emberek közössége, akik nem emigránsként kerültek idegenbe, hanem ma is a szülőföldjükön, az apáik és nagyapáik építette falvaikban és városaiban élnek, s úgy váltak idegenné, hogy a nagyhatalmak újrarajzolták körülöttük a határokat. Nem újdonság ez, már Arany János is figyelmeztetett arra, hogy:

Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet,

Az erősebb a gyengétől Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja:

S az erősebb ha mi csínyt tesz, Összeül és - helybenhagyja.

A világ azt sem tudja, hogy a Csehszlovákiát és Jugoszláviát létrehozó Neuillyi és Saint-Germaini szerződések mellett volt egy trianoni szerződés is! A magyar kormányok dolga lett volna, hogy amikor ezeket a mesterséges államalakulatokat felszámolták, amikor az azokat létrehozó szerződéseket semmisnek nyilvánították, akkor követelje Trianon revízióját is. Nem ez történt! A „néma gyerek” sorsára jutottak elszakított testvéreink.

Pedig hát minden nemzetnek kötelessége, hogy érdekeit megvédje! Azt helyette más el nem végzi! Ebből a szempontból a világ nem változott az elmúlt századokban és a 21. században sem fog. Addig viszont nem lehet az érdekeink megvédésére vonatkozó nemzeti stratégiánk - egy olyan össznemzeti egyetértésünk, melyet minden kormány magáénak vall -, amíg tárgyilagosan fel nem mérjük, meg nem vitatjuk lehetőségeinket, a rendelkezésünkre álló eszközöket, és azok alapján meg nem egyezünk elérhető céljainkban.

Az alábbiakban felvázolok néhány alternatívát, olyanokat, melyek biztosíthatják mind a magyar nemzetnek szülőföldjén való fennmaradását, mint megalázott népünk önbecsülésének a visszaszerzését. Az ez idáig tartó tétlenséget, mint alternatívát meg sem említem és így az alkotmánymódosítást, kettős állampolgárságot, nemzeti vízumot vagy magyar személyi igazolványt is csak azután tartom tárgyalandónak, miután már van stratégiánk az alapfeladat, a kisebbséggé alázott nemzetrészeink fennmaradásának biztosítására.

Szomszédaink önérdeke

Dél-Tirol példája mutatja, hogy igenis születhet megegyezés, ha az mindkét félnek érdeke. (Mint tudjuk, a Saint-Germaini szerződés 1919-ben Olaszországnak ítélte Dél-Tirolt és azon belül a német lakosságú Bolzanót, de ma már az olasz alkotmány garantálja Dél-Tirol autonómiáját és a német ajkú nemzeti kisebbség helyi önrendelkezését, jogainak védelmét).

így a magyar külpolitikának is alapvető célja kell legyen, hogy kisebbségeink hosszú távú fennmaradását szomszédainknak is érdekévé tegye. Ez pedig elérhető mind pozitív, mind negatív eszközökkel, módszerekkel (mint ahogy az angol mondja, a „carrot or the stick”- eszközeivel).

Milyen eszközökkel

RENDELKEZÜNK?

Románia esetében például Magyarországnak ki kellene mondania, hogy minden eszközzel ellenezni fogja Románia EU tagságát addig, amíg a mar

A székelyeknek megsegítése

Az Összmagyar Testület már az első pillanatban felhívással fordult a Kárpát-medence és nyugat magyarul is érző lakóihoz, hogy ha már nem sikerült megelőzni a bajokat, akkor segítsenek eltüntetni azok következményeit. Testületünknek különösképpen nem kellett szervezkednie a segélyügyekben, hiszen már évtizedek óta következetesen támogatjuk az elcsatolt magyar nemzetrészeinket, hiszen ha éppenséggel elkerüli őket a természeti csapás (árvíz, földrengés), állandóan gyötrik őket a politikai-társadalmi katasztrófák. Tehát, Erdély mindenféleképpen katasztrófa-sújtotta geopolitikai egység. Felhívásunk után a szélrózsa minden irányából jelentkeztek a segíteni akarók. Eddig 92 autónyi rakomány vánszorgott át a lassan fölöslegesedő magyarromán határon. Vittek lábbelit, ruhaneműt, fehérneműt, ágyneműt, tartós élelmiszereket, gyógyszereket, lakberendezéseket, kórházi felszereléseket, laboratóriumi műszereket, rengeteg könyvet, számítógépeket, tv és rádiókészülékeket, háztartási gépeket stb. Megható az emberek igyekezete, szeretetük megnyilvánulása! A begyűlt és már továbbított pénzösszeg 2 millió forint körül mozog. Minden adományról pontos nyilvántartást vezetnek tagtársaink - az ajándékozótól az ajándékozottig minden személyi adatot rögzítenek, és csatolják a hivatalos átvételi elismervényeket. Az Összmagyar Testület Központjában (Budapest, Vili. Vas u. 19., Telefon: 338-4053) állítjuk ki a szükséges két-három nyelvű hivatalos

kísérő-okmányokat. Gyakran együttműködünk a Duna TV-vel és Kozma atyáékkal, valamint rajtuk kívül 57 más társadalmi szervezettel és intézménnyel. Szeretnénk, ha ez az összefogás nemcsak a bajban nyilvánulna meg, hanem állandóan - az életünk minden területén. Az Összmagyar Testület kidolgozott és már működtet egy olyan katasztrófa-megelőző és segélyműködtető rendszert, amely a gyakorlatban nagyszerűen bevált, csupán a politikát nem érdekli, még egy árvízvédelmi találmány sorsa sem! Politikusok nélkül kell megszerveznünk társadalmunkat! De addig is folytatjuk kitartó és következetes segélyakcióinkat.

Bartis Ferenc író, az Összmagyar Testület elnöke

egyszer majd beteljesedik az utolsó táltos ígérete:, Amikor eljön az idő, hogy újra eggyé válik a magyar, szívben, lélekben, szándékban és cselekedetben, a Hadúr kardjából fölcsap újra az égi tűz s diadalra vezeti a nemzetet.”

Ez a diadal, értsük meg jól, csupán az igazság diadala lehet. Nem csupán a magyar igazságé, hanem az egyetemes emberi igazságé is egyúttal. Mert a „Magyar igazság” azonos az egyetemes emberi igazsággal, melynek eredete Istentől való, s mely igazság védelmére és kivívására nem csupán Ábrahámnak, Jákobnak és Dávidnak a kezébe adott kardot az egy igaz Isten, hanem Attilának is, Árpádnak is, Szent László királynak is.

Az igazság diadalához azonban elkerülhetetlenül szükséges a nemzet egysége. Az egy szív, egy lélek, egy szándék és egy cselekedet. Amíg ez nincsen meg, addig hiába takarjuk el a tükröt, arcunk nem változik meg tőle. Vakon is visszatükrözi életünkbe a tehetetlenség, reménytelenség, szétforgácsoltság kétségbeejtő árnyait, minden történelmi pillanatunkban.

Az igazság a mi oldalunkon volt ötvenhatban is. Azonban az emberi világban és emberi mértékkel mérve minden igazság csak annyit ér egy nemzet számára, ahány lelket, agyat és kezet közös cél irányába mozdítani képes. És értéke csak addig gazdagít, ameddig a cél, a szándék és a tett közös.

Lelki egység nélkül Isten kardja mindössze múzeumba illő ócskavas. (Az 1971-ben írt cikk Wass Albert hagyatékában maradt fenn, könyvben eddig nem jelent meg. Közreadja: Nagy Pál)

gyár nemzeti kisebbségek vissza nem nyerik helyi önrendelkezésüket, autonómiájukat. Meg kell értetni, nemcsak Romániával, de az Európai Unióval és a világ közvéleményével is, hogy Románia útja az EU-ba csak Erdélyen keresztül vezethet! Ugyanakkor szövetségeseket is szerezhetnénk ehhez az igyekezethez, ha támogatnánk azokat a politikai erőket, amelyek egész Erdély autonómiájáért dolgoznak, elvégre egy autonóm Erdélyen belül a magyar nemzeti kisebbségek autonómiája már szinte magától értetődő lenne.

Közép-Európa közös érdekei

A magyar külügyi stratégia fontos célja kellene legyen a visegrádi koalíció kiteijesztése és aktivizálása. Ha a Baltikumtól Horvátországig összefog és legalább gazdasági koalícióba tömörül a térség 100 millió lakosa, akkor nemcsak Európa egyensúlya billen majd helyre, hanem véget ér Közép-Európa kiszolgáltatottsága és kizsákmányolása is. Akkor pedig megnő a térség természetes központjának, Magyarországnak a súlya és befolyása is. Egy ilyen gazdasági összefogás esetén, amely akár a Dunai Konföderáció csíráját is jelenthetné, már szomszédainknak is érdeke lenne, hogy keressék Budapest jóindulatát és figyelembe vegyék érdekeinket.

Ugyanígy fontos lenne felvállalni Európa közel 100 milliót kitevő kisebbségei egységbe kovácsolásának ügyét. Bizony jobban odafigyelnének ránk Brüsszelben, Hágában és Stuttgarban, ha Európa összes kisebbségével egységben követelnénk a fennmaradást biztosító bánásmódot, az autonómiát.

A fentiek megírásával valójában Somogyi Ferenc külügyminiszternek és a Gyurcsány-kormánynak szerettem volna üzenni. Nem azért, mintha e kormányban nagyobb bizalmam lenne, mint az előzőekben. Azért sem, mintha azt hinném, hogy ez a magyar kormány véget vet külpolitikánk irány és cél nélküli tehetetlenkedésének. Nem! Azért szóltam, mert többé már nem lehet hallgatni!

És azért is szóltam, mert a kormányok azt teszik, amit a választó akar! A szebb magyar jövőt csak egy tájékozott és törődő közvélemény biztosíthatja a nemzetnek. Csak ilyen szavazók képesek megkülönböztetni a húsosfazék körül önérdekből tolongó politikai klikkeket a 21. század Széchenyi Istvánjaitól és Deák Ferenceitől. Márpedig erre van most szükség! Ez a mi dolgunk!

Lipták Béla a Yale Egyetem volt tanára