Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-07-01 / 7-8. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. július-augusztus Önbevallás TAMÁSKA PÉTER A tardosi Bányahegy nagy kőfejtőjében még nemrég jura és alsókréta kori félmárványt fejtettek, köztük a híres „gerecsei vörösmárványt”. A főváros, Esztergom, a fél mai Magyarország, de a Szepesség, Krakkó és Bécs középületeiben, templomaiban is megtalálható márványszoborrá, oszloppá, síremlékké faragva, díszes padlatként vagy teremburkolatként. A bányát privatizálták, s az egykori hímevet már csak a rozsdásodó vágógépek, daruk jelzik: a kitermelés megszűnt. Az 555 méteres Szénás-hegy és a 460 méteres Bányahegy közti félmedencében megbúvó falu közepén áll a barokk, falusias templom, amelynek szobatalapzatai, lépcsői, bábos korlátái és az oltár ugyancsak ottani márványbók készültek: rózsaszín és vörös csodákként tűnnek fel a mázosfényű, parasztias gipszszentek világában. A plébános, József atya jóvoltából a falu rendszeresen misével és körmenettel emlékezik meg a hősök napjáról, megkoszorúzva a hősi emlékművet s a temetőben nyugvó német, magyar és szovjet katonák sírjait, az asszonykórus német, magyar - s a falu vegyeslakosságú lévén - szlovák gyászdalokat énekel a sírok felett, szól a rezesbanda s a javakorabeli résztvevők tekintete mindig révedező lesz. A falunak mindkét háborúban aránytalanul sok halottja volt (tucatnyi Árendás és Mészáros van felvésve egy emléktáblán és a hősi emlékművön), s még 1951-ben is szedte áldozatait a háborús halál: öt gyermeket ölt meg egy akna s volt egy halottjuk 1956-ban is. A nagypolitika és a megemlékezés között az összefüggés alig érezhető. A plébánia kertjében borozgató férfiak és asszonyok sejtik ugyan, hogy a két dolog között van valami titokzatos összefüggés, de mint az atya kifejti, keresztény embernek annyit az egész kérdés nem ér, hogy ezt az összefüggést érdemes lenne kibogozni. Elég - vélekedek én is -, ha követségi részvétel nélkül is ott lobog a német zászló, s mint rendesen, a sírokra kerül a Feldhermhalle veteránjainak koszorúja, s koszorút, kapnak a magyar és oroz hősi halottak, s ha tudjuk, mennyi magyar munka, szeretet és takarékosság tapadt az ország újjáépítéséhez. Ha a parlamenti pártok képviselői komolyan vennék az erről szóló szónoklataikat, a lelkiismeret furdalástól napokig nem tudnának aludni. Kádárnak is az volt a bűne, hogy állandóan legbensőbb ügyeinkbe dugta az orrát. Mint most a parlament a kisebbségi kérdésben. Az Országgyűlés június 13- án megszavazta a kisebbségi törvényt, de a felmerült kételyek és ellenvetések megoldását egy végrehajtási törvény fogja majd meghatározni. Valószínűleg az ellentmondások miatt az SZDSZ nem szavazott, ugyanakkor a sajtó képmutatóan arról beszél, hogy a cél a nem az adott közösséghez tartozók kiszűrésével az etnobiznisz felszámolása. Lesz tehát egy kisebbségi névjegyzék egy olyan országban, amelynek lakosai zsurnalisztáink többsége szerint amúgy is gyanús eredetű és rendszerint az a sorsa, hogy „önbevallása” kényes helyzetbe hozza. Kivéve most. Hiszen a zsidóknak még listát sem kell állítaniuk, s bár inkább idegenek, mint magyarok, csodálatos véletlenek folytán kulcspozíciókat töltenek be. El kell ismemi: jelenlétük nem nélkülöz egy kis humort - idézhetnénk ide illő passzusként Dietrich Eckart Hitlerrel folytatott s 1924-ben kiadott „nevelő célzatú” beszélgetéséből. De a Mátra hófedte bércei és a magyar tenger napsütötte öblei felett mámoros boldogságban lebegő Hivatal nemcsak arra lehet büszke, hogy a zsidóság nem sorolható a magyarországi kisebbségek közé, hanem arra is, hogy akad roma államtitkár, s hogy ellentétben a zsidó kisebbség megmérettetésének nyűgétől, egy kalap alatt tárgyalhatja a cigány etnikum s olyan történelmi kisebbségeink jövőjét, mint a németek, szerbek, szlovákok, horvátok vagy románok. Azaz egyfelől faji alapra helyezkedik - hiszen mi másról lenne szó a cigányság esetében -, másfelől a francia nemzeteszmét majmolva a kulturális nyelvi önazonosság kényelmetlen, poloska csípésű ágyába akarja kényszeríteni a gyanútlan, de őreinek emlékét még ápoló olyan választókat is, akik - mert a törvény eddig megengedte - választottak s választhatók is voltak, ha az adott nemzetiség kultúrájának ápolásából részt akartak vállalni. Magam is megmérettettem az előző kisebbségi választásokon, s annyi szavazatot kaptam a várkerületben, hogy akár a fővárosi közgyűlésbe is bekerülhettem volna, ha ezeket oda is be lehetett volna számítani. Csakhogy Csehszlovákiából kitelepített őseim kassai magyarok voltak s így kerültünk listára, míg magát németnek valló rokonságunkat németként telepítették ki a nyugati megszállási övezetbe - ettől persze még egy család maradtunk. A kapcsolat olyan élő, hogy ha az új kisebbségi törvény alapján németnek vallanám magam, ők vetnének ki a szívükből. A francia nemzeteszme honi kiadásban tehát rasszista burkot ölt: a származás tudata győz - ha aláírsz - egy kultúra szeretete fölött. Ezért inkább távol maradok ettől a választástól, és türelmesen hallgatom, amit a liberális nemzedék a tőlem egyre inkább távolodó Németországról s a német türelemről mesél. Egy hátulütője lesz azonban a kisebbségi választásoknak. Kevesen fognak feliratkozni a listára. S így a szokásos cigánypanaszok mellé fel lehet majd vésni: a végső beolvadás fenyegeti a Magyarországon élő nemzetiségeket. Ami pedig az etnikumot illeti, panaszaikkal a politikai orsztály meg lesz elégedve, a részletekre úgyse kíváncsi senki. Például a börtöntanulmányokra. Arra, hogy a váci fegyház fogvatartottjai között 41,5 százaléknyi cigány mellett 25 százalék „asszimilánsf ’ talált egy 2000-ben közzétett vizsgálat - tehát a börtönnépesség kétharmada volt roma -, s a kutatás eredményei szerint a cigányok önítéletéből egy agresszív és gátlástalan csoport képe bontakozott ki. (Különösen tanulságos Manko Mária Sorsom a bűn című könyvéből az „asszimiláns” sorsa, vagy említhetném még a bűnöző cigányköltőt, S-t, aki még a nyolcvanas évek végén indított mozgalmat Vácott a „puttonyosok” szabadulására. Halott is volt: egy társa felgyújtotta magát a zárkában.) Az állam hosszadalmas és bonyodalmas számításokat végez, amíg a parlament az egészet meg nem unja, s meg nem szavaz új segélyeket s új börtönöket. Társadalmi felemelkedésről börtön és segély esetén természetesen alig eshet szó. Azt azért elmondhatjuk - vizsgálati eredményeket citálva -, hogy a börtön nem annyira kellemetlen, mint unalmas. S unalmas dolog a Felvidékről kitelepítettek s átmenekültek kárpótlása is. Pedig szólt ennek jogszerűségéről az Alkotmánybíróság is, és köztudott, hogy a magyar háborús jóvátétel java részét a magyar állam a felvidékiek Csehszlovákiában hagyott vagyonával fizette ki. Érdemes néhány számot idézni. Háborús jóvátétel 30 millió dollár, otthagyott vagyon 72 millió 222 ezer dollár 1937 évi dollár értéken. Az úgynevezett lakosságcsere akciónál hivatalosan beígértek 144 millió csehszlovák korona kárpótlást, aztán elfeledkeztek róla, amit az érintettek hitetlenkedve vettek tudomásul, de nem ütköztek meg rajta. Áttelepítettek 76.616 magyart, de előtte még 393 községből 44.129 főt deportáltak Csehországba, főképp az elárvult szudéta területekre, ennyi tapasztalatnak éppen elég volt. 19.564 magyart nyilvánítottak a szlovák hatóságok „nagy háborús bűnösnek”. Az eredmény fokozott magyargyűlölet lett, ami - miután sérelmeinket soha nemzetközi fórumon, de még a parlamentünkben sem beszélhettük ki - áttételesen ma is hat a szlovák lelkekben, s egy szlovák pap sem akadt, aki kimondta volna, mennyi embert bélyegeztek meg igazságtalanul magyar volta miatt. A magyarság osztályozása nem merev, határai elmosódottak. Lényeges, hogy valaki magyar legyen. Ez bőségesen elég határon innen, határon túl, hogy szerénytelenül és tapintatlanul lehessen viselkedni egy magyarral szemben ma is. Herder árnyéka borul ránk. Ifjúsági tábor Erdélyben 2005. augusztus 11-14. Gyergyószentmiklós Az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság első alkalommal rendezi meg nyári táborát idén augusztus 11-14-e között Gyergyószentmiklóson, melynek a rendezők reményei szerint hagyományteremtő jellege lesz. Helyi szinten az EMI tagszervezetek rendszeresen szerveznek kulturális, közéleti és hagyományőrző témákban rendezvényeket, megemlékezéseket. Ezen alkalmakkor szűkebb rétegeket tudtak megszólítani, ezért döntöttek úgy, hogy többnapos nyári tábort szerveznek a kárpát-medencei magyar fiatalok érzésvilágához közelálló programokkal. A tábor fő célkitűzése: összefogni azokat a magyar fiatalokat, akik fontosnak tartják nemzeti értékeink és hagyományaink ápolását, a magyar nemzet történelmének, irodalmának ismeretét, ugyanakkor érdeklődéssel követik a jelenlegi erdélyi magyar közélet alakulását, illetve annak fontos problémáit. A négynapos rendezvény programjai három nagy témakör köré csoportosulnak. A magyarság hagyományaiból kiindulva nemzettörténetünk főbb állomásainak megismerése után a mai közéleti témák boncolgatására kerül sor. A tábor első napján a népművészettel és a magyarság hagyományaival foglalkoznak behatóan, valamint a csángók nemzeti öntudatáról és a magyar Szent-Koronáról hallhatnak előadást a tábor lakói. Szombaton történelmi, irodalmi és közéleti témájú előadások gazdagítják a programot, az „agyonhallgatott” ügyek (a trianoni békediktátum) és személyiségek (Wass Albert) kapcsán. Az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseiről fórummal egybekötött előadást rendeznek, mely során megismerkedhetnek a résztvevők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) valamint az RMDSZ álláspontjával. Ä tábor utolsó napján ökumenikus istentisztelet mutat be Böjté Csaba katolikus ferences atya és Tőkés László református püspök. Tervek szerint közismert szakemberek: Dr. Éva Maria Bárki jogásznő és Gál Kinga EU-parlamenti képviselő vezetésével ifjúsági tájékoztató napot tartanak fiatalokat érintő embeijogi kérdésekről, valamint az Európai Unió intézményrendszerérői. A tábor előadói között neves szakemberek szerepelnek, mint például Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kincses Kálmán református lelkész, Raffay Ernő és Vekov Károly történészek, Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselő és Koltay Gábor filmrendező. A tábor lakóit esténként koncertek szórakoztatják, a fellépők között megtalálható a Beatrice, a Role, a Transylmania és a Karaván. Az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) tagjai aktívan részt vettek a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában. Szervezetük a népszavazás kiírása érdekében közel 7000 támogató aláírást gyűjtött össze, ezzel a csatiakozó szervezetek közül az EMI az előkelő második helyen végzett. A Trianon-dokumentumfilm vetítéseit is az EMI-sek indították el 2005. január 7-12-e között. Hét erdélyi városban - Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen - vetítették a filmet nagy sikerrel, mely után kötetlen beszélgetésre került sor Koltay Gábor filmrendezővel és Raffay Ernő, Trianon-kutató történésszel, a film egyik „főszereplőjével”. Minden helyszínen teltházas vetítések és fórum-beszélgetések zajlottak. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai - néhány belső-magyarországi EMI-ssel kiegészülve - bátor fellépésükkel megakadályozták, hogy a NEM-es népszavazási kampány egyik élharcosa, a kormánypárti Eörsi Mátyás betegye a lábát Bocskai István szülőházába. Az akció egyértelmű üzenete, hogy az MSZP és az SZDSZ politikusainak illetve a Gyurcsány-kormány tagjainak nincs keresnivalójuk az elcsatolt területeken élő magyarok között. Az EMI- táborba jelentkezni lehet: 2005. augusztus 1-ig. További információ kérhető, illetve jelentkezés benyújtható: Ilenczfalvy-Szász Veronika (Budapest) e-mail címén: emi@freedom.hu Telefon: +36-20/520-88-03 Frigy esy Ágnes Dokumentumok a hetvenes évekről A Simon István és Szerencsés Károly szerkesztésében megjelent Azok a kádári „szép" napok című kötet a hetvenes évek történetét beszéli el dokumentumokban. Az olvasó a könyvet fellapozva olyan kérdések megválaszolásához juthat közelebb, mint hogy milyen forrásokból táplálkozott a „legvidámabb barakk” avagy a „gulyáskommunizmus” legendája, hogyan nézett ki a diktatúra a hétköznapokban, s az emberek saját hétköznapi életvilágaik keretei között miképpen szembesültek a politikai élet jelenségeivel. (A dokumentumokat a szerkesztők az Magyar Szocialista Munkáspárt Magyar Országos Levéltárban őrzött iratanyagából válogatták.) A gondosan szerkesztett kötet, mely lebilincselően izgalmas olvasmányt kínál történész- és laikus olvasó számára egyaránt, a korabeli dokumentumok közreadásával jól érzékelteti: a hatalom milyen információkkal rendelkezett a társadalomról, s ezek ismeretében milyen lépéseket tett, valamint felvillantja intézkedéseinek hatásait és határait is. A munkásosztály hatalmát deklaráló rendszerben így például lényegi kérdésnek számított, kiket lehet egyáltalán a munkásosztályhoz tartozónak tekinteni. A statisztikákban sikerült ugyan megteremteni a munkásság hatalmának látszatát, de - miként a forrásokból kitűnik -, a pártvezetőkben is erős kétségek éltek ezzel kapcsolatban. S nemcsak a munkásidentitás lanyhulását kárhoztatták a rendszer korifeusai, de kénytelenek voltak tudomást venni olyan, a munkásfiatalok körében terjedő káros jelenségekről is, mint például „a nyugati mintára terjesztett „pince-klubok” egészségre nem hasznos működése”. Az állampárt ideológiájával nem igazán voltak összeegyeztethetők a mind inkább felerősödő vagyoni különbségek sem. A kötet dokumentumai jól példázzák az újravagyonosodás folyamatát; a közreadott források ugyanis új fogyasztási cikkek, szokások terjedéséről (autó, nyaraló, nyugati turistaút stb.) is tudósítanak. A „balatoni harácsolásról” készült feljegyzések bemutatják az új „vállalkozói réteg” törekvéseit, részben az államhatalom ellen, részben annak támogatásával kialakított vagyonszerzési stratégiáit. Egy korabeli dokumentum a társadalmi egyenlőséget elsiratva állapítja meg: „még a városon [Siófokon] belüli feszültségek is nagyok.” E jelenségektől nyilván nem választható el élesen a fogyasztói szokások átalakulása, melynek egyik jellemző vonása volt a nyugati divat mind erőteljesebb beszüremkedése. Egy levélíró felpanaszolta például, hogy az óvodában, ahova unokája is jár, az egyik szülő „matchbox” füzeteket osztogatott a ballagásnál, meglátása szerint e füzetek az USA haderő tankjait és fegyverzetét népszerűsítették az óvodások körében; és sérelmezte azt is, hogy a trafikok az amerikai zászlót idéző márkajelű ruhákat árultak. Ezzel szemben a korabeli ünnepekről tudósító dokumentumokból egyfajta „szocialista hazafiság” eszménye bontakozik ki: István király születése 1000. évfordulójának megünneplését így például a felszabadulás 25. és a papi békemozgalom megalakulásának 20. évfordulójával kötötték össze, s Szent Istvánról a köztudatban olyan „reális képet” igyekeztek kialakítani, mely „alakját a szükségszerű történelmi haladás eszméjével kapcsolja össze”. A hatalom látszólag továbbra is éberen őrködött a mindennapok felett. A pártfőtitkár, Kádár János még az apró-cseprő ügyekre is odafigyelt, miként a kötetből megtudjuk, a rendszer emblematikus személyisége még az ebadó kérdéséhez is hozzászólt. A közreadott dokumentumok jól érzékeltetik a feljelentések korabeli divatját is, mely a hétköznapokban a bizalmatlanság érzésével terhelte a kortársak életét. A párt különböző fórumaihoz és személyiségeihez címzett levelek között találunk olyanokat is, melyek ma már megmosolyogtatóak. A Fővárosi Moziműsor 44. számában megjelent sajtóhibát követően (Hurrá nyaralunk! című szovjet film Hurrá nyalunk!-ként jelent meg) a szerkesztő például azonnal jelezte az illetékesek felé, hogy megtette a szükséges lépéseket. Volt, aki azért kereste meg levéllel az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, mert úgy vélte, hogy a pártkongresszuson hamisan énekelték el a küldöttek az Intemacionálét, s „az említett disszonancia kiküszöbölhető lett volna egy magnó megindításával”. A rendszernek azonban - mint tudjuk - sem ezt, sem más komolyabb „disszonanciákat” nem sikerült kiküszöbölnie. (Simon István - Szerencsés Károly: Azok a kádári „szép” napok. Dokumentumok a hetvenes évek történetéből Debrecen, Kairvsz Kiadó, 2004.) Majtényi György M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082
