Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám
4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. június Csernátoni Cseh Tibor emlékezete Két halálhír egybekongása In memóriám Pongrátz Gergely Pongrátz Gergely 1932-ben született Szamosújváron értelmiségi családban, apja 1940-ben Szamosújvár polgármestere volt. „Elődeid a rabság elől jöttek-menekültek Erdélybe - írja róla búcsúztatójában Bartis Ferenc, az Összmagyar Testület elnöke -, akkor, amikor a történelemhamisítás még nem volt államtitok... Közelebbi őseid hozták vagy Erdélyben szívták magukba a mi vallásunkat: a szabadság imádatát? Mindegy, így rendeltetett, hogy a Pongrátz fiúk említése nélkül egyetlen lexikonban se lehessen megírni a szabadság szócikket.” „1956 - Corvin köz - Pongrátz Gergely - a szavak összefolynak, de egyet jelentenek: gigászi harcot a ma gyár nemzet szabadságáért - egészíti ki a képet egy harcostárs, Rácz Sándor, az '56- os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke -. 1956- ban a Pongrátz név éppúgy fogalommá vált, mint a Corvin köz. Itt alakult meg a legkeményebb fegyveres csoport fiatal fiúkból és fiatal láborús bűnöst is akartak. A jelentgetők soha nem harcoltak Veled a Corvin közben, nem rótták Veled a hontalanság szakadékos kapaszkodóit, nem ismerték soha személyesen a Te harcostársaidat, nem érzékenyültek el nevük hallatán, nem hallották és nem értették meg soha a szabadságimádat igéit, fogalmuk sem volt arról, hogy az emberiség legszebb, legmagasztosabb szavát ugyancsak egy magyar forradalmár-szabadságharcos sajdította ki a leikéből, a Világszabadság-ot!” nyokból. Ezek a fiatalok nem igazán értettek a fegyverek kezeléséhez, ezért örültek, amikor megjelent közöttük a 24 éves »Bajusz«, aki már letöltötte katonai szolgálatát. Értett a fiatalok nyelvén, értett a fegyverekhez, hamar megszerették, elfogadták kéréseit, és hallgattak parancsára. Testvéri közösség alakult közöttük, pedig a halál minden pillanatban ott leselkedett körülöttük. Aki akkor élt, látta, hogy egy sértett nagyhatalom leírhatatlan kegyetlenséggel pusztította a magyarságot. Ennek a kegyetlen népirtásnak állt ellen napokig a Corvin közi hősök kis csapata élén főparancsnokával.” A forradalom leverése után külföldre menekült, 1957 februárjáig Bécsben és Genovában tevékenykedett, majd New Yorkba költözött. 1959- től tizenkét évig Madridban élt, ezután ismét visszakötözött az Egyesült Államokba. 1990-ben látogatott haza először, 1991-ben pedig végleg hazaköltözött Magyarországra. Túlzás volna azt mondani, hogy hősnek kijáró tisztelettel fogadták. Ismét Bartis Ferencet idézzük: „Mennyi szennyet dobáltak rád az ál-ötvenhatosok. (...) Csináltak belőled aranycsempészt, hazaárulót, nemzetgyalázót, sőt még há-Ennek a Világszabadságnak is emlékművet állított Pongrátz Gergely, amikor Kiskunmajsán megalapította az ország első és egyetlen 56-os múzeumát. A múzeum mellé egy kis templomot is építtetett, s ahogy Rácz Sándor mondja: „ebben az emberfeletti munkában ismerhettük meg igazán az embert, aki fegyverrel harcol, de templomot is képes építeni.” De szervezett mellé egy kis ifjúsági tábort is, hogy legyen hol a fiatalok leikébe plántálni ötvenhat és a hazaszeretet szellemét. Ennek a szerény, de minden téglájában, minden kiállítási tárgyában száz százalékosan hiteles múzeumnak az udvarán érte a halál Pongrátz Gergelyt. „Hiányozni fogsz - búcsúzik tőle Bartis Ferenc -, hiányozni fogsz, mint toronyból a harang, mint világítótoronyból a fény... De hagytál nekünk olyan iránytűt, melynek segítségével a sötétségben is tájékozódni tudunk. S ez az iránytű Te vagy. A mienk vagy. S mi megőrzőnk magunknak és a nagyvilágnak. S ezzel az iránytűvel mindenki eljut Kiskunmajsára, de azt is hiszem, hogy sok-sok kiskunmajsai kápolna épül majd minden ház udvarán és minden köztéren...” Május végén a Cseh-család ősi fészkében Cseh Tibor emlékezetére kondultak a harangok, s ezek hangja, mire megérkezett volna a szomorú hírrel a világ ama tájaira, ahol a székelyföldi világ vándor megfordult - Észak- és Dél-Amerikába -, a történelmi Magyarország trianoni tragédiájára emlékezve ismét megszólalt. A két halálhír egybekondulása ezekben a napokban a véletlen műve. Mi mégis rákongatjuk az összefüggést Cseh Tibor és Nagy-Magyarország halálára, hisz ennek a jeles személyiségnek egész élete hosszát ez a trianoni döntés határozta meg. Cseh Tibor a versaillesi országcsonkolás után nem egészen három évre született. A róla gondoskodó nagyanyja utolsó kívánságaként hátrahagyja, hogy unokáját az anyaországba menekítsék. így került Tibor Trianon árva gyermekeként 1931-ben, hat éves korában Budapestre, ahol gyermektelen nagybátyja örökbe fogadta a papírok nélkül kicsempészett kisfiút, hogy számára majd magyar állampolgárként útlevelet szerezhessenek, és ezzel a Tibor erdélyi hazalátogatásait lehetővé tegyék. Ettől kezdve az útlevelek és határátlépések Cseh Tibor visszatérő életelemévé váltak. 1940 után a második bécsi döntés következményeként szülőföldje ismét Magyarországhoz tartozik. Eddig az időig apró csernátoni legényke lévén az én emlékezetem is visszaér. Tanúja lehetek a csernátoni Cseh-család akkori tekintélyének, magyar szellemiséget meghatározó és szétsugárzó szerepvállalásának. Cseh Tibor ebben az időszakban budapesti egyetemista, 1944-ben rövid ideig katona a magyar légierőnél. Ha itthon marad, levente-korú társaival együtt, valószínűleg a székely határőrség kötelékeibe kerül. A családi hagyomány is erre predesztinálná, hisz nem véletlen, hogy a csernátoni Cseh-család címerében lobogós kopj át tartó lovas a meghatározó heraldikai szimbólum. A Dunántúlon szovjet fogságba esik. Útközben Szibéria felé - Bulgáriában - megszökik. Másodszor is elfogják, újra menekül, Bulgáriából hazazsuppolják Romániába. Innen hazaérkezik Csemátonba, de szülei az újabb trianoni csapást is sejtve már elmenekültek. Visszatért Budapestre, vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd Ausztriába szökött, ahol ismét elfogták, s amint szabad levegőhöz jut, a cserkészmozgalomba kapcsolódik. 1949-ben kivándorol Brazíliába, ahol családot alapít. És viszi magával a szülőföldjén és a Kárpát-medencében elveszített hazát. Legendás hírű magyar cserkészmozgalmat, magyar szellemi életet szervez. Az „ahol növök, táborom van, s hadirend a táboromban” jegyében él. Erről a korról cserkésztársai rendkívüli melegséggel számolnak be. Cseh Tibor irodalmi, népismereti műveltsége, szervezői adottsága minden általa kezdeményezett mozgalmat sikerre visz, ma már egységesen a brazíliai magyar szellemi élet megteremtőjeként tartják számon a magyar közösségi emlékezetben. Később az ekkor végzett munkájáért számos kitüntetésben részesült: Teleki érdemrendet, Szent István Emlékérmet kapott. Magyarországon elsőként a Bethlen Alapítvány tüntette ki. A ’70-es évektől vegyészmérnöki pályafutását Észak-Amerikában folytatta. Emellett a magyar szellemi élet egyik kiemelkedő alakja, ír, szerkeszt, szervez, a cserkészmozgalom, s az Amerikai Magyar Baráti Közösség kulcsembere. Nemcsak szemét tartja az Óhazán, szeretett Erdélyén, hanem ennek szíve verését, pulzusát is érzékelve a szellemi élet meghatározó személyiségei számára elsőként szervez amerikai utakat, később a Transsylvania című tallózó lappal figyelmét Erdélyre összpontosítja. Itthoni lapokból vesz át írásokat, ilyenek megírására ösztönöz, és a nagyvilágban megjelenő Erdély-témájú írásokat is együvé gyűjti. Az ITT-OTT szerkesztésével „összmagyarrá” tágítja a kört. Cseh Tibor a magyarság határok fölötti szellemi egyesítésének egyik nagytekintélyű alakja, tartóoszlopa, azokban az időkben is, amikor ennek a fogalomnak a használatáért itthon penitencia járt. Többen megfogalmazták, hogy mások etnikai, nemzeti hovatartozását tisztelve mindig kereste, és legtöbbször meg is találta annak az útját, hogy magyar értékítéletét megőrizve az otthoniak boldogulásáért cselekedjék. Legendás közösségteremtő képessége mellett a társadalom alapsejtjét, a családot is szentnek tartotta. Ennek történelmi és históriai dimenziókat adott. Testvéröccsével, Cseh Jenővel együtt, a Haszmann-família házigazdái szerepvállalásával megszervezték a Csehek emlékezetes csernátoni Világtalálkozóját. Ezzel példát mutattak, hagyományt teremtettek. Cseh Tibor a modem kor egyéneket és közösségeket szétszóró pusztítása ellen keresett és talált gyógyszert, a fájdalmakat enyhítő családi és mozgalmi életet. Hamvainak végrendeleti hazahozatalával is a magyarság evilági és túlvilági egyesítésének nemzeti magasságokba emelését szolgálja. Haló pora a háborús menekülési zavargások áldozatául esett kishúga mellé kerül, a csernátoni Csehek és a kiterjedt atyafiság szomszédságába, a csernátoni Csehek fizikai és szellemi jelenlétét őrző múzeum, tárgyi és szellemi emlékeinek közelébe. Porait a végső tisztességadás jegyében helyeztük át a másvilági békességbe, szellemét, magyarságot megtartó küzdelmét és eredményes példázatát megőrizzük és felmutatjuk minden nemzetrontó szándék ellen. Békét poraira, és újabb nemzedékre átsugárzó utóéletet a magyarságot megtartó szellemiségére! Sylvester Lajos Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! (folytatás az 1. oldalról) Ilyen légkörben az Országgyűlés egyöntetűen, csupán néhány ellenszavazat és tartózkodás mellett megszavazta az Európai Unió alkotmányát. A szavazás előtt elsősorban kistermelők és kisvállalkozók kértek védelmet a képviselőktől az Európai Unió bürokráciája, és a kisvállalkozókat sújtó intézkedései ellen. A bortermelők például megnövekedett adminisztrációs terheikre panaszkodtak - amely terhek nem sújtják az olasz, vagy a spanyol szőlősgazdákat. A falusi kiskereskedők, vendéglősök olyan áruraktározási, vagy óránkénti takarításra vonatkozó uniós előírásokat sérelmeztek, amelyeket - turisták jelzései szerint - nem kell betartaniuk a görög, vagy portugál kiskereskedőknek. Az óvodák, iskolák uniós szabályra hivatkozva nem adhatják oda az ételmaradékot az állattartóknak, a közkedvelt velős csont árusítását is megszüntették a kerge-marha kórra hivatkozva, holott a magyar éghajlati körülmények között ez a betegség itt ismeretlen. Alaposnak tűnik az az ellenzéki gyanú, hogy a hagyományosan magyar középosztály-ellenes, és hagyományosan a külföldi hatalmi érdekeket képviselő posztkommunista vezetés a nem kötelező jellegű uniós irányelveket is kötelező uniós jogszabálynak tüntet fel itthon, és ily módon is megszabadítja a hazai kisvállalkozók versenyétől a külföldi nagyvállalatokat, nagybani borfeldolgozókat és kolbászgyárosokat. A külföldi érdekeket képviselő politikusok támogatásával ma jobbára csak lakáj-szakszervezetek működnek - amelyek csak hazai cégek ellen sztrájkolnak, külföldi ellenében soha -, és a média is szembeállította a szerinte bezárkózó, bugris hazai középosztályt a nyitott és toleráns uniós polgárral. Zavarban van most ez a sajtó, mert a példaképnek állított, az Európai Uniót megalapító országok polgárai mondtak nemet az alkotmányra, akiket nem lehet csak úgy hirtelen példakép helyett szélsőséges idegengyűlölőknek, orrukig sem látó tájékozatlanoknak lefesteni. Ezért most állandóan az hallható és olvasható, hogy mind a francia, mind a holland választók valójában a kormányuk belpolitikájáról szavaztak, arra mondtak nemet, és nem az alkotmányra. Nos, ugyanezek a politológusok tavaly júniusban, amikor a magyar kormánypártok vereséget szenvedtek az Európai Unió képviselőinek a megválasztása során, végig azt hangoztatták, hogy az eredményeknek nincs köze a hazai politikához, és pusztán az uniós ügyeket képviselő személyek között történt választás. Zavarban van azért is a hazai kormánypárti média, mert egy újszerű összefogás alakult ki a két nemmel szavazó országban: a keresztény szolidaritást alkotmányos előírássá felemelni kívánó polgári erők azokkal a hagyományosan szociáldemokrata értékeket képviselő pártokkal fogtak össze, amelyek máig komolyan veszik a munkavállalók érdekképviseletét és a szociális biztonság megteremtését. Létrejött egy olyan globalizáció-ellenes összefogás, amely - ha tartóssá válik- ugyancsak megnehezíthetné mind a baloldali, mind a jobboldali mezbe bújtatott liberális globalizátorok szemfényvesztését. Baloldalon ennek a szemfényvesztésnek az egyre hiteltelenebbül hangoztatott „szociális érzékenység” a része, amit folyamatosan párosítanak az idegengyűlölettel, a rasszizmussal szembeni fellépés szükségességével. Hiteltelen ez a fellépés Magyarországon is, ahol a miniszterelnök az amúgy is nyomorszinten élő három- és többgyermekes családok eddigi adókedvezményeit kívánja megkurtítani az „igazságosság” jegyében, és ezzel a bejelentéssel együtt- egy összeszólalkozásban megszúrt cigánygyerek ürügyén - a túlságosan szabad gyülekezési törvényt is kárhoztatta azért, hogy ma náci egyenruhába bújtatott hordák tartják rémületben a főváros vallási és etnikai kisebbségeit. Nyílván az antiszociális intézkedések miatt várható felháborodást megelőzendő kívánják csorbítani kormánypárti politikusok - úgymond „náci” veszélyre hivatkozva - az eddigi gyülekezési szabadságot. Természetesen nemcsak a miniszterelnök mondta el az eset kapcsán a nácizmus terjedéséről hangoztatott hamis vádjait, hanem kormánypárti politikusok, újságírók is - sőt, már azokat is ezzel a címkével bélyegezték meg, akik nem csatlakoztak a magyarság ellen uszító tüntetésükhöz. A miniszterelnöki vád hamis volta két hét alatt derült ki, miután egyértelművé vált, hogy két csoport szólalkozott össze, a sértett cigány fél késsel fenyegetett meg egy másik csoportot, amelyből egy másik cigány származású szúrt hamarább. Természetesen se náci egyenruha, se náci jelvény nem volt a másik csoportnál. A rasszista vád egyértelműen hamisnak bizonyult - immáron harmadszor rövid idő alatt! Az év elején egy zsidó temető sírköveit döntötték le a sajtó szerint ’antiszemiták’ - aztán kiderült, hogy unatkozó cigánygyerekek voltak a tettesek, keresztény temetőkben is garázdálkodtak, csak az nem érdekelte a sajtót. A következő antirasszista tüntetést az váltotta ki, hogy állítólagos Árpádsávos szkinhedek ütlegeltek egy indiai turistát. Hamar kiderült, hogy magyarveréshez hozzászokott szerbek követték el az atrocitást, így - nyílván korábbi érdemeik alapján - hamar elhagyhatták az országot. Most, egy kivétellel a rasszizmust kiabáló politikusok nem kértek elnézést rágalmaikért. Az eset számos kérdőjelet vet fel. A rendőrség például hamar megtudta, hogy a sebesült cigánygyerek korábban is állandóan késsel fenyegette és zsarolta iskolatársait - az egyik ilyen panasz bírósági vizsgálata már két éve húzódik. Nyilván, ha nem cigány lett volna a fiatal bűnöző, már régen javító-nevelő intézetben lenne. Az is felvetődik, hogy ha a késes bűnöző ellen egy nem cigány védekezett volna, akkor megmaradt volnae a rasszizmus vádja ebben a beteggé tett magyar közéletben. Az is rejtély, hogy az a rendőrség - amelyik már tudott a sértett fél eddigi bűncselekményeiről, illetve a szúró fél szintén cigány voltáról - miért hagyta, hogy a miniszterelnök lejárassa magát alaptalan vádaskodással, nácizással, fasisztázással. Ismerve a szocialista párton belüli súlyos nézeteltéréseket, talán szándékosan futtatták lesre a kormányfőt? A kormányon belüli nézetkülönbségek vezethetnek oda is - bár ez még bizonytalan lehetőség -, hogy a Magyar Köztársaság elnökét ellenzéki képviselők szavazatai juttathatják köztársasági elnöki pozícióba. A bűnözés etnikai szempontok miatti pártolása nem új keletű Magyarországon. Elég, ha arra gondolunk, hogy az évtized elején gyilkosságért, pedofilizmusért és kábítószer-kereskedésért felelős cigányok megbüntetését rasszizmusra hivatkozva akadályozták meg szociálliberális politikusok. Franciaország befogadta az állítólagos „üldözötteket” , és 50 hazai liberális értelmiségi a francia köztársasági elnökhöz írt levelében köszönte meg a „rasszizmus üldözöttéinek’ a befogadását. Nos, ebből is elege lett a francia népnek, elegük lett bűnözők befogadásából és ellátásából: mára a befogadottak egy része ottani tettei miatt börtönben van. Nemet mondtak a bűnözők befogadását szentesítő uniós alkotmányra, mihelyettünk is. Vajon akade 50 magyar értelmiségi, hogy ezt megköszönje a francia népnek? Az ’56-os múzeum Kiskunmajsán
