Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-06-01 / 6. szám
P.O.Box 125, Mt. Royal Stn. Montréal, QC H3P 3B9, CANADA NYUGATI 1022 Budapest, Bimbó út 53., fsz. 2. Hmm go a [75 a ms ®i? GOq® ffiffl©sG = C3®mm[?®0s ^©©©ocilsmG XXIII. évfolyam, 6. szám 2005. június A DEMOKRATIKUS ES NEMZETI SZELLEMŰ NYUGATI MAGYARSÁG HAVILAPJA 190.- Ft - $3.50 DUDÁS KÁROLY Nyolcvanöt év 85 év, gyászkeretben - először ezt karcoltam oda vezércikkem fölé címnek. Aztán áthúztam a gyászkeretet. Mert a rengeteg keserűség, megaláztatás, gyász mellett volt azért szép is. Nagyszüleink, szüléink nehéz életében, a magunk, a gyermekeink ellentmondásoktól terhes életében. Mert voltak, voltunk fiatalok is, bizakodók is, erősek is, úgy éreztük, miénk az egész világ. Még tán az a része is, amelyet 1920. június 4-én gálád módon elraboltak tőlünk. Amíg e keserves vezércikket írom, a Barátok-templomában megszólalnak a harangok: hangjukat behozza a szél a nyitott ablakon. Igen, most már semmi kétség nem fér hozzá: értünk szólnak. Azokért, akiken éppen most teljesedik be a nyolcvanöt esztendővel ezelőtt ránkhozott rontás. ,Az első nemzedéket még nem lehetett megtömi” - írja dr. Hódi Sándor a Nyolcvan év kisebbségben című kötet előszavában. „Őket még egybeforrasztotta a sorsközösség tudata, a közös érdek, az ellenállás, a dac. A jogtiprókkal keményen szembenézve állták a súlyos megpróbáltatásokat. Az idő azonban megtette a magáét. A nagyszülők szívóssága a múlté, az utánuk jövő generációk lélekben megroppantak, elpuhultak, elfásultak. A közösség szellemi ereje megtört, az élet az egyéni érdekek mentén szerveződik, s ennek megfelel a tudatzavar, az erkölcs fellazulása, a politikai viszonyok kuszáltsága. A délvidéki magyarság nem egy család többé, nem összeszokott testvéri közösség, amely a közös célok megvalósítására törekedne.” (Nem az többé a magyar nemzet sem, tehetjük hozzá az utóbbi időszak tapasztalatai által megkeseredve.) Hiába mondanak mást némelyek, hiába köntörfalaznak, csűmek-csavamak, legalább most, e gyászos évfordulón ki kell mondanunk, világgá kiáltanunk: bizony, legtöbb nyomorúságunk okozója Trianon. Ez hozta ránk a tengernyi megpróbáltatást, az egykor oly nagyszerű magyar nemzet elerőtlenedését, elhitványulását, a második világháború minden borzalmát, ránk délvidéki magyarokra 1944 véres őszét - nem megtorlást, hanem alattomosan kitervelt népirtást, etnikai tisztogatást: szálláscsinálást -, meg azt, hogy az elmúlt nyolcvanöt esztendőben bekebelezőink kiforgathattak bennünket nyelvünkből, kultúránkból, birtokainkból, szülőföldünkből - mindenünkből -, idegen célok érdekében téves csataterekre hurcolhattak minket, elözönlötték falvainkat, városainkat, s tették őket balkáni szemétdombbá. Gyilkos teherrel megpakolt bombázógépeket hoztak ránk, barbár kezekkel feldúlták sírkertjeinket, kockabetűikkel megszentségtelenítették templomainkat, otthonaink falát, sokunkat elüldöztek, csemetéik büntetlenül bántalmazhatják gyermekeinket... Mit is ír az angol Frank E. Vanderlip nem sokkal a trianoni gyalázat életbe lépését követően? .Ahelyett, hogy a Balkánt europaizáltuk volna, a párizsi békében veszélyesen közeljártunk ahhoz, hogy Európát balkanizáljuk.” Nem közel jártak hozzá: valóban balkanizálták. Legalábbis Európának azt a részét, amelyen balsorsunk élni rendelt bennünket. Ennek a balkanizálásnak nyeljük mi minden keserűségét, nap mint nap, most már életünk végéig. S a gyermekeink meg az unokáink is, ha csak türelmüket vesztve nem költöznek szerencsésebb tájékra, bekebelezőink gonoszul kitervelt elképzeléseit végleg beteljesítve. Trianon igazságtalansága nélkül 2004. december 5-ének gyalázata sem következhetett volna be. Mire is esküdtek a trianoni tragédia másnapján csonka-magyarországi véreink?! „Mától fogva csak egyet gondolhatunk, csak egy gondolatra lehet agysejtünk és vérhullámunk: azt a drótsövényt, amelyet körénk bogoztak, szét kell tépnünk, ha kell: a fogainkkal... Kivetünk magunk közül mindenkit, aki szótlanul is nem rátok gondol, nem értetek dolgozik... Tudjátok meg ezt, testvéreink, és gyötrelmeitek utcáin, üldöztetésetek kamaráiban, magánosságotok szomorú mécse mellett emeljétek föl fejeteket a mi esküvésünkre, amely mint egy örök vihar, áramlik és zúg felétek: a mi egész nemzedékünk föltette életét az értetek való munkára, harcra, és köztünk minden férfi, minden asszony és minden gyermek egy-egy elszánt Simeon, aki megesküdött, hogy addig nem lesz öröme és addig nem engedi elmúlni az életet szeme elől, amíg nem látott titeket dicsőségben, vigadozásban, karjaink köré bomlásban.” (Új Nemzedék, 1920. június 5.) Mi maradt ebből 2004. december 5-ére, mi maradt a trianoni gyásznap 85. évfordulójára?! Csak magánosságunk mécsének erőtlen pislákolása és a lélekharang kongása. (Hét Nap, Szabadka) IFJ. FEKETE GYULA Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Nemzetek, országok! kik rút kelepcében Nyögtök a rabságnak kínos kötelében, S gyászos koporsóba döntő vas-igátok Nyakatokról eddig le nem rázhattátok; Ti is, kiknek vérét a természet kéri, Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri! Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! (Batsányi János: A franciaországi változásokra, 1789.) Döntő fontosságú népszavazást nyert meg a franciaországi patrióta tábor 2005 május 29-én. A magas, 82 százalékos részvételi arányt elérő népszavazáson a véleményt nyilvánító polgárok 56 százaléka nemet mondott az Európai Unió tervezett liberális alkotmányára. Az európai civil szervezetek feje felett kidolgozott alkotmányra a lakosság széles rétegei szavaztak nemmel. Nemet mondtak rá azok a tradicionális szociáldemokraták, akik hiányolták az alkotmányból a mai szociális jogosítványok megőrzését, nemet mondtak azok a keresztények, akik hiányolták belőle a keresztény szolidaritást mint megőrzésre méltó európai alapértéket, nemet mondtak azok a patrióták, akik hiányolták az Európát alkotó nemzetek további részleges önállóságát megtartó garanciákat. Olyanok szavaztak közös platformon, akik máskülönben, országgyűlési, vagy helyhatósági választásokon egymás riválisai. Itt kell megjegyezni, hogy Párizs városát Batsányi János Franciaország megszemélyesítőjének tekintette, és erre utalt versének a címében is. Ma Párizs lakóinak közel harmada külföldi származású, akiknek nem különösebben szívügye sem a francia identitás megmaradása, sem a keresztény hagyományok őrzése - ennek megfelelően a főváros az ország népével ellentétesen, többségében igennel szavazott az uniós alkotmányra. A franciák határozott véleménynyilvánítása bátorítólag hatott a holland lakosságra is. Míg a korábbi közvélemény-kutatások a nemmel szavazó tábornak csak egy törékeny, egy-két százalékos többségét mutatták ki, addig június elsején 61 százalékos részvétel mellett a holland szavazók közel kétharmad része, 62 százaléka szavazott nemmel. A hollandok is féltik törvényhozásuk önállóságát, a tengertől visszahódított termőföldjeiket és kultúrájukat. Fővárosuk, Amsterdam lakóinak a 40 százaléka már nem holland, és az ország lakói meg akarják előzni országuk fokozatos elvesztését. A közeljövőben szavaz a luxemburgi és a dán lakosság is az Unió alkotmányáról, és a határozatlanok egyharmados táborától eltekintve az alkotmányt ellenzők kismértékben ugyan, de többen vannak. Csehországban is népszavazás dönt az uniós alkotmány elfogadásáról, vagy elvetéséről. Maga a cseh államfő, Vaclav Klaus buzdítja „nem” szavazatra az ország szavazóit. Véleménye szerint az előterjesztett alkotmány révén az Európai Unió országai egy szuperállam, az Európai Egyesült Államok irányába sodródnának, és ez veszélyezteti a nehezen kivívott cseh függetlenséget. A brit munkáspárti kormány, érzékelve az ország unió-ellenes hangulatát, eltérően a korábbi ígéretétől nem népszavazás, hanem pusztán parlamentii szavazás révén kíván dönteni az uniós alkotmány elfogadásáról. Magyarországon a szociálliberális kormány szükségtelennek ítélte népszavazás elrendelését az uniós alkotmány ügyében, és az Országgyűlés feladatává tette annak megvitatását és elfogadását. 2004 decemberében az éjféli órákban, tíznél kevesebb képviselő jelenlétében, csupán néhány hozzászólást kiérdemelve zajlott le a formális vita a Parlamentben. A hozzászólók nagyon óvatosan fogalmazták meg az aggályaikat, mert a kormánypárti média szélsőséges nacionalistáknak, vagy ósdi nézeteket valló klerikálisoknak festette le az ellenzők táborát. (folytatás a 4. oldalon) CZÉRE BÉLA A Fidesz és a Likud A magyar jobboldal 1988-tól mindmáig nélkülözte és nélkülözi az USA támogatását. Mark Palmer, az USA liberális érzületű nagykövete az SZDSZ mellett ált szívvel-lélekkel az úgynevezett rendszerváltozás előtti években, és támogatottságából az exkommunista MSZP-nek is jutott bőségesen. Csak a „rendszerváltoztató” MDF nem kapott támogatást, és az 1998 és 2002 közötti Fidesz sem. Mindegy volt, hogy a demokrata vagy republikánus párt van uralmon: az amerikai zsidó lobbi akarat szerint csak a magyarországi baloldalt tekintették valódi partnernek. Várható, hogy ez a 2006-os választásokon is így lesz, Amerika ismét a baloldalt fogja favorizálni. Már tavaly is, de különösen az idén egyre gyakoribbak voltak az izraeli magyarországi látogatások. A holokauszt-ünnepségek is jó alkalmat szolgáltattak az egyre gyakoribb politikai találkozók megszervezésére. Ezeket a találkozókat általában a különféle izraeli igények bejelentése is kísérte, a leggyakoribb „igénybejelentés” a „gyűlölettörvény” államfői, parlamenti kicsikarását tartalmazta. A Fidesz ezeken a látogatásokon amolyan csendestársként asszisztált, Orbán Viktor pártelnök, vagy Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának Fideszes elnöke általában jelen volt a megbeszélések tekintélyes részén. Persze arra senki sem számított, hogy a Fidesz egyszer csak gondol egy nagyot, s a következő elhatározásra jut: nem a lábhoz (Amerikához) kell fordulni, hanem egyenesen a fejhez, Izraelhez. David Admon, az új budapesti izraeli nagykövet is azonnal megértette az új idők új szavát, egyengette a Fidesz-Likud tárgyalások útját. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának Fideszes elnöke Jeruzsálembe látogatott, s előkészítette Orbán Viktor izraeli utazását. Nézzük a nagy lehetőséget! A Fidesz meg fogja nyerni a 2006-os választásokat, méghozzá, valószínűleg fölényesen. Izrael és vezető ereje, a jobboldali Likud-tömb tehát mindenképpen nyerne ezeken a tárgyalásokon, biztosítaná hatalmas arányú magyarországi befektetéseit, a zsidó államnak - és a Likudnak - nem kellene attól tartania, hogy a Fidesz bármiféle akadályt gördít eme befektetések elé. Ugyanakkor a Fidesz gordiuszi csomóként vágná el, oldaná meg az eddig nem túl szerencsésen alakult amerikai republikánus-magyarországi fiatal demokrata viszonyt, a „fejhez” fordulva a „láb” is biztatást kapna a rossz viszony rendezésére. Jeruzsálemben és budapesti tárgyalásain a két politikus, Németh Zsolt és Iszráél Kác, a Likud párt főtitkára elhatározta, hogy elmélyítik kapcsolataikat, hiszen mindkét politikai csoportosulás jobboldali, konzervatív értékeket vall. „Üdvözöljük az EU és Amerika által tető alá hozott, a Közel-Kelettel foglalkozó irányelveket, amelyek hosszú távon elhozhatják Izrael állam biztonságát és egy életképes Palesztin állam létrejöttét - nyilatkozott a külügyi bizottság elnöke, Németh Zsolt. Iszráél Kác, a Likud elnöke pedig azt fejtette ki, hogy kitértek a közel-keleti problémákra, a palesztinokkal kapcsolatos kérdésekre és az iráni nukleáris fejlesztés ügyére is. Ez utóbbi téma igen vészterhesen hangzik. De még mielőtt elmélyednénk benne, fel kell tennünk egy kérdést: vajon miért zúdította a támadások aknatüzét a magyarországi, de nem igazán magyar balliberális oldal David Admonra, Izrael budapesti nagykövetére? Persze bizonyos izraeli körökkel karöltve. Bizony, ezt sem gondoltuk volna, hogy a Fidesznek kell majd megvédenie Izrael magyarországi nagykövetét. Hogy a nagykövet basáskodik a beosztottjaival, hogy elhanyagolja munkaköri kötelességét, (folytatás a 7. oldalon)
