Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. május ANISZI KÁLMÁN Bukarestben két magyar református gyülekezet van tehát, ami a körülmények változásával és azzal a bölcs döntéssel magyarázható, hogy, amikor a Calvineumot felszentelték, az egyház akkori vezetőtestülete felismerte a kialakult helyzetben rejlő lehetőséget, és élt is vele. Ha a Bercsényi lakónegyedben már működik egy gyülekezet, azt a templomot nem szabad bezárni és a Calvineumba költöztetni a gyülekezetét, mondták.- Mind a két templomban rendszeresen tartanak istentiszteletet? - kérdezem Zsold Béla tiszteletest.- Bukarestben éppen olyan hitéleti tevékenység folyik, mint Erdélyben vagy az anyaországban, vasárnapi istentiszteletekkel, bibliaórákkal. Nyáron vasárnap délutánonként is tartunk istentiszteletet, de nem a Calvineumban, hanem a temetőben lévő kis templomunkban. Bukarest hatalmas kiterjedésű nagyváros. Mivel sok az olyan idős ember, akiknek gondot jelent, hogy 15- 20 km-ről vagy még távolabbról délután is beutazzanak istentiszteletre, de vasárnaponként csak kimennek a temetőben nyugvó hozzátartozóik sírjához, elődeink úgy döntöttek, hogy nyáron a vasárnap délutáni istentiszteletet tartsuk a református temető kis kápolnájában.- Mekkora a gyülekezet, hány hívük van ?- Bármely falusi gyülekezetei könnyen fel lehet mérni. Annál nehezebb viszont, sőt lehetetlen ezt elérni egy több mint kétmilliós nagyvárosban, ahol a magyar népesség mobilitása állandó, az egyetemisták jönnek-mennek... Rövid ittlétem alatt több meghökkentő élményem is volt. Egy alkalommal például bejött a parókiára egy hetven év körüli idős nénike, aki elmondta, azt hallotta, hogy van itt egy református templom, és azon nyomban az iránt kezdett érdeklődni, mi módon lehet sírhelyet vásárolni, s hogy a reformátusnak van-e kedvezmény. Amikor megkérdeztem, hány éve él Bukarestben, kiderült, hogy negyven. Nos, élhet valaki úgy negyven évig Bukarestben, hogy fogalma sincs róla, hogy itt két református gyülekezet is van - ha nem akar tudomást szerezni róla... Véleményem szerint pontos felmérést a gyülekezet létszámáról sem egy, sem két, de még tíz lelkész sem tud készíteni, hisz egy-egy tömbházban annyian laknak, mint egy faluban. A szomszédok pedig nem ismerik egymást. Kaptunk bölcs tanácsokat is. Vegyük elő a telefonkönyvet és keressük ki a magyar neveket. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Mert egyáltalán nem biztos, hogy minden magyar nevű ember magyarnak vallja magát, s hogy a református szülőktől származó gyermek református-e. Igaz, hogy ha az apja magyar (volt), tovább viszi a családnevet, de az már korántsem biztos, hogy a magyar nevű személy beszél is magyarul. Illetve fordítva, ha az apja román (volt) és az anyja magyar, megeshet, hogy a gyerek, román neve ellenére, nagyszerűen beszéli nyelvünket. Bukarestben ma már ritkaság számba mennek a nem vegyes házasságok. Hadd mondjam el idevágóan a következő esetet. Nemrég, bejött a parókiára egy férfi. Bemutatkozott románul: „Sunt Török Carol, ungur reformat”. (Török Károly vagyok, református magyar.) Amikor gyanútlanul magyarul szóltam hozzá, így válaszolt románul: „Bocsánat, apám magyar volt, én református vagyok, de nem tudok magyarul.” Érdekes viszont, hogy olyanok is eljönnek a templomba, akik nagyon keveset értenek a magyar nyelvű istentiszteletből, viszont akár a szülők, akár a nagyszülők révén kötődnek ehhez az egyházhoz. Az is talány, hogy a nyilvántartottak közül hányán élnek tényleg Bukarestben. A nyilvántartást tanulmányozva rábukkantam olyan szeKeletre tolt őrhelyek II. mélyre is, aki előbbi szolgálati helyemen, Uzonban volt a hívem, Achimescu Köpe Berta. Aki valamikor Bukarestben lakott, de nyugdíjazása után hazaköltözött a szülőfalujába, ahol nyilvántartásba is vették, ám a fővárosból elfelejtett kijelentkezni. Ki tudja, hányán vannak ilyenek? És hányán „felejtettek el” bejelentkezni. Az utóbbi tíz-tizenöt évben erősen megnőtt mozgásszabadság áttekinthetetlenné tette a helyzetet. Nem tudjuk pontosan hány református él Bukarestben, mi 1600 lelket tartunk nyilván. — Csökken-e vagy stagnál, netán nő a gyülekezet létszáma?- Sajnos, nemcsak a bukaresti, hanem az egész romániai magyarság létszáma drasztikusan csökken. Tavaly a temetések száma negyven fölött volt és mindösszesen három gyermeket kereszteltünk. A megkeresztelt gyermekek általában vegyes házasságokból születnek. Az pedig kivételszámba megy, ha nálunk és nem az ortodoxoknál keresztelik az újszülöttet. A konfirmandusok zöme nem vagy nagyon gyengén beszél magyarul. Húsz éve vagyok lelkész, de csak itt Bukarestben kényszerültem rá, hogy kezembe vegyem a kétnyelvű kátét. Különben a hitéről vallást tevő fiatal egyszerűen bemagolja a magyar szöveget, de semmit se fog érteni belőle. Bocskai László: - Lassacskán kezd megszokottá válni, hogy temetéseken románul prédikálunk. Általában két nyelven szoktunk, de van úgy is, hogy csak románul. Olykor meg is mondják, csak románul prédikáljunk, mert a gyászolók közül senki sem ért magyarul. Az elmúlt napokban kereszteltem egy gyermeket, akinek az apja erdélyi magyar, az anyja regáti román. Orvosok. Az apának még van két gyermeke az első házasságból, de ők nem tudnak magyarul. Okulva a történtekből, az apa elhatározta, hogy újszülött kisfiát először magyarul fogja megtanítani, mert ez a nyelv sokkal nehezebb mint a román, és ha nem tanulja meg zsenge korban, hogy beivódjon a vérébe a magyar nyelv zeneisége, szelleme, ezt a hátrányt később már nem fogja tudni behozni. A gépkocsiban utazva magyarul beszélgettem az apával, ám egyszer csak a nagyobbik lány előre szól:- Miért beszéltek magyarul, mert mi (a barátom és én) egy szót se értünk belőle?- No, látod, kislányom - szólt hátra az apa -, ezt a hibát nem fogom elkövetni még egyszer. Hogy én az anyanyelvemen beszélek, és a gyermekem egy szót se értsen belőle.- De kisöcsémnek mégiscsak románul kéne előbb megtanulnia, mert ha két nyelvet tanul egyszerre, összezavarodik.- Ez nem igaz. A szakemberek azt mondják, a gyermek a szülők képét mindig társítja az apa vagy az anya által beszélt nyelvvel, és automatikusan azon a nyelven szólal meg, beszél.- A Kárpátokon kívüli magyarság református része is önökhöz tartozik? - kérdezem Zsold Bélát- Nem. A mi gyülekezetünk nem missziós gyülekezet, de a Kárpátokon kívül több missziós gyülekezet van. A legközelebbi Ploiesten. Rimnicu-Vilcean is van egy anyaegyház, a moldvai részen pedig Bákóban van a központ. Ott a Calvineum egyik volt segédlelkésze, Szakács Ilona, egy fiatal lány szolgál. Területileg a legnagyobb a galaci egyház, ahol Nagy Endre tiszteletes végzi a szolgálatot immár húsz éve. Nagyon nehéz szolgálat ez, hisz azért, hogy például lányuk magyar iskolába járjon, a Gáláétól ötszáz kilométerre eső Dévára adták líceumba, a nagyszülők féltő-szerető szárnyai alá helyezve gyermeküket. Konstanca, Tulcea, Medzsidia, Malu... ki tudja hány helyre kell kijárnia a missziós lelkésznek!? A bákói lelkipásztor felutazik tova Jászvásárig és Suceaváig. Megszokott körülmények között a pásztorolást, gyülekezetgondozást a lelkész egy falu, település határán belül végzi, a missziós lelkészek viszont ugyanazt a szolgálatot egy egész országrészben látják el. Jóllehet Bukarest nem missziós egyházközség, én nem tudom elfogadni azt a gondolatot, hogy egy gyülekezet ne végezzen missziót. Ez állandó tevékenység kell hogy legyen még ott is, ahol nagyobb számban él a magyarság. Annál lehangolóbb és nyugtalanítóbb viszont, hogy a reformáció megállt a magyar nyelvterületek peremén, valahol a Kárpátok keleti oldalán. Szomorú, hogy ennek a missziónak nincs ereje átjutni a román nyelvterületre. Pedig van rá igény. Én többször is felvetettem ezt a kérdést, de ez nem a bukaresti vagy a Kárpátokon kívüli három-négy magyar református egyház és lelkész feladata lenne, nem is a brassói egyházmegyéé, akihez tartozunk, még az Erdélyi Református Egyházkerületé sem. Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek és a magyarországi református püspökségeknek, legfőképpen pedig a Református Világszövetségnek kéne gondot, energiát és anyagiakat fordítania rá, hogy a reformáció keletre és déli irányba is terjedjen. Mert ha nem tesszük meg mi, meg fogják tenni a neoprotestánsok. Teszik is. Amíg Bukarestbe nem kerültem, nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. De itt egyszer csak foglalkoztatni kezdett az a gondolat, hozzá kéne fogni román nyelvű istentiszteleteket is tartani. A presbitériumban is felvetettem a kérdést, sőt aziránt is érdeklődtem, lenne-e a presbiterek között valaki, aki elvállalná a fordítást, akár fülhallgatós módszerrel is. Viszont nyomban elhangzottak az ellenérvek. Ómenként említették például, hogy a bukaresti magyar evangélikus egyház mellett immár negyven-ötven éve működik egy román nyelvű evangélikus egyház is. Ők is hasonló szándékkal kezdték annak idején: legyen kétnyelvű istentisztelet, hogy értse a román testvér is. Csakhogy mára annyira kinőtte magát a román nyelvű egyház, hogy mindinkább visszaszorítja a magyar gyülekezetét. Aztán meg itt vannak az anyagi gondok. Ha - feltéve, de meg nem engedve - itt kialakul egy román nyelvű református gyülekezeti mag, akkor értelemszerűen meg kell osztani velük a vagyontárgyakat. Nekünk pedig amúgy is kemény harcot kell folytatnunk azért, hogy visszaszerezzük az elvett iskolákat, épületeinket. Ezért ha mi ezt a lépést a magunk szándékából megtennénk, biztos, hogy idővel a magyar gyülekezetek kárára lenne. A református hit terjesztését a román ajkú népesség között a Református Világszövetségnek kéne felvállalni.- Mi a helyzet az elkobzott intézményekkel?- Legnagyobb fájdalmunk az épületek. Eddig nyolc kérelmet nyújtottunk be, és négy épület tekintetében reménykedhetünk. A többit vagy lebontották vagy csak terület volt. A törvény pedig úgy szól, hogy csak az épületeket szolgáltatják vissza. A lebontottakért vagy a területekért kárpótlást kapunk valamikor. Magyar református iskolák működtek Bukarestben a Sfintii Vöievozi (Szent vajdák) és a Sfintu Stefan (Szent István) utcákban. Az egyikben most a Bukaresti Egyetem politológiai szaka működik, a másikban egy nagy cégnek az irodái vannak. Mindkettő elég jó állapotban van és központi fekvésűek. Rengeteg igazoló okiratot kértek. Minden lehetséges módon késleltetik a visszaszolgáltatást, keresik a kibúvókat. Egy-egy olyan nagy esemény közeledtével, mint amilyen a NATO-felvétel volt, illetve amilyen most az Európai Uniós hullám, ha kintről rájuk kérdeznek, mosolyogva megígérik, hogy visszaadják. Viszont másnapra „elfelejtik” az ígéretet, és újabb dokumentumokat kémek.- Kik végzik az iskolai vallásoktatást?- Szakképzett vallásoktatók. Szolgatársam, Bocskai László is igyekszik összegyűjteni azokat a fiatalokat, akiket a különböző iskolák padjaiban még meg lehet találni. Mert tudni kell, hogy a bukaresti magyar gyerekeknek csak egy csekély hányada jár magyar iskolába.- Van-e kapcsolatuk világi magyar kulturális intézményekkel?- Mindegyikkel kitűnő a kapcsolatunk. Említettem már, hogy előző szolgálati helyem Uzon volt, Beke György szülőfaluja. A bukaresti Magyar Kulturális Központot pedig a fia, Beke Mihály András vezeti. Ez az intézmény a bukaresti magyarság fellegvára. A Petőfi Társaság vezető testületében szintén kiváló értelmiségiek működnek, az egyik épp a főgondnokunk, a másik egyházunk presbitere. Itt külön-külön lehetetlen menetelni, a siker reményében együtt kell cselekedni. Az RMDSZ-szel éppen olyan jó a kapcsolatunk, mint a most alakuló Polgári Szövetséggel. Bukarestben jobban érzi az ember, mit jelent magyarnak és reformátusnak lenni, mint Erdélyben vagy az anyaországi gyülekezetekben. A bukaresti magyarság helyzetét illusztrálandó, hadd említsem meg befejezésül, hogy minapában volt egy érdekes beszélgetésem egy holland presbiterrel, aki végtelenül el volt keseredve amiatt, hogy a lánya egy katolikus fiúval jár. - Istenem, mi lesz, ha ez a katolikus fiú megkéri a lányom kezét - mondta kétségbeesve hisz ilyesmire a családban soha (századok óta) nem volt példa!? - Tudod, testvér - válaszoltam mosolyogva -, akkor fájna igazán a te fejed, ha olyan környezetben élnél, mint amilyenben mi kénytelenkedünk. Istenem, hogy örülne egy bukaresti magyar református apa annak, hogy a lányának egy katolikus magyar fiú udvarol és nem egy ortodox román! Ám azért Bukarestnek is megvan a varázsa, bármennyire idegen és más is. Bukarest Balkán annak, aki Nyugatról jön, de aki a Balkánról jön, annak már Nyugat... Csoportkép a konfirmandusokkal Néhány szó a Politikai Elítéltek Közössegem! A kommunista rendszer elleni első hazai mozgalmat a szovjet megszállók, a hódítás kegyetlensége váltotta ki. Résztvevői fiatalok voltak, s többnyire iskolázottak: a társadalom középrétegeiből származtak. Nemzeti érzés és az amerikai demokrácia tisztelete motiválta őket. Amikor a rendszerváltás után börtönviselt tagjaik létrehozták a Politikai Elitéltek Közösségét (PÉK), ellenállásuk fő jellemzőjeként a nemzeti érzést határozták meg. 1949-ben a proletárdiktatúra nyilt formáinak a bevezetése után valódi börtönvilág jött létre az országban. 1952-ben az elítéltek száma a köztörvényeseket is beleszámítva már hatvanezerre nőtt, az internáltaké és a munkahelyi elzárásra ítélteké pedig százezer fölé emelkedett. A PÉK 2004 augusztusi értesítője, a Virrasztó érdekes számokat közöl a terrorról: 38500 embert ítéltek el bíróságaink átlag hat évi börtönre politikai okokból, s majd negyvenezret a szovjet bíróságok - köztük a hazánban is működő orosz hadbíróságok - átlag 17 évnyi kényszermunkára. A szovjet belügyi szakértők utasításai alapján kialakított magyar börtönvilág kiegészítő részévé vált annak a rabmunkán alapuló gazdasági rendszernek, amelynek elméleti és gyakorlati alapjait még Félix Dzserzsinszkij, a proletárdiktatúra terrorszervezetének, aCsekának a vezetője dolgozott ki, s egyik utóda, a Jezsov 1937-ben szervezett azzá a Gulág-rendszerré, amelyet a maga rettenetében Szolzsenyicin ismertetett meg a könyvszerető művelt világgal. A szűk legfelső magyar pártvezetés sokat tudhatott ennek titkairól, hiszen a börtönök országos parancsnokává a bőséges tapasztalattal rendelkező volt NKVD-és tisztet, Garasin Rudolfot nevezte ki, s ha igazak a PÉK által összegyűjtött adatok, akkor a Gulágon 680900 honfitársunk dolgozott és szenvedett. Közülük több mint 300 ezren örökre ott maradtak a Gulág tömegsírjaiban. A kis magyar Gulágról még a Kádár-rendszer idején Fehérváry István titokban behozott könyveiből - Börtönvilág Magyarországon és Szovjetvilág Magyarországon - szerezhettünk ismeretetet. Sztálin halála után lassú rehabilitációs folyamat keretében először a rend saját börtönbe zárt híveit, a kommunistákat, majd a szociáldemokratákat helyezték szabadlábra, a nemzeti ellenállás tagjainak egy része azonban csak 1955 és 56 folyamán kapott lehetőséget büntetésének félbeszakítására. Egy részük - a veszélyesebbnek ítélt, főképp a hűtlenségben elmarasztalt politikai foglyok - még a forradalom kitörése idején is börtönben ült, nem is beszélve azokról, akik igaz vagy vélt vádak alapján háborús bűnösként kerültek börtönbe. A bírói ítélet alapján politikaiként kivégzettekről csak annyit, hogy 1945- től a kádári megtorlások áldozataival együtt 1108 embert végeztek ki, s körülbelül 2700 főre tehető a szovjet hadbíróságok áldozatainak a száma. A kihallgatások és a durva börtönbánásmód következtében elhaltak számáról - gondoljunk csak a váci börtönben szívelégtelenségben elpusztult nagy történészünkre, Hóman Gyulára vagy az íróként újra felfedezett Gyula deákra, Somogyváry Gyulára - , amely ezeknél nyilvánvalóan magasabb, hiteles becslésünk egyelőre nincs. Tamáska Péter Fonyódon tóparti, emelt szintű idősek otthonában helyek még leköthetők. Érdeklődni lehet 451-3734, 06-20-555-7209, 06-30-25 l-8622-es telefonszámokon.
